2010. november 26., péntek

Példa értékű



Közírónak lenni: az emberiség nagy közös magánügyéről írandó, közérdekű írás(publicisztika) vállalni, közírói lelkiismerete szerint a hivatás parancsát, a banalitásnak bélyegzett nagy igazságok, a nagy sérelmek kimondását.
A publicisztika az értelmezés és a meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény.Nyilvános közbeszéd.
Állásfoglalás, amely a szerző,illetve a lap véleményét közvetíti az olvasónak.

A publicisztika klasszikusainak dolgozatai azt bizonyítják, hogy az időszerű, a társadalom legégetőbb gondjait megfogalmazó,feszítő konfliktusaiban állást foglaló írások a legmaradandóbbak is. Azok az írások, amelyek a külső világról számolnak be;megjegyzések az egyetemesről,az emberiség nagy, közös magánügyéről.Ez volna a publicista dolga, a "közíróé".Azé, aki az esztétikai lehetőségeken túl lévő, banalitással is fenyegető nagy igazságok,közös sérelmek és fájdalmak kimondására,lejegyzésére is vállalkozik.

Nem hiszem, hogy Bálint Györgynek igaza van abban, hogy a segélykiáltásoknak"nincsenek stiláris változatai".
Hiszen az ő idejében, a fasizmus fenyegetése, növekvő szorítása közben bebizonyosodott, hogy Thomas Mann Európát éberségre intő flippikáitól Zsolt Béla következetesen érvelő meditációján keresztül, Bálint Györgynek az érzelmek húrján is játszó, személyes empátiáról tanúskodó, olykor költői magasságokba emelkedő jegyzetéig-milyen széles a skála. Közös, csak a felelősségérzet és az állásfoglalás egyértelműsége. Mert a kor nagy nagy publicistái mind az emberért szóltak az embertelenségben.
Az írók jelenléte, felelősségvállalása a sajtóban olyan hazai hagyomány, amely ellen a XX.század eleje óta berzenkedtek, vitatták helyénvalóságát.de ma is erőssége lehetne a magyar sajtónak.
Esterházy Péterről igazán nem mondható, hogy szépírói kudarcai vagy megélhetési gondok sodorták volna a hírlapírás felé.
Esterházy a rendszerváltás hullámverésében lépett ki a jelenségek sűrűjében felhúzott elefántcsonttornyából,hogy kimondja,amit fontosnak, közérdekűnek tart.Függetlenül attól, hogy a torony körül őgyelgők mit várnak tőle.Kimondta, hogyha egyszer el van rontva az országdolga, nem biztos ,hogy elrontották, az is lehet, hogy elrontottuk. Esterházy gátlástalanul bátor. A Hitelben, az Élet és Irodalomban,illetve ma már több kötetben is olvasható újságcikkei minden nagyképűség nélkül viselt szellemi fölényről, elkötelezetten demokratikus gondolkodásról,mindig célba találó iróniáról és kifogyhatatlan nyelvi ötletességről tanúskodnak. Ki meri mondani, hogy hiába köt valaki a tolla hegyére is piros-fehér-zöld pántlikát, azzal ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott, vagy sábeszdekli. A toll hegyén -egy kevés téntának kell lenni, és persze megfelelő témának.
Folytathatnánk a szemléltetést pályatársak publicisztikai leckéivel,barátok, kollégák példaadó,tanulmányozásra érdemes írásaival.
Néhányat mégis kiemelnék.

A fiatal Ady Endre-ismeretlen vidéki hírlapíró-publicisztikája: verseivel egyenértékű prófécia.
Amiben minden kortársáénál különb,az a társadalom és a közélet lényeges kérdéseiben való eligazodás biztonsága, a politikai felelősségvállalás és morális szenvedély elválaszthatatlan egysége. A napi aktualitás és a történelmi időszerűség csak utólag válik el: a magyar ugar helytartóit, a sötétség lovagjait támadó sajtóflippikák sorozatban kordokumentumokká szerveződnek,újságírói életművé kerekednek.
A megújuló politikai csatákban a költő politikus racionális érvekkel és az olvasók közönyét olvasztó,forró indulatokkal vív. A hétköznapok apró igazságtalanságaiban,az osotbaság eltitkolhatatlan tüneteiben is felfedezi a feltartózhatatlan társadalmi bomlás, fenyegető rothadás szimptómáit. A cikkekben éppen úgy jelen van a költő magyarságélménye,elhivatottsága, mint a nagy versekben.
Mellette, mögötte és utána is olyan publicisták következnek, akik ha rangban nem is, a mesterség dolgában követhetők. Megfigyelhető, hogy vannak, akik elsősorban az értelemre, míg mások az érzelemre hatnak.

Érdemes megemlíteni Zsolt bélát, a magyar polgári radikalizmus egyik legismertebb publicistáját,aki eltökélten kerülte nemcsak a pátoszt,de az érzelmeket korbácsoló,nagy szavakat is. Kiváló stiliszta volt,mégis újraolvasva kötetbe gyűjtött írásait ( A végzetes toll 1993).
Úgy tűnik, nem szándékoltan egyszerű,szinte eszköztelen kifejezésmódjával,inkább bölcsen megválogatott és logikusan csoportosított érveivel óhajtott hatni.Akár egyes vagy többes szám első személyben szólt, akár párbeszédes vagy levélformát választott gondolatainak, mindig a meggyőzés szenvedélye, a fasizmus fenyegető veszedelmét leleplező szándék vezette.

Érdekes tanulságot kínál egy másik meggyőződéses humanista hírlapírónak a harmincas évek elején, a fasizmus előretörése ellen írott cikkeivel való összevetés.
Móra Ferenc, aki vezércikkíróként is maga teremtett műfajt önmagának, a ráció logikáján túl a szimbólumok szuggesztivitásában bízik.
Vak ország alattvalóinak szabadságküzdelmét idézi a vezércikkében a mese, ami a fasizmus fenyegette, önmagukat kiszolgáltatottnak,tehetetlennek és vaknak érző emberek biztatását szolgálja. (A hajnal ellen).
Régi, gyerekkori játékot idéz, amikor sínekre helyezett krajcárral próbálták kisiklatni a vonatot, de a várt szenzáció soha nem következett be, mint ahogy a demokrácia kincses vonatát kisiklatni készülő diktátoroknak sem sikerülhet- a szerző reményei szerint -feltartóztatni vagy visszafordítani az emberiségnek azt a vonatát,amelynek "világosság a végállomása".

2010. november 1., hétfő

A periférián élni, s megmaradni



Egyetlen célja volt, méltósággal és emberséggel felülkerekedni sorsa nehézségein.

-Katalin céltalanul bolyongott a városban,torkát elszorította a félelem.
Nem tudta kifizetni a lakbérét,két napot kapott arra, hogy előteremtse a hiányzó összeget.Dolgozik, de nincs bejelentve s a munkahelyén ért baleset tíz napra keresőképtelenné tette.
Ez az összeg hiányzott, ami ekkor kiesett. Sokat kesergett már azon hogy nem tud lakást venni, mert nem hitelképes.,pedig a lakbérként kifizetett összeget a saját lakás hitelének törlesztésére fordítaná inkább.
Most, erről sem tudott már gondolkodni, csak ment, meg sem látva az ünnepibe öltöztetett város gazdag pompáját.
Megállt egy tíz emeletes ház előtt,majd becsöngetett egy gyermekkori ismerőséhez.Egy pillanatig elfelejtkezett saját nyomorúságáról s a jó érzés hulláma töltötte el ahogy ott állt a meleg, aranyszínű fényben.
Klári, affektált közvetlenséggel fogadta.
Ülj le...várj egy percet. Katalin leült az asztal mellé, és körül nézett. Ebben a lakásban van valami nagyúri, ilyen fény csak a gazdagoknál lehet.
Ebben az édes, kéjes érzésben lehunyta szemét, s egy pillanatig nem gondolt semmire.
Ahogy visszajött Klári, egymásra néztek.
Egész jól festett, akárcsak a lakása. Azt is észrevette Klárin, hogy a szemhéj kissé puffadt, mint aki jól táplálkozik,sokat alszik,és nincsenek gondjai.
Ez a dagadt szemhéj valami alamuszi kifejezést kölcsönzött az arcának.
Mit szólsz? Tetszik a lakásom?
Kati, igazán nem irigy természet, de ebben a pillanatban irigység emésztette.
Úgy érezte, arca megnyúlik, szinte egycsapásra megsoványodik s ez képtelenné tette arra, hogy mosolyogjon, s valami kedves szóval válaszoljon.
Valamilyen gonoszságot szeretett volna odamondani neki, szerette volna megsérteni, megalázni- mint ahogy vele ezt oly sokszor tették már mások;egyszóval, megkeseríteni az örömét.Szerencsére ez az érzés nem tartott sokáig.
Lelke mélyén mindaz a jóság, amire képes volt, máris felgerjedt s támadásba lendült az irigység ellen. Lelki szemeivel látta,ahogy Klári első ízben belép új lakásába és tapsol örömében.
Ebben a pillanatban az irigység minden fagyossága és bénultsága már el is hagyta arcát.
-Iszol egy korty likőrt?-kérdezte Klári hanyagul.
-tudod, mostantól kezdve nem járhatunk úgy össze....
Értelek-mondta Katalin a rosszindulat vagy keserűség minden árnyalata nélkül.
Légy nyugodt-mondta szelíden; nem látsz többé....ma is csak azért jöttem,hogy megtudjam:mi van veled.
-Ezután lehajtott fővel ment lefelé a lépcsőn.Kint, már teljesen besötétedett.Hirtelen éles szél kapta oldalba,s hideg,ritkás, szúró cseppek spricceltek az arcába.
Átvágott néhány háztömb között s az egyik ház tövében két ember kuporgott összegömbölyödve.
egyikük motyogott valamit. A másik, aki most feléje fordult,az maradt néma és értetlenül nézte.Arca a szeplők alatt, halálosan fehér volt.
Rosszul érzi magát?
A másik szólalt meg helyette,hangja barátságtalan volt,értelmetlen hang, rossz ízű lehelet vágott ki a száján.Szürke arca már amúgy is sárgán fénylett a sötétben, megkeményedett,s ráncai vágtak, mint a száraz fának.
Katalint, mintha áramütés rázta volna meg,úgy villant arcára a döbbenet.Úristen!.....
Ordított valami iszonyú, vak gyanú tébolyában. Kis híján én is ide juthatok?!
Rémülten tovább indult.
Elhagyott még három nagy házat, néhány keresztutcát,nyugalom áradt szét város szerte.
-Aztán, valami mégis történhetett. Felemelte tekintetét, s nem messze az egyik ház előtt sötét tömegett vett észre.

Mi az?... Mi történt?... kérdezte lihegve a ház körül tolongó tömeg szélén álló emberektől.

Nem tudni pontosan-válaszolt egyikük,egy sapka és kabát nélküli szöszke legényke,aki egy kerékpárt tartott kormányánál fogva,- valaki levetette magát a ház tetejéről.
A rendőrök már a tetőn vannak.
Utat tört magának Kati a csődületben s némi tülekedés árán bejutott a tömeg elé. Egy oszlop tövében, lepellel letakart test feküdt. Mindenki egy irányba nézett, ő is arra fordult s akkor meglátta, mit néznek: egy fekete cipős lábat, mely kilátszott a lepel alól.Elhaló hangon odaszólt annak, aki mögötte állt:-menjünk haza! és hátrafordult:ismeretlen arc meredt rá elképedve.
Siófok,2007.december 26.