2012. május 19., szombat

A nemzetközi közösség fő gondjainak egyike a hontalanság

Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Gottfried Köfner, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai regionális képviselője megnyitotta a május 16-31. között szabadon látogatható, a hontalanság témájához kapcsolódó közös kiállítást a Művészetek Palotájában  "Nowhere People – Hazátlanul" címmel - olvasható a Belügyminisztérium szerdai közleményében.


Mint kifejtik, hontalan az a személy, aki nem rendelkezik állampolgársággal, azaz akit saját joga szerint egyetlen állam sem ismer el állampolgárának. Ez a kérdéskör továbbra sem rendezett megnyugtatóan, így napjainkban is a nemzetközi közösség fő gondjainak egyike. 2011-ben volt az 50. évfordulója a hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló 1961-es egyezmény aláírásának.

A hontalanság világszerte mintegy 12 millió embert érint. Hontalanságuk a legtöbb esetben megakadályozza őket abban, hogy teljes jogú személyként vegyenek részt a társadalmi életben, korlátozza emberi jogaik teljes körű érvényesülését – elsősorban a munkához és a szabad mozgáshoz való joguk érvényesülését, valamint az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket - hívja fel a figyelmet a belügyi tárca.

Magyarország a hontalanok védelmét szolgáló nemzetközi egyezményekhez való csatlakozás és a vonatkozó gyakorlat terén igen kiemelkedő helyet tölt be a nemzetközi humanitárius közösségben. Magyarország csatlakozott mindkét, az 1954. és az 1961. évi hontalansági egyezményhez. Hazánk a világ számára példamutató módon formalizált hontalanság elismerésére irányuló eljárással is rendelkezik, amely példaértékű gyakorlat (best practice) Európában - zárul a közlemény.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: