2012. május 16., szerda

Balog: Államtitkári pozíciókban is lesznek változások + videó

Balog Zoltán az Emberi Erőforrás minisztérium vezetője a köztévé Az Este című műsorában a személyi kérdéseket illetően úgy fogalmazott: a tervezett változásokkal kapcsolatban neveket nem tud mondani, mert a feladat felől szeretné megközelíteni a kérdést.

 Ismertette: államtitkári pozíciókban is lesznek változások. "Nem tudom pontosan hány posztot érint, de kettőt biztosan. A miniszterelnök-helyettes véleménye is nagyon fontos ezekben a kérdésekben" - tette hozzá.



Balog Zoltán az m1 Az este című műsorában


Szőcs Géza posztját illetően elmondta: neki volt a legnehezebb dolga, ebben a tárcában nem olyan erős az érdekérvényesítés, mert az elvonások középtávon lesznek érezhetőek. Több emberrel beszélt ezügyben.
Kikérte L. Simon László véleményét, mert a Fideszben ő is ezzel a témával foglakozik. Beszélt Baán Lászlóval, akit Magyarországon a kultúrmenedzsment meghatározó személyiségének tart, Halász Jánossal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának volt politikai államtitkárával és Hammerstein Judittal is ezekről az ügyekről.
(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: