2012. május 19., szombat

Fellegi: Ősszel lehet EU/IMF- megállapodás

Magyarországnak elemi érdeke, hogy az EU-val és az IMF-fel hitelmegállapodást kössön, amely reálisan ősszel jöhet létre  - mondta Fellegi Tamás  a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón csütörtökön Budapesten.



Április 25-én mérföldkőhöz érkeztek az IMF/EU-egyeztetések Magyarországgal azzal, hogy az Európai Bizottság zöld lámpát adott a tárgyalások megkezdéséhez, azaz létrejött a politikai kompromisszum - közölte Fellegi Tamás, aki június elsején adja át a posztot Varga Mihálynak, aki jelenleg a Miniszterelnökség államtitkára. A konferencián Fellegi Tamás azt hangsúlyozta, hogy az IMF/EU párossal júniusban elkezdődhetnek a tárgyalások, és azokat megállapodással egy őszi időpontban le lehet zárni.

Jelezte azt is, hogy Magyarországnak nem érdeke a tárgyalások elhúzása megállapodás nélkül, azaz "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden". "Most a tárgyalások öt résztvevőjének, az IMF/EU mellett az Európai Központi Banknak, a magyar kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak is az az érdeke, hogy folyamatosan üzenetet küldjön a piacnak, miszerint a megállapodás létre fog jönni" - fogalmazott a tárgyalásokat eddig vezető tárca nélküli miniszter. Azokat a kompromisszumokat, amelyeket Magyarország vállalt annak érdekében, hogy a tárgyalások elinduljanak, például a jegybanktörvény módosítását, a törvénykezésben meg kell oldani - tette hozzá.
  
Az európai uniós partnerekkel meg kell állapodni a tárgyalások pontos menetrendjéről, mivel az EU-nak olyan belső szabályai, illetve dokumentumai vannak, amelyek meghatározzák, hogy kinek milyen időkeretben kell teljesítenie a vállalásait ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek, és a szükséges tárgyalási mandátumokat ki lehessen adni - vázolta fel a folyamatot a tárca nélküli miniszter.
  
Globális kérdésekről szólva Fellegi Tamás úgy vélekedett, a jelenlegi gazdasági válság politikai válságként is jellemezhető, ezért a stabilitásnak is három területet kell átfognia: a pénzügyi-gazdasági stabilitás mellett, társadalmi és politikai stabilitásra van szükség.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: