2014. május 14., szerda

Készültség a Balatonon: csütörtökre várják a tetőzést



Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 17:31:00



Több önkormányzatnál is vízkár-elhárítási készültséget, illetve védekezést rendeltek el a fokozódó viharos erejű északi-északnyugati szél és a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt. A tó magas vízállása miatt több helyen is komoly gondokat okozhat az elkövetkező napok időjárása.

Készültség a Balatonon: csütörtökre várják a tetőzést










A Balaton vízállása 128 centimétert mutatott szerdán, ami 18 centiméterrel meghaladja az üzemelési engedély szabályozási maximumát. A döntéshozók az elmúlt hónapokban, eltérően a korábbi évek gyakorlatától, tartósan magasan tartották a tó vízszintjét, hogy egy aszályos nyár esetén is maradjon elég víz a mederben a szezon végégig.

A vízügy korábbi nyilatkozatai szerint a Balaton víztükre erős szélben 30-50 centimétert kileng keresztirányban, ami azt jelenti, hogy az erős északi szél a vízálláshoz képest 15-25 centiméterrel magasabb vízszintet okozhat a tó déli partján.

Horváth Ákos a Országos Meteorológia Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának vezetője az MTI-nek elmondta, csütörtök hajnalban, illetve délelőtt várják a balatoni vihar tetőzését, amikor a tó körül több helyen lesznek 100 kilométer/órás erejű széllökések, Balatonmáriafürdő és Szigliget vonalában pedig még ennél is erősebb szél várató. A viharos erejű széllel jelentős csapadék is érkezik.

Kolumbán Tünde, a siófoki önkormányzat sajtóreferense közölte, hogy a polgármester fokozott készültséget rendelt el, figyelőszolgálatot működtetve a Balaton-parton. Mivel a tóban egy métert meghaladó hullámok várhatóak, számolni kell azzal, hogy a víz kicsap a partra. Siófok mélyebben fekvő területein kora délutántól homokzsákokból nyúlgátat építettek, és az éjszakai készültségről is gondoskodtak. A védekezési munkálatokba szükség esetén közmunkásokat is bevetnek.

A sajtófelelős emlékeztetett arra, hogy a közelgő vihar sokban hasonlít a négy évvel ezelőtt, szinte pontosan ebben az időszakban érkező Zsófia nevű ciklonra. Ekkor csúszott meg egyebek közt a Sió partfala, aminek következtében leszakadt a csatorna partján haladó kerékpárút mintegy 150 méteres szakasza.

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere arról számolt be az MTI-nek szerda délután, hogy a Balaton már több helyen elöntötte a település strandjait, a parti sétány járhatatlan, és kezd megjelenni a víz a partközeli utcákban is.

"Imádkozunk, hogy megússzuk a vihar tetőzését nagyobb vízkár nélkül, mert a vízkiöntések ellen igazán nem tudunk védekezni" - fogalmazott a polgármester, aki elsőfokú helyi vízkár-elhárítási készültséget rendelet el 24 órás szolgálattal.

Bázelné Mihályka Szabina, Somogy megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt mondta, hogy több Balaton-parti településen - Balatonbogláron, Balatonlellén, Zamárdiban és Siófokon - már a védekezést is elrendelték a polgármesterek a tó magas vízállása és az egyre erősödő széllökések miatt a parthoz közeli épületek megóvása érdekében.

A védekezésben a járási mentőcsoportok is részt vesznek, homokzsákokkal óvják az ingatlanokat a víztől. A siófoki és a marcali katasztrófavédelmi kirendeltség mozgósította az önkéntes tűzoltó egyesületeket, hogy szükség esetén bevethetőek legyenek.
 

Árad a Rába is. Nyúlgáttal védtek meg családi házakat a medréből kilépő Rábától a Vas megyei Csákánydoroszlón és Magyarlakon; Szentgotthárd térségében első fokú, Körmend térségében pedig másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.

Csendes kereskedés után a nap végén emelkedett a BUX

Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 17:57:40

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 142,46 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 18 277,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán alacsony volt a forgalom a BÉT-en, csendes napot zárt a magyar piac, de Európa többi börzéje is. Hozzáfűzte, hogy csak a forint árfolyamában volt mozgás, amelynek az lehet az oka, hogy az Államadósság Kezelő Központ szerdán az idén augusztusban lejáró kötvényből az 5 milliárdos keretre felajánlott 145,8 milliárd forintnyi mennyiségből 142,1 milliárd forintnyit elfogadott, és valószínűleg a Templeton Alapkezelő adott vissza nagy tételben ebből a papírból.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője kiemelte: a BUX a nap végén indult emelkedésnek, amelyet a Richter vezetett. A gyógyszerpapír 4078 forinton, a 200 napos mozgóátlag felett zárt, ami fontos technikai szint, és átlépése további emelkedést hozhat.

A Mol 10 forinttal, 0,08 százalékkal 13 250 forintra erősödött, 568,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 31 forinttal, 0,71 százalékkal 4392 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,24 százalékkal 326 forintra emelkedett, forgalma 114,1 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 69 forinttal, 1,72 százalékkal 4078 forintra nőtt, a részvények forgalma 863,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1513,49 ponton zárt szerdán, ez 2,63 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Fidesz: a baloldal Brüsszelből akadályozni akarja Magyarországot

Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 17:30:18

A kormánypárt szerint a baloldal az Európai Parlamentet arra akarja felhasználni, hogy "onnan gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra és onnan indítsanak támadásokat hazánk ellen, nem törődve annak gazdasági és egyéb következményeivel".

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője és "az egész bukott baloldal" nem segíteni és támogatni akarja Magyarország törekvéseit Brüsszelből, hanem akadályozni.

A kormánypárt nagykanizsai szervezete az MTI-nek arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerdán egyaránt felkeresi a várost, pártjaik EP-kampányaihoz kapcsolódó országjárásuk során.

A közlemény szerint a baloldal az Európai Parlamentet arra akarja felhasználni, hogy "onnan gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra és onnan indítsanak támadásokat hazánk ellen, nem törődve annak gazdasági és egyéb következményeivel".

A Fidesz-KDNP olyan képviselőket küld az unióba, akik "kiállnak nemzeti érdekeinkért", megvédik a magyar földet, a munkahelyeket, a rezsicsökkentést, a magyar családokat és nem hagyják, hogy az európai baloldal diktáljon Magyarországnak - áll a közleményben.

Minősített adat az átcsoportosított 3 milliárd

Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 17:00:06



Minősített a Miniszterelnökségnek költségvetési átcsoportosítással dologi kiadásokra biztosított mintegy 3,1 milliárd forint felhasználásáról szóló kormányhatározat, arról nem adható információ - közölte az MTI megkeresésére a Kormányzati Információs Központ szerdán.

A Magyar Közlönyben kedden jelent meg az átcsoportosításról egy kormányhatározat, amely nem tartalmazta, hogy mire tervezik fordítani az összeget.

Az LMP szerdán bejelentette, közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János tisztázza, a pénzt pontosan mire kapták.

A Kormányzati Információs Központ az MTI-nek adott tájékoztatásában felidézte: a minősített adatokra vonatkozó közérdekű adatigénylésre irányadó jogszabályi rendelkezés szerint "a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat nem ismerhető meg, ha az a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti minősített adat". Azaz közérdekű adatigénylésre válaszul nem adható információ a minősített adatra vonatkozóan - rögzítették.

Árvíz: készültséget rendelhetnek el Észak-Dunántúlon

Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 16:52:16

Várhatóan csütörtökön este rendelhetik el az első fokú készültséget a Vas és Győr-Moson-Sopron megye határán fekvő Ragyogónál a Rába áradása miatt; itt két, Árpásnál három nappal később tetőzhet a folyó.

Ragyogónál az első fokú készültség szintjét 25, Árpásnál öt centiméterrel haladja meg a vízszint a jelenlegi prognózisok szerint, írják, jelezve, hogy az árhullám levonulását nagyban befolyásolhatja a következő 48-72 órában a felső vízgyűjtőkön lehulló csapadék, amely várhatóan egy harmadik áradási árhullámot indít el a Rábán és mellékvízfolyásain.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a várható csapadék miatt a Répcén és a Lajtán is számítani kell újabb akár készültségi szintet elérő árhullám kialakulására. Árhullám vonulhat végig a Marcalon is.

Kormányszóvivő: a kabinet áttekintette az árvízhelyzetet

Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 12:06:31

A kabinet áttekintette a májushoz mérten rendkívül csapadékos időjárási helyzetet, és meghallgatta a árvízi problémák miatt szükséges lépésekről szóló jelentéseket - közölte a kormányszóvivő.

Giró-Szász András az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy a kormány három kiemelten érintett területet vizsgált, így a Mura és a Rába területén kialakult, valamint a Sajó és a Hernád vízgyűjtőmedencéjének magas vízhozamából fakadó árvízhelyzetet, továbbá a Balaton hullámkilengését.


Nyilvánosságra hozzák az 1992. október 23-i tüntetésről készült NBH-jelentést

Forrás: MTI | 2014. 05. 14. 15:44:09

A bizottság a honlapján teszi majd közzé a dokumentumot.



Nyilvánosságra hozzák a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) az 1992. október 23-i tüntetésről készített jelentését, amely megmozduláson Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke is részt vett. Ezt Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója szerdán közölte újságírókkal.

A szocialista politikus elmondta, hogy a bizottság szerdai ülésén kérésére a szolgálatok rövid tájékoztatást adtak az 1992-es eseményekről. Ennek alapján Molnár Zsolt megerősítette a szerdai Népszabadságban megjelenteket, hogy neve nem szerepel a szélsőséges mozgalmárok között.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke azt mondta: Molnár Zsolt a bizottság ülésén össze-vissza beszélt ebben a kérdésben. A fideszes képviselő két szélsőséges párt hatalmi marakodásának tartja az ügyet, ezért mint mondta - azzal nem kíván foglalkozni. Az emberek április 6-án döntöttek arról, hogy semmilyen szélsőséget nem támogatnak - fogalmazott.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos elnöke elmondta, hogy a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy Molnár Zsolt kezdeményezte újabb nemzetbiztonsági átvilágítását. Erről - mint mondta - Kövér László házelnöknek kell döntenie, s a vizsgálatot majd az Alkotmányvédelmi Hivatal folytatja le.

A jobbikos képviselő kitért arra is, hogy a bizottsági ülésen ígéretet kaptak arra, hogy megkapják az 1992. október 23-án történtek, ide vonatkozó részéről szóló jelentést, s dönthetnek arról, hogy nyilvánosságra hozzák. Mirkóczki Ádám azt mondta: a bizottság tagjai ezt támogatják, így rövid időn belül a közvélemény is megismerheti a dokumentumokat.

Az mno.hu múlt kedden írt arról, hogy Molnár Zsolt - aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja - egykor együtt tüntetett szkinhedekkel. A portál egy, a 168 Óra fotósa által készített, a hetilapban megjelent fotót is közölt, amelyen a lap szerint Molnár Zsolt látható "a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel" Göncz Árpád egykori köztársasági elnök "elhíresült, 1992-es Kossuth téri kifütyülésén". Azt írták: a szocialista párt "állítólagos szkinhed múltja" miatt támadta a jobbikos Sneider Tamás jelölését az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő, aki az elmúlt négy évben is az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztját töltötte be, valótlannak nevezte a portálon megjelent hírt. Az MTI-nek kijelentette: semmilyen szélsőséges mozgalomnak nem volt tagja, nem volt szkinhed. Közleményében azt is tudatta, jogi lépéseket tesz ezek után mindenki ellen, aki azt állítja róla, hogy szkinhed volt.

Ezután - egy az M1 Híradóban és a HírTV-ben bemutatott felvétel szerint - Molnár Zsolt 1992. október 23-án a Magyar Televízió (MTV) akkori budapesti, Szabadság téri székháza előtt tüntetett, Hankiss Elemér tévéelnök távozását követelte.

A HírTV szerint Molnár Zsolt 1992-ben, a Kossuth téri nemzeti ünnepi rendezvény után - ahol Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt kifütyülték -, mintegy ötszáz tüntetővel együtt "átvonult az MTV Szabadság téri székháza elé". A tömeg az MTV akkori elnökének, a távozását és a Híradó menesztett főszerkesztőjének visszahelyezését követelte. A felvételen látszik és hallatszik, amint a kapucnit viselő Molnár Zsolt együtt skandálja a tömeggel, hogy "hazudtatok eleget" és "szabad magyar tévét".

A Népszabadságnak azt mondta: bár korábban kétszer is átvilágították, most azért kér születéséig visszamenő soron kívüli vizsgálatot, hogy igazolja, sosem volt kapcsolata szélsőséges szervezetekkel. Molnár Zsolt hozzátette: "politikai meggyőződés nélküli végzős budai gimnazistaként, két gyerekkori barátjával, kíváncsiságból ment ki a Kossuth térre, majd belekerült az utca forgatagába".