2013. október 27., vasárnap

MSZP: az elszegényedés büdzséjét nyújtotta be a kormány

Forrás: MTI | 2013. október 27. vasárnap 13:41 |

A 2014-es büdzsé az elszegényedés és a leszakadás költségvetése, amelyből hiányzik a szociális érzékenység - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus elmondta: míg a korábbi években a GDP 1,9 százalékát fordították szociális kiadásokra, addig a jövő évi büdzsé tervében ez az arány csak másfél százalék. A nyugellátásra fordított összeg aránya is csökken - 9,7-ről 9,6 százalékra -, miközben a kormány nem erről beszél - mondta.
Józsa István hiányolta a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslatból az alapvető élelmiszerek, így a hús áfájának csökkentését. Szerinte ez furcsa, mert a kormány komolyan gondolkodott ezen, ráadásul - mondta - megvan az áfa 27-ről 5 százalékra való csökkentésének fedezete a stadionépítéseknél.
Jóléti szolgáltatásokra a korábbi 7,5 százalékos GDP-arányos támogatás helyett jövőre csak 7 százalékot szán a kormány, az egészségügyi szakellátásra 16 milliárd forinttal kevesebb pénz jut 2014-ben - folytatta, hozzátéve: mindez azt jelzi, hogy a szegénység további növekedése várható jövőre.
A szocialista politikus szerint hiányzik a versenyképesség javítása, hiszen a beruházási ráta vészesen alacsony, mindössze 17,4 százalék, amely még az amortizációt sem fedezi. Ez a kormányfő által vizionált iparosodás helyett a meglévő ipari kapacitások leépülését jelenti - tette hozzá.
Azt mondta, elszegényednek a hazai kis- és közepes vállalkozások, amelyek felélték tartalékaikat. Három év alatt 70 ezer kis- és középes vállalkozás ment tönkre, soha ennyi korábban.
A szocialisták kormányzása esetére azt ígérte, a párt pillér programjának kedvezményezettjei - a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kkv-k és a nyugdíjasok - mindenképp jobban járnának, és már ebben a költségvetésben is megvan ennek a fedezete. Véleménye szerint célirányos tervezéssel mintegy 200 milliárd forinttal lehetne többet fordítani az öt említett csoport támogatására.
Az ellenzéki politikus helyénvalónak nevezte a családi adókedvezmény kiterjesztését az alacsony jövedelműekre. Megjegyezte, éppen a szocialisták kezdeményezték korábban a kedvezmény kiterjesztését, amelynek köszönhetően 50 milliárd forinttal több marad az érintett családoknál.
Az ellenzéki politikus bírálta a kormányt, amiért az adócentralizáció mértéke három év alatt 37,5-ről 39 százalékra emelkedett, vagyis évente 450 milliárd forinttal kell több adót fizetni. A kormány bűnös mulasztásának nevezte, hogy 3 év alatt egyetlen fillérrel sem nőtt a családi pótlék összege.
A szerencsejáték-törvényről szólva kijelentette, hogy az a Fidesz "szerencsejáték-mutyijának" része, amely csak a "haverok" érdekeit szolgálja, semmi köze a valós piaci helyzethez.

Fidesz: az ország az ellenkező irányba tart, mint az MSZP idején

Forrás: MTI | 2013. október 27. vasárnap 13:42 |

2014-ben több pénz marad a családoknál, többen dolgozhatnak, és az ország még erősebb lesz.

A Fidesz szerint Magyarország éppen az ellenkező irányba tart, mint a szocialisták kormányzása idején, amikor az elszegényedés költségvetései születtek.
A nagyobbik kormánypárt így kommentálta az MSZP frakcióvezető-helyettesének vasárnapi szavait. Józsa István sajtótájékoztatóján azt mondta, a 2014-es büdzsé az elszegényedés és a leszakadás költségvetése, amelyből hiányzik a szociális érzékenység.
A Fidesz sajtóirodája közleményében erre válaszul azt írta, hogy 2014-ben több pénz marad a családoknál, többen dolgozhatnak, és az ország még erősebb lesz.
Januártól tovább csökken a kiskeresetű családok adója, egész évben érezhető lesz a rezsicsökkentés hatása, és folytatódik a pedagógusbér-emelés - sorolták, jelezve, hogy csak ez a három intézkedés 700 milliárd forintot hagy a családok és a munkavállalók zsebében.
"Éppen az ellenkező irányba tartunk, mint a szocialisták kormányzása idején, amikor a Gyurcsány-Bajnai-kormány évről évre valóban az elszegényedés és a leszakadás költségvetését alkotta meg", hiszen sorozatos megszorítások sújtották a lakosságot, megduplázódott a munkanélküliek száma és az államadósság, s csaknem Görögország sorsára jutott az ország - írták.

A Fidesz szerint ezzel szemben a jövő évi költségvetés garancia arra, hogy Magyarország tartja a 2010 óta meglévő menetirányt: megszabadult a Nemzetközi Valutaalaptól, saját lábára állt, kilépett a gazdasági recesszióból, tartós gazdasági növekedési pályára állt, 21 éves történelmi csúcson van a foglalkoztatás, a családok megélhetését pedig érdemi intézkedések segítik.

Költségvetés és adóváltozások a Ház jövő heti napirendjén

Forrás: MTI | 2013. október 27. vasárnap 14:12 |

Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők további tíz órában értékelhetik a jövő évi költségvetést, emellett elmondhatják véleményüket a 2014-re tervezett adóváltozásokról is.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor kezdődik a múlt hét elején elhunyt Für Lajos volt MDF-es országgyűlési képviselőre és honvédelmi miniszterre történő emlékezéssel. A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követik.
A napirendjavaslat alapján a határozathozatali időszakban elfogadhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jövő évi költségvetését. A hatóság 2014-ben 32,4 milliárd forintból gazdálkodhat, Médiatanácsa pedig mintegy 174 millió forintos állami, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből.
Döntés születhet a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött hegyközségi törvénymódosításról is. Áder János azért nem írta alá az eredetileg elfogadott változtatásokat, mert az október 7-én megszavazott jogszabály szerinte nem tartalmazza teljes körűen az információszabadságról szóló törvényben megállapított garanciális feltételeket. A bírálatra reagálva a fideszes Font Sándor nyújtott be módosító javaslatot arról, hogy a hegyközségek tagjaik mely adatait kezelhetik.
A képviselők a fentieken túl szavazhatnak az új Ptk.-val összefüggő jogszabály-változtatásokról is.
Kedden a jövő évi adótörvények általános vitájával kezdődik az ülésnap. A képviselőknek összesen hat óra áll rendelkezésükre a kormány indítványának értékelésére. A kabinet javaslata szerint 2014-től kiterjesztenék a családi adókedvezményt, tovább segítenék az első lakáshoz jutást, és megtartanák a bankadót.

Ezt követően a 2014-es költségvetés tárgyalása folytatódhat szintén 6 órás időkeretben. A büdzsé csütörtökön megnyúlt, összesen 30 órás időkeretű általános vitája szerdán érhet véget egy újabb, 4 órás vitával. A Ház a harmadik ülésnap további részében tárgyalhatja a versenytörvény módosítását, amely egyebek mellett módosítaná az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályait is.

2013. október 25., péntek

Szanyi: A videoügy nem befolyásolja az MSZP esélyeit

Forrás: M1 - Ma reggel | 2013. október 25. péntek 09:56 |


Az MSZP a jelenlegi szövetségeseivel fut neki a jövő évi választásoknak - szögezte le Szanyi Tibor. A szocialista politikus szerint a bajai videoügy nem befolyásolja az MSZP esélyeit. Az embereket a mindennapi megélhetési problémái foglalkoztatják, és ha a politika, valamint a média nem ezekkel foglalkozik, akkor tévúton jár.
"A politika nem arra való, hogy egyesek tömeglélektani gyakorlatokat folytassanak saját nárcisztikus hajlamaik okán. Az tényleg egy rossz vicc, hogy felszórjuk a dobogót rajzszöggel, aztán heherészünk azon, milyen furcsán mozog a balett-táncos" – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja az M1 Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a hétvégi, ellenzéki demonstráción nem tudta elmondani a beszédét, mert a közönség soraiból – egyesek szerint a Demokratikus Koalíció aktivistái szervezetten – „összefogást” skandálva akadályozták ebben.
Arra a kérdésre, hogy mindennek mi lesz a következménye, a szocialista politikus azt válaszolta: innentől kezdve lezárulnak a kapuk, a Magyar Szocialista Párt a jelenlegi szövetségesi rendszerével fut neki a választásoknak.
Arra a felvetésre, hogy a Demokratikus Koalíció támogatottsága nő, miközben az MSZP-é csökken, úgy reagált: a közvélemény-kutatás a legmanipulatívabb műfaj a földön. Mindenhol, ahol eddig időközi választások voltak, függetlenül attól, hogy nyert vagy veszített az MSZP, jobb eredményt ért el, mint valaha – szögezte le Szanyi Tibor.
Úgy vélekedett, a bajai videoügy nem befolyásolja az MSZP esélyeit a jövő évi országgyűlési választásokon. Mint mondta: az emberek szerinte nem az ilyen cirkuszos, balhés ügyekkel foglalkoznak, hanem a mindennapi megélhetési gondjaikkal. Amikor a politika ezektől elválik, akkor „az egy nagy gáz”. Ezért azt szeretné, hogy az az ötpilléres program, amelyet az MSZP készített, adekvát válasz legyen az emberek problémáira. Az MSZP kormányzásának nyertesei a nyugdíjasok, a nők, a gyermekek, a kisvállalkozók és a munkavállalók lesznek. Hiába parádézik Orbán Viktor miniszterelnök ezzel szemben a százezer nyertessel – hangoztatta.
Arra a kérdésre, hogy az MSZP-t elsodorhatják-e a párt körüli botrányok, azt válaszolta: azok sem őt, sem az embereket nem érdeklik. A Havanna lakótelepen "a kutya nem fizet már közös költséget", mert nincs miből, a rokkantnyugdíjasoknak pedig egy „megveszekedett fillér” támogatásuk sincs már a közlekedésre – ezek azok a dolgok, amelyekkel az emberek felkeresik, és nem azzal, hogy ki, hova dugott valamilyen videót – érvelt Szanyi Tibor, aki szerint mindaddig, amíg a média és a politika ezzel szórakoztatja magát, amíg 500 ezer gyermek éhezik Magyarországon, addig tévúton vagyunk.

Varga: 15-20 százalékkal csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete

Forrás: M1 - Ma reggel | 2013. október 25. péntek 08:49 |

Már készíti a végső megoldási javaslatát a devizahitelesek problémáira a nemzetgazdasági tárca. A többi közt kivezetnék a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghiteleket, és nem hagynák, hogy a forinthitelesek rosszabbul járjanak, mint a "megmentett" devizahitelesek. Az intézkedések hatására jövőre 15-20 százalékkal csökkenhet az érintettek a törlesztőrészlete. Varga Mihály leszögezte azt is, hogy a nyugdíjak megőrzik értékállóságukat.

A devizahiteleseket érintő tétel azért nem szerepel a költségvetésben, mert még nem dolgozták ki számukra a megfelelő, végső megoldási javaslatot - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.
A kormány korábban felszólította a bankokat, hogy november elsejéig tegyék meg az ügyben mindazt, amit meg lehet tenni, a pénzintézetek azonban az elmúlt két hónapban nem tudtak tömeges megoldást kitalálni, ezért a szaktárca dolgozik azon a javaslaton, ami megoldást kínál a devizahitelesek problémájára.

A tárcavezető a megoldási javaslat két sarokpontjáról beszélt. Egyrészt szeretnék, ha a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek megszűnnének Magyarországon. Ez szerinte más közép-kelet-európai országokban is gondot okoz, ilyen tömeges problémát azonban nem jelent sehol, mint nálunk. Más országokban a pénzügyi hatóságok ugyanis időben behúzták a fékeket, ezt Magyarországon is meg lehetett volna tenni 2004 és 2008 között – érvelt a miniszter, aki szerint másik sarokpont pedig az, hogy ne járjanak rosszabbul a devizahiteleseknél azok, akik végig kitartottak a forinthitel mellett.
Azt mondta: olyan megoldási javaslatot szeretnének kidolgozni, mely szakmai konszenzussal is rendelkezik. Szerinte az ügyben józan megfontoltság szükséges, hiszen – mint fogalmazott - nem csak devizahitelesek vagyunk a bankoknál, hanem betétesek is. Arra különösen figyelni kell, hogy a magyar bankrendszer ne dőljön be a végén. Ha most a végtörlesztéshez hasonló módszert választanánk, az 3 ezer milliárd forint veszteséget jelentene a bankoknak, melyet nem tudnának finanszírozni. Olyan megoldást kell találni, ami a terheket a bankrendszer, az állami költségvetés és kis mértékben az ügyfél között osztja meg. Azt szeretnénk elérni, ha jövőre mindenki azt tapasztalhatná meg, hogy 15-20 százalékkal csökken a törlesztőrészlete  – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy milyen hosszú ideig tervezik elhúzni ezt a konszolidációs folyamatot, a nemzetgazdasági miniszter azt válaszolta: Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke szerint ehhez 15-20 évre szükség, ennyi időnk azonban nincs, szeretnénk 3-5 év alatt kivezetni ezeket a termékeket – tette egyértelművé.
Beszélt arról is, hogy jövőre megmarad a nyugdíjak értéke. Mint fogalmazott: idén januárban 5,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak, az infláció mértéke viszont 2 százalék lesz idén, ami azt jelenti, hogy reálértékben 3 százalék körüli növekedést tudnak a nyugdíjasok elkönyvelni. 2014-ben az infláció mértékével növekszik szintén a nyugdíj, tehát megőrzi az értékét – ismételte meg.
Azt ugyanakkor elismerte, hogy az országban egyre több időskorú, inaktív polgár van, és kevesebb gyermek születik, ezért évente mintegy 30-40 ezer fővel csökken a lakosság száma. Ezért vannak olyan népesedéspolitikai intézkedések a költségvetésben, mely a gyermeknevelést és a gyermekvállalást támogatja. Példaként említette a családi adókedvezmény kiszélesítésére, ami 260 ezer családnak jelent majd segítséget: az adókedvezményt érvényesíthetik az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék rovására.

Kumin nyílt levélben üzent Heller Ágnesnek

Forrás: M1 - Ma reggel | 2013. október 25. péntek 10:24 |

A helyettes államtitkár azért írt nyílt levelet a filozófusnak, mert szeretné, ha Heller Ágnes megosztaná az álláspontját a nyilvánossággal a Magyarországról készült svéd riportfilmről. A többi közt kiderülne az is, egyetért-e annak megállapításaival. Kumin Ferenc úgy véli, torz, egyoldalú anyag született, és jól látszik, milyen töltettel érkeztek Magyarországra a kulturális magazin készítői.

Nem vagyok biztos benne, hogy Heller Ágnes pontosan tudta, mihez adja a nevét. Nem tartom valószínűnek, hogy főszereplője akart lenni egy olyan, egyoldalú, a másik oldal véleményére nem is kíváncsi riportfilmnek, mint amilyet a svéd közszolgálati televízió forgatott Magyarországon – jelentette ki Kumin Ferenc sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/25/09/Kumin_nyilt_levelben_uzent_Heller_Agnesnek.aspx
Kumin Ferenc azt mondta: a többi közt azért írt nyílt levelet a filozófusnak, hogy ezt tisztázzák. Továbbá azt szerette volna elérni, hogy nézze meg az említett filmet, alakítsa ki az álláspontját, és esetleg ossza meg a nyilvánossággal. Azért is fordult Heller Ágneshez, mert úgy látja, valószínűleg az indulat, a túlfűtöttség miatt, nagyon sok pontatlanság került az anyagba – magyarázta Kumin Ferenc.
Azt tartja, a svéd közszolgálati televízió 1-es csatornájának kulturális magazinja fontos felület. Szerinte nagyon torz, egyoldalú anyag született, és kifogásolja, hogy a készítők „semmilyen módon nem próbáltak ellenkező tartalmú véleményt kapni”. Megemlítette, hogy a Lánchíd Rádió munkatársai próbáltak segíteni a stábnak, ám ezt az durván elutasította, ami jól mutatja, milyen szándékkal, töltettel érkeztek az országba.
Október 23-án, vagyis a magyar nemzeti ünnepen mutatta be a svéd közszolgálati televízió a Magyarországról szóló filmet. A 28 perces videó az interneten is megtalálható. Főként olyan felvételeket látni, amelyek radikális szervezetek és szélsőséges csoportok korábbi - több esetben évekkel ezelőtti - rendezvényén készültek. Ezeket úgy vágták össze, mintha általános jelenség lenne, hogy szélsőségesek masíroznak az utcákon.
A filmben a magyar politikai helyzetről az ellenzéki rendezvényeken műsorvezetőként feltűnő Dopeman, a Társaság a Szabadságjogokért egyik ügyvédje, Alföldi Róbert, Tarr Béla és Heller Ágnes mondja el a véleményét.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár korábban hamisnak és rosszindulatúnak nevezte a filmet. Kumin Ferenc azt mondta: nemcsak helyreigazítást, hanem megkövetést is várnak a megalkotóitól.

2013. október 24., csütörtök

Elemző: Gyurcsány tönkretette az ellenzéki rendezvényt

Forrás: Kossuth Rádió, 180 perc | 2013. október 24. csütörtök 16:48 |

Az október 23-i ellenzéki rendezvénynek alapvetően nem Gyurcsány Ferencről kellett volna szólnia, mégis róla szólt – mondta Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet szakmai vezetője.
Egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke bizonyos értelemben a baloldal szempontjából tönkretette az október 23-i, Műegyetem előtt tartott ellenzéki rendezvényt – mondta a 180 percben Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet szakmai vezetője.

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/24/11/Elemzo_Gyurcsany_tonkretette_az_ellenzeki_rendezvenyt.aspx

A közéleti elemző és kutató cég vezérigazgatója a Kossuth Rádió műsorában úgy vélte, a demonstráció az volt, hogy megünnepeljék az előzőleg, október 22-én az MSZP és az Együtt 2014 írásban is megkötött együttműködési megállapodását. A két szervezet erődemonstrációt akart tartani, azt üzenni a választópolgároknak, hogy a baloldal egységes és erős, ezzel szemben az eseményt követők azt láthatták, hogy kevesen jelentek meg a rendezvényen, a baloldal gyenge, a szereplők széthúznak, veszekednek egymással.
A tervezettel tehát ellentétes hatást váltott ki a rendezvény, ami alapvetően Gyurcsány Ferenc felszólalására vezethető vissza. Bár mások – így Kuncze Gábor és Fodor Gábor – is követelték az MSZP és az Együtt 2014 megállapodásának felülírását, a DK elnöke tette ezt a leghatásosabban – mondta az elemző.
Mráz Ágoston Sámuel szerint taktikai hiba csúszott be a rendezvény szervezésébe. Miközben a baloldal sokszínűségét akarták megjeleníteni, a nyolc felszólaló közül csak kettő egyezett meg a választási összefogásról, így nem meglepő fejlemény, hogy a maradék hat nem lesz elégedett a megállapodással. Várható volt, hogy az érintett felszólalók egy ilyen nagyszerű alkalmat, amikor a média figyelme rájuk irányul, ki fognak használni.
Az elemző szerint a baloldali pártok továbbra sem tudnak mit kezdeni Gyurcsány Ferenccel, se kiköpni, se lenyelni nem tudják. A volt miniszterelnök nagyon rátermett, tehetséges kampányoló, amit október 23-án is bizonyított, az ellenzéki rendezvénynek alapvetően nem róla kellett volna szólnia, mégis róla szólt. A közönség körében nagy számban voltak DK-szimpatizánsok, így a tömegválaszt Gyurcsány Ferenc uralta. Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét megzavarták, Gyurcsány ferencet nagyon megtapsolták – tette hozzá.
A Nézőpont Intézet szakmai vezetője szerint a történteket úgy is lehet értelmezni, hogy Gyurcsány Ferenc „bekészült a vereségre”. Előre próbálta tisztázni a felelősség kérdését egy baloldali választási vereség esetére. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy pártja önálló indulása esetén úgy is bekerül a parlamentbe, amit egyébként közvélemény-kutatások is alátámasztanak. Egyúttal előre jelezte, hogy ha a DK-t nem veszik be az MSZP és az Együtt 2014 megállapodásába, akkor a teljes összefogás hiánya lehet a baloldal győzelmének akadálya.

Mráz Ágoston beszélt a bajai videóbotrányról is, amelynek szerinte az MSZP a legnagyobb vesztése. A szocialisták múlt szombati kongresszusukon próbálták megfogalmazni, hogy a párt megújult. A hírek aznap este még erről szóltak, de vasárnap délután már a teljesen „elvitte a show-t” a szocialistákhoz is kötött hamis bajai videó. Az ügy ráadásul az egész baloldal számára is elég kellemetlen, mert ezután nagyon hiteltelen lesz, ha választási csalásról beszélnek.

Schmuck: Hiteltelen bábjáték volt az ellenzéki demonstráció

Forrás: M1 - Ma reggel | 2013. október 24. csütörtök 11:04 |

A politikus szerint az ellenzéken belül teljes a zűrzavar: csak abban értenek egyet, hogy a kormánynak mennie kell, és mindenki összevissza beszél. Schmuck Andor azt mondta: Gyurcsány Ferenc az egység jegyében terelte össze az ellenzéki erőket, majd "szétverte" a rendezvényt.
Önmagában szégyellniük kell magát az elmúlt 25 év politikusainak azért, mert 1500 szerencsés embernek az jelentette az ünnepet, hogy meleg ételhez jutott – jelentette ki Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártjának az elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.
Mint ismert, a párt nem vett részt a műegyetemi ellenzéki demonstráción, ehelyett a Blaha Lujza téren meleg ételt osztott rászorulóknak. Schmuck Andor úgy vélte: az ünneplésre ez volt az egyetlen józan megoldás. Ellenzéki és kormányoldalon is olyan akciókat kellett volna csinálni, ami világossá teszi, hogy nem a színpadépítés ideje van, hanem a munkáé. "Kevesebb gőzt a sípokra, többet a hengerekre" – foglalta össze.

Szerinte az ellenzéken belül teljes zűrzavar keletkezett. Annyiban értenek csak egyet, hogy a kormány menjen, és mindenki összevissza beszél. Azok a felszólalók, akik a tegnapi ellenzéki demonstráción az összefogásról beszéltek, nem voltak képesek előtte leülni, hogy tisztázzák közös dolgaikat. "Annyira hiteltelen bábjáték volt ez az egész, hogy valami hihetetlen" – hangoztatta a politikus.

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/24/08/Schmuck_Hiteltelen_babjatek_volt_az_ellenzeki_demonstracio.aspx
Schmuck Andor elképesztőnek nevezte, hogy a volt miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc) felmegy egy olyan színpadra, melyre ő követelte ki, hogy mindenki jelentétét, hogy legyen meg legalább az egységnek a hamis látszata, és szétverte az egészet. "Egyszer ez az ember már megteremtette a Fidesznek a kétharmadot, és most is a legjobb úton halad afelé. hogy a Fidesznek ismét kétharmada legyen. Vegyük már észre, hogy egyszer már a volt miniszterelnök bevallotta, hogy hazudtak éjjel-nappal. Most elismerte, hogy az aláírása sem ér sokat, hiszen azt mondta, ő írta alá az MSZP azon pénzügyi beszámolóit, melyekről azt mondja, jobb, ha nem tudunk. Már várom azt a 2016-os beszédet, melyből kiderül, hogy trükkök százait sikerült csinálnia a Demokratikus Koalíciónak a parlamenti mandátumért" – tette hozzá a Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke.

Az ellenzéki demonstráció néhány felszólalója azt művelte, amit Rodolfo: „figyeljék a kezemet, mert különben csalok”. Van egy alapvető helyzet, miszerint ha nem tudunk valós alternatívát felmutatni az embereknek, akkor ilyen trükkök alapján a Fidesznek megint kétharmada lesz – szögezte le Schmuck Andor.

Országos ellenőrzés kezdődik: jövő héttől figyel a rendőrség

Forrás: MTI | 2013. október 24. csütörtök 19:35 |

December közepéig az adott útszakaszokon "láncszerű" sebességméréseket végeznek sűrűn elhelyezett traffipaxok segítségével.
Lavina elnevezéssel országos sebesség-ellenőrzési akciót indít október utolsó hetében a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.
A tájékoztatás szerint december közepéig az adott útszakaszokon "láncszerű" sebességméréseket végeznek sűrűn elhelyezett traffipaxok segítségével. Általános tapasztalat ugyanis, hogy az autósok a sebességmérő elhagyása után újra gyorsabban hajtanak a megengedettnél; ezt a magatartást kívánják kiszűrni a Lavina akció keretében - írták.
Az intézkedést az indokolja, hogy a legtöbb közúti balesetet továbbra is a sebesség nem megfelelő megválasztása, illetve gyorshajtás okozza - tették hozzá. Az országos sebesség-ellenőrzés a legforgalmasabb utak mellett a gyorsforgalmi úthálózatot is érinti. A rendőrök ellenőrzik a gépjárművezetők ittasságát és a biztonsági öv használatát is.

Az autósok a főutakon és a gyorsforgalmi utakon is számíthatnak arra, hogy megállítják őket a rendőrök, és úgynevezett kitereléses ellenőrzéseket is tartanak - közölte az ORFK.

Egymásra mutogat az ellenzék az '56-os megemlékezés után

Forrás: M1 Híradó | 2013. október 24. csütörtök 20:04 |

A szocialisták szerint Gyurcsány Ferenc támogatói szándékosan zavarták meg Mesterházy Attila beszédét. Gyurcsány Ferenc szerint erről szó sincs: sajnálja, hogy Mesterházy Attila nehéz és méltatlan helyzetbe került.
Slussz, passz - ezt mondta az MSZP-s Szanyi Tibor arra, hogy a szerdai, vitákat kiváltó közös ünneplés után lehet-e még együttműködés az MSZP és Gyurcsány Ferenc között. A szocialisták szerint ugyanis Gyurcsány Ferenc támogatói szándékosan zavarták meg Mesterházy Attila beszédét. Gyurcsány Ferenc szerint erről szó sincs: sajnálja, hogy Mesterházy Attila nehéz és méltatlan helyzetbe került, de megérti azokat, akik szélesebb összefogást szeretnének.
"Ha nincs más megoldás, új vezetőt kell felkérni, közös miniszterelnök jelöltnek, mert közös vezető kell az ellenzéknek. Nem 2, nem 3, nem 8" – ezt mondta tegnap Gyurcsány Ferenc.
Élesen bírálta Gyurcsány Ferenc az ellenzéki megállapodást, amit Bajnai Gordon és Mesterházy Attila kötött. Azt mondta: a tárgyalásokat nem befejezni kell, hanem kinyitni.  „Az a megállapodás, amit a mi kollégáink megkötöttek, az nem demokratikus, az nem időtálló, mert nem találkozik a demokratikus választók sokaságának akaratával” – közölte Gyurcsány.
Mesterházy Attila a rendezvény végén, Gyurcsány Ferenc után lépett színpadra. Az MSZP-elnöke hosszú ideig nem tudta elkezdeni a beszédét. A tömeg hosszasan azt skandálta: "összefogást!". A tüntetők később többször is füttyel, bekiabálással, szakították félbe Mesterházy Attilát. A ma már külön pártban politizáló két egykori SZDSZ-elnök: Kuncze Gábor és Fodor Gábor is, Gyurcsány Ferenchez hasonlóan szélesebb ellenzéki összefogást sürgetett.
Gyurcsány Ferenc a tüntetés közben többször is egyeztetett Kuncze Gáborral: közvetlenül az előtt is, hogy a színpadra lépett. A beszéde után pedig először a feleségéhez, majd azonnal Kuncze Gáborhoz ment oda a színpad takarásában.
Gyurcsány Ferenc lepacsizott a kollégáival, hogy milyen jól sikerült a szónokba fojtani a szót másodpercekig - ezt írta az MSZP szóvivője. Török Zsolt közösségi oldalán felteszi a kérdést: véletlenül kezdtek-e DK-s csoportok hangosan kiabálni, amikor Mesterházy Attila beszéde következett.
Mesterházy Attila a 168 óra internetes kiadásának adott interjúban azt mondta: a színpadról szervezettnek tűnt az akció. Arra a kérdésre, gondolkodnak-e válaszlépésen, azt mondta: „Ha a beszédemre sem kíváncsiak, miért akarnak együttműködni velünk? A tárgyalásokat lezártnak tartom”.
„Kedves Attila! Sajnálom, ami tegnap veled történt. Nehéz, méltatlan helyzetbe kerültél” - ezt írta Mesterházy Attilának címezve Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán. Hozzáteszi: eszük ágában sem volt demonstrációt szervezni ellene.
Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke, a rendezvény főszervezője az interneten azt írta: volt olyan megállapodás a pártok közöttük, hogy nem egymást fogják fikázni, nem a megállapodásokat minősítik.
Gyurcsány Ferenc pártja meghekkelte a rendezvényt - ezt mondta az ATV-ben Szanyi Tibor.  „A Demokratikus Koalíció elmozdult egy olyan szélsőséges irányba, aminek, körülbelül az eredménye mindenképpen az, hogy a Fidesz érdekeit szolgálják. Tökmindegy, hogy ezt kívülről teszik, hogy hekkelnek rendezvényeket, vagy adott esetben bejöttek volna az összefogásba és belülről bomlasztanak. Teljesen mindegy. Lényegében én azt javaslom Gyurcsány Ferencnek, hogy üljön fel a Fidesz listájára, ott a helye” – mondta Szanyi Tibor.

A szocialista politikus szerint zéró lehetőség maradt arra, hogy újranyissák a tárgyalásokat Gyurcsány Ferenccel.

Elemzők: a Fidesz aktivizált, a baloldal egymással foglalkozott

Forrás: MTI | 2013. október 24. csütörtök 20:32 |


Az MTI által megkérdezett elemzők szerint míg a kormányoldal a jobboldali szavazókat próbálta aktiválni október 23-án, addig a baloldali ellenzék saját belső harcaival volt elfoglalva, a Jobbik pedig háttérbe szorult rendezvényével.
Juhász Attila, a Political Capital (PC) vezető elemzője úgy fogalmazott, nehezen mondható meg, hogy a pártokból kiábrándult többségnek mi tűnhetett abszurdabbnak: a "közös rendezvényen egymást kritizáló ellenzék, vagy az önmagát Békemenetnek nevező kormánypárti tömeg rajongása a katonák gyűrűjében beszélő, háborús retorikát használó miniszterelnökért".
A PC munkatársa szerint a szerdai rendezvényekből összességében az tükröződött, hogy a Fidesz stabilan őrzi táborát és jóval szervezettebb, mint az ellenzék.
Ezt bizonyítja, hogy a műegyetem előtti közös ellenzéki tüntetésen jóval kevesebben voltak, mint a kormányoldali demonstráción, ráadásul a baloldali ellenzék szereplői egymással foglalkoztak, a kormányellenes politizálás helyett - fejtette ki, hozzátéve: ez aligha ad lendületet a baloldali kampánynak, hiszen így nem képesek megszólítani a bizonytalanokat.
Juhász Attila ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányoldal Hősök terén tartott nagygyűlésén is csak a saját táborát szólította meg a kormányfő.
Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője úgy vélte, kormányfő ebből adódóan egy motiváló, lelkesítő, a választásra felkészítő beszédet tartott. Az elemző szerint ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök beszédében azt emelte ki, hogy bár a jobboldalnak jók a győzelmi esélyei, de minden erőfeszítésre szükségük lesz a jövő évi választáson, hogy nehogy ismét úgy járjanak, mint 2002-ben, amikor kicsivel alulmaradtak a voksoláson.
A Századvég munkatársa szólt arról is, hogy bár a szocialisták is egyfajta kampánynyitóként, elrugaszkodásként tervezhették az október 23-i, más baloldali pártokkal közös megmozdulásukat, amely végül csak arra mutatott rá, milyen dinamikusan változnak az erőviszonyok a baloldalon.
Lánczi Tamás szerint Gyurcsány Ferenc és támogatói szerdán borsot törtek Mesterházy Attila MSZP elnök orra alá, a volt kormányfő támogatóinak erősödése pedig további belső konfliktusokat borítékol. Az elemző korábbi kijelentésére emlékeztetve hangsúlyozta, Gyurcsány Ferenc mindaddig "elszabadult hajóágyúként" viselkedhet, amíg nem rendezik a baloldali szövetségesi rendszert, amelyben jelenleg csak az MSZP és az Együtt-PM található.

Lánczi Tamás kitért arra is, hogy a Békemeneten megjelent tömeg és a baloldali konfliktus teljesen háttérbe szorította a Jobbik rendezvényét. Juhász Attila ugyanerről azt mondta, Vona Gábor, a Jobbik elnöke a nyáron még minden korábbinál nagyobb demonstrációt hirdetett meg, megemlékezésük mégsem lett jelentős a megemlékezés, hiába voltak azon a szokásosnál talán többen.

A Békemenet volt a legnagyobb létszámú ünnepi megmozdulás

Forrás: M1 Híradó | 2013. október 24. csütörtök 20:53 |

A szervezők azt kívánták megmutatni, hogy a magyar többségi társadalom képes méltóságteljesen viselkedni és ünnepelni.
A Békemenet volt a legnagyobb létszámú ünnepi megmozdulás szerdán az ’56-os forradalom évfordulóján. Nemcsak budapestiek, hanem vidékiek, határon túliak és külföldiek is részt vettek rajta. A szervezők megfogalmazása szerint azt kívánták megmutatni, hogy a magyar többségi társadalom képes méltóságteljesen viselkedni és ünnepelni.
Zsúfolásig megtöltötték a Békemenet ünneplői tegnap délután a Margit-hidat és a nagykörutat. Amikor a menet eleje átért a hídon, a vége még el sem indult a Bem térről. Több mint egy kilométeres kígyózó sorban meneteltek a résztvevők.
A legtöbben azért mentek el, hogy tiltakozzanak az ellenzék szerintük agresszív fellépései ellen. "A baloldaliak olyan tevékenységet tettek azzal a szoborrugdosással, amit Magyarország lakossága, illetve jobboldali emberek nem tűrhetik, hogy baloldal ilyet tegyen Magyarország jelenleg miniszterelnökével" – nyilatkozta Bognác János.
Többen azt mondták, a Szolidaritás Mozgalom szeptember végi szobordöntő akciója háborította fel őket. "Kötelességem itt lenni, azok után, ami a Clark Ádám téren történt" – közölte Bognár György.
A rendezvény egyik főszervezője szerint sikeres volt az idei Békemenet. "Ez jó lépés volt arra, hogy majd tavasszal beköszöntsön a budapesti és a magyarországi tavasz is, meglegyen a rendszerváltoztatás és akkor a békesség is helyre fog állni. Eltűnnek azok az emberek, akiknek egy személyi ambíció alapján és akik, elrontották ezt az országot gazdaságilag, társadalmilag" – mondta Csizmadia László, a CÖF elnöke.

Ez már a harmadik Békemenet volt. A szervezők emlékeztettek: korábban az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek támadásai hívták életre, most viszont áttevődött a hangsúly a belső támadásokra.

Hagyó-per: egy tanú szerint a BKV szocialista nagyvállalatnak tűnt

Forrás: MTI | 2013. október 24. csütörtök 21:01 |

Egy tanú szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) "szocialista nagyvállalatnak" tűnt, amely nem rendelkezett a metróprojekt megvalósításához szükséges szervezeti kultúrával 2007-ben.
Az AAM Zrt. munkatársa erről a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán beszélt.
A projektmenedzseléssel, valamint szervezet- és működésfejlesztéssel foglalkozó AAM Zrt.-nél a vád időszakában vezető tanácsadóként dolgozó tanú a tárgyaláson elmondta: cégük azt követően világította át a metróberuházást, hogy 2007 januárjában 50 millió forint keretösszegű szerződést kötött a BKV-val a projekt koordinációs feladatainak támogatására.
Kifejtette: erre azért volt szükség, mert addigra már a közlekedési vállalat számára is nyilvánvalóvá vált, vannak problémák az építkezés előkészítésével és szervezésével, amelyeket "rendbe kellett rakni".
Jelezte: kisebb megbízások alkalmából az AAM Zrt. akkor már évek óta együttműködött a BKV-val, amellyel 2007 decemberében két újabb - a januárihoz hasonló és a közlekedési vállalat kiemelt programjainak szakértői támogatásáról szóló - szerződést is kötött.
A periratok szerint a két megbízás esetében a keretösszeg öt évre 2,5 milliárd forint lett volna. A tanú közlése szerint a tanácsadói tevékenységről óradíjas elszámolás alapján állítottak ki teljesítésigazolást. A tarifákat a szakmában elfogadott szempontok alapján határozták meg.
Egyes kollégák kiemelkedő teljesítésének magyarázata pedig a kezdeti időszakban jelentkező feladatok nagy mennyiségében és a rövid határidőkben keresendő - tette hozzá.
A tanú védői kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: Magyarország legnagyobb beruházása, a 4-es metró projekt 2006 végén műszaki, szakmai és menedzsment szempontból egyaránt "romokban hevert".
A gondokat alapvetően az okozta, hogy nem volt egységes a beruházás, és hiányoztak a lefolytatásához elengedhetetlen kidolgozott eljárások is.
Példaként említette - többek között - a jogi és szabályozási háttér rendezetlenségét, a hatás- és szerepkörök, illetve a felelősségi viszonyok meghatározatlanságát, valamint a rendszerszerű ellenőrzési folyamatok és az erőforrások hiányát.
Ezeket a hibákat rövid időn belül "tűzoltó" jelleggel kellett orvosolnia az AAM Zrt.-nek fogalmazott a társaság munkatársa, jelezve, hogy a közlekedési vállalattal 2007-ben együttműködve olyan érzése volt, az egy "szocialista nagyvállalat", amely nem rendelkezett ilyen horderejű beruházás levezényléséhez kellő szervezeti kultúrával.
Felidézte: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010-ben készített jelentést a metróprojektről, amelynek tartalma nagyrészt megegyezik az AAM Zrt. 2007-es megállapításaival. Aláhúzta: éppen ezért felelős és indokolt döntés volt a BKV irányítói részéről külső szakértőt bevonni a munkába.
Ez a lépés már korábban is hasznos lett volna tette hozzá, jelezve, hogy egy-egy "baki" akár milliárdos többletköltséggel növelte az akkor már csaknem egy évtizede indult, ám érdemben mégis előkészítetlen projekt kiadásait.
A vádirat szerint a BKV számára "szükségtelen szolgáltatásokra" kötött szerződések alapján az AAM-nek - a megállapodás Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, megbízott vezérigazgató általi, 2008. április 22-én történt felmondásig - 133,5 millió forintot fizettek ki.

A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig megközelítőleg 1,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. A bizonyítási eljárás október 29-én újabb tanú kihallgatásával folytatódik.

Rogán: Bajnainak 2006 őszén kellett volna tiltakoznia

Forrás: MTI | 2013. október 24. csütörtök 16:11 |

Rogán Antal szerint Bajnai Gordonnak 2006 őszén kellett volna tiltakoznia, és ellenfelei támadása helyett önvizsgálatot kellene tartania arról, vajon jól tette-e, hogy akkor nem mondott le posztjáról.
A Fidesz frakcióvezetője MTI-hez eljuttatott közleményében arra a nyílt levélre válaszolt, amelyet az Együtt-PM szövetség vezetője címzett a miniszterelnöknek. Bajnai Gordon előzőleg arra szólította fel Orbán Viktort, kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól, mert "ismét kizárta a nemzetből" azokat, akik elégedetlenek a politikájával.
Hozzátette, szégyenteljes, hogy a kormányfő bármely demokratikus politikai erőről olyasmit állítson, hogy az, ha tehetné, a tömegbe lövetne.
Rogán Antal erre válaszul azt írta: Bajnai Gordon "részese volt annak, amikor egyszer egy kormány az emberek közé lövetett, 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormányának kormánybiztosa volt, amikor a rendőrség parancsra az akkori ellenzék ünnepi rendezvényéről távozó emberekre gumilövedékekkel tüzet nyitott".
A Fidesz frakcióvezetője sajnálatát fejezte ki, amiért Bajnai Gordon akkor nem tiltakozott, nem írt nyílt levelet, nem mondott le a kormányban betöltött pozíciójáról.
Rogán Antal közölte, szomorúan hallották, hogy a 2006. október 23-i rendőri támadás egyik sérültje, akinek kilőtték a szemét, néhány nappal ezelőtt öngyilkos lett.
"Szerintünk ilyenkor Önnek nem politikai támadást kell intéznie az ellenfél felé, hanem inkább részvétet kellene nyilvánítania, és önvizsgálatot tartania arról, vajon jól tette-e, hogy akkor nem mondott le pozíciójáról" - írta Bajnai Gordonnak szóló válaszában a kormánypárt frakcióvezetője.
Bajnai: Orbán kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól 
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője nyílt levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy október 23-i beszéde miatt kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól. 
Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben a volt kormányfő azt írta: Orbán Viktor beszéde és a Hősök terén tartott állami ünnepség "sokkolta a demokratikus közvélemény jelentős részét". "Nem pusztán egy demokratikus párt vezetőjeként, hanem a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökeként is felhívom a figyelmét arra, hogy hazánk egyetlen közjogi méltósága sem keverheti össze a pártnagygyűlést a nemzet egészének szóló, közpénzből rendezett állami ünnepséggel. A kormánypárt hívei nem egyenlők a nemzettel, Orbánország pedig nem egyenlő Magyarországgal" - olvasható a levélben.
Bajnai Gordon hozzátette: a Fidesz "egyelőre nem állampárt", és még a Fidesz örökös elnöke sem lehet Magyarország örökös miniszterelnöke. Az Együtt-PM vezetője szerint sokakban viszolygást, egyesekben pedig félelmet keltett, hogy a miniszterelnök katonai díszsorfal előtt tartotta meg beszédét, ami "1956 ünnepén ízléstelenségnél is több". "Magyarországot nem katonai junta vezeti, Ön pedig nem vezénylő tábornok: a demokratikus hatalom megszerzéséhez és megtartásához nem fegyverekre és katonákra, hanem a nép többségének támogatására van szükség" - olvasható a nyílt levélben.
Bajnai Gordon szerint a legnagyobb felháborodást az okozta, hogy a kormányfő "ismét kizárta a nemzetből" azokat, akik elégedetlenek a politikájával, majd "arra tett kísérletet, hogy politikai vetélytársainak egy részét kiátkozza a demokratikus közösségből, ’56 örökösei közül".
Ezzel szemben - folytatta Bajnai Gordon - a Magyar Köztársaság 1956 szellemi örökségére épült fel, minden demokratikus párt, amely ma a választók képviseletéért verseng, 1956 örököse. "Se joga, se alapja nincs arra, hogy bármelyik politikai vetélytársát a gyilkosok leszármazottjaként bélyegezze meg, az pedig egyenesen szégyenteljes, hogy bármelyik demokratikus politikai erőről olyasmit állítson, hogy az, ha tehetné, a tömegbe lövetne" - címezte szavait Orbán Viktornak az Együtt-PM vezetője.

Szavai szerint "ez a gyűlöletkeltő beszéd egy demokratikus párt elnökétől sem fogadható el, az azonban, hogy ezt miniszterelnökként, a nemzetet képviselve mondja el valaki, a szabad Magyarország talán legnagyobb botránya". "Kövesse meg a nemzetet és kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól, akik a magyar nemzetnek éppúgy teljes jogú tagjai, mint az Ön hívei" - szólította fel a kormányfőt Bajnai Gordon. 


2013. október 23., szerda

Több százezren a Hősök terén

Forrás: MTI | 2013. október 23. szerda 17:05 |

Több százezren vettek részt a budapesti Hősök terén tartott megemlékezésen.

A Békemenet délután 14 órakor indult el a Bem szobortól, a menet elején nemzetiszínű molinón a következő felirat olvasható: "Aki agresszív, fél. Mi nem félünk!"
Amikor a menet eleje megérkezett a Hősök terére, a menet vége a Terror Háza környékén járt. A Terror Házánál a résztvevők spontán módon elénekelték a székely himnuszt.
Miközben a menet haladt, az Andrássy úton végig tapsoló, zászlókat lengető emberek álltak, egyes házak ablakából is integettek. A hangszórókból zene szólt, a menet mellett pedig több helyszínen népzenét játszottak fiatalok.
A tömegben a korábbi feliratok mellett "Békét a szívekben", illetve "Bajnai, menj Ciprusra" feliratok is feltűntek. A Békemenet útvonalán, a Kodály köröndnél nagy kivetítőt állítottak fel, hangszórókkal.

Amikor az első résztvevők a Margit híd pesti hídfőjéhez értek, a menet vége a Bem tér elején tartott.
A menet elején a fő szervezők vonulnak, köztük Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője, Fricz Tamás, politológus, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója, Széles Gábor, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa, vállalkozó, Bayer Zsolt újságíró és Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója.
Csizmadia László a Jászai Mari téren azt mondta: félmillióan vannak az előzetes becslések szerint.
Széles Gábor az MTI-nek még a menet indulása előtt azt mondta: reményei szerint legalább annyian lesznek, mint az első Békemeneten, amelyen a rendőrség a helikopteres megfigyelése alapján 400-500 ezerre becsülte a menetelők számát. Hozzátette: úgy érzi, nagyon fontos annak bizonyítása, hogy "az ország nem vált a csürhék országává".
Széles Gábor a Podmaniczky utcánál közölte, hogy a Hősök terén várakozókkal együtt már egymillióan vannak.
A Békemenettel meg kívánják mutatni, hogy a magyar többségi társadalom képes méltóságteljesen viselkedni, ellentétben a Magyar Szolidaritás Mozgalom rendezvényén történtekkel - mondta, utalva arra, hogy az hetekkel ezelőtt a mozgalom rendezvényén ledöntöttek egy Orbán Viktort ábrázoló szobrot.
A résztvevőknél több molinó is van, amelyeken a következő feliratok olvashatóak: "szeretünk Viktor", "köszönjük Viktor", "veled vagyunk Viktor", "hűek vagyunk az '56-os forradalom eszméihez, "aki Orbán Viktort bántja, minket is bánt". Egy táblán magyarul, lengyelül és angolul olvasható: "mi, magyarországi lengyelek, veletek vagyunk".
A tömegben nemzetiszínű lobogók és településfeliratok is láthatóak, köztük erdélyi településnevek, de egy Melbourne - Ausztrália feliratú tábla is feltűnt.
A menetet egy korabeli Csepel teherautó vezeti fel.
A Békemenet a Bem szobortól indul és a Margit híd, Szent István körút, Nyugati tér, Teréz körút, Oktogon, Andrássy út útvonalon a Hősök terére tart.
A menet indulása előtt Csizmadia László, Bencsik András és Bayer Zsolt is arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy a menetben provokátorok is vannak.
Csizmadia László a menet indulása előtt az '56-os időket idéző Csepel teherautóról szónokolva azt mondta, a "civil kurázsival üzenjük meg Európának, hogy semmit rólunk nélkülünk". Hangsúlyozta, "2014 tavaszán, együtt a természet sarjadó erőivel szavazataink már biztosíthatják a magyarországi tavasz beköszöntét és a rendszerváltás befejeződését".
Bencsik András emlékeztetett, a Békemenet immár ötödik megmozdulását tartja, amely - szerinte - ezúttal is arról szól, hogy a résztvevők a szeretet és az összefogás erejével, valamint méltósággal válaszolnak a demokráciát ért támadásokra. Mint mondta, "ezzel nyertünk 2010-ben, és ezzel fogunk nyerni 2014-ben is".
"Nekünk meg van még a lelkünk és ez a legnagyobb fegyverünk" - fogalmazott Bayer Zsolt, aki úgy folytatta, biztosan tudják, hogy provokátorok vannak köztük, a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái, akik korábban a Fidesz székházát próbálták elfoglalni. "Bármit is csinálnak, ne szedjétek szét őket, ugyanis erre várnak" - figyelmeztetett, hozzátéve: a provokátorok azt próbálják bemutatni, "mi ugyanolyan agresszívak vagyunk, mint ők". Bayer Zsolt arra kérte a menet résztvevőit, "ne nyúljanak a provokátorokhoz", hanem fényképezzék le őket és szóljanak a szervezőknek, "akik el fogják őket takarítani".
Végül Fricz Tamás politológus kért szót, aki beszéd helyett Juhász Ferenc Himnusz-töredék című, Emeld föl fejedet büszke nép kezdetű megzenésített változatát énekelte el a menet részvevőivel közösen.
A tömeg a beszédek után a szervezők 1956-ra utaló "Gyertek velünk!" felkiáltására indult el.
A részvevőket útközben több helyen tapssal köszöntötték. A tömegben többen táblákat tartottak a magasba, az egyiken például, amelyen vezető fideszes politikusok arcképei voltak, "Ők értünk, mi értük felirat volt olvasható, míg egy másik táblára azt írták: "Bajnai, a libákat elloptad, az országot megvédjük tőled".
Ellendemonstráció várta a Békemenetet
Fiatalok egy csoportja bibliai idézeteket tartalmazó molinókat, táblákat magasba tartva fejezte ki a Békemenettel, a kormányzattal szembeni ellenérzéseit. A mintegy tíz fiatal a Podmaniczky utca és a Teréz körút sarkán várta a menetet "A nép vezetői tévútra tértek, és akiket vezettek, eltévedtek", "Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak és irataik csak terheket rónak ki", "Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegényeknek" feliratokkal.

A rendőrsorfallal a menettől elválasztott fiatalok akciójáról a menetben résztvevők - néhány kivételtől eltekintve - nem vettek tudomást. A Podmaniczky utcai akciót a TETT (Társaság egy Tudatos Társadalomért) nevű társaság szervezte - közölte a TETT az MTI-vel.