2012. május 22., kedd

"A Litvániától kapott támogatás nemcsak szimbolikus volt"

Magyarország kész átadni a 2013 második felében uniós elnökséget vállaló Litvániának az ezen a téren szerzett tapasztalatait - hangzott el a két parlament elnökének találkozóját követően hétfőn a Parlamentben.


Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elmúlt hónapokban Litvániától kapott segítségért mondott köszönetet Irena Degutiené-nek, míg a Litván Parlament vezetője arról számolt be az MTI-nek: a két ország közötti gyümölcsöző kommunikációba a fiatalokat is be kívánja vonni. Kövér László közölte: a Litvániától kapott támogatás nemcsak szimbolikus volt. Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozásán konkrét segítséget jelentett, amikor Litvánia is hozzájárult ahhoz az eredményhez, amelynek végén Magyarország remélhetőleg lehívhatja a teljes kohéziós támogatást. Az Országgyűlés elnöke a jövőről szólva elmondta: a két ország parlamenti kapcsolatainak erősítése mellett biztosította partnerét arról, hogy Magyarország az európai uniós elnöksége során szerzett tapasztalatainak átadására is kész.
  
Irena Degutiene úgy értékelte: a két országnak - helyzetük hasonlósága okán - közösen kell képviselnie érdekeit az Európai Unióban. Mint mondta, Kövér Lászlóhoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy az uniót elsősorban nem gazdasági, hanem értékválság sújtja, amelyből nehezen találja a kiutat. A Magyarország és Litvánia közötti kapcsolatok erősítéseként a Litván Parlament elnöke a fiatalok számára egy olyan alapot is létrehozna, amely például az egyetemek hallgatóinak cseréjét segítené. Irena Degutiene háláját fejezte ki a magyar nemzetnek és politikusainak, valamint az Országgyűlésnek azért a támogatásért, amelyet Litvánia 1990-1991-ben, az ország történelmének nehéz pillanataiban kapott.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: