2012. május 16., szerda

"A pedagógusok életpályamodellje nem pusztán béremelésről szól"



A pedagógusok életpályamodellje nem pusztán béremelésről szól, hanem arról, hogy a kormány befektet az oktatás színvonalának emelésébe – jelentette ki Gloviczky Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában.


 
 Definiáljuk a pedagógusok feladatait, a pályán való előrehaladás pedig ezentúl nem csupán az életkortól és a diploma szintjétől függ majd, hanem a folyamatos szakmai munkától. Természetesen egy nagyarányú béremelésről is szó van egy szakmai szempontok alapján ütemezett rendszerben, ez azonban nem pénzpumpálás, mint a Medgyessy-kormány idején az 50 százalékos béremelés – tette hozzá. 
 
 
Gloviczky Zoltán az m1 Ma reggel című műsorában

A közoktatási törvény hivatalosan idén szeptemberben lép életbe, de nagyon kevés olyan passzusa van, mely közvetlenül érinti az iskolákat. Ilyen a mindennapos testnevelés felmenő rendszerben történő bevezetése, ami azt jelenti, hogy az első, az ötödik és a kilencedik osztályban lesz több testnevelés óra szeptembertől.

Az óvodákban szakadékátugrás következik: az oktatás átalakításának egy keveset hangsúlyozott, de annál markánsabb pontja a kötelező óvodáztatás bevezetése. Ennek komoly infrastrukturális akadályai vannak, ezért csak 2014-ben lépne életbe ez a rendszer. Az iskolai oktatásnak az egyik legkomolyabb feltételhiánya az, hogy nem előzi meg az ország egészében megfelelő óvodai felkészítés. Ma a mérések szerint a gyermekek úgy kerülnek iskolába, hogy már alsó tagozaton akár 4-5 évnyi szociális vagy akár mentális különbséget halmoznak fel. Az iskola pedig képtelen arra, hogy kompenzáljon ilyen eltéréseket – magyarázta az oktatáspolitikus.
Beszélt arról is, hogy eddig gyermeklétszám alapján finanszírozták az oktatást, a fenntartók azért abban voltak érdekeltek, hogy növeljék azt, és mindez egészen abszurd helyzetekhez vezetett. Ezért változik az állam és az önkormányzatok szerepmegosztása: a pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők bérét az állam finanszírozza a kincstár felől, a többi munkaerőt pedig a fenntartó.
Úgy vélte: szinte a rendszerváltozás óta nem létezett központi tanterv, ami a tankönyvben volt ad hoc, azt tanították. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közbeszédben szereplő 10 százalékos játéklehetőség félreértelmezése a helyzetnek, hiszen az alaptanterv az alapórák alapanyagát határozza meg, és ezenkívül a kerettantervek és a helyi tantervek még legalább másfélszer ennyi órában választhatnak specializációkat, tagozatokat, vagy bármilyen helyi sajátosságot.
(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: