2012. november 22., csütörtök

Czomba: Célzott segítség kell a munkaerőpiacon


Célzottan kell javítani a munkaerőpiacon azoknak a csoportoknak a foglalkoztatását, amelyek körében különösen magas a munkanélküliség - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatási államtitkára egy szerdai bécsi rendezvényen.

 
 
Ilyen csoportok például a tartósan munkanélküliek, az alacsony képzettséggel rendelkezők és a fiatal munkanélküliek - emelte ki a bécsi magyar nagykövetségen a gazdasági szakemberekből és vállalkozókból álló hallgatóság előtt.
   
Rámutatott, hogy jelentős különbségek vannak az ország területén belül is. Míg Győr-Moson-Sopron megyében 4-5 százalék a munkanélküliség, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19,5 százalék. Úgy kell javítani a foglalkoztatást, hogy ez a hatalmas egyenlőtlenség csökkenjen, de ne a jobb adat romlásával - fűzte hozzá.
   
A pályakezdők jobb elhelyezkedési lehetőségeit célozza többek között a szakiskolai oktatás gyakorlat-központú átalakítása és az Első munkahely garancia program, amelynek keretében 6800-an találtak állást eddig - jelentette ki.
   
Az alacsony képzettséggel rendelkezőket viszonylag rövid idő alatt és nagy számban a mezőgazdaság és az építőipar tudja felszívni - mondta. Az utóbbi szektorral kapcsolatban rámutatott, hogy az elmúlt három és fél év alatt "katasztrofális" mértékben, 30 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Mint mondta, ez a szektor a 2014-ben kezdődő európai uniós költségvetési tervezési időszakban kiemelten szerepel majd a gazdaságélénkítési tervekben.
   
Az államtitkár egyúttal kiemelte azt is, hogy gazdasági növekedés nélkül tartósan nem lehet érdemben növelni a foglalkoztatást.
   
Nagyon fontos célkitűzés az egymillió új munkahely megteremtése, ha nem sikerül, Magyarország nem tudja behozni lemaradását - jelentette ki Czomba Sándor a hallgatóság soraiból érkezett kérdésre felelve. Felidézte: a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ra egymillió új adózó munkahely jöjjön létre Magyarországon. Ez nagyon nehéz feladat, és a teljesüléséhez elengedhetetlenül szükséges a kedvezőtlen demográfiai folyamatok visszafordítása - tette hozzá. A kormány ennek érdekében a családokra helyezi a hangsúlyt - mondta.
   
Úgy vélekedett, munkavállalói szempontból jogos igény, hogy javuljon a bérek versenyképessége. A magyar minimálbér a hat legalacsonyabb között van az EU-ban. Ugyanakkor ha a gazdaság tűrőképessége nem bírja el a minimálbér, illetve a bérek növekedését, akkor "nem szabad túlfeszíteni" a húrt, mert annak súlyos foglalkozatási hatásai lennének - mondta Czomba Sándor. "Nem lehet azt megtenni, hogy hitelből éljünk jól" - fogalmazott. Hozzátette: bízik benne, hogy a kormány eddig megtett lépései javítanak Magyarország helyzetén.
(MTI-fidesz.hu)
 

2012. november 13., kedd

Magyarországon a kapu szélesre van tárva [Videó] [Képgaléria]

Az arab világ egyszerre jelent Magyarország számára piacot és tőkeerős befektetéseket is - hangsúlyozta Orbán Viktor a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC) által közösen szervezett fórumon, hétfőn. A miniszterelnök köszöntőjében rámutatott: személyes kapcsolat, bizalom és barátság nélkül nincs üzlet. A kétnapos fórumon 19 országból mintegy kétszáz üzletember vesz részt. Képgalériánk megtekinthető itt.

Természetesen a média és számos partnerünk elsősorban önökben üzletembereket látnak, azonban Magyarország Kormánya mást is lát ezen kívül az önök látogatásában – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy egyszersmind egy kiemelkedő és nagy kultúra képviselőit tisztelik a delegáció tagjaiban.

A magyarok számára fontos az üzlet, de minősített jelentősége van az emberek szemében annak is, hogy valaki egy több ezer éves kultúrából érkezik hozzánk – vélekedett Orbán Viktor. „Ha önök a Duna két partján felépült fővárosunkat szemügyre veszik, akkor láthatják, hogy a mi felmenőink sem lustálkodtak az elmúlt néhány évszázadban” – fordult az arab üzletemberekhez a kormányfő. „Mi is egy olyan népként tekintünk magunkra, amely nemcsak üzletet képes csinálni, hanem munkájával képes kiemelkedő kultúrát is létrehozni” – húzta alá. Ennek kapcsán a miniszterelnök leszögezte: Magyarország magára kultúraépítő népként is tekint, ezért mindig szívesen lép kapcsolatba olyan országokkal, amelyek szintén kultúraépítők.

 

Az arab üzletemberekkel való kapcsolatra utalva Orbán Viktor kitért arra is, hogy az ilyen alkalmakkal gyakran azt érezhetjük „azt a valamit, ami a modern világban lassacskán elpárolog, ez a valami a büszkeség”.

Bár más-más civilizációkból érkeztek ide a résztvevő felek, mégis számos emberi érték teremt alapot a személyes kapcsolatra – vélekedett. „Nagy megtiszteltetés Magyarország számra, hogy vendégül láthatjuk önöket” – emelte ki, hozzátéve: csak azért vállalkoztak egy ilyen nagyságú nemzetközi találkozó megszervezésére, mert ebben segítségükre volt az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC). Az a tény, hogy 19 arab országból több mint 200 résztvevő van jelen, jól mutatja hazánk és a Kamara együttműködését – fogalmazott a kormányfő, kiemelve és megköszönve Adnan Kassar elnök áldozatos munkáját a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában.

Személyes kapcsolat, bizalom és barátság nélkül nincs üzlet – utalt a miniszterelnök arra, hogy az európai emberek olykor túlzott jelentőséget tulajdonítanak az intézményeknek, eljárásoknak és szabályoknak. Az arab világ egyszerre jelent Magyarország számára piacot és tőkeerős befektetéseket is – mutatott rá Orbán Viktor. Ennek kapcsán kifejtette: az arab világgal folytatott kereskedelmünk mértéke 2011-ben 3 milliárd dollár volt, ami messze elmarad attól a potenciáltól, ami jelen együttműködésben rejlik.
Fotó: fidesz.hu
Orbán Viktor leszögezte, új világgazdasági korszak küszöbén állunk, amely komoly kihívásokat tartogat az európaiak számára. A 80-as években a kommunista rendszert próbáltuk megdönteni, a diktatúra helyett demokráciát, az állami gazdaság helyett pedig piacgazdaságot próbáltunk Magyarországon létrehozni, úgy hogy közben hazánkat kiszabadítsuk a szovjet katonai megszállás alól. Akkor én azt gondoltam, hogy ennél nehezebb feladatot már számomra nem fog tartogatni a politika, vagyis hogyan lehet ezt az átalakítást úgy elvégezni, hogy közben ne törjön ki ribillió, ne legyen anarchia, ne vesszen oda emberélet, és az átalakulásnak végül a magyarok nyertesei legyenek. Ez másképp történt – fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő szerint az a kihívás, ami előtt ma az európai emberek állnak, az a feladat, amit meg kell oldaniuk a kontinens országainak - köztük Magyarországnak is -, az legalább annyira megdolgoztatja az európai politikusok szürkeállományát, mint a 22 évvel ezelőtti átmenet megtervezése, kiharcolása, és végrehajtása. A küzdelem jellege más, de a tétje óriási: ha az európai vezetők nem találják meg az előttünk álló korszak ma már látható kihívásaira adható optimális válaszokat, akkor Európa a következő húsz év nagy vesztese lesz – tette hozzá.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra, Magyarország nagyon komoly kihívással néz szembe. Orbán Viktor meggyőződése, hogy a 2008 őszén kirobbant pénzügyi válság, illetve ennek a reálgazdaságra gyakorolt hatása olyan, amit nem tudtak eddig az európai vezetők kezelni. Európában még nem tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy milyen lesz az előttünk álló új világgazdasági korszak, még kevesen értik, milyen szabályok szerint fog működni, és homályosan látjuk csak azt, kik lesznek a nyertesek. Hatalmas átalakulás részesei vagyunk – jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint olyan újszerű kihívások állnak a világgazdaság – és különösen az európai - előtt, amelyekre nem lehet a régi módszerekkel válaszolni. Az a kísérlet, hogy megpróbáljuk megmenteni a jóléti európai társadalmakat, úgy tűnik, nem lehet sikeres. Ezért Európának gazdasági modellt kell váltania – szögezte le, hozzátéve: Magyarországon ez történt, egy munkaalapú társadalmat építettünk fel az elmúlt két évben. Meggyőződésünk, hogy csak azok az európai gazdaságok maradnak talpon, amelyek képesek munkát adni az embereknek, és ahol a gazdaság alapját elsősorban a jól végzett munka adja – fogalmazott. A kormányfő hangsúlyozta, csak kevés ország tud egyszerre versenyképességet javítani, államadósságot csökkenteni, és közben megőrizni a társadalmi stabilitást. Mi hisszük abban, hogy Magyarország ezt a három dolgot egyszerre végre tudja hajtani - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, Magyarország politikailag stabil, közte van annak az öt európai országnak, amely jövőre képes lesz az államadósságát csökkenteni, és közben a magyar versenyképesség folyamatosan javul. Az újabb és újabb befektetések, gyárak megnyitása világossá teszi: Magyarországon ma nemcsak a nyugat-európai államokkal összevetve lehet versenyképesen termelni, hanem a világ új felemelkedő gazdaságaival is - jegyezte meg.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az arab világhoz hasonlóan Magyarországon is kihívás, hogy sok fiatalnak nincs munkája. Hazánkban a fiatalok egyötöde munkanélküli; ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy valami baj van az oktatási rendszerünkkel. Magyarország ezért úgy döntött, hogy radikálisan átalakítja az oktatási rendszerét, amely az elmúlt 1-2 évben meg is történt. A kormányfő úgy látja, ma Magyarország minőségi, versenyképes képzést nyújt a magyar, és az ideérkező fiataloknak. Bejelentette: a következő hónapokban több országgal – köztük arab országokkal - ír alá megállapodást Magyarország diákok cseréjéről. Magyar egyetemek és főiskolák sok száz, arab országból érkező diákot fogadhatnak majd, és fordítva, Magyarország is küld magyar hallgatókat arab felsőoktatási intézményekbe – mondta el. A kormányfő szerint az ösztöndíjasok mellett az energiaszektorban, a környezetvédelemben, a mezőgazdaságban, és az egészségiparban alakulnak jól az arab-magyar üzleti kapcsolatok.
Orbán Viktor arról is beszélt arab és magyar üzletemberek előtt, hogy Magyarország tudja a helyét, tudja, milyen helyet foglal el a világgazdaságban, mekkora a mérete, a nemzeti összterméke. "Nem kergetünk tehát illúziókat, mi nem akarjuk önöket elkábítani olyanfajta lehetőségek felvillantásával, amelyek egyébként egy tízmilliós ország (...) esetében irreálisak" – fűzte hozzá. A kormányfő felhívta az arab üzletemberek figyelmét, hogy Európában egy olyan átalakulás zajlik, amelynek az eredményképpen a következő öt-tíz évben a kontinensen belüli gazdasági súlypontok áthelyeződnek. A közép-európai országok kifejezetten jó kilátásokkal rendelkeznek; képesek kordában tartani az államadósságukat, versenyképesen termelnek, és nem épültek fel azok jóléti államok, amelyeket most Nyugat-Európában le kell bontani, vagy át kell alakítani – fejtette ki. Az unión belüli növekedés nagy része a következő egy-két évtizedben a Németországgal összekapcsolódó közép-európai térségből származik majd. Közép-Európa olyan térség, azon belül pedig Magyarország olyan állam, amely jó lehetőségekkel, komoly növekedési kilátásokkal, a nyugat-európaihoz mérhető infrastrukturális fejlettséggel és szakmai felkészültséggel, munkaerővel rendelkezik – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Ha az arab üzletemberek, befektetők felismerik az európai gazdaság átrendeződését, és konkrét üzleti kapcsolatokat tudnak létrehozni Magyarországon, öt-tíz múlva azt mondják majd, hogy életük jó döntését hozták meg, amikor Közép-Európát, azon belül is Magyarországot választották befektetési helyszínül vagy üzleti partnerül. Szeretném jelezni: Magyarországon a kapu szélesre van tárva, az arab-magyar üzleti kapcsolatok előtt semmilyen politikai, jogi vagy üzleti akadály nem emelkedik – húzta alá Orbán Viktor.
(fidesz.hu)

Balog 50 milliárd pluszforrást szeretne az egészségügynek

Több mint 50 milliárd forint pluszforrást szeretne az egészségügynek a 2013-as költségvetésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetve - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a MR1 180 perc című műsorában hétfőn reggel.

A tárcavezető rámutatott: az összeg 90 százalékát egészségügyi dolgozók béremelésére szeretnék költeni, ezenkívül infrastrukturális beruházásokat is finanszíroznának belőle. Juthatna pénz ebből arra az esetre is, ha ismét túljelentkezés lenne az egyelőre 624 millió forintos kerettel 500 orvosnak meghirdetett ösztöndíj-programra - jegyezte meg. Balog Zoltán megállapította: a nyugati bérezéssel még sokáig nem lesz versenyképes a magyar orvosok fizetése, de ha valóságos életpályát látnak maguk előtt az orvosok, akkor mérsékelni lehet az elvándorlásukat.

Az Emmi vezetője kiemelte: a vagyonjogi, üzemeltetési ügyekben lehetnek konfliktusok az iskolák állami kézbe adása során, de ez a folyamat csak minimálisan érinti a tanulókat. A pedagógus sztrájkbizottsággal tartandó keddi tárgyalással kapcsolatban elmondta: az iskolák állami átvételéről nem tudnak tárgyalni, azzal mindenki rosszul járna, ha ezt a folyamatot felfüggesztenék. A kormány azért küzd, hogy a pedagógus életpálya-modell - amelynek része a fizetésemelés is - akár szeptembertől is beindulhasson, s ahhoz az átadás-átvétel szükséges. Ha nem látjuk, hogy mennyi tanárra van valójában szükség, "akkor a fizetésemelésről sem tudunk beszélni" - fogalmazott.
(MTI - fidesz.hu)

Kósa: Az állam is jól fog járni és a bankok is

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az M1 A Lényeg című műsorában azt mondta: Debrecen nincs a legeladósodottabb települések között, a megyei jogú városok mezőnyében fajlagosan a középmezőnyben helyezkedik el.

Ezzel együtt a város adósságállománya 5-6 nagy szerződésen, és néhány kisebben alapul, mindegyiket át kell nézni tételesen – tette hozzá, kifejtve, hogy a szerződésekből kiderül az is, milyenek a hozamok, kondíciók, ahogyan az is, hogy a szerződések felmondása milyen pótlólagos költségekkel jár, ezekről pedig tárgyalni kell a bankokkal - ezt minden önkormányzatnak meg kell tennie. Azzal kapcsolatban, hogy Debrecen megháromszorozta adósságállományát, azt mondta: 2002-ben a teljes rendszernek 280 milliárd forint volt az adóssága, és a nyolc év szocialista kormányzás után 1250 milliárd forint lett az adósságállomány, mert a szocialisták egyre több feladatot tettek a rendszerre, és egyre kevesebb finanszírozást adtak hozzá.
Debrecen adóssága tehát ugyan valóban megháromszorozódott, azonban ez alatt az időszak alatt mára 275 milliárd forint lett a város vagyona, ellentétben azzal a 28 milliárd forinttal, amit Kósa Lajos polgármesterként átvett.

Mint mondta, ebben van technikai vagyonnövekmény is, de a beruházások, közműfejlesztések mind a város vagyonát növelték - tette hozzá kiemelve, hogy óriási vagyongyarapodás is jellemző nemcsak Debrecenre, haanem például a fentebb említett Gelse település esetében is, hiszen bár felvettek egy hitelt, de építettek például egy termálfürdőt, melynek értéke van.

A tárgyalásokat Kósa Lajos a nagy boksztalálkozókkal hasonlította össze, melyek előtt hangosak a beharangozók, de azok csak a show részei. „A nemzetközi hitelminősítők kockázatokat vázolnak fel, de ezek mind a pozíciófogás részei. Senki sem önsorsrontó, a bankok sem szeretnének tönkremenni, mi sem szeretnénk olyan helyzetbe belemenni, ami az ország pozícióját akárcsak rövidtávon is csökkenti, vagy veszélyezteti”. Hozzátette: meg fognak tudni egyezni.

Arra a felvetésre, hogy februárig jelölték ki a határidőket, azt mondta: a négy hónap elég lesz, hiszen mindkét fél elemi érdeke, hogy megegyezzenek. Mint mondta, a bankok érdeke, hogy a bizonytalanná váló önkormányzatok eszközeiket próbálják meg biztosabbra váltani. "Egy állam által kiváltott önkormányzati hitel sokkal biztosabb. Enélkül az önkormányzati rendszer működőképessége megbicsaklik, ezért érdekünk a megállapodás". Az előzetes találgatások szerint 10 százaléknyi leírást el tudna fogadni a bankrendszer, a kormányzati oldalról pedig 25 százalékra tippeltek, de ezt nem kell komolyan venni, "csak puhítják az ellenfelet" Kósa Lajos szerint. "Méltányosan meg tudunk egyezni, az állam is jól fog járni és a bankok is".
(hirado.hu)

2012. november 7., szerda

Navracsics: A politika közösségeket is képes teremteni

A Civil liciten megkötendő üzletek tartós kapcsolatot teremtenek a civilek és az üzleti szféra között, a két szektort egyaránt gazdagítják – mondta Navracsics Tibor a keddi budapesti rendezvényt megnyitva.


A miniszterelnök-helyettes a kezdeményezés fővédnökeként kiemelte, hogy a politika nemcsak megosztó lehet, hanem közösségeket is képes teremteni, ezért a politikának a Civil licit mint közösség mellé kell állnia.
  
Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség eddigi szóvivője - akit november 5-ei hatállyal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárává neveztek ki - a program szakmai támogatójaként olyan építőkövekhez hasonlította a Civil licitet, amelyek hidat képeznek a civilek és az üzleti világ között, és amelybe bevonják a politikát is.
  
Az ötödik aukción olyan civil szolgáltatásokra lehetett licitálni, mint például csapatépítő tréningek, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására irányuló programok, környezetvédelmi projektek, vállalati napok.
  
Az idén tizenegy szervezet tizenegy szolgáltatására licitálhattak az árverésen részt vevő cégek képviselői a Design Terminálban.
  
A felkínált szolgáltatásokat kisfilmeken is bemutatták, majd a vállalatok képviselői licitálhattak rájuk, közöttük például kisgyermekes szülők munkába való visszatérését segítő lehetőségre.
  
A szolgáltatások kikiáltási ára összesen 2 millió 255 ezer forint volt.
  
Az ötödik Civil licit Böröcz Petra különleges művészi fényfestéseinek bemutatójával indult, alkotásai a környezeti és társadalmi fenntarthatóság különböző területeit dolgozták fel.
  
A Civil licit korábbi négy árverésén csaknem negyven üzlet jött létre, több mint kilenc millió forint értékben.
(MTI-fidesz.hu)

1,1 milliárd forintos támogatás a borászatoknak

E hét elejétől ismét igényelhető összesen 4 millió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A közlemény szerint a forrás a már megvásárolt, kifizetett, és üzembe helyezett gépekre igényelhető. A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylőknél a vásárolt gépek nettó értékének 40 százaléka, nagyvállalatoknál 20 százaléka. A vissza nem térítendő támogatással a VM a borászati vállalkozások teljesítményét kívánja javítani. Az igényelt összegnek meg kell haladnia az 1 millió forintot, de nem lehet több 100 millió forintnál. Az 50 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások esetében a támogatási összeg minimumára vonatkozó szabály nem érvényes, így a legkisebb borászatok is igénybe tudják venni a forrást.
  
A támogatási kérelem november 5. és december 14. között nyújtható be, feltétele, hogy a kérelmező a berendezést ez év március 1-jét követően vásárolta meg, és a vételárat a támogatási kérelem benyújtásáig teljes egészében kifizette. Egy kérelmező csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ami azonban több gépre is vonatkozhat. A benyújtott támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a beérkezés sorrendjében bírálja el.
(MTI-fidesz.hu)

Eredményes a kormány és az Intel együttműködése

Digitális táblán oktatható tananyag került honosításra, akkreditált tanár-továbbképzés zajlik, kezdő hazai vállalkozások kaptak lehetőséget innovatív termékeik létrehozására, és megannyi apró eredménye van a magyar kormány és az Intel Corporation, a világ legnagyobb processzorgyártója közötti együttműködésnek - mondta el Oroján Sándor, az együttműködés projekt menedzsere, a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportjának ügyvivője.


Az eredmények és a jövőbeni tervek megvitatásáról minisztériumi delegáltak és számos szakmai civil szervezet részvételével nyílt szakmai beszélgetést rendezett október utolsó napján a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja Budapesten, a Fidesz Lendvay utcai székházában, melynek vendége volt John Davies, az Intel alelnöke is.
A közel két éve aláírt egyetértési nyilatkozat egyszerre szolgálta az e-befogadás ügyét és az oktatás modernizációját, valamint létrejött egy digitális eszközökkel, modern, Intel által fejlesztett, világszinten elismert, korszerű tartalmat oktató iskola is Budapesten, ami kompetenciaközpontként szolgál minden magyar közoktatási intézmény számára.
Oroján Sándor, a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportjának ügyvivője vezette a beszélgetést és számolt be az együttműködés eredményeiről és a jövőbeni lehetőségekről. John Davies szerint figyelemre méltó, hogy Magyarország a régióban egyedülálló eredményeket ért el a tartalmak honosítása, a pedagógus-továbbképzés akkreditációja terén az elmúlt két évben, és a kialakult viszony jó alapot teremt a további, szélesebb körű együttműködésre.
A következő két évben még nagyobb sebességre kell kapcsolni az oktatás modernizációja terén, ez minden magyar ember érdeke - fogalmazott az Intel alelnöke.
(fidesz.hu)

"Rossz logika, ha egy-két tized százalékponton vitatkozunk"

A kormány bízik abban, hogy még az idén folytatódhatnak a hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal - mondta Varga Mihály tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy budapesti konferencián kedden.



A magyar tárgyalódelegáció vezetője A magyar államháztartás finanszírozása: Stabilitás, üzlet és mozgástér című konferencián ismét leszögezte: a kormány továbbra is egy elővigyázatossági megállapodás megkötésére törekszik a nemzetközi szervezetekkel.

A magyar költségvetési deficitpályáról szólva azt mondta: "nagyon rossz előzményei vannak ennek a történetnek", ezért külföldről sokkal nagyobb gyanakvással figyelnek mindent, ami a magyar államháztartással történik, nehogy megismétlődjön az, ami az elmúlt három választási évben. Kifejtette: a politika sajátos logikájából fakadóan választások előtt mindig lazább a fiskális politika, de ezt most "nem engedhetjük meg magunknak". Az idén és jövőre is tartani kell a 3 százalék alatti bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiánycélt - tette hozzá.

A jövő évi hiányszámról elmondta: jó két hete megy a számolás, meg a "huzavona" a brüsszeli hatóságokkal arról, hogy 3,1 százalék vagy 2,9 százalék lesz a hiány. Úgy fogalmazott: rossz logika, ha 1-2 tized százalékponton vitatkozunk, a nemzetközi hatóságoknak inkább értékelniük kellene, hogy Magyarország már nem 6-7 százalékos hiányt produkál, mint néhány éve.

A tárca nélkül miniszter elmondta: ilyen szempontból a Nemzetközi Valutaalap sokkal "korrektebb", mivel inkább a döntések minőségéről van vita. Az Európai Bizottság ezzel szemben szigorú könyvelőként akarja betartatni a hiány mértékét - tette hozzá. Az önkormányzatok adósságának részleges átvételéről szóló kormánydöntést értékelve kijelentette: a kormány a lépéssel meg akarja tisztítani az önkormányzati rendszert.

Ezen kívül a pénzügyi rendszer stabilitásához is hozzájárulhat azzal, hogy az önkormányzati adósságot az állami rendszeren keresztül lehet finanszírozni, továbbá az intézkedés az önkormányzatoknak a magas adósság miatti pénzügyi "bénultságát" is feloldhatja, és így könnyebben juthatnak Európai Uniós forrásokhoz - tette hozzá.
(MTI - fidesz.hu)

Matolcsy: Aki adós, az nem lehet szabad ember + videó

A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció mindaddig nem nyugszik, amíg meg nem nyeri az adósság elleni szabadságharcát, mert aki adós, az nem lehet szabad ember, az fogoly, "úgy kell élnie, ahogy a hitelezői diktálják".

Matolcsy György ezt keddi expozéjában mondta a parlamentben, az államadósságról és annak okairól - a Fidesz kezdeményezésére tartott - politikai vitanapon. "Ma még Magyarország nyakig el van adósodva, ma még magas kamatokat kényszerítenek ránk, és ma még az állampapírjainkkal is játszanak külföldi befektetőnek tűnő spekulánsok" - fogalmazott a tárcavezető, kijelentve ugyanakkor, hogy a kabinet és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség addig nem nyugszik, amíg Magyarország minden négyzetméterét és minden becsületes magyar embert ki nem szabadít az eladósodottságból. "Addig nem nyugszunk, amíg az államadósság és az adósság elleni harcunkat, szabadságharcunkat meg nem nyerjük" - közölte.


 


 
Matolcsy György szerint ugyanis annak az államnak, amelynek akkora adóssága van, mint Magyarországnak, minden polgára szegény. Aki pedig adós, az nem lehet szabad ember, az kiszolgáltatott, megalázott, fogoly, foglya az adósságnak, a bankároknak, "úgy kell élnie, ahogy a hitelezői diktálják" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarország minden baja, "ami nem magántermészetű", elsősorban az eladósodottságból fakad.

2002 után "váratlan fordulat" történt

Felidézte, hogy az 1970-es, 1980-as években egyszer már felhalmozódott egy nagy mértékű adósság Magyarországon, a rendszerváltáskor, az ellenzéki kerekasztal idején azonban létrejött egy megállapodás, miszerint többet nem fordulhat elő jóléti célú eladósodás. 2002-ben, az első Orbán-kormány ciklusának végén - folytatta a miniszter - 52 százalékra csökkent a GDP-hez viszonyított államadósság mértéke, 2002 után azonban "váratlan fordulat" történt, a baloldali kormányok ugyanis felrúgták az említett egyezséget, és nyakló nélkül kezdtek el hiteleket felvenni. Ez tette tönkre Magyarországot, a 2008-as válság pedig tovább súlyosbította a helyzetet, s így az államadósság végül 82 százalékra ugrott fel - fejtette ki.
Az eladósodás okát firtatva beszédében úgy fogalmazott: "ezzel az akkori baloldali kormányok szavazatokat vásároltak, népszerűséget vásároltak, lelkeket vásároltak". A felvett kölcsönt, azt az "irdatlan mennyiségű hitelt" azonban nem a gazdaság teljesítményének élénkítésére, nem munkahelyteremtésre, családtámogatásra vagy béremelésre fordították a 2002-2010 közötti kabinetek, a pénz ugyanis "a bankok, a pénzügyi befektetők, a pénzpiaci spekulánsok zsebébe került" - mondta Matolcsy György.

Végre már nem nyújtózunk a takarón túl

A tárcavezető szerint a csőd széléről a második Orbán-kormány rántotta vissza az országot, megkezdve az államadósság csökkentését, és ma már végre "nem nyújtózunk a takarón túl, ahol már a fagy és a hideg van". Ha azonban nem történt volna politikai fordulat 2010-ben, Görögország sorsára jutott volna Magyarország - tette hozzá.
Kijelentette azt is: a jelenlegi kabinet nem hajlandó csökkenteni a nyugdíjakat, a béreket, a családtámogatásokat, ezért viszont "szálka vagyunk" a bankok, a nemzetközi pénzpiac, a pénzügyi spekulánsok és az őket képviselő bürokraták, politikusok szemében, "ezért támadnak bennünket". Matolcsy György összegzése Magyarországnak 2002 és 2010 között olyan kormányai voltak, amelyek a bankokat, a nagyvállalatokat képviselték. "Ők adósították el együtt Magyarországot" - mondta.
(MTI - fidesz.hu)

A kormány tudomásul veszi az Európai Bíróság ítéletét


A kormány tudomásul veszi az Európai Bíróság ítéletét, amely kimondta, hogy uniós jogot sértett a magyar bírák nyugdíjazása - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, kedden.

 
"A kormány tudomásul veszi az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely az Alkotmánybíróság által ez év júliusában már megsemmisített szabályozásra vonatkozik" - olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben. A kormány egyebekben nem kívánja kommentálni a döntést - írták.
(fidesz.hu)
 

"A szocialisták döntéseikkel felelnek az államadósság növekedéséért" + videó

Magyarországon az államadósság 2002-2010 között példátlan mértékben növekedett – indokolta Rogán Antal a parlamenti vitanapot vezérszónoki felszólalásában. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: 2002-ben az államadósság 8300 milliárd forint volt, amely 2010-re meghaladta a 20000 milliárd forintot.
 Rogán Antal felszólalásában rámutatott: ilyen példátlan mértékű adósságnövekedés az Európai Unió tagállamaiban nem ment végbe a 2002-2010 közötti időszakban. Hozzátette: ennek a példátlan államadósság növekedésnek a következtében a magyar költségvetés terhei is drasztikusan növekedtek. Szavai szerint az államadósság kezelésére fordított éves kiadás GDP-arányosan 2011-ben 4,2 százalék volt.

Ezzel összefüggésben a Fidesz frakcióvezetője megjegyezte: „abban az esetben, ha Magyarországon nem kellene ekkora mértékű adósságállományt kezelni, akkor nem kellene az államháztartás egyensúlyban tartásán töprengeni, mert a kamatkiadások nélkül már a magyar büdzsé pozitív egyenleget mutatna”. „Ehhez azonban az is elegendő lenne, ha az államadósság szintje a közép-európai szinten rekedt volna meg” – vélekedett Rogán Antal.

Amikor Magyarországot szocialista-szabaddemokrata kormányok vezették – akik döntéseikkel felelnek a 2002-2010 közötti példátlan adósság növekedésért -, érdemes megnézni, hogy hogyan alakult a régiónkbeli és más uniós tagállamok adósságpályája - tette hozzá.


 

Ki kell mondani, kit terhel a felelősség

Abban az időszakban, amikor 2002 és 2010 között az akkori szocialista-szabaddemokrata kormányok a döntéseikkel példátlan mértékben eladósították az országot, a cseh, a lengyel, a szlovák kormányok sokkal felelősebben bántak az adófizetők pénzével, sokkal kisebb volt az államadósság növekedése, és ennek megfelelően ezekben az országokban lényegesen kisebb az államadóssággal kapcsolatos teher is a költségvetésben – jelentette ki Rogán Antal. Példaként a cseh gazdasági helyzetet említette, és hangsúlyozta, ha a cseh adósságállománynak megfelelő összeggel kellene szembenézni, „akkor nem azon kellene töprengenünk, hogy egyébként hogyan csökkentjük a költségvetés hiányát”. Nem azon kellene töprengenünk, hogy mikor tudjuk megemelni a pedagógusok vagy a rendőrök bérét, hanem ezeket a lépéseket minden további nélkül megengedhetnénk magunknak, a magyar gazdaság jelenlegi teljesítménye mellett is – szögezte le.

Mint mondta, nem azzal van a probléma, hogy a magyar gazdaság teljesítménye nem teszi lehetővé azt, hogy hazánkban jelentős mértékben emelkedjenek a közalkalmazottak, köztisztviselők bérei, „hanem az a baj, hogy a hihetetlen mértékű államadósság és az abból származó teher teszi azt, hogy a költségvetés nem ugyanúgy tudja kezelni a pedagógusbéreket, mint ahogyan azt teszik Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában”.

Az államadósság keletkezésének körülményeit igenis vizsgálni kell, és ki kell mondanunk, hogy az államadósság keletkezéséért kit és milyen formában terhel a felelősség – emelte ki a frakcióvezető. Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban 15 százalékkal, 2008-ban pedig 16 százalék fölötti mértékben emelkedett meg az államadósság Magyarországon, és a szerkezete is jelentős mértékben rosszabb lett, mint más közép-európai országoké. 2010-re elértük azt, hogy a magyar államadósságon belül 48 százalék lett a devizahitelek aránya – jegyezte meg, hozzátéve, ebben jelentős szerepet játszik a felvett IMF- és EU-hitelek nagyságrendje is, ez összesen 12,9 milliárd eurót tett ki.
Fotó: fidesz.hu
Rogán Antal felhívta a figyelmet a hitelszerződés lejárati szerkezetére is. Az IMF-hitelt az előző kormányok felvették, és a mostani kormánynak pedig 2011 márciusa és 2014 márciusa között az utolsó fillérig vissza kell fizetnie – hangsúlyozta.

"Ugyanezt csinálta az MSZMP is"

Önök úgy adósították el az országot, hogy tudatosan úgy alakították ki a lejárati szerkezetet, hogy a következő kormánynak minimális mozgástere legyen, és kénytelen legyen minden energiáját az államadósság visszafizetésére költeni; kialakítottak egy olyan programot, amelynek ha a rabjává válunk, akkor Magyarország egy vagy két évtizedig nem szabadult volna ki ebből a csapdából - intézte szavait a szocialista képviselőkhöz.

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy az MSZP jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetése „pontosan ugyanezt csinálta a nyolcvanas években”. Ugyanennek az eredményeként hasonló terhekkel kellett szembenézni 1990-ben az első szabad választásokat követően – fűzte hozzá.

2002 és 2010 között más közép-európai országok képesek voltak kordában tartani az államadósság növekedését. Ugyanezekben az országokban többször baloldali kormányok  is képesek voltak arra, "hogy ne terheljék hihetetlen államadóssággal az utánuk következő nemzedékeket". Ugyanebben az időszakban Magyarország kormányai más döntéseket hoztak, amiért felelősség terheli őket – fogalmazott Rogán.

Szavai szerint felelőssége van a magyar államadósság ilyen mértékű drasztikus növekedésében 2002-től kezdve minden olyan miniszterelnöknek, aki a posztját ebben az időszakban töltötte be. Felelősség terheli Medgyessy Pétert, felelősség terheli Gyurcsány Ferencet, és felelősség terheli Bajnai Gordont is – sorolta, hozzáfűzve, 2009-ben drasztikus növekedési tendenciát mutatott az államadósság.

Szólt arról is, hogy azokat a pénzügyminisztereket is felelősség terheli, akik ebben az időszakban a tárcát vezették. Rogán Antal név szerint említette az ülésen résztvevő Veres Jánost. Itt a mai vitában ő is tisztázhatja, hogy mi is volt személyesen neki, illetve az általa képviselt kormánynak az államadósság kialakításában vállalt szerepe – hangsúlyozta.
Az államadósság mértéke csökkenő tendenciát mutat immár két esztendeje

Az elmúlt két évben a magyar kormánynak, a családoknak, a gazdasági szereplőknek óriási felelősséget és nehéz döntéseket kellett vállalni annak érdekében, hogy az államadósságot vissza tudjuk fizetni, ezt a két évet az államadósság elleni küzdelem határozta meg – fogalmazott Rogán Antal. Felvázolta azt is, hogy mi lett volna, ha Magyarország nem fizeti államadósságát. A politikus szerint csak elméletileg járható út, hogy hazánk az államadósság tekintetében valamilyen mértékű rendezést kérjen a hitelezőktől. Ennek a következményei Magyarország polgáraira nézve súlyosabbak, mint az, hogyha az államadóssággal szembeni küzdelmet vállaljuk – fűzte hozzá.

Ha Magyarország szembenéz az államadóssággal, megpróbálja azt csökkenteni, akkor kétféle választási lehetőség áll előttünk. Az egyik az, amit a mindenkori baloldali kormányok tettek, vagyis a terheket a magyar családokra rótták; csökkentették a fizetéseket, a nyugdíjakat, plusz adókat vetettek ki. Megpróbálták óriási, drasztikus sokkterápia mentén a magyar családokkal visszafizettetni az államadósságot. Ugyanezt tették a 80-as évek végén, a Bokros- és a Bajnai-csomagok idején is – fogalmazott Rogán Antal. A jelenlegi jobboldali kormány ezzel szemben úgy döntött, hogy kiterjeszti a közteherviselést a bankokra és a multinacionális vállalatokra, akik az államadósság-növekedés időszakának haszonélvezői is voltak. A rájuk kivetett adókon keresztül bevonjuk őket a közteherviselésbe, és az ebből befolyó bevételeket használjuk fel arra, hogy Magyarország vissza tudja fizetni az államadósságát - fűzte hozzá.

Rogán Antal aláhúzta, csak kis lépésekkel tudunk előre haladni, de az elmúlt két évben több mint 4 százalékkal csökkent az államadósság mértéke, ezzel szemben a szocialisták alatt 2008-ban és 2009-ben is kiugróan megnőtt Magyarország államadóssága. Az országot terhelő államadósság mértéke csökkenő tendenciát mutat immár két esztendeje – szögezte le.
Az államadósság nem elvont szám, hanem következményei is vannak

A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2004-es uniós csatlakozáskor vállalt maastrichti konvergencia kritériumok folyamatos megszegése miatt is felelősség terheli a szocialista kormányokat. A baloldali kormányok a csatlakozás óta egyetlenegy alkalommal nem tartották be a maastrichti konvergencia kritériumokat, minden alkalommal 3 százalék felé tervezték, és jóval afölött teljesítették a költségvetés hiányát. A politikus kiemelte a 2006-os esztendőt, amikor a költségvetési hiány 10 százalék körül volt. Többek között ezek a felelőtlen döntések vezettek oda, hogy megnőtt az államadósság – szögezte le.

Rogán Antal aláhúzta, az elmúlt két évben a magyar polgárok a kormánnyal közösen mindent megtettek azért, hogy Magyarország kiszabaduljon abból a túlzottdeficit-eljárásból, ami a szocialista kormányok felelőtlen politikájának a következménye. Felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali magyar kormányok tevékenysége miatt Magyarország ellen a leghosszabb ideje, 2004 óta zajlik a túlzottdeficit-eljárás. Ezért van az, hogy a brüsszeli bizottság tud úgy méltánytalan lenni Magyarországgal szemben, hogy 11 másik országnak megengedi, hogy magasabb legyen a deficit mértéke a GDP 3 százalékánál – fűzte hozzá.

Az államadósság nem elvont szám, hanem az emberek mindennapi életét és a gazdaságot meghatározó következményei is vannak. Ezért is kell tisztázni a kialakulásának okait, szembenézni a következményeivel, és egyértelművé tenni: soha ne érje el a szocialista kormányok alatti mértéket – fogalmazott a frakcióvezető. A politikus fontosnak nevezte, hogy Magyarországon is létezzenek olyan szabályok, melyek lehetővé tették azt, hogy a csehek, a lengyelek és a szlovákok nem mentek keresztül példátlan mértékű eladósodáson, így könnyebben tudták kezelni gazdasági válságból adódó terheket. A Fidesz-KDNP az elmúlt két évben ezért hozott meg több olyan törvényt és jogszabályt, amely korlátokat állít az eladósodás elé – fűzte hozzá. A kormány költségvetési politikája felelősen kezelte az elmúlt két évben az eladósodás kérdését, és mindent megtett azért, hogy Magyarországot, ezzel párhuzamosan a családokat és az önkormányzatokat is kiszabadítsa az adósság csapdájából – jelentette ki a politikus.
Rogán Antal kitért az önkormányzatok adósságaira is. Felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatok eladósodásának mértéke 2005 után ugrik meg, amikor a legnagyobb mértékű a forráskivonás a rendszerből. 2009-ig 800 milliárd forint feletti összeget vontak ki az önkormányzati finanszírozásból úgy, hogy a helyhatóságoknak nem kevesebb, hanem több feladata lett. Ezt még tetézte a Bajnai-kormány azzal, hogy az akkori évek elvonásaihoz képest kétszer akkora mértékű forráskivonást hajtott végre 2009-ben. Ehhez képest az önkormányzati adósságnövekedés az államadósságnak kevesebb, mint egyhuszadát tette ki 2010-ben – fejtette ki a frakcióvezető. Éppen ezért a Fidesz képviselőcsoportja joggal és nyugodtan támogathatja az első lépéseket az önkormányzati adósság rendezése ügyében. „Ez is a múlt következményeinek a rendezése, azé a múlté, amit Önök hagytak örökül Magyarországra” – mondta Rogán Antal a baloldali képviselőknek.
(fidesz.hu)

Túlzottdeficit-eljárás: változtathatók a költségvetés sarokszámai


Az európai uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében is kezdeményezheti a kormány a következő évi költségvetés már elfogadott sarokszámainak módosítását.

 
A parlament kedden - a fideszes Rogán Antal és Puskás Imre javaslatára - az államháztartási törvényben teremtette meg ezt a lehetőségét, a jogszabályt kivételes sürgős eljárással, 228 igen szavazattal, 24 ellenében fogadták el.
  
Az Országgyűlés szeptemberben a gazdasági stabilitási törvényben, majd hétfőn a házszabályban nyitott lehetőséget arra, hogy a kormány a költségvetés elfogadott főösszegeinek, illetve egyenlegének módosítását javasolja a zárószavazás előtt. Ezt elsősorban azzal indokolták, hogy az IMF/EU-megállapodás szükségessé teheti a büdzsé főszámainak megváltoztatását. Az államháztartási törvény viszont a Magyarországgal szemben fennálló túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében is megengedi a sarokszámok módosítását.
(MTI-fidesz.hu)
 

Az államadósság okairól vitázik a Parlament


Az államadósságról és annak okairól folytat politikai vitát kedden az Országgyűlés.
 
A kormány álláspontját Orbán Viktor miniszterelnök ismerteti fél órában, majd a Fidesz-KDNP és az ellenzék is 130-130 percben fejtheti ki a véleményét arról, hogy kit terhel a felelősség az államadósságért. A Parlament ezt megelőzően kivételes sürgős eljárással dönthet az államháztartási törvény módosításáról.

Ennek célja, hogy a kormány a költségvetés sarokszámait tartalmazó módosító indítványt terjeszthessen elő, ha ez akár az EU/IMF-megállapodás, akár az uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges. A Ház a Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről szóló magyar-szlovák megállapodás kihirdetéséről, illetve a csődtörvény módosításáról is tárgyal.

Megvitatják még Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát, amely kiterjesztené a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét - a jegybank kivételével - minden olyan gazdasági társaságra, amelyben az államnak 25 százaléknál nagyobb részesedése van.

Tárgyalják az örökségvédelmi és a mozgóképtörvény módosítását, illetve azt, hogy a fővárosi önkormányzaté legyenek a jelenleg kerületek tulajdonában álló alsó rakparti ingatlanok, kikötők. A nap végén részletes vita lesz arról a kormányzati indítványról, amely létrehozná a pénzügyi jogok biztosának intézményét.
(MTI - fidesz.hu)
 

Biztosított az intézmény átadás-átvétel forrása


A kormány biztosítja a köznevelési intézmények átadás-átvételének lebonyolításához szükséges forrásokat, tárgyi, személyi feltételeket - közölte az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-vel.

 
Az államtitkárság kiemelte: a köznevelési rendszer fenntartására és működtetésére szolgáló összeg a költségvetés különböző fejezeteiben 2013-ban is rendelkezésre áll majd. A változásokhoz a kezdeti időszakban többletforrásra van szükség, de az iskolarendszer fenntartása és működtetése az egységes szakmai irányításnak köszönhetően már egy-két éven belül átlátható, tervezhető és költséghatékonyabb lesz - mutattak rá.

Kitértek arra is, hogy a köznevelési rendszer átalakítása a tervezett ütemben halad. A 2013. január elsején esedékes fenntartói feladatok, - a 3000-nél kisebb lélekszámú településeken a működtetés - zökkenőmentes átvételének feltételei a megfelelő időben rendelkezésre állnak - rögzítették.

Mint írták: a feladatok megosztásának célja olyan "magas színvonalú, méltányos és igazságos iskolarendszer megteremtése, amely biztonságot nyújt a gyerekeknek, családoknak, pedagógusoknak". Kitértek arra is, hogy az Országgyűlés előtt lévő, a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvénytervezet egyértelműen szabályozza az átadás-átvétel folyamatát.

A köznevelési intézmények átadás-átvételét szabályozó törvényjavaslatot hétfőn 16 kormánypárti igen, és 4 ellenzéki nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés oktatási bizottsága. A vitában kormánypárti és ellenzéki képviselők ugyanakkor egyaránt a végrehajtáshoz szükséges idő rövidségére hívták fel a figyelmet. A javaslatot szerdán kezdi tárgyalni a parlament.
(MTI - fidesz.hu)
 

2012. november 5., hétfő

Háromnapos ülést tart az Országgyűlés


Háromnapos ülést tart az Országgyűlés a jövő héten: hétfőn a pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslatról, szerdán az iskolák államosításának szabályairól is tárgyal a parlament, kedden pedig a Fidesz kezdeményezésére vitanapot rendeznek az államadósság okairól.

 
Hétfőn szokás szerint napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációs időszakkal folytatódik az ülés, Orbán Viktor miniszterelnöknek több ellenzéki kérdésre is válaszolnia kell.
   
A parlament dönt a digitális átállással összefüggő törvénymódosításokról - így a szociálisan rászorulók állami segítséget kaphatnak a digitális televízióadás vételére alkalmas készülék beszerzéséhez -, a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló szabályok szigorításáról, valamint a kiemelt beruházások gyorsításához szükséges javaslat elfogadásáról.
   
A szavazások után a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) szóló törvény módosítását vitatja meg a Ház, a kabinet ebben arra adna lehetőséget, hogy adó- és vámhatósági feladatokat is ellátó főigazgatóság jöjjön létre a NAV-nál.
   
Ezután következhet annak a kormányjavaslatnak a megtárgyalása, amely létrehozná a pénzügyi jogok biztosának intézményét. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előterjesztése szerint a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó ombudsmanhoz a pénzügyi szervezetek eljárásaival kapcsolatban fordulhatnak az ügyfelek.
   
Hétfőn lesz a részletes vita a stratégiai földgáztározók állami tulajdonba kerüléséről, valamint Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető előterjesztésről, amely megkönnyítené a legalább 250 ezer euró (nagyjából 70 millió forint) értékben hosszú lejáratú magyar állampapírt vásároló külföldi befektetők letelepedését.
   
A nap végén kivételes sürgős eljárással tárgyalhatják az államháztartási törvény módosítását - erről így már kedden zárószavazás lehet -: a javaslat célja, hogy a kormány a büdzsé sarokszámait tartalmazó módosító indítványt terjeszthessen elő. A 2013-as költségvetés fő számainak átírása érdekében hétfőn módosíthatják a házszabályt is.
   
A hétfői ülésnap az adótörvények részletes vitájával zárul.
   
Kedden a Fidesz kezdeményezésére vitanapot tart az Országgyűlés az államadósságról és annak okairól. A kormány nyilatkozata után a Fidesz-KDNP és az ellenzék is 130-130 percben fejtheti ki a véleményét arról, hogy kit terhel a felelősség az eladósodottságért.
   
A Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről szóló magyar-szlovák megállapodás kihirdetéséről, illetve a csődtörvény módosításáról is tárgyalnak.
   
Szintén aznap vitatja meg a Ház azt a javaslatot, amely kiterjesztené a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét - a jegybank kivételével - minden olyan gazdasági társaságra, amelyben az államnak 25 százaléknál nagyobb részesedése van. Tárgyalják még az örökségvédelmi és a mozgóképtörvény módosítását, illetve azt, hogy a fővárosi önkormányzaté legyenek a jelenleg kerületek tulajdonában álló alsó rakparti ingatlanok, kikötők.
   
Szerdán elsőként a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámoló lesz napirenden.
   
Ezután következik az iskolák állami fenntartásába vételét szabályozó törvényjavaslat, eszerint 2013. január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ foglalkoztatja a pedagógusokat, valamint az oktatói munkát segítő alkalmazottakat. Majd a települések által fenntartott 170 szociális és gyermekvédelmi intézmény államosításáról vitázik az Országgyűlés.
   
A nap végén - a házszabálytól eltérve - újra megnyílhat a választási eljárási törvény részletes vitája, miután az alkotmányügyi bizottság a héten nagy terjedelmű módosító javaslatot nyújtott be az előterjesztéshez. Eszerint a Magyarországon élők nem kérhetik levélben felvételüket a választói névjegyzékbe, ugyanakkor bárki feliratkozhat otthonról, a települési jegyzők, illetve megbízottaik ugyanis 2013. szeptember 1-je és december 31-e között felkeresik a választásra jogosultakat.
   
A házvezetés azt javasolja, hogy a több mint kétszáz pontból álló módosító javaslatot 4 óra 20 perces időkeretben tárgyalják meg.
(MTI-fidesz.hu)
 

Országszerte megemlékezések a nemzeti gyásznapon


Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek ma országszerte, a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján.

 
A központi megemlékezések sora vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a budapesti Terror Háza Múzeumnál, az áldozatok falánál egész nap el lehet helyezni az emlékezés mécseseit és virágait.
   
A fővárosban, az Új Köztemető 301-es parcellájánál egész nap várják mindazokat, akik kegyeletüket kívánják leróni áldozatok sírjánál.
   
Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának megemlékezésén, a Kiscelli kastély főbejáratánál Varga Mihály tárca nélküli miniszter mond beszédet. A XXI. kerületben, a Görgey téren felavatják a magyar szabadság és függetlenség mártírjai tiszteletére állított emlékművet.
   
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a soroksári Juta-dombon megkoszorúzza az 1956-os emlékművet. A XVIII. kerületi Hargita téren 15 órakor átadják 1956-os emlékművet, amely a kerületi önkormányzat kezdeményezésére, a Terror Háza Múzeum kutató munkája és F. Kovács Attila Kossuth-díjas művész koncepciója alapján készült el. Itt köszöntőt mond Ughy Attila polgármester és Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója.
   
Megemlékezés lesz a fővárosi Fiumei úti sírkert 21-es parcellájánál: az 1956-os forradalom hősi halottainak emlékművénél koszorúzást tartanak. A Kisfogház emlékhelynél koszorúzási ünnepség lesz, beszédet mond Kovács Róbert X. kerületi polgármester.
   
A Terror Háza Múzeumban délután Gyarmati Dezső, az 1956. évi olimpiai vízilabda-válogatott tagja, Regéczy-Nagy László ezredes, a Bibó-per vádlottja, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, valamint Horváth Attila jogtörténész, egyetemi docens idézi fel az 1956. évi forradalom és az azt követő megtorlás eseményeit.
   
A Mátyás-templomban az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója alkalmából az elesettek és a megtorlás áldozatai emlékére tartanak szentmisét.
   
A Szerb Köztársaság budapesti nagykövetsége és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete közösen emlékezik meg arról, hogy 56 évvel ezelőtt az akkori Jugoszlávia Nagy Imrének és a mellette kitartó politikusoknak, valamint családjaiknak menedéket adott. Az ennek kapcsán áldozatul esett sajtóattasé, Milenko Milovanov előtt is fejet hajtanak a részt vevők.
   
A hódmezővásárhelyi önkormányzat megemlékezésén Wittner Mária 56-os halálraítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője mond beszédet.
   
A miskolc-belvárosi görög katolikus templomban az 1956-os forradalom 56. évfordulója emlékére ökumenikus istentisztelet tartanak.
   
Szegeden Nagy Imre szobránál tartanak megemlékezést, Orbán Imre történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselője mond beszédet. A Dóm téren, a Magyar Pieta 1956 címet viselő szobornál tartanak megemlékezést és koszorúzást.
   
Keszthelyen a Szent Miklós temetőben tartják a városi megemlékezést az 1956-os forradalom leverésének évfordulója alkalmából. Beszédet mond Ruzsics Ferenc polgármester.
   
A hatvani önkormányzat a Mártírok terén közös főhajtással és gyertyagyújtással emlékezik.
   
Budapesten este hat órakor a Kossuth téren őrlángra állítják a forradalom lángját az 1956-os emlékműnél, és mécseseket is gyújtanak.
   
A nemzeti emléknap programját az este hét órakor kezdődő emlékkoncert zárja a budapesti Szent István-bazilikában, a MÁV Szimfonikusok előadásában Beethoven Eroica című szimfóniája hangzik el. Az eseményen részt vesznek az állami protokoll képviselői, a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjai és az 56-os szervezetek képviselői.
   
1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás.
   
Nagy Imre miniszterelnök családjával és a hozzá közel álló politikai körrel november 4-én menedékjogot kért és kapott a jugoszláv nagykövetségen, de november 22-én a szovjet titkosszolgálat segítségével tőrbe csalták, és a romániai Snagovba hurcolták.
(MTI-fidesz.hu)
 

Hende: Hazánk mindig számíthat a honvéd egészségügyre

Magyarország minden időben számíthat a honvéd egészségügyre, a magyar katonaorvosokra és ápoló személyzetre - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar hősi halott orvosokra emlékezve szombaton Budapesten.

A Honvédelmi Minisztérium és a Józsefvárosi Önkormányzat által szervezett megemlékezésen a tárcavezető kiemelte, a történelemben sokan köszönhették életüket a honvédorvosoknak, akik gyakran "lehetetlen körülmények között" dolgoztak. Munkájukban mindkét esküjükhöz - a honvédihez és a hippokratészihez - egyaránt hűek voltak, gyakran életüket kockáztatva, a fogságba esést is vállalva tartottak ki betegeik mellett - mondta.
   
Úgy fogalmazott, hősökben, hősi halottakban, áldozatvállalásban és elkötelezettségben "nincs hiány" a honvédorvosok történetében. Felidézte, az 1956-os forradalom és szabadságharc idején is több magyar orvos kockáztatta az életét, hogy a munkáját végezze, hiszen a szovjet csapatok nem tisztelték az általuk viselt vörös keresztet sem.
   
A hősi halottak között példaként említette "a koholt vádak alapján" kivégzett orvostanhallgatót, Tóth Ilonát, és - mint emlékeztetett - sok magyar orvos kiemelkedő és emberséges magatartásról tanúságot téve a magyarok mellett az orosz sebesülteket is gyógyította.
   
A miniszter kiemelte, 1872-ben, békeidőben nyílt meg az ország első modern értelemben vett Honvédkórháza, a ma is érvényes elv alapján, amely szerint készülj a háborúra, ha békét akarsz.
   
A honvédkórházak ma is fontos szerepet töltenek be, orvosaik és szakápolóik civil betegeket kezelnek, az egész nemzetet szolgálják - mutatott rá. Hozzátette, a budapesti Honvédkórház a magyar egészségügyi rendszer egyik oszlopává vált.
   
Hangsúlyozta, a magyar honvédorvosok jelentős szolgálatot végeznek a határokon kívül is, és munkájuk Magyarország szövetségeseinek elismerését váltotta ki. Más országokból járnak ide tanulni tőlük, hiszen tevékenységük a kiválóság példájaként szolgál - fogalmazott beszédében Hende Csaba.
(MTI-fidesz.hu)

2012. október 17., szerda

Szijjártó: Hazánk érdeke, hogy több forrásból is gázhoz jusson + videó

Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon jusson gázhoz - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára múlt héten a Gazprom vezetőivel tárgyalt. A megbeszélésen áttekintették Európa energiaellátásának helyzetét, sorra vették a folyamatban lévő energiaipari projekteket, különös tekintettel a közös megvalósítás alatt álló Déli Áramlat gázvezetékre.

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=185368

Szijjártó Péter kedden a Ma reggelben arról beszélt, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon jusson gázhoz. A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint ennek két oka van: egyrészt így biztonságos az ország ellátása, másrészt így alakulhat ki árverseny, tehát így lehet olcsóbban beszerezni a gázt – mondta.
Ebben vagyunk érdekeltek
Szijjártó Péter közölte: érdekeltek vagyunk abban, hogy a Déli Áramlat Magyarországon menjen keresztül, és abban, hogy az azeri gázt Európába a Nabucco West vezetéken keresztül jutassák el, mert ez Magyarországot is érinti.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar-szlovák-cseh elektromos rendszert összekötöttük, a gázvezeték rendszerünk összekötése pedig 2014-re megtörténik. Ez azt jelenti, hogy Magyarország hozzáfér az északi gázlelőhelyekhez, ez egy jelentős hozzájárulás lesz az energiabiztonságához  – mondta.
Bővítést jelentett be az Oracle és a GE
Szijjártó Péter az M1 reggeli műsorában arról is beszélt, hogy hétfőn az Oracle jelentett be fejlesztést Magyarországon, pénteken pedig a General Electric. Az Oracle a világ egyik legnagyobb üzleti szoftvereket és hardvereket gyártó vállalata. Az új fejlesztési központ azt is jelenti, hogy új k+f források jönnek Magyarországra egy olyan cégtől, amely háromszor akkora ilyen költéssel rendelkezik mint a teljes magyar kutatás-fejlesztési szektor.
Még ebben a negyedévben LED-lámpák gyártását kezdi meg a General Electric (GE) Lighting Nagykanizsán. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára közölte, hogy a kormányzat ötmilliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési programot hirdet meg az önkormányzatok részére.
Az eddigi kutatás-fejlesztési tevékenység után megkezdődik a LED-technológiás lámpák gyártása Nagykanizsán, s ehhez az alkatrészeket a GE zalaegerszegi gyára szállítja majd. Szijjártó Péter megállapította, hogy a magyar mérnöki tudás és egy nemzetközi nagyvállalat tőkeerejének köszönhetően a nagykanizsai és zalaegerszegi fejlesztésben, illetve gyártásban foglalkoztatottak határozzák meg, hogy milyen irányt vesz a világ világítástechnikája.
(hirado.hu- fidesz.hu)

Orbán Viktor is felszólal az MRK debreceni ülésén

Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén, a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Debreceni Egyetemen.

Az MRK legfőbb döntéshozó szerve, a Plénum idei őszi kétnapos ülésének fő témája a felsőoktatási intézmények finanszírozása és gazdálkodása.
   
A tanácskozáson a kormányfő mellett részt vesz Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter - aki szintén felszólal -, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, valamint Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is.
(MTI-fidesz.hu)

Napirenden az új földtörvény

Az Országgyűlés keddi ülésén kezdi meg az új földtörvényt tartalmazó kormányzati előterjesztés tárgyalását.

A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a képviselők belekezdenek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat általános vitájába. Mindez azt jelenti, hogy a keddi ülésnapon csak a miniszteri expozéra és a frakciók vezérszónoki felszólalásaira kerül sor, a többi képviselő egy későbbi ülésen mondhatja el véleményét. Orbán Viktor szombaton, Cegléden azt mondta, az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi "a zsebszerződéssel kilopott földet", megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot. A külföldiek termőföldszerzéséről szólva nyomatékosította: az új jogszabállyal ez "be van fejezve, nincs, nem lesz".
   
A képviselők az ülésnap hátralévő részében a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvénymódosítást tárgyalhatják, valamint tovább folytathatják Pintér Sándor belügyminiszter két korábban tárgyalni kezdett javaslatának részletes vitáját az úgynevezett létfontosságú rendszerek és létesítmények védelméről, valamint a schengeni információs rendszer fejlesztéséről és a rendészeti törvények egyszerűsítéséről.
(MTI-fidesz.hu)

2012. október 15., hétfő

Ki írja újra a görög receptet?

Szalontay Mihály: A gond csak az, hogy a görög társadalom nem hajlandó további megszorításokat vállalni, a hitelezők pedig nem hajlandók további kölcsönöket nyújtani. Ha tehát még lenne is olyan gazdasági recept, amivel a jelenlegi bajok orvosolhatók lennének, azok még akkor sem volnának megvalósíthatók. A görög páciens eddigi félrekezelésének sem hajlandó ugyanis senki sem megfizetni az árát, az új gyógymódról már nem is beszélve.
(Magyar Hírlap - 2012. október 13.)

Lázár: Az a célom, hogy a dolgok rendezettebbé váljanak

Egy hitelmegállapodás kizárná annak a lehetőségét, hogy 2013-ban emeljék a tanári fizetéseket, mivel a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió semmilyen béremeléshez nem járul hozzá Magyarországon – mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: a következő választások előtt – parlamenti keretek között – ki kell vizsgálni, hogy milyen külföldi erők finanszírozzák az ellenzéki pártokat. A politikus egyébként úgy véli, vannak a Fideszben olyanok, akik belekényelmesedtek a hatalomba.

– Államtitkári kinevezése óta nem adott interjút, és a híradásokban is jóval kevesebbet szerepel, mint azt frakcióvezetőként tette. Ez a személyes döntése volt, vagy erre kérték?

– A miniszterelnök úr munkára, a kormányzati döntések felgyorsítására kért fel. Ez sok időt és energiát igényel, ezért láttak kevesebbet. Frakcióvezetőként beszélni és érvelni kell, a Miniszterelnökség vezetőjeként pedig hallgatni és csendben dolgozni. Egészen máshol vannak a hangsúlyok. Orbán Viktor mellett dolgozni állóképesség kérdése is, intellektuális értelemben pedig kihívást jelent.

– Beszélni könnyebb vagy hallgatni?

– Hallgatni és cselekedni sokkal nehezebb. A politika legizgalmasabb része az, hogy egy kormányzati elképzelésből miként lehet valóságot kovácsolni, hogyan lehet végigvinni egy új szemléletet, meghonosítani egy új mentalitást.

– Hivatalba lépése előtt komoly próbatételnek nevezte azt is, hogyan lehet majd jó gondolatokat átverni az ön által lustának nevezett állami bürokrácián. Mit sikerült átverni és mit nem négy hónap alatt?

– Egy svájci óramű pontosságával működő, a miniszterelnök munkáját mindenben segítő szervezet kialakítására törekszem. Az a célom, hogy a dolgok rendezettebbé váljanak, tisztább, világosabb, egyszerűbb és gyorsabb legyen az ügymenet. Visszafogott és elegáns stílusra van szükség, politikailag pedig akkor lesz sikeres a Miniszterelnökség, ha 2014 májusában ismét Orbán Viktor teszi le a miniszterelnöki esküt. Ez persze még messze van…

A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.
(mno.hu)

Kövér: A pártot a bizalom éltetheti


Kövér László, az Országgyűlés elnöke továbbra is vállalja a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.

 
Kövér László ezt szombaton a párt Országos Tanácsának székelyudvarhelyi gyűlésén jelentette be. Az Országgyűlés elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, a pártot a bizalom éltetheti: a választóké és a párt tagjainak egymás iránti bizalma. "A választópolgároktól soha nem lehet több bizalmat kérni, amint amennyit ti tanúsítotok egymás iránt" - mondta.
  
Kövér László úgy vélte, igaz emberek voltak az MPP politikusai, amikor azt képviselték, hogy egyetlen magyar ügy van, "miközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csúcsvezetői támogatást nyújtottak a magyarországi balliberálisoknak ahhoz, hogy azok még a jogszabályokból is kitöröljék az egységes nemzet fogalmát". Hozzátette, igaz emberek voltak, amikor a székelység területi autonómia iránti igénye mellé álltak, miközben az RMDSZ csúcsvezetői Bukarestben cserben hagyták a székelyföldi területi autonómiára vonatkozó törvénytervezetet. Kövér László azt is az igaz megnyilvánulások sorában említette, hogy 2007-ben segítséget nyújtottak ahhoz, hogy legyen Brüsszelben az erdélyi magyarságnak egy független képviselője (Tőkés László megválasztására utalt). "Lett ilyen képviselő, aki aztán 2009-ben feladta a függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok" - jelentette ki a tiszteletbeli elnök.
  
Kövér László azt is igaz megnyilvánulásként említette, hogy a párt 2008-ban megteremtette a választás szabadságát az erdélyi magyarság számára, és bizonyította, hogy a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. Az igaz megnyilvánulások sorában említette a nyári önkormányzati választásokon való megmérettetést is. A tiszteletbeli elnök szerint a párttal szemben megnyilvánult gyűlölet igazolta, hogy igaza volt az MPP-nek.  Arra biztatta az MPP küldötteit, ha évek múltán unokáik megkérdezik, mit tettek a magyarságért, Erdélyért a Székelyföldért, Luther szavaival élve lelki megnyugvással válaszolják: "ott álltam, másként nem tehettem".
(MTI-fidesz.hu)
 

Hallgatni sokkal nehezebb

Lázár János: Nincsenek egyenlő pályák és egyenlő esélyek. Nagy nemzet vagyunk, de nem vagyunk egy gazdasági vagy társadalmi világhatalom, ezért ránk adott esetben más szabályok vonatkoznak. Kifejezetten sértő hogy a nemzetközi szervezetek nem tartják sokra azokat az eredményeket, amelyeket a magyar emberek az utóbbi huszonkét évben elértek. Az IMF-nek fogalma sincsen arról – és sajnos úgy látom, nem is érdekli -‚ hogy a magyar emberek mennyi áldozatot hoztak a rendszerváltás óta a tisztességes boldogulás reményében. Az ellenzék pedig mindent megtesz, hogy manipulálja a közvéleményt. A magyar kormánynak világossá kell tennie, hogy miben nem enged az IMF-nek és az EU-nak.
(Magyar Nemzet - 2012. október 13.)

Bírálat híján tanácstalan a német sajtó

Stefan Lázár: Zavart bizonytalanság jellemzi Orbán Viktor berlini látogatása után a magyar kormány elleni támadásokra berendezkedett német sajtót. A magyar vendéget ugyanis nem fogadta olyan kritika, amely alkalmas lett volna a kormányfő további becsmérlésére.
(Magyar Nemzet - 2012. október 13.)

A Hősök teréről indul a békemenet

Elkészült az október 23-i budapesti békemenet forgatókönyve. Eszerint a Hősök terén gyülekezik majd az ünneplő tömeg 13 órától, ahonnan 14 órakor indulnak el az Andrássy úton – írja a pénteki Magyar Nemzet.

A békemenet az Oktogonnál jobbra fordul, és a Teréz körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalon haladva érkezik meg a Parlament előtti Kossuth térre, ahol 16 órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet a központi állami ünnepségen – írja a Magyar Nemzet.

A békemenet egyik fő szervezője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum szóvivője a lapnak elmondta: ezúttal is csendes, mosolygós ünneplésre készülnek, és arra kérik a reményeik szerint sok tízezernyi résztvevőt, hogy – miként januárban vagy márciusban – csak nemzeti zászlókat hozzanak magukkal. Jelezte, várhatóan most is sok lengyel támogató érkezik a rendezvényre. – A békemenet nem valaki vagy valami ellen irányul, hanem kiállás az adósrabszolgaság és a szegénység felszámolásáért küzdő kormány mellett – hangsúlyozta Csizmadia László.

A teljes cikket a pénteki Magyar Nemzetben olvashatja
(mno.hu-fidesz.hu)

Benső átalakulás nélkül nincsen ország + képgaléria

Benső átalakulás nélkül nincsen se ország, se szobor, se pálinka, se bor, se ember – hangsúlyozta Orbán Viktor Etyeken, Melocco Miklós „Isten, áldd meg a magyart” című szoborkompozíciójának avatásakor. Képgalériánk megtekinthető itt.http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=185300


Az Etyeki Czimeres Pálinkaház birtokán tartott szoboravatáson a miniszterelnök felidézte, Melocco Miklóst egy interjúban arról kérdezték, hogy miért nem akart Sztálinról szobrot készíteni. Erre azt válaszolta a szobrászművész: pusztán negatív indulat nem elég az alkotáshoz. Azonban a pozitív „indulat” – ha szabad így fogalmaznom – elégséges – fűzte a gondolathoz Orbán Viktor.
Fotó: fidesz.hu
A kormányfő emlékeztetett, igazi áljárványként járta be Európát a rémisztő hír: a magyar alaptörvény Istennel kezdődik. Éppen úgy, mint az angol himnusz, de a magyar nem az uralkodónak kér hosszú életet, hanem a népnek jókedvet és bőséget – jegyezte meg Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta, vérzivataros történelmünk állandó ellenpontja is a jókedv, békebeli várainkban is „kedv s öröm röpkedtek”. Vajon miért? – tette fel a kérdést. Jó kérdés ez itt Etyeken, ahol a pincékben éppen forr buzgón a bor. A zagyva cefrét majd a homályos mustot buborékok járják át, illatokat, ízeket ragadnak magukhoz a gyanús löttyből, forradalmat csinálnak a kádban, majd a hordóban, míg nem a moslékszerű lé aranyos borrá érik, tele jókedvvel, bőséggel, örömmel – fogalmazott a kormányfő.
Fotó: fidesz.hu
Orbán Viktor szerint az sem véletlen, hogy a Himnuszban azért van előbb a jókedv, és utána a bőség, mert ez a helyes sorrend. A búval bélelt nem tudja élvezni milliárdjait sem. A vidám lélekkel megáldott a fortyogó cefrének igen örül, mert tudja, hogy benső átalakulás nélkül nincsen se ország, se szobor, se pálinka, se bor, se ember. Ez a feltámadás előfeltétele – zárta beszédét Orbán Viktor.
Fotó: fidesz.hu
Pap Géza, a birtok tulajdonosa hangsúlyozta, a szobor harmóniát jelent. Ha ide bejön valaki, leül, akkor a szobor segíteni fog neki, hogy lélekkel, hittel tudja azt mondani: Isten, áldd meg a magyart! – fűzte hozzá.
(fidesz.hu)

Orbán: Vége a külföldiek termőföldszerzésének és a zsebszerződéseknek

Az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi "a zsebszerződéssel kilopott földet", megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Cegléden, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.

 "Ha nem hátrálunk meg, ha nem hagy el az erőnk", 2013-ban olyan változások történnek a magyar mezőgazdaságban, amelyekre 50-100 éve nem volt példa - jelentette ki a kormányfő a parlament előtt fekvő új földtörvényre utalva. A jogszabály modern agráriumot teremt majd, a szocialista mezőgazdaság szocializmust túlélt híveinek kora ugyanis lejárt - fogalmazott a ceglédi művelődési központ színháztermét megtöltő fiatal gazdák előtt. A külföldiek termőföldszerzéséről szólva Orbán Viktor nyomatékosította: az új földtörvénnyel ez "be van fejezve, nincs, nem lesz". A kabinet ugyanazokat a mechanizmusokat alkalmazza majd, mint Franciaország és Ausztria. "Aki a nyugati határszélről jött, az menjen át az osztrák területre, és próbálkozzon meg" ott a termőföldvásárlással; egy négyzetmétert nem tud majd venni - mondta. 

Fotó: MTI
A földtörvény céljai között említette "a zsebszerződéssel kilopott földek" visszaszerzését is, ugyanis bár újakra nincs lehetőség, de a régi zsebszerződéseket is ellenőrzés alá veszik, és megszüntetik őket - tette hozzá. A jogszabály harmadik fontos eleme, hogy megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól, továbbá - folytatta a miniszterelnök -, "korlátozzuk és visszametsszük a nagybirtokot", a birtokarányok módosításának célja pedig a középbirtokosság megerősítése. Arra a magoszos felvetésre reagálva, hogy a földtörvény legyen kétharmados jogszabály, a miniszterelnök azt mondta, megfontolják a javaslatot, "de győzelemre készülünk, úgyhogy a vészforgatókönyveknek még nem jött el az ideje".
  
Orbán Viktor előadásában szorgalmazta azt is, hogy folytatódjon az állami földbérletek megújítása. "Zavarórepülések mindig voltak, mindig lesznek. Ahol hús van, légy is van" - fogalmazott a kérdéssel kapcsolatban, hozzátéve, hogy nem sétagaloppról, hanem folyamatos küzdelemről van szó, de - biztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert - "tessék még több földet elvenni a hosszú távú gazdálkodási szerződésekből, és odaadni újaknak". Példaként említette, hogy Csongrád megyében ma 45-ször, Győr-Moson-Sopronban pedig 20-szor annyi a földhasználó, mint 2012 előtt volt. "Ne engedjük, hogy a médiabotrányok meg balhék eltereljék a figyelmünket a lényegről" - jelentette ki.
Fotó: MTI
A kormányfő üdvözölte az agrárkamara újjáalakítását, az érdekképviselet ideiglenes vezetőjét, Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselőt pedig arra kérte, nagyarányú változásokat hajtson végre. "Minél nagyobb a változás, annál nagyobb a bónusz" - jegyezte meg. Beszélt a keleti nyitás politikájának az agráriumot érintő részéről is, és beszámolt arról, hogy két év alatt 70 százalékkal nőtt az élelmiszer-ipari export Oroszországba. "Ez a keleti nyitás (...), el kell adni, amit megtermelünk" - magyarázta. A miniszterelnök egyúttal azt is jelezte, hogy megtették az előkészületeket az agrárbank létrehozására, de mindaddig nem lehet megnyitni, amíg nem tudni, milyen hiteltermékeket érdemes kínálnia a gazdáknak.
  
Bejelentette továbbá, hogy döntött a kormány az öntözési hivatal létrehozásáról, mert új alapokra kell helyezni a mezőgazdasági vízgazdálkodást. A vita már csak azon van, hogy a közmunkáért felelős Belügyminisztérium vagy a vidékfejlesztési tárca legyen az építtető, az infrastruktúra rendbe hozója. "A fontos az, hogy lesz elérhető, olcsó, öntözésre használható víz, mégpedig sokkal nagyobb területeken, mint ahogy eddig volt" - ismertette.
Fotó: MTI
A kormányfő közölte, a vidéki Magyarország, a földből élők, az állattartók Magyarország életerős részéhez tartoznak, nemzetfenntartók. A fiatal gazdákhoz szólva azt mondta, 2013-ban ki kell bontakoztatni a nekik szóló programot, majd egyúttal generációváltást sürgetett a magyar agráriumban. A kabinet szövetséget ajánl a fiatal gazdáknak, akiknek el kell foglalniuk a magyar vidéket, mert csak így lehet jövőjük - mondta.
  
Orbán Viktor beszédében felsorolta a kormány eddigi eredményeit is, majd ezek között jelezte, hogy néhány hónap múlva kijelenthető lesz: megszűnt Magyarország egyoldalú energiafüggősége. A következő másfél-két év fontos feladatai között említette a mezőgazdaság jövőjének biztosítása mellett az átlagjövedelem alatti fizetéssel rendelkezők életszínvonalának emelését, valamint "a magyar jövedelmekhez képest kifizethetetlen rezsiköltségek" csökkentését, ezek ugyanis felemésztik a keveset keresők havi bevételének nagy részét. Utóbbival kapcsolatban nagy vitára számít a kormányfő.
(MTI-fidesz.hu)

"Lehet gyűlölet és szégyen nélkül, szeretetben élni"


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit a 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vasárnap; a rendezvényen felolvasták Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét is.

 
Balog  Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében hangsúlyozta: lehet gyűlölet és szégyen nélkül, szeretetben élni. Mint mondta, akkor vannak a magyar és a zsidó kultúrának közös vonásai, ha vannak olyan emberek, mint Schweitzer József, aki egyszerre tudja képviselni a kultúra magyar és zsidó elemeit.

Azt kívánta, hogy sok olyan ember legyen, mint Schweitzer József, aki mindent, amit a zsidóságért tett, a magyarságért is tette, és mindent, amit a magyarságért tett, a zsidóságért is tette.

Megjegyezte, hogy a nyugalmazott főrabbinak minden Arany János-idézetről eszébe jut egy Talmud-idézet, és minden Talmud-idézetről eszébe jut egy Arany János-idézet. Mint mondta, Schweitzer Józsefnél "a magyar és a zsidó kultúra egyben van", ugyanúgy, ahogy összefüggenek nála a hit, a tudomány és a kultúra elemei, és neki mindig sikerült "az igazságot szeretetben követni".
  
Áder János köztársasági elnök ünnepségen felolvasott köszöntő levelében azt írta: igazán teljessé csak azok élete válhat, "akik nemcsak a sors parancsa szerint élnek, hanem maguk is sokat tesznek földi küldetésük kiteljesítéséért. Ön azok közé tartozik, akikre így tekintünk", azok közé, akik "világéletükben hűek maradtak hitükhöz, közösségükhöz, hazájukhoz".
  
"Olyan tudóst tisztelhetünk Önben, aki a rész szerinti létben az egészet is látni és láttatni igyekezett mindig. Olyan vallási vezetőt, akinek az alázat ereje táplálja bölcsességét" - fogalmazott levelében az államfő.
  
Orbán Viktor az ünnepségen felolvasott levelében kiemelte: "hiszem, hogy abban a közös törekvésben, mellyel Magyarországot teljes mértékben meg kívánjuk újítani, továbbra sem feledkezünk meg a legfontosabb, legszilárdabb alapokról, melyre az új politika, új kormányzás, új állam épülhet: nem feledkezünk meg azokról a szellemi emberekről, akik évtizedek óta, minden korban, minden pozícióban, minden lehetőségükkel hazájuk felemelkedését, mindannyiunk jólétét szolgálták".
  
Martonyi János külügyminiszter üdvözlő levelében egyebek mellett azt emelte ki: Schweitzer József élete példa arra, hogy "minden borzalom ellenére lehet derűsen élni". Megjegyezte, hogy az idei Wallenberg-év megrendezésében a nyugalmazott országos főrabbinak elévülhetetlen érdemei vannak.
  
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy Schweitzer József "sokat tett azért, hogy az egymás mellet élés egymás javára történjen". Magyarországon egy nemzet van, amelyben sokféle ember él együtt, ezért fontos, hogy ezt az országot sikerben és boldogságban megőrizzük - mondta, hozzátéve: az oktatás, a fiatalok nevelése kiemelt szerepet kell, hogy betöltsön az ország életében.
  
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete az ünnepségen kiemelte: amit Schweitzer József tud Izrael államáról és mindennapjairól, az minta lehet nemcsak a magyar zsidóság, hanem egész Izrael népe számára. Megjegyezte, hogy a nyugalmazott főrabbit legalább annyian ismerik Izraelben, mint Magyarországon. Azt kívánta neki, hogy folytassa a hídépítést Magyarország és Izrael között, és "támogassa a hídon átjárókat".
  
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója ismertette Schweitzer József életútját, majd hét évtizedes munkásságáért a Mazsihisz nevében átadta az ünnepeltnek a Magyarországi zsidókért címet.
  
Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke beszédében kiemelte: Schweitzer József "személyisége tiszteletet sugároz", a zsidóság érdekeinek védelme, a vallás terjesztése, küzdelmei a zsidó emberek ellen támadó erőkkel szemben pedig "nem ismer semmiféle megalkuvást".
  
Schweitzer József beszédében a családjának mondott köszönetet, amiért "tehette, ami a dolga". Szavai szerint "minden dicsőség a megtartó Istené". Felidézte, hogy átélték a német megszállást, majd a pártállami diktatúrát, "ami nem nagyon kedvezett az egyházaknak". Azt kívánta, "most már legyen részünk örömben, békességben, hogy a magunk hitéből eredően szolgálhassuk Isten országát".
  
A születésnapi ünnepség előtt az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) doktori tanácsa ünnepi ülésén díszdoktorrá avatta Schweitzer Józsefet. Az egyetem első alkalommal adott át díszdoktori címet.
  
Schőner Alfréd, az OR-ZSE rektora laudációjában rámutatott: Schweitzer József tanította azt, hogy mi az istenhit lényege: visszaadni a zsidó embereknek Istent, "aki elveszett sokak számára", valamint "megmutatni nekik a zsidó írást, a zsidó szellemet".
  
A díszdoktori cím átadása utáni ünnepségen megjelent mások mellett Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Várszegi Asztrik püspök-főapát, Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke és Mandur László, az Országgyűlés volt szocialista alelnöke.
(MTI-fidesz.hu)
 

"A magyar állampolgárság egy nyitott jogfilozófián alapul"+videó

Akinek valamely őse magyar állampolgár volt, ha gondolja, igényelheti a magyar állampolgárságot és meg is kapja azt – jelentette ki Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának társelnöke szombaton, az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában.

Arra a műsorvezetői kérdésre, mi lehet az összekötő kapocs például egy magyarságra emlékező, de nyelvet nem beszélő amerikai fiatal és egy harminc százalékban magyarok lakta dél-erdélyi település lakosa között, Révész Máriusz úgy válaszolt, ezt meglehetősen nehéz megmondani, de vannak olyan nemzetek, például az írek, akiknél gyakran előfordul, hogy azok is írnek vallják magukat, akik  már nem beszélik az anyanyelvet.  A kormánypárti képviselő szerint a magyaroknál a nemzeti identitástudat gyorsabban kopik, az a generáció, amely már nem beszéli a nyelvet nem is szokta magyarnak vallani magát. Révész Máriusz kitért rá, világszerte vannak olyan mozgalmak - a politikus a cserkészeket emelte ki - akik próbálják megszólítani azokat a többedik generációs, a nyelvet már nem beszélő magyarokat is, akiknek az ősei valaha magyarok voltak. 



A fideszes honatya arról is beszélt, biztosan volt némi szerepe a 2010-es nemzetpolitikai fordulatnak abban, hogy az Amerikai Egyesült Államokban több mint százezerrel növekedett a magukat magyarnak vallók aránya. Úgy vélekedett, amennyiben javul a Magyarországról alkotott nemzetközi összkép, még többen fognak élni az egyszerűsített honosítási eljárás adta lehetőséggel. A magyar állampolgárság egy nyitott jogfilozófián alapul. Akinek valamely őse magyar állampolgár volt, ha gondolja, igényelheti a magyar állampolgárságot és meg is kapja azt – húzta alá Révész.

Arra kérdésre, mi motiválta azt az elhatározást, hogy a középiskolás diákok számára meghirdetett csereprogramba be akarnak vonni olyan magyar származású fiatalokat is, akik már nem beszélnek magyarul, Révész Máriusz úgy felelt, a munkacsoport szerdai ülésén megfogalmazódott bennük, hogy jó lenne ezt a programot megerősíteni, még több fiatalt bevonni. Elmondta, azért is tartja megfelelőnek ezt a programot, mert viszonylag kis költségekkel jár, amit javarészt a tanulókat fogadó családok vállalnak magukra.

Ha el tudunk érni odáig, hogy a program lévén évente mondjuk 100-200 Dél-Amerikából, Nyugat-Európából, Egyesült Államokból érkező középiskolás egy évet itt tölthessen Magyarországon, azzal szerintem óriásit teszünk – mondta a fideszes politikus. Hozzáfűzte, ennek pozitív hatásai lehet, hogy csak 10-20-30 éven belül, de mindenképp érezhetőek lesznek.
(Echo TV-fidesz.hu)

Döntés várható a kormány 2011-es zárszámadásáról


Az elmúlt hetek hosszabb ülései után visszatér a kétnapos ülésezéshez az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn szavazhatnak a köztársasági elnök által visszaküldött és javaslata alapján megváltoztatott településfejlesztési törvénymódosításról, valamint módosíthatják a választási regisztrációt lehetővé tevő alkotmánymódosító javaslatot. A parlament kedden a kormány új földtörvényének tárgyalásába kezd.

 
A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációs blokk követ.
  
A határozathozatalok alatt elsőként a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatos alkotmánymódosítás és a kapcsolódó igazságügyi tárgyú törvények visszavonásáról szavazhatnak. A kormány kedden közölte, hogy mérlegelni szeretné az Országos Bírósági Hivatal és a legfőbb ügyész észrevételeit, ezért visszavonja az említett előterjesztéseket, amihez azonban az Országgyűlés hozzájárulása is szükséges.
  
A házelnök vasárnap délben elérhető napirendi javaslata alapján szavazás várható a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról. A képviselők az alkotmányügyi bizottság kezdeményezésére egészíthetik ki azt a kormánypárti indítványt, amely az alaptörvénybe foglalná a választójog előzetes regisztrációhoz köthetőségét. Amennyiben a Ház elfogadja a bizottsági indítványt, akkor az alkotmány szintjén rögzíthetik majd, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezők - az eredeti javaslattal szemben - mégsem regisztrálhatnak levélben a választásokra, azt kizárólag személyesen, vagy elektronikus formában tehetik meg a voksolást megelőző 15. napig. A változtatást a Fidesz azzal indokolta, hogy Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke aggályosnak nevezte a levélben történő feliratkozást.
  
Az Országgyűlés dönthet az államfő által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslat egyikéről is. A szeptember 24-én megszavazott, a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvénymódosítás egy pontját Áder János tartalmi szempontból kifogásolta. Az elfogadott előterjesztés felhatalmazást adott a miniszternek, hogy rendelettel állapítsa meg a települési önkormányzat helyi parkolási rendjét megalapozó szakmai, eljárási szabályokat és az ezzel kapcsolatos bevétel felhasználásának szabályait. Áder János képviselőknek írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyhatóságok feladata a parkolás rend meghatározása, a jogszabályok pedig nem adnak felhatalmazást a miniszternek a bevételek felhasználására vonatkozó szabályok megállapítására. A belügyminiszter a köztársasági elnök észrevételére reagálva szerdán zárószavazás előtti módosító indítványban javasolta törölni a kifogásolt passzust.       

A képviselők szintén hétfőn szavazhatnak az idei költségvetés azon módosításáról, amely ötmilliárd forintról tizenötmilliárd forintra növelné azt a keretösszeget, ameddig az állam ingyenesen adhat át vagyonelemeket az önkormányzatoknak.
  
A parlament elfogadhatja azt az indítványt is, amely az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése és a magasabb szintű egészségügyi ellátás érdekében emelné a cigaretta, a dohány, az alkoholos italok, valamint az LPG-üzemanyagok adómértékét.
  
A fentiek mellett döntés várható még a kormány 2011-es zárszámadásáról, a Bethlen Gábor Alap 2011-es működéséről és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2011-es költségvetéséről szóló határozatokról.
  
A szavazásokat követő vitákban a képviselők egyebek mellett megtárgyalhatják a Volánbusz-bizottság jelentését, amely a társaság 2003-as reorganizációs programja végrehajtását vizsgálta.
  
Az Országgyűlés keddi napirendje az új földtörvény általános vitájának megkezdésével indul. Ennek során a miniszteri expozé, valamint a frakciók vezérszónokainak felszólalásai hangzanak el, míg további képviselői felszólalásokra a vita folytatásában lesz lehetőség. Orbán Viktor szombaton, Cegléden azt mondta, az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi "a zsebszerződéssel kilopott földet", megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot. A külföldiek termőföldszerzéséről szólva nyomatékosította: az új jogszabállyal ez "be van fejezve, nincs, nem lesz".
(MTI-fidesz.hu)