2012. május 19., szombat

Rétvári: A reformok célja a bizalom visszaállítása

Az igazságügyi reform és a jó állam kialakításának célja az emberek államba vetett bizalmának visszaállítása - erről Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt csütörtökön Budapesten.


Azért volt szükség az igazságügyi reformra és azért van szükség arra az államreformra, a jó állam kialakítására, hogy visszaállítsák az emberek bizalmát; "ne az önbíráskodásban (...) hanem a tiszta viszonyokban higgyenek Magyarországon" - mondta Rétvári Bence a fővárosi és megyei kormányhivatalok működéséhez kapcsolódó szervezetfejlesztési projekt keretében rendezett konferencián. Hozzátette: a bizalom visszaállítását szolgálják a kormányablakok, az új bírósági rendszer és az erős állam.

Rétvári Bence arról beszélt, hogy a korábbi években azt lehetett tapasztalni, hogy az emberek valamelyest kiábrándultak az államból, hiszen - mint mondta - úgy látták: a közérdek és a magánérdek küzdelmében mindig az utóbbi nyert. A magánérdekek áldozatává vált a közigazgatás Magyarországon - mondta.

Rétvári Bence szerint ez megengedhetetlen, hiszen az állam azért jött létre, hogy képviselje polgárainak érdekeit. Az állam, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás meggyengülése a közérdek képviseletének meggyengülésével jár együtt - mutatott rá. Rétvári Bence azt mondta, az erős állam a teljes nemzeti közösség érdekét szolgálja. "A jó államnak és a jó közigazgatásnak az a feladata, hogy megtalálja és megerősítse azokat a pontokat, amelyekben az egyéni ambíció és törekvés a közösség számára is hasznossá válik" - fogalmazott. Példaként említette az olyan vállalkozások létrehozását, amelyek munkahelyeket teremtenek.

A fő cél az ügyfelek minél magasabb szintű kiszolgálása

Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár elmondta, a területi közigazgatás átalakításának keretében létrehozták a kormányablakokat, folyamatban van a modern kori járásokról szóló szabályozás kialakítása, valamint fejlesztik a már 29 helyen működő kormányablakok hálózatát.

A magyar közigazgatás életében történelmet írtak: a kormányhivatalok 253 szervezetet, országosan 14 szakigazgatási szervet integráltak - mondta. Szabó Erika közölte: a fő cél az ügyfelek minél magasabb szintű kiszolgálása. Ehhez a célhoz 2013 végére jutnak majd el, amikor országosan kiépül a kormányablakok rendszere - tette hozzá.

Június közepén mutatják be a Magyary-program idei kiadását

Gál András Levente, a Jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos közölte: előreláthatólag június közepén mutatják be a magyar közigazgatás fejlesztéséről szóló Magyary-program idei kiadását. A kormánybiztos elmondta, "komoly elmaradásuk van" abban, hogy a várakozásokhoz képest az eljárásokat sem a központi, sem a területi közigazgatásban nem tudták olyan mértékben felgyorsítani, mint ahogy azt remélték.

Rámutatott: a várakozásokhoz képest rendkívüli mértékben tudták egyszerűsíteni a szervezetrendszert: a kormányváltás idején körülbelül 650 közigazgatási, államigazgatási szerv működött Magyarországon, ma 320 ilyen szerv van.

Michel Pinauldt prefektus a francia belügyminisztérium képviseletében a francia közigazgatás évszázados hagyományairól tartott előadást. A kétnapos tanácskozást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Francia Köztársaság Belügyminisztériuma és a Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülete szervezte.
(MTI - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: