2012. május 6., vasárnap

"A cél az egységes magyar vasút rendszerének helyreállítása"



Koordinációs feladataira koncentrál a kormánybiztos, a vasút és a Volán-cégek, a menetrend és a tarifák egységesítésére.


 
 
A közösségi közlekedésről szóló törvény a kotta, a kormánybiztos pedig a karmester – jelentette ki Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos az m1 Az Este című műsorában.
Mint mondta: több koordinációs feladata van, hiszen arról már korábban döntöttek, hogy a MÁV szétforgácsolt szervezetét újra egységesítik, a 24 Volán-vállalat számát csökkentik, a pályavasutakat függetlenné teszik, egységes menetrendet és tarifa-, valamint kedvezményrendszert vezetnek be lehetőség szerint javuló szolgáltatás mellett.

Fónagy János az m1 Este című műsorában


A MÁV-ról szólva kiemelte: 2003-2004-ben száz leányvállalatra bontották a vasúttársaságot, azonban mára bebizonyosodott, hogy ez nem jó, szervezetlen, áttekinthetetlen rendszert eredményezett. A száz leányból körülbelül negyven a mai napig működik, egy részük fantom – mondta Fónagy, aki szerint a cél az egységes magyar vasút rendszerének helyreállítása, önálló pályavasút és önálló személyszállítási vasút létrehozása. Az egymásnak számlázgatós rendszer olyan többletköltségekkel jár, melyeket más, értelmesebb célokra lehet fordítani – hangsúlyozta a kormánybiztos.
Beszélt arról is, hogy a Volán-cégek egységesítését követően 5-7 társaság maradna, vagyis a korábbi megyei szervezésű Volán-cégeket térségi szervezésűekké alakítanák.  Fontosnak nevezte, hogy a vasút és a közúti személyszállítás ne egymással vetélkedjen, hanem egymással együttműködjenek.
Megemlítette: nem lehet fenntartani egy olyan kedvezményrendszert, mely évi 100-110 milliárd forintot visz el a központi költségvetésből. Mint mondta. vannak olyan csoportok, melyek továbbra is számíthatnak a kedvezményre, ilyenek a 65 év felettiek, a 6 év alattiak, a tanulók, a fogyatékkal élők, a nagycsaládosok.
Szólt arról is, hogy a vonatkozó kormányhatározat 150 milliárd forintos bevétel irányoz elő az e-útdíj bevezetése kapcsán a költségeken felül. Ez kizárólag a 3,5 tonnán felüli teherautókra, vagyis a tranzitkamionosokra vonatkozna, ők az elsődleges célcsoport – szögezte le.
(hirado.hu)

Nincsenek megjegyzések: