2012. május 19., szombat

Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők

Egy és öt év közötti börtönbüntetésre ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon szerzésében Magyarországon, és lesz fél év moratórium – jelentette ki Budai Gyula.


A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára elmondta: az érintettek fél év moratóriumot kapnak, miután a büntető törvénykönyv zsebszerződésekről szóló módosítását a parlament várhatóan decemberben elfogadja, az új büntető törvénykönyv pedig 2013. június elsején lép hatályba. Mentesülhetnek a jogi következményektől azok, akik júniusig hajlandók feltárni az illegális földtulajdon szerzésről szóló szerződéseiket. Az államtitkár hozzátette: az elmúlt húsz év joggyakorlatai szerint külföldiek Magyarországon 17 féle módon szerezhettek földhasználati jogot, s a terület az egységes európai szabályozás életbelépését követően, 2014. június 15-től egyszerű adás-vétellel a tulajdonukba kerül. A zsebszerződésekkel lefedett terület nagyságáról számháború folyik, egymillió hektárról is beszélnek, megközelítően pontos adatok a törvény végrehajtását követően lesznek - tette hozzá.
  
A zsebszerződések kifehérítéséről és a külföldiek földtulajdon szerzésének korlátozásáról szóló komplex törvénycsomag négy minisztériumot érint, a belügyi-, a közigazgatási és igazságügyi, a vidékfejlesztési és nemzetgazdasági tárcákat, a büntető törvénykönyvön túl változik a polgári törvénykönyv, az ingatlan-nyilvántartási törvény és a föltörvény. A jogszabályok végrehajtásában a földhivatalokra hárul majd a legnagyobb feladat, náluk tárható fel és követhető nyomon a külföldiek földhasználata - hangsúlyozta Budai Gyula. Példaként említette az Őrségi Nemzeti Park esetét, ahol a helyi földhivatalokból érkeztek az első jelzések arról, hogy magyarországi bejegyzésű, osztrák tulajdonú cégek használnak természetvédelmi oltalom alatt álló területeket az Őrségben. A tulajdonszerzés megakadályozása érdekében a magyar állam 450 millió forintot biztosított a természetvédelmi oltalom alatt álló területek kisajátítására.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: