2012. május 19., szombat

Menczer: A módosítás nem a Klubrádióról szól

A médiatörvényhez módosításokat készítő fideszes képviselő szerint a Klubrádió félreérti a javaslatát, vagy "üldözési mániában szenved", arról ugyanis szó sincs, hogy bárki is a csatorna ellehetetlenítésére törekedett volna.


Menczer Erzsébet csütörtökön a Klubrádió vezetése által elmondott bírálatokkal kapcsolatban az MTI-vel azt közölte: az általa kezdeményezett változtatások célja, hogy a 2010-ben elfogadott új médiatörvényben érvényüket vesztett szabályokat kivezessék a jogszabályból. Mint mondta, most, hogy az Alkotmánybíróság döntése a jogszabály pontosítását tette szükségessé, megtörtént a törvény felülvizsgálata.
  
Hangsúlyozta: a módosítás nem a Klubrádióról szól. Mint kifejtette, a korábbi törvény értelmében közműsorszolgáltatók, kereskedelmi és nem nyereségérdekelt rádiók működhettek, az új médiatörvény azonban e kategóriákat részben megszüntetve már csak kettőt tartalmaz: a kereskedelmi és a közösségi médiaszolgáltatót.
  
A korábbi közműsorszolgáltatóknak 2011. július 30-ig kellett kérniük az átminősítésüket. Ennek határideje tehát lezárult, az eljárások pedig rendben lezajlottak - hangsúlyozta Menczer Erzsébet -, hozzátéve: a fogalmak megtartása ezért már nem indokolt. Javaslata a közműsorszolgáltató kategóriát vezeti ki a törvényből. A közműsor-szolgáltató kategóriája tehát nem a Klubrádió elleni összeesküvés miatt tűnik el a törvényből, hanem egyszerűen azért, mert ilyen médiaszolgáltató már nem létezik.
  
A Klubrádió működését egyébként semmiben sem befolyásolja ez a rendelkezés, hiszen azóta kereskedelmi rádióként üzemel, amióta pályázat nélkül, vásárlás útján jutott mostani frekvenciájához, ahol jelenleg is hallgatható.
  
A Klubrádió vezérigazgatója szerint a héten a médiatörvényhez érkezett fideszes módosító javaslatok azokon a perbeli érveléseken alapulnak, amelyeket a rádiója a médiahatóság ellenében fogalmazott meg. A rádió vezetése szerint céljuk a csatorna ellehetetlenítése.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: