2012. május 16., szerda

Elmarasztalták Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc plágiumbotránya legalább annyira köztünk élő téma, mint a 2006-ra datálható hitelvesztése – derült ki a Nézőpont Intézet május 7–10. között a Magyar Nemzet részére készített, ezerfős közvélemény-kutatásából.


A válaszadók 92 százaléka hallott arról, hogy a volt kormányfő pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, kétharmaduk szerint Gyurcsány Ferenc ezzel erkölcsi hibát vétett. A tanárképző főiskolán készült szakdolgozat ügye a kormánypártokkal (74 százalék), a Jobbikkal (75 százalék) és az LMP-vel szimpatizálók (58 százalék) elmarasztaló ítéletét is maga után vonta.

A morális elutasítást azonban nem szükségszerűen követi a politikai felelősségre vonás igénye, jelen esetben mégis a válaszadók 62 százaléka követeli Gyurcsány Ferenc végleges távozását a magyar közéletből. A volt miniszterelnököt egyedül a szocialista szimpatizánsok óvják (74 százalék szerint nem kell távoznia plágiumügye miatt), a Fidesz (74 százalék), a Jobbik (68 százalék) és az LMP pártolói (54 százalék) szerint Gyurcsánynak nincs többé keresnivalója a politikai életben.
Figyelmet érdemel, hogy ha Schmitt Pál hasonló ügy miatti lemondására emlékeztetik azokat, akik Gyurcsány Ferenc távozását az előző kérdésben nem érezték szükségesnek, akkor minden ötödik válaszadó megváltoztatja véleményét: eszerint tízből hét megkérdezett küldene selyemzsinórt a bukott kormányfőnek (69 százalék).

A Pécsi Tudományegyetem tájékoztatása szerint lezárultak a Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával kapcsolatos vizsgálatok – adta hírül a Pécsiújság.hu. Úgy tudják, az egyetem vezetése keddi tájékoztatóján ad bővebb tájékoztatást a fejleményekről és az intézmény állásfoglalásáról. Legutóbb a hét végén a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüller Péter jelentette be, hogy újabb feljelentéseket kívánnak tenni a volt miniszterelnök eltűnt szakdolgozata ügyében, mert a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését.
(mno.hu - Magyar Nemzet)

Nincsenek megjegyzések: