2012. május 22., kedd

Btk.: zsebszerződéssel a rács mögé

Egy és öt év közötti börtönbüntetésre ítélhetők majd azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon szerzésében Magyarországon. A büntető törvénykönyv zsebszerződésekről szóló módosítását a parlament várhatóan decemberben elfogadja, az új büntető törvénykönyv pedig 2013. június elsején lép hatályba – jelentette ki Budai Gyula.


A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: mentesülhetnek azonban a jogi következményektől azok, akik addig hajlandók feltárni az illegális földtulajdon szerzéséről szóló szerződéseiket. Ismertette, hogy az elmúlt húsz év joggyakorlatai szerint külföldiek Magyarországon 17 féle módon szerezhettek földhasználati jogot, s a terület az egységes európai szabályozás életbelépését követően, 2014. június 15-től egyszerű adásvétellel a tulajdonukba kerül. A zsebszerződések kifehérítéséről és a külföldiek földtulajdon szerzésének korlátozásáról szóló komplex törvénycsomag négy minisztériumot érint, a belügyi, a közigazgatási és igazságügyi, a vidékfejlesztési és nemzetgazdasági tárcákat, a büntető törvénykönyvön túl változik a polgári törvénykönyv, az ingatlan-nyilvántartási törvény és a földtörvény. A jogszabályok végrehajtásában a földhivatalokra hárul majd a legnagyobb feladat, náluk tárható fel és követhető nyomon a külföldiek földhasználata.

Budai Gyula példaként említette az Őrségi Nemzeti Parkot, ahol a helyi földhivatalokból érkeztek az első jelzések arról, hogy magyarországi bejegyzésű, osztrák tulajdonú cégek használnak természetvédelmi oltalom alatt álló területeket az Őrségben. A tulajdonszerzés megakadályozása érdekében a magyar állam 450 millió forintot biztosított a természetvédelmi oltalom alatt álló területek kisajátítására. A távirati iroda emlékeztet rá, hogy a zsebszerződésekkel lefedett terület nagyságáról számháború folyik, egymillió hektárról is beszélnek, megközelítően pontos adatok a törvény végrehajtását követően lesznek.
(Magyar Hírlap)

Nincsenek megjegyzések: