2012. május 7., hétfő

Három éves IMF-elővigyázatossági csomag, 15 milliárd euró körüli összegben

Nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelő, három éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodást kellene kötnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn.


Hozzátette, az IMF-tárgyalások most azért halasztódnak, mert az IMF-nek és az Európai Bizottságnak egyeztetni kell arról, hogy pontosan milyen feltételekkel induljanak a tárgyalások. Magyarország kész arra, hogy holnap elkezdje a tárgyalásokat, s bízik abban, hogy egy sokkal gyorsabb szakasz kezdődik majd - tette hozzá. Az államtitkár a tranzakciós adóról elmondta, nincs végső változat, a kormányzati javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja, s elemzi, hogy pontosan kire, milyen határok között, milyen nagyságrendben, milyen keretek között lehet kivetni. Kifejtette, több felvetés is van arról, kinek kell beszednie és átutalnia a költségvetésnek, s hogy milyen területre terjedjen ki. Az biztos, hogy a pénzforgalomhoz kötődik majd, s aki kevesebb utalást hajt végre, az kevesebbet fizet - mondta. Hozzátette, ilyen jellegű bevétele most is van a bankoknak, hiszen most is számolnak el a forgalom után bizonyos összeget, amit az ügyfelek láthatnak is bankszámlájukon.
Varga Mihály biztos volt abban, hogy a magánszemélyek nem fizetnek közvetlenül ilyen adót, ezt technikailag sem lehet megoldani. A bankoknak kell majd összesíteni és átutalni a tranzakciós adót a költségvetésbe. Az adó mértékéről elmondta, a tranzakciós összeg 1 ezreléke lenne, de ezt még szintén vizsgálja minisztérium. A befolyó összegről elmondta, bár pontos adatai még nincsenek a kormánynak, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete információi alapján 150 milliárd forint feletti összeggel számolnak.
 
Az államtitkár a telefonadóról azt mondta: van olyan elképzelés, miszerint legyen egy összeghatár, ami fölött nem kell fizetni, és legyen elkülönítve, hogy magánszemély vagy vállalkozás fizeti-e. Vannak ugyanis olyan ügyfelek, akik vállalaton belüli forgalmazásért nem fizetnek, s így a nulla forintos forgalom után beszedni ezt az adót indokolatlanul nagy teher lenne a szolgáltatóknak. Hozzátette, az adó várható összege nem áll távol a sajtóban megjelentektől, azaz a magánszemélyek estében 700 forint, a vállalatok esetében pedig 2.500 forint körüli lenne.
  
Arra kérdésre, hogy 2012-ben a telefonadóból 30 milliárd forint, jövőre pedig 52 milliárd forint bevételt várnak, elmondta:  az összegek akkor lesznek reálisak, ha a növekedési prognózisok megvalósulnak. Most az lehet mondani, hogy jövőre a mostanihoz nagyjából hasonló helyzetben leszünk - tette hozzá. Az adóra azért van szükség az államtitkár szerint, mert Magyarország nem járhatja azt az utat, hogy nyugdíjat és fizetést csökkent. Ezért kitaláltak egy olyan megoldást, ami az adóbevételeket a fogyasztáshoz köti, s így aki többet telefonál, vagy több pénzt utal át, az nagyobb mértékben veszi ki a részét az adófizetésből is. A változásokról elmondta, az idén 100-120 milliárdot, jövőre pedig mintegy 400 milliárdot kell megspórolni ahhoz, hogy a lehetőségek szerint az uniós támogatásokat ne veszítsük el.
  
Kifejtette, Európa tartósabb recesszióba csúszik bele, mint ahogyan egy évvel ezelőtt bárki megjósolta. Ez hat a magyar gazdaságra is, hiszen 2011 szeptemberében még az IMF is 1,8 százalékos növekedést jósolt Magyarországnak 2012-re. Ehhez képest jóval szerényebb lesz a növekedés, kevesebb adó folyik be, miközben a kiadási szerkezet merevebb, mivel a pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a közbiztonságra ki kell fizetni - mondta. Ebből  következően Magyarország is keresi azokat lehetőségeket, amelyekkel a költségvetést egyensúlyba lehet tartani - jegyezte meg Varga Mihály. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pozíciójának átvételéről azt mondta, egyelőre ez csak sajtótalálgatás.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: