2013. november 27., szerda

Németország-pártok-belpolitika RÖVIDHÍR - Előzetesen aláírták a német koalíciós szerződést

Berlin, 2013. november 27., szerda (MTI) - A koalíciós szerződés előzetes aláírásával véget ért szerdán Berlinben a CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) tárgyalása a közös kormány megalakításáról.
    A 185 oldalas dokumentumot Angela Merkel ügyvezető kancellár, a CDU elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke és Sigmar Gabriel, az SPD elnöke írta alá. A megállapodás ezzel még nem lép érvénybe, az is kell hozzá, hogy az SPD tagsága felhatalmazza a párt vezetését, hogy a szociáldemokraták kormányra lépjenek a konzervatívokkal.
    A szerződés középpontjában a társadalmi biztonság és a jólét megőrzése, valamint a pénzügyi stabilitás áll - mondta Angela Merkel a szerződést ismertető sajtótájékoztatón.
    A nagykoalíciós kormány programját megalapozó dokumentum a "kisemberek" érdekét szolgáló szerződés - tette hozzá Sigmar Gabriel.
    (FOTÓ)

pbm \ kszk \ bpt
MTI 2013. november 27., szerda 12:49

Média-díj RÖVIDHÍR - Öt fiatal újságíró vehette át a Junior Prima-díjat

Budapest, 2013. november 27., szerda (MTI) - Öt fiatal, harminc év alatti újságíró vehette át szerdán a Junior Prima-díjat a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen.
    Elismerésben részesült Mohai Balázs, az MTVA/MTI fotóriportere, Rényi Pál Dániel, a Magyar Narancs újságírója, Plankó Gergely, a 444.hu munkatársa, Fabók Bálint, az Origo újságírója, valamint Csepelyi Adrienn, a Geomédia Kiadó és a Kötényblog munkatársa.

bet \ ez \ hgp
MTI 2013. november 27., szerda 14:41

2013. november 18., hétfő

Összetörték a Radnóti-szobrot Győr határában

Forrás: MTI / Kisalföld | 2013. november 18. hétfő 08:59 |

Autóval darabokra törték Győr határában a Radnóti-szobrot, amelyet a költő halálának helyszínéhez közel állítottak föl 1980-ban - írja a Kisalföld.

A lap szerint két faluval távolabb, Öttevény határában, az árokban megtalálták azt a járművet, amellyel nekihajtottak Melocco Miklós alkotásának. A rendőrség most az autó vezetőjét keresi.
A győri városüzemeltetési társaság már telephelyére szállította a szobor darabjait; a művet a szakértői vizsgálatot követően helyrehozzák.

A lap arra emlékeztet: a szobrot nem először gyalázzák meg, a rendszerváltás idején ismeretlenek vörös festékkel öntötték le a művet.

Bajai videóügy: az MSZP továbbra is tagadja Károlyi tagságát

Forrás: M1 Híradó | 2013. november 17. vasárnap 19:00 |

A bajai hamis videó ügyének kirobbanása óta hazugságot hazugságra halmoz az MSZP - mondta a Fidesz szóvivője azután, hogy az mno.hu-n megjelent írás szerint egy tavalyi MSZP-s jegyzőkönyvben szerepelt Károlyi Attila neve.

Károlyi Attila aláírása látható az mno.hu birtokába került jegyzőkönyvön, amit az MSZP országos sporttagozatának ülésén írtak tavaly februárban. Török Zsolt az MSZP szóvivője a bajai hamis videóbotrány kirobbanása után többször tagadta, hogy a szocialista pártnak lenne Károlyi Attila nevű tagja. 

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/11/17/17/Bajai_videougy_az_MSZP_tovabbra_is_tagadja_Karolyi.aspx
Az eddigi nyilatkozatokból és a nyilvánosságra került vallomásokból az derült ki, hogy Károlyi Attila az a férfi, aki megkapta a hamis videót a készítőktől, és Király Györggyel, az MSZP sporttagozatának alelnökével bevitte a szocialisták székházába. Ezt erősítette a videó egyik készítőjének nyilatkozata is. Kőrös Gusztáv, akinek a hamis felvétel miatt kellett kilépnie Gyurcsány Ferenc pártjából, azt állította: Károlyi Attilán keresztül rendelte meg tőle az MSZP a videót. "Kihasználta Király György és mondhatom az MSZP, a Károlyi Attilán keresztül a barátságot, amit Károlyi Attilával ápoltunk" – ezt mondta Kőrös Gusztáv. Erre a nyilatkozatra reagált Török Zsolt az ATV-ben. Azt mondta nincs Károlyi Attila nevű tagjuk és nincs sporttagozatuk sem Fejér megyében.
Károlyi Attila vallomásában viszont - ami a pestisrácok.hu-n jelent meg - az áll: három éve ő "a megyei sporttagozat elnöke". Igaz, azt is hozzáteszi: egyik pártnak sem tagja. Az mno.hu birtokába került jegyzőkönyvből most az derült ki, hogy Károlyi Attila 2012 februárjában részt vett a szocialisták országos sporttagozati ülésén.
A Fidesz szerint megint lebuktak a szocialisták és a baloldal. Selmeczi Gabriella azt mondta: olyan újabb bizonyíték került elő, ami ismét azt bizonyítja, hogy az MSZP hazudott. A Fidesz ezért újra felszólította a szocialista pártot és Gyurcsány Ferenc pártját, hogy tisztázzák magukat a hamisítási botrányban. "Nagyon is köze van a szocialista párthoz a bajai hamisítási botrány egyik főszereplőjének Károlyi Attilának, Károlyi ugyanis aktívan részt vett a szocialisták ügyeiben, a sporttagozat ülésén is. Ha mindez így van, akkor a szocialisták tehát egyre mélyebben keverednek bele a hazugságspirálba" – közölte Selmeczi Gabriella.
A Híradó kereste a szocialista pártot, de sem a MSZP sajtóosztálya, sem Török Zsolt, szóvivő nem reagált. Később egy közleményt adott ki a párt, amiben azt írják: az MSZP-nek nincsen Károlyi Attila nevű tagja és nincs Fejér megyei sporttagozatuk sem. Azt is írják, hogy az MSZP számos tagozatot működtet, amelyekbe nem csak párttagokat vehetnek fel, hanem párton kívülieket is.

MSZP-s politikusok a hamis videóbotrány kirobbanásakor napokig nem beszéltek róla, hogy már a megjelenése előtt a párt székházába került a felvétel. Később Török Zsolt szóvivő folyamatosan tagadta, hogy a videó az MSZP-től került volna a hvg.hu-hoz. Végül mégis kiderült, hogy valójában az MSZP kommunikációs igazgatója adta tovább az újságíróknak. Ezek után - sajtóhírek szerint - a szocialista párton belül felmerült Török Zsolt alkalmatlansága, ő maga pedig felajánlotta lemondását Mesterházy Attilának. Az MSZP elnöke azonban azt nem fogadta el és Török Zsolt továbbra is a párt szóvivője, a botrány óta azonban nem nyilatkozik.

Giró-Szász: Megint mi nyertünk

Forrás: Kossuth - 180 perc/M1 - Ma reggel | 2013. november 18. hétfő 09:14 |

Az EU újra alábecsülte a magyar gazdaság teljesítményét, a szerkezet-átszervezésből adódó lehetőségek hatását, miközben a mostani GDP-adat az exportbővülés mellett már egyértelmű termelésnövekedésről tanúskodik – mondta a kormányszivő.

A múlt héten nyilvánosságra hozott kedvező magyar makroadatok komoly muníciót jelenthetnek az Európai Unióval szemben, és tovább erősítik azt az immár hároméves tapasztalatot, hogy Brüsszel rendre pesszimistábban ítéli meg a magyar gazdaság jövőképét, mint a magyar kormány, és minden egyes alkalommal utóbbinak lesz igaza – hangsúlyozta a kormányszóvivő a Ma Reggelben. Az EU újra alábecsülte a magyar gazdaság teljesítményét, a szerkezet-átszervezésből adódó lehetőségek hatását, miközben a mostani GDP-adat az exportbővülés mellett már egyértelmű termelésnövekedésről is tanúskodik – tette hozzá Giró-Szász András az M1 reggeli műsorában. Vélhetően javuló számok érkeznek ma az építőiparból is, amelyet egyelőre még az állami beruházások húzzák, de már elkezdtek épülni az új lakások is, ez pedig az elmúlt évek történései után ebben a szegmensben nagyon komoly dolog – emelte ki a szóvivő.
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/11/18/08/Giro_Szasz_Megint_mi_nyertunk.aspx


A Kúriára várva
Orbán Viktornak azt a kijelentését, hogy az igazságszolgáltatásnak a devizaadósok mellé kell állnia, ha pedig ezt nem teszi meg, a kormány lép, Giró-Szász úgy magyarázta: a miniszterelnök és sok más szakember az azonos kérdésekben hozott, de egymásnak ellentmondó ítéleteknél sürget valamiféle jogegységet a Kúriától, hogy a kormányzat érdemben, tartósan, hosszú távon, véglegesen segíthessen, és a bankszektor ezt másnap ne támadhassa meg. A lehetséges megoldásról a kormányszóvivő itt és a 180 perc hétfői adásában is korainak tartotta még beszélni. 
Nem fordul a gazdaságpolitika hajója

A Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában Giró-Szász András az adószabályokról - amelyeket várhatóan hétfőn fogad el az Országgyűlés - azt hangsúlyozta: azok a költségvetési törvénnyel és a társadalompolitikai intézkedésekkel együtt a kormány munkájának következetességét jelzik. 2013 végén is a 2012 végén rögzített irányok köszönnek vissza, ami erősíti a kormányzásképességbe vetett hitet – hangsúlyozta a szóvivő. A kabinet döntései megfontoltan, megalapozottan, jövőképpel a tarsolyban születtek, és mindez most is igazolódik, változtatni ezért nincs miért – tette hozzá Giró-Szász. Az idei volt az első év, amikor teljesen kitisztítva működött az egykulcsos adórendszer, és működtette az ellátó rendszert, az államháztartást, és a mindenféle, ide-oda módosítgatott jóslatokkal szemben 3 százalék alatt tartotta az államadósságot. Az előző három év folyamatos nemzetközi csatározásaiból egyértelműen a magyar kormány jön ki győztesként – hangsúlyozta a kormányszóvivő a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Tiszta lappal indulnak a sportklubok
Giró-Szász a közrádióban emlékeztetett arra is, hogy a kormány elengedte hat nagy, egyenként is több mint 20 szakosztállyal működő, több ezer fiatalnak lehetőséget fővárosi sportklub adósságát, így ezek 2014 januárján tiszta lappal, tehermentesen indulhatnak. A cél az volt, hogy az egyesületek életben maradhassanak, és ne az adóságokkal való hadakozásra, hanem a gyerek- és ifjúsági sportra figyelhessenek. A kormány ezentúl minden évben támogatja majd ezeket a szakosztályokat, hogy a sportágak biztos, stabil utánpótlás-nevelést biztosíthassanak minden sportágban – jelentette ki a kormányszóvivő a Magyar Rádió reggeli műsorában.

2013. november 13., szerda

Az MSZP az elmúlt hetek igazi vesztese

2013. november 13., szerda 13:35, frissítve: szerda 17:09 , forrás: Nézőpont, MNO, szerző: GB

Az MSZP az elmúlt hetek igazi veszteseAz elmúlt hetekben újra növekedett a pártot nem választók csoportja, amelynek hibahatárt meghaladó mértékű vesztese az MSZP a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, amelyet a Heti Válasz számára 2013. november 4–8. között készített. Ha a biztos szavazókat nézzük, akkor már jóval kisebb a Fidesz előnye, ha megvalósulna a teljes baloldali egység, akkor csupán 5 százalék előnye lenne a kormánypártnak.
A felnőtt magyar lakosság harmada (33 százalék) vallotta magát a Fidesz–KDNP, hatoda pedig a közös jelöltállításban megegyezett MSZP (10 százalék) és Együtt–PM (6 százalék) táborába tartozónak. A kormánypártok népszerűsége 2 százalékpontos csökkenéssel a szeptemberi szintre korrigált vissza, míg a szocialisták három százalékpontos vesztesége a koordinált jelöltállítást jelentő megállapodás előtti szintre vetette vissza az ellenzék vezető erejét.
Kevesebb mint fél évvel a választások előtt tehát újra a harmincszázalékos szint felett áll a bizonytalanok, rejtőzködők és biztosan nem szavazók tábora. Fontos eredménye az elmúlt hetek politikai fiaskóinak, hogy míg korábban a bizonytalanok fele kormányváltó hangulatban szemlélte a fokozódó kampányhangulatot, ma már csak ötöde jelent meggyőzhető csoportot az ellenzéknek (az összes megkérdezett 4 százaléka).

MSZP szavazók: 49 százalék bővítést szeretne

Sokan bevennék Gyurcsányt
Bajnai Gordon két feltétellel venné be a Gyurcsány-féle DK-t az ellenzéki összefogásba, erről az InfoRádiónak beszélt a volt kormányfő. Az MSZP-s Kovács László a Hír TV-nek úgy fogalmazott, nagyon is szükség lenne a Demokratikus Koalíció 100-200 ezer támogatójára a baloldal győzelméhez. Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke a Magyar Nemzetnek hasonlóról beszélt. Szerinte ha helyreáll a bizalom, a Gyurcsány Ferenc vezette DK szavazóinak is helye lehet a széles körű ellenzéki összefogásban.
Az október 23-i ellenzéki rendezvény kapcsán újra napirendre került az MSZP és az Együtt–PM megállapodás kibővítése. Habár a szocialista vezetők nyilatkozatai alapján egyértelmű a Gyurcsány-pártiak kihagyása, a szavazóik körében ez az álláspont népszerűtlen. Az MSZP-vel szimpatizálók 49 százaléka szerint szükség van arra, hogy az MSZP és az Együtt–PM megállapodásába más baloldali pártok is bekerüljenek (a tábor 31 százaléka ért egyet csupán a pártvezetéssel), de a Bajnai-tábor 59 és a DK táborának 60 százaléka is támogatja a tárgyalások újrakezdését. További érv lehet a megállapodás kiterjesztése mellett, hogy a bizonytalanoknak is mindössze 25 százaléka tartja elégségesnek a két párt közti megállapodást.

Fidesz–baloldali összefogás: 42:37

Egy most vasárnap esedékes választáson a jogosultak 52 százaléka venne részt (aktív szavazók). Körükben a leadott voksok 41 százalékát bírná a Fidesz-KDNP (egy hónappal korábban szintén 41 százalék volt), 13 százalékát az MSZP (a szocialisták az előző kutatásunkban 13 százalékon álltak), 11 százalékát a Jobbik (korábban 12 százalék), 6 százalékát pedig az Együtt-PM (korábban 7 százalékos támogatottságot ért el a Bajnai vezette szövetség az aktív szavazók között).
Nemcsak Bajnaiék formációja van ugyanakkor a bejutási küszöb környékén, hanem az ellenzéki oldal másik két kisebbik pártja is: a voksok 6 százaléka jutna az LMP-nek, 3 százalék pedig a DK-nak. A Nézőpont Intézet a pártpreferenciájukban bizonytalanok véleménye alapján megkísérelte beazonosítani a potenciális szavazók pártszimpátiáját is. E körben a Fidesz-KDNP 42, az MSZP 23, az Együtt-PM 10, a DK 4, az LMP 6, míg a Jobbik 13 százalékos támogatottságot könyvelhet el.
Ennek alapján, ha létrejönne a Gyurcsány által vágyott közös MSZP-Együtt–PM-DK-lista, és ezen szavazók hűek maradnának a pártjukhoz, akkor 37 százalékot érnének el, ami csupán öt százalékkal lenne kevesebb, mint a Fidesz támogatottsága. Abban az esetben, ha az LMP is átlépné a parlamenti küszöböt, akkor könnyen kisebbségbe szorulhatna a Fidesz a 2014-es parlamentben.

Bajnaiék 500 milliárdos megszorítással támadnának

2013. november 13., szerda 13:56, frissítve: szerda 14:00 , forrás: MNO, Magyar Nemzet, Hirado.hu, szerző: NT

Megkurtított gyes és gyed, csökkentett táppénz, a közalkalmazottaktól elvett egyhavi fizetés, a nyugdíjasokra helyezett komoly terhek – ezek az intézkedések köthetők Bajnai Gordonhoz, így Selmeczi Gabriella szerint minden családnak fel kell tennie a kérdést, hogy mit tartogat a volt miniszterelnök a magyar emberek számára. A Fidesz szóvivője a köztévében beszélt arról is, az Orbán-kormány az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy létezik más, sikeres válságkezelési recept is.
„Bajnai Gordon nem először mondja – üzenve a megbízóinak is – a magyaroknak, hogy »fájni fog«. Először 2009-ben jelentette ki, és amit megígért, azt teljesítette. Megkurtította a gyest és a gyedet, megkurtította a táppénzt, egyhavi fizetést vettek el a közalkalmazottaktól és egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól. Nem lehet megszámolni, hányszor emelték fel a gáz és a villany árát. Érdemes feltenni minden családnak a kérdést, mit jelenthet az, ha Bajnai Gordon beválthatja az ígéreteit” – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella szerdán a köztelevízióban.
Megkurtított gyes és gyed, csökkentett táppénz: csak néhány tétel Bajnai számláján
Kézfogás: megkurtított gyes és gyed, csökkentett táppénz, csak néhány tétel Bajnai számláján
Fotó: MNO

Ígéretek és ígéretek…

Ismert, Bajnaitól és az Együtt–PM Szövetség vezető politikusaitól korábban nem állt távol az ígérgetés. A volt miniszterelnök bejelentette például, hogy kormányra kerülése esetén 2015. január 1-jétől jönnek a német bérek. Máskor pedig beszélt arról is, hogy két év alatt felszámolnák a munkanélküliséget százezer harminc év alatti fiatal körében. Kónya Péter, az Együtt 2014-ben szereplő Szolidaritás vezetője pedig többek között új munka törvénykönyvét, többkulcsos adót, megemelt közmunka- és minimálbért ígért egyetlen beszédben.
Fájna. De kinek? 
Fájni fog programjának végrehajtása – állítja maga Bajnai Gordon, akit jó, ha komolyan veszünk, mert a minap azt is állította, hogy ő lesz itt jövőre a miniszterelnök. Szerinte az országnak pont arra a „higgadt, szakszerű, jövőbe néző és reményt adó” kormányzásra van szüksége, amilyet ő ígér és amire korábban már jó példát mutatott. A Magyar Nemzet vezércikke Szabó Anna tollából.

Bajnai több mint 500 milliárdos mínuszt okozna

Selmeczi Gabriella azt mondta, a politikus azon ígérete, miszerint kivezetik a banki különadókat, 532 milliárd forintos mínuszt jelentene a költségvetésnek. Ha a multinacionális cégektől nem szedjük be ezt a pénzt, akkor a magyar családoktól kell beszedni, a nyugdíjasok pedig aggódhatnak, hiszen másfél havi nyugdíjat fog tőlük Bajnai Gordon ismét elvenni – jelentette ki Selmeczi.
Hozzátette: Bajnai nem árulja el, hogy az 532 milliárd forintot konkrétan hogyan fogja beszedni, de nagy vonalakban azért ezt lehet tudni. A kalkulátorral kiszámolhatócsaládi adókedvezmény például régóta csípi a baloldal szemét – fogalmazta meg a Fidesz szóvivője, aki szerint a magyar belpolitika és a történelem nagy kérdése, hogy a baloldal miként állhat szembe ilyen típusú szociális intézkedésekkel. Felhívta rá a figyelmet, hogy a szocialisták Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején megszavazták az embereket sújtó intézkedéseket.

Egyre többen követik a magyar utat

Arra a felvetésre, hogy mindezt egy világválság hatására tették, Selmeczi Gabriella úgy reagált: Orbán Viktor kormánya és a Fidesz az elmúlt három és fél évben bebizonyította, hogy van más recept. „Bebizonyítottuk azt, hogy létezik egy magyar út, amelyet immár egyre többen követnek Európában, Brüsszelnek sem volt már más választása, le kellett írnia feketén-fehéren a magyar gazdaság jó adatait, amelyek immár tendenciák. Jó dolgok indultak el Magyarországon” – hangoztatta a szóvivő.
Bátraknak kell lenni, fel kell vállalni a konfliktusokat a magyar családok érdekében – mondta Selmeczi Gabriella. Mint kijelentette: nem szabad, hogy remegjen a lábunk, amikor egy hatalmas Brüsszel, egy hatalmas multinacionális világ próbál ránk kiabálni.

Csak a hatalomra mennek

„A baloldali pártoknak semmi más nem érdekes, csak az, hogy meglegyen a parlamenti mandátumuk és hatalomhoz jussanak. Ez alapvetően értékrendi probléma. Az országnak sem jó, ha ilyen baloldala van” – adott hangot véleményének a politikus.
Szerinte lépten-nyomon abba botlunk, hogy ha arról van szó, milyen legyen az ország jövője, Bajnai Gordonnak és a baloldalnak az első gondolata, hogyan lehet megszüntetni a bankok és a multinacionális cégek különadóit és hogy lehet megfelelni az érdekeiknek. „Mi nem ezért vagyunk itt, ez a magyar Országgyűlés, a magyar parlament” – tette egyértelművé.

Az összes szakon lesz ingyenes képzés

2013. november 13., szerda 14:10, frissítve: szerda 16:19 , forrás: MTI, szerző: BL


Az összes szakon lesz ingyenes képzésMinden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely a jövő évben – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.

A Balog Zoltán miniszter és Körösparti Péter HÖOK-elnök által aláírt dokumentumban a korábbi egyezséghez hasonlóan 16 szakon – közte közgazdász-, jogász- és kommunikációs képzésben – külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat. Ezek 410 és 465 pont között mozognak, az ezt elérő vagy meghaladó hallgatóknak állami ösztöndíjas helyeket biztosítanak. A kormány törekszik arra, hogy ezeken a szakokon a 260 pontot elérő vagy meghaladó elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson állami ösztöndíjas helyeket.
A dokumentum kitér arra is, hogy az aláírók szerint a felvételi eljárás új rendszerére történő átállás sikeres volt, az előző évhez képest nőtt az állami ösztöndíjasként felvett hallgatók száma. Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a felsőoktatás jövőre több mint 18 milliárd forintos pluszforrással számolhat.

A minőségi felsőoktatásért

A megállapodás kitér még arra, hogy a felek folytatják együttműködésüket a minőségi felsőoktatás megteremtése érdekében, mind kétoldalúan, mind a felsőoktatási kerekasztal keretei között. Fontosnak tartják, hogy a kormány minél előbb tárgyalja meg a kerekasztal által kidolgozott és elfogadott finanszírozási modellt és a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását. Az MTI kérdésére, hogy a felsőoktatási törvény módosítása még idén a parlament elé kerülhet-e, a miniszter azt mondta: ez azon múlik, hogy mi lesz a sorsa a felsőoktatási kerekasztal munkaanyagának. Mint mondta: azt vállalták, hogy beviszik a kormány elé a munkaanyagot. Hangsúlyozta: ő azt forszírozza, hogy a kabinet minél előbb tárgyaljon róla, hogy legyen idő – ha szükséges – még ebben a ciklusban elfogadni a változtatásokat.
Ez nem egy komplex, átfogó stratégia, hanem a lényeges irányokat jelöli ki – rögzítette. A dokumentum szerint a felek üdvözlik és indokoltnak tartják az állami felsőoktatási intézmények felelős és hatékony irányítását, melynek részeként elfogadják a kancelláriarendszer kialakítását.

Visszaállítják a rektorválasztás korábbi módját

Az még nem dőlt el, hogy a kancelláriarendszert kísérleti jelleggel bevezessék-e már most január 1-től bizonyos intézményeknél vagy egységesen a rákövetkező esztendőben – jelezte Balog Zoltán. (A legutóbbi változat szerint az egyetemi-főiskolai kancellárok készítik majd elő – indoklást mellékelve – az intézményi döntéseket, a végső szót azonban a szenátus és a rektor mondja majd ki. A kancellárok feladata lesz még a gazdaságilag előnytelen konstrukciók megakadályozása is, valamint az informatikai park működtetése.)
Balog Zoltán és a HÖOK képviselői a tárgyalóasztalnál
Balog Zoltán és a HÖOK képviselői a tárgyalóasztalnál
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
A kormány egyidejűleg az autonómia jegyében visszaállítja a rektorválasztás korábbi módját. Ennek értelmében az intézményvezetőt a szenátus választja meg és a miniszter megerősítésre terjeszti fel az államfőnek. A megállapodás alapján a felek egyetértenek azzal, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is esélyt kell biztosítani a továbbtanulásra, ezért az érintett társadalmi csoportok felsőoktatásba való bejutását segítő oktatási programokat tart fenn a kormány. Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kiemelkedő sportsikereket elérő hallgatók külön juttatást kaphatnak majd, a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj elindítását hamarosan bejelentik.

Teljesen elfogadható megállapodás

Körösparti Péter, a HÖOK elnöke teljesen elfogadhatónak nevezte a megállapodást. Mint kifejtette: sikerült megőrizni azt a pozíciót, hogy minden szakon lesznek állami ösztöndíjas helyek. Fontosnak tartotta, hogy rögzítették, ahogyan idén, úgy jövőre is pluszforrások kerülnek a felsőoktatásba. Jelentősnek nevezte még azt is, hogy a felsőoktatási kerekasztal folytatja munkáját.
A Klebelsberg-ösztöndíj fontosságát külön is hangsúlyozta, hozzátéve: különösen a természettudományos területen a tanárképzésben „gyakorlatilag elfogytak a hallgatók”. Az ösztöndíjnak köszönhetően, úgy tűnik, emelkedésnek indult főleg fizika és matematika szakokon az osztatlan tanárképzésre jelentkezők száma – jegyezte meg a hallgatói vezető.
Tavaly több hónapon át tartó tiltakozás vette kezdetét, miután nyilvánosságra került a kormány terve a hallgatói keretszámok átalakításáról. A kormányzattal folytatott többfordulós tárgyalás után a HÖOK és a szakminiszter részmegállapodást írt alá idén januárban, amelyben rögzítették, azon a 16 szakon – a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben – is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként meghatározták az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat is.

Szerdánként kihelyezik a kegyszobrot a bazilikában

2013. november 13., szerda 14:46, frissítve: szerda 16:32 , forrás: MNO, szerző: BuL


Szerdánként kihelyezik a kegyszobrot a bazilikábanA Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely felújítása alatt a Szent István-bazilikában vendégeskedik a kegyszobor, amelyet szerda esténként a Szent Jobb-kápolnából ünnepélyesen kihelyeznek a bazilika szentélyébe imaórára.
A november 13-i alkalomra is mindenkit várnak szeretettel a pesti székesegyházba a nemzeti kegyhely őrei, a szentkúti ferencesek.
17 órakor gyóntatás lesz, a kegyszobrot 17.15-kor helyezik ki, 17.30-tól vesperás, 18 órakor szentmise kezdődik. Este 7 és 8 óra között imaórát, énekes Mária-köszöntőt tartanak.
A mellékoltároknál közbenjáró imaszolgálat van, és személyes áldást is lehet kérni.
A múlt heti alkalomra magukkal hozták a ferencesek Szentkútról Boldog II. János Pál pápa vérereklyéjét, amelyet Stanisław Dziwisz krakkói bíborostól, a lengyel pápa egykori titkárártól kapott a nemzeti kegyhely, és amellyel a személyes áldásokat adják az idősek, betegek számára.

Kovács: El kell utasítani a szélsőségeket

2013. november 13., szerda 15:04, frissítve: szerda 16:51 , forrás: MTI, MNO, Lánchíd Rádió, szerző: NT
 Kovács: El kell utasítani a szélsőségeketEl kell utasítani azokat a szélsőségeket, amelyek ki-, illetve felhasználni próbálják azokat a feszültségeket, amelyek a mai magyar társadalomban jelen vannak – szögezte le az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Az ORFK, a Magyar Rendvédelmi Kar és az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület által szervezett, Egyenlő esélyek a rendvédelemben című konferencián Kovács Zoltán higgadt, egymásban partnert látó utat javasolt.

Elindult a szemléletváltás

Hangsúlyozta: az elmúlt három év fontos változásokat hozott, és elindított egy szemléletváltást, amely az élet minden területén szükséges. Ennek részeként beszélt az állami szerveknek az állampolgárokhoz való viszonyában bekövetkezett szemléletváltásról, és külön szólt a rendőrség szakmai és állományi tekintélyének megerősítéséről, amelynek révén képes azt a funkciót ellátni, amelyre hivatott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a rendőrségnek további, az állományon belüli feladatai is vannak, mert a cigány és nem cigány rendőrök együttműködése átsugároz a cigány és nem cigány magyarok együttműködésére is.
Partnerként tekint a cigányságra a kormány
A magyarországi roma társadalom is erőforrása Magyarországnak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Lánchíd Rádiónak. Kovács Zoltán szerint a kormány kiemelt céljának tartja a romák helyzetének javítását és kultúrájuk megismertetését.

Elsődleges érintkezési felület

Kovács Zoltán azt mondta: a rendőrség elsődleges érintkezési felület az állampolgár és az állam között, amellyel kapcsolatba kerülve mindenki tapasztalhatja, hogy miként viszonyul hozzá az állam. Minél több cigány honfitársunk vesz részt ebben a munkában, annál hamarabb mehet végbe az a szemléletváltás, amely segíti a felzárkóztatást és amelyben partnernek tekintjük egymást – értékelte. Az államtitkár azt mondta: arra törekednek, hogy minél nagyobb nyitottságot tanúsítson, minél befogadóbb legyen az állam, ugyanakkor nemcsak segítséget nyújtanak, hanem partnerséget, együttműködést, felelősségvállalást is kérnek.
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Mindenkire szükség van

Úgy értékelte, már rövid távon is eredményeket lehetett elérni, és ha a három éve megszabott irányokat közép és hosszú távon is fenn tudják tartani, az elvezethet a társadalmi felzárkózáshoz, a romaintegrációhoz, valamint a többségi és kisebbségi társadalmak egymás mellett élését eredményezheti. Ebben a munkában minden állampolgár segítségére szükség van – jelentette ki az államtitkár.
Segítség
A Fidesz-kormány Európában először tett le az asztalra és kezdett végrehajtani átfogó romaprogramot és kínál munkát számukra. Szociális földprogramban, közfoglalkoztatásban vehetnek részt, foglalkoztatásukat adókedvezmény segíti, valamint a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek és fiatalok korábban soha nem látott oktatási, képzési, ösztöndíjprogramokban vehetnek részt.

Rejtélyes probléma jelent meg a 2-es metróban

2013. november 13., szerda 15:30, frissítve: szerda 16:41 , szerző: Gabay Balázs

A BKK újra kitolta az új biztosítóberendezés átadási időpontját az M2-es metró vonalán. A rekonstrukció utolsó szakaszát valamilyen oknál fogva képtelen lezárni a vállalat. A szerelvények lassan haladnak be az állomásra, túlfutnak a peronon és nem nyitják ki az ajtót. Sem a BKK, sem az általunk megkérdezett szakértő nem találja a hiba okát.

Gabay BalázsA Budapesti Közlekedési Központ nyáron kezdte tesztelni az M2-es metróvonalon az Alstom-szerelvényekhez igazított biztosítóberendezéseket. Az új automatikus vonatbefolyásoló rendszer kiépítéséhez szolgáló készülékek próbáiról portálunkhoz már akkor eljutottak olyan információk, hogy a rendelkezésre álló idő iskolakezdésig, vagyis az utasforgalmon komoly megnövekedéséig kevés lesz.
A BKK szeptember 8-ig szerette volna lezárni a tesztidőszakot és üzemkészen átadni a 2-es metrót. Ez nem sikerült, hétről hétre húzódott tovább a projekt. Nyáron csak hétvégente voltak kénytelenek pótlóbuszra szállni az utasok, ősszel már a munkanapokon is folyt a tesztelés esténként. November első hetében a közlekedési központ újra kitolta az átadási határidőt, pótlóbuszra száműzve a fővárosiakat.
A távirati irodának a berendezéseket szállító Siemens azt mondta, szerintük nem áll fenn komoly műszaki probléma, a teszt megfelelően zajlik. Mi másképp tudjuk, és a BKK lépései is ezt bizonyítják.
A 4-es metrón remélhetőleg már nem kell ugyanazokkal a gondokkal küzdeni, mint a 2-es vonalon
A 4-es metróban remélhetőleg már nem kell ugyanazokkal a gondokkal küzdeni, mint a 2-es vonalon
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
„A rendszer okosodik nyár óta, akkor ugyanis a működésképtelenség határán mozgott” – magyarázza az MNO-nak Bíró Endre. A Metróért Egyesület elnöke elmondta, kedden „már csak” olyan hibák léptek fel, mint az állomásra való lassú behaladás, az indokolatlan vészfékezés, vagy hogy a rendszer azt jelezte, a vonat túlfutott a peronon, és emiatt nem nyílt ki az ajtó. Olyan is előfordult, hogy a rendszer minden előzetes figyelmeztetés nélkül készenléti állapotba helyezte magát. Hozzátette, ezek nem eget rengető problémák, a vonatok azonban nem tudják miattuk tartani a menetrendet, ami borít mindent. Azt, hogy pontosan mi okozza a problémát, nem lehet tudni.

Nyolcvannal is száguldhatna a 2-es metró

A fél világ CBTC-t használ
A CBTC-rendszernek – melyet beavatkozás és segédvezető nélkül csupán felügyelnie kellene a vonatvezetőnek – az a lényege, hogy a metrószerelvények képesek beazonosítani pontos helyzetüket, és digitális rádiókapcsolat segítségével az információkat továbbküldik a mögöttük haladó vonatnak, illetve a központnak. A technikát először 2003-ban alkalmazták, az Egyesült Államokban. Azóta több kontinens metróhálózataiban, gyorsvasutainál sikeresen bevezették. Kínában szinte az összes metrószerelvényt ez a rendszer irányítja, Pekingben tavaly decemberben adták át a világ leghosszabb ilyen struktúrával működtetett vonalát.
Az új vonatbefolyásoló, úgynevezett CBTC-rendszer elvileg 80 kilométeres óránkénti sebességet biztosítana a 2-es metró alagútjában. Itt biztosan nem mennek majd ilyen gyorsan a vonatok, ugyanis 70 km/h-ra vizsgáztatták őket, a rendszer pedig 65 km/h-ra engedi csak felgyorsulni őket. A jövő márciusban megnyíló 4-es metrón viszont már elérhetik ezt a végsebességet a szerelvények.
Az M2-es vonalon a biztosítóberendezések cseréjével lezárulna az évek óta zajló rekonstrukció. A felújított pályán és az új Alstom-kocsikban valóban kifogástalan körülmények között metrózhatnának az utasok. Hiába „okosodik” azonban csigalassúsággal a rendszer, ha a kisebb hibák miatt nem lehet üzembe helyezni, csak bosszúságot okoz az embereknek a lassabb, koszosabb pótlóbusz.
Bíró Endre arra a kérdésünkre, mennyi időt vehet még igénybe a tesztelési időszak, semmit sem tudott mondani. Néhány hete a BKK is hallgat az ügyben, a budapestiek türelme viszont egyre fogy.

2013. november 12., kedd

Balog: Védeni kell a gyermekeket a digitális világban

A kormány elkötelezett aziránt, hogy tájékoztatással vagy jogszabályokkal védje a gyermekeket a virtuális valóságban, a digitális világban - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, a Médiatudatosság az oktatásban című konferencián.

Balog Zoltán szerint politikai, társadalmi, jogi, etikai, valamint gyakorlati megoldásokat egyaránt keresni kell annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk ne váljanak kiszolgáltatottá, transzparenssé és ilyen módon manipulálhatóvá a virtuális világ által akár a munka, akár a fogyasztás világában. A miniszter az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet rendezvényén emlékeztetett a szeptembertől három évfolyamon bevezetett nemzeti alaptanterv azon elemére, amely kiemelten kezeli a médiatudatosságot, ennek tematikáját ezért minden tantárgyba beépítette.
  
A tantervben hangsúlyosan van jelen a többi között a média szerepe, a nyilvánosság, a reklámok, a médiában megjelenő tematizáció vagy az ott tapasztalt leegyszerűsítés veszélye is - mondta.
  
A média, a digitális forradalom az egész életünket átalakítja - figyelmeztetett Balog Zoltán, aki azért ítélte fontosnak a szabályozást, hogy „ne legyünk digitális alattvalók”, ugyanakkor úgy vélekedett: a tudatos médiahasználatot a nevelésen keresztül kell elérni a fiataloknál.
  
A miniszter, aki a jövő útjának nevezte a digitális tananyag használatát, az eddigi tapasztalatokat mégis úgy összegezte: az új eszközök a nyomtatott könyvek alkalmazásával együtt érhetik el a legjobb eredményt.
  
Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja arról számolt be, hogyan járulhat hozzá a médiaműveltség növeléséhez a hatóság és a szabályozás. A médiatanács tagja három célt említett: a kultúra támogatását, a demokrácia szolgálatát, valamint a média által okozott sérelmek elkerülését. Az ezek szolgálatára rendelkezésre álló állami eszközöket, vagyis a médiaszabályozást, valamint az azt alkalmazó hatósági munkát korlátosnak nevezte, mint mondta, mindhárom célt csak szűk körben segítheti elő. Nem tartotta célravezetőnek a jogi tiltást a káros megnyilvánulással kapcsolatban, már csak azért sem, mert például a több mint száz Magyarországra sugárzó televízió közül mintegy nyolcvan nem tartozik a magyar hatóság hatálya alá.
  
Koltay András a közszolgálati médiarendszerről szólva  azt mondta: szerepe a médiatudatosság növelésében kiemelkedő. A szakember a szabályozásnál sokkal fontosabbnak nevezte az oktatás eszközét, hozzátette ugyanakkor, hogy az állam a piaci szereplők nélkül nem érheti el a médiaműveltség fejlődését. A tömeges felhasználókkal bíró, nagy amerikai médiavállalatok nem vesződnek az európai elvárásokkal – fűzte hozzá.
  
Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap leköszönő vezérigazgatója a funkcionális és a digitális analfabetizmusról szólva azt mondta: előbbi terjedéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat a digitális média terjedése, ugyanakkor a lemaradáshoz hozzájárul a digitális eszközökhöz való hozzáférés hiánya is.
  
A közszolgálati média feladatainak meghatározásakor Böröcz István szerint mindkettő analfabetizmus kockázatait elemezni kell, és elmondta azt is, hogy a Közszolgálati Kódex a közmédia számára zsinórmértéket nyújt ezek kezelésére. Mint mondta, a dokumentum előírja mind a kiskorúak fejlődését szolgáló műsorszámok készítését, ismeretterjesztő, felvilágosító műsorok gyártását, mind a hátrányos helyzetűek problémáinak figyelembe vételét. Fontos előírásnak nevezte az anyanyelvi kultúra ápolását.
  
A munkáját az NMHH-ban folytató Böröcz István szólt az M2 gyermekcsatorna elindításáról, amelynek legfőbb hívó szava az erőszakmentesség, a tanulságosság, a barátságosság. Hangsúlyozta: a csatorna értékes tartalmak sugárzására törekszik, és naponta mintegy kétszázezer gyermek nézi. Böröcz István jó útnak nevezte azt, amelyen a közmédia az M2 átpozícionálásával elindult.
  
Bemutatta a közrádiók közéleti, kulturális műsorait is, amelyek szintén hozzájárulhatnak a médiatudatosság fejlesztéséhez. Elmondta azt is: forradalmian új szakaszt vezethet be annak a jelenleg is zajló portálfejlesztésnek az eredménye, amely a „digitális bennszülötteket”, a felnövekvő generációkat szólítja majd meg innovatív megoldásaival.
(MTI-fidesz.hu)