2014. november 26., szerda

A mi felelősségünk, hogy beszéljünk egymással

Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt magyar belpolitikai és külpolitikai témákat is érintő interjút a Handelsblatt német üzleti lap a hétfői számában Nem közeledünk Oroszországhoz címmel.
OrbanVint
Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
A lap címoldalán megjelent bevezetőben kiemelték: a kormányfő azt kívánja, hogy legyen egy "biztonsági puffer" Oroszország felé, és Magyarország támogatja, hogy Ukrajnát középtávon felvegyék az Európai Unióba. Az interjúban arra a kérdésre, hogy mennyire stabil Magyarország, tekintettel arra, hogy ezrek tüntetnek politikája ellen, Orbán Viktor normálisnak nevezte, hogy vannak a demonstrációk. Rámutatott, hogy pártja kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, az európai parlamenti és önkormányzati választást pedig az országgyűlési választásnál is jobb eredménnyel nyerte meg. Ugyanakkor "a mi felelősségünk, hogy beszéljünk egymással" - tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy a fiatal nemzedék frusztrált és az Orbán-korszak végét követeli, kifejtette: a kormánnyal nem rokonszenvező fiatalok "felismerik, hogy nincs hely a szavazatuknak", mivel az emberek úgy érzik, hogy "túl gyenge" a parlamenti ellenzék. A "budapesti utcákon" pedig nemcsak az ő távozását követelik, hanem "azt is mondják, hogy takarodjon az utóbbi 25 év teljes elitje". Arra a kérdésre, hogy nyugtalanítják-e a fejlemények, elmondta, hogy ismeri ezt az "érzelmi helyzetet", hiszen amikor 1988-ban megalapították a Fideszt, ők is el akarták kergetni az egész kommunista rezsimet. Hozzátette: látja a fiatal nemzedék motivációját, és azt kívánja, hogy "találja meg a politikai hangját".
Ha "ez a mozgalom aztán a megfelelő hangfekvést is megtalálja", akkor "beszélhetünk egymással" - mondta Orbán Viktor. Az internethasználat megadóztatásának tervéről elmondta, hogy a javaslat "megijesztette az embereket", ezért visszavonta. Hozzátette, hogy nem "új internetadóról" van szó, hanem a távközlési adó kiterjesztéséről "az internet alapú telefonhívásokra".
Arra a kérdésre, miként érti azt, hogy a pénzügyi válság megmutatta: a liberális demokráciák már nem versenyképesek globálisan, Orbán Viktor kifejtette, hogy "csak a harangokat kongatom és mondom, hogy nagy baj van", hiszen Európa gazdasági jelentősége csökken, de az európaiak úgy gondolják, hogy földrészükön a legnagyobb a szabadság és a jólét, és ezért nehezen látják be, hogy "teret vesztünk a nemzetközi versenyben".

Arra a kérdésre, hogy miért fejezte ki rokonszenvét tekintélyelvű kormányzati rendszerekkel, mint az orosz vagy a kínai, kijelentette, hogy nem rokonszenvet tanúsított, hanem tényeket rögzített. Kifejtette: a versenyképesség csökkenésével való szembenézésnél még nehezebb beismerni azt, hogy "nem-demokráciák" sikeresebbek Európánál. Kína sikere "lelki trauma Európában" - jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy nem ajánlotta követendő példának ezeket a rendszereket. A "kínai modellhez kínaiak kellenek, az oroszhoz oroszok", Magyarországon és Európában ezek a megoldások "használhatatlanok" - mondta a kormányfő.

Az Oroszországhoz fűződő viszonyról elmondta, hogy Magyarország nem közeledik Oroszországhoz, de nem is távolodik tőle. Kijelentette: "megvédtem Magyarország szuverenitását Oroszországgal szemben", például amikor "megakadályoztam, hogy orosz kézbe kerüljön egy olaj- és gázvállalat részvényeinek negyede", és ezután "harcoltam azért, hogy ismét a mi kezünkben legyen a szerződés a magyarországi gázellátásról".
Magyarország szempontjából "elmondhatom, hogy Oroszország befolyása Közép-Európában ma sokkal csekélyebb, mint 2010-ben volt" - tette hozzá.

A paksi bővítésről kifejtette: a lehetőséget "minden országnak felkínáltuk", azzal a feltétellel, hogy az erőműnek biztonságosnak kell lennie és állami tulajdonban kell maradnia, a beruházó partnernek pedig rendelkeznie kell a szükséges pénzügyi forrásokkal. Mindezt csak az oroszok tudták teljesíteni, "ezért ők nyertek".
Az ukrán válságról elmondta, hogy nem látja a megoldás jeleit, és "megint egy olyan jelenséggel van dolgunk, amelyet Európa nehezen ért meg", és ezért "nem is találunk kiutat". A geopolitikáról van szó, amely ott kezdődik, ahol az európai politika véget ér - tette hozzá, kiemelve, hogy a geopolitika "az erő nyelve", és ez "teljesen idegen az európai kultúrától".
Arról, hogy meg kell-e nyitni az EU-csatlakozás perspektíváját Ukrajna előtt, kifejtette: tisztázni kell, hogy ki biztosítja az évi 25 milliárd euró támogatást, amely a jelenlegi, "nem EU-tag" Ukrajna fennmaradásához szükséges, és ennek rendezéséig nem vetődik fel a csatlakozás ügye. Magyar szempontból Ukrajna "uniós tagsága kívánatos, de ehhez az országnak politikailag és gazdaságilag stabilnak kell lennie, és képesnek kell lennie határai ellenőrzésére" - mondta. Arról, hogy van-e érdekkonfliktus Európa és az Egyesült Államok között az Oroszországgal kialakult vitában, azt mondta, hogy csak Magyarország nevében beszélhet, amelynek érdekei nem egyeznek az Egyesült Államok érdekeivel, és ez "politikai vitákat eredményez".
Magyarország "geopolitikai érdekeit három szóval lehet összefoglalni: béke, energia, kereskedelem". Ezen kívül "érdekünkben áll, hogy legyen valami Magyarország és Oroszország között, és ez a szuverén Ukrajna" – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy "volt közös határunk a Szovjetunióval, sokáig tartott, amíg megszabadultunk tőle", és "nem akarunk ismét" ilyen határt.
A Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatáról azt mondta, hogy az orosz elnökkel nehéz tárgyalásokat folytatott, melynek során "voltak sikeres és rendkívül kínos pillanatok is". Hozzátette, hogy minden kérdésről tudnak beszélni, de egyáltalán nem biztos, hogy egyetértésre jutnak. Az amerikai beutazási tilalom ügyéről szólva hangsúlyozta, hogy Magyarország jogállam, és a hat magyar állampolgár kitiltásáról szóló döntésről nem kaptak indoklást, jogorvoslatra pedig nincs lehetőség.
(MTI-fidesz.hu)

2014. november 17., hétfő

Boros: "Szabad elvonulást" az adósoknak


Forrás: M1/Ma Reggel | 2014. 11. 17. 13:30:00

A közgazdász bízik benne, a fair bankokról szóló törvény megszünteti a gyakorlatot, hogy valaki még akkor is tartozik, ha már elvették tőle a hitelfedezetet (lakást), és megoldást vár a fizetési késedelemben, 90 napon túli tartozásban lévők helyzetére.
A forintosítás rossz elnevezés, nincs ugyanis mit forintosítani, hiszen az emberek forintot vettek fel, forintban fizették a kamatokat, csak az elszámolás történt úgy, mintha deviza lenne – jelentette ki Boros Imre a Ma reggelben. A hitelező annak idején kikötött egy devizaárfolyam-biztosítékot a kihelyezett hitele biztosítékaként, ez a „kommunikációs trükk” tűnik most el a forintosítással – magyarázta a közgazdász.

Mindeközben a hitelesek 30-35 százaléka van fizetési késedelemben, esetleg 90 napon túli tartozásban, az ő sorsukat is rendezni kell valamilyen módon, a végrehajtás ugyanis senkinek nem jó – mondta a szakember. A kormány oldaláról rengeteg társadalmi feszültséget rejt, és a bankoknak sem jó, ha nagy tömegben kerülnek a piacra végrehajtott lakások, mert az áruk zuhanni fog, a megtérülés így még gyatrább lehet.
 

A közgazdász az M1 reggeli műsorában azt mondta, mindenképp érdemes kivárni, mi is lesz a fair bankokról szóló törvényben, reméli például, nem marad a jogszabályban egy olyan lyuk, amely szerint valaki akkor is tartozik, ha már elvették tőle a hitelfedezetet (lakást). A „szabad elvonulás” lehetősége egyébként az Egyesült Államokban is adott: ha a bank már elvette a lakást, és az nem fedezte a hitelt, „megtörli az orrát”, vesztett rajta, és kész – tette hozzá Boros.

A devizaadósok most egyébként két fronton is előnyt szereztek, hiszen a Kúria nekik adott igazat az árfolyam-különbözetek és az egyoldalú feltétel-módosítások ügyében is, így 25-30 százalék körüli törlesztőrészlet-csökkenésre számíthatnak, de az is tény, hogy a forintosítástól sokan sokkal többet vártak, egy ilyen elrontott, társadalomellenes konstrukcióból kilábalni azonban nem egyszerű - értékelte a helyzetet Boros Imre a Ma reggelben.

A Ház előtt a forintosítási javaslat

Forrás: MTI | 2014. 11. 17. 12:49:00

A kormány hétfőn nyújtotta be az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló dokumentumot.

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn. Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslat szerint a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés forintra átváltása esetén a pénzügyi intézmény csak referencia-kamatlábhoz a három hónapos BUBOR-hoz (budapesti bankközi kamatláb) kötött kamatot alkalmazhat.

A kamatfelár az eredeti kamatfelár, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 2 százalék, és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálog kölcsönszerződés esetén az 5,5 százalékot, nem lakás célú fogyasztói jelzálog kölcsönszerződésnél pedig a 7 százalékot. A javaslat szerint az érintett szerződések a felek akaratától függetlenül és minden további jogcselekmény nélkül, automatikusan módosulnának.

Az az adós kérheti a forintosítás mellőzését, akinek rendszeres jövedelme van a hitellel megegyező devizában, vagy az MNB új adósságfék-szabályai alapján jogosult lenne devizaalapú kölcsönt felvenni. Mentesülhet az a hiteles is, akinek szerződése 2015. december 31-ig lejár, illetve az, akinél a forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot.

2014. november 2., vasárnap

Megpróbálják leszedni Orbánt – Brüsszel is nekimegy a kormánynak

Megpróbálják leszedni Orbánt – Brüsszel is nekimegy a kormánynak



Pályája legnehezebb helyzetét kell megoldania Orbán Viktor miniszterelnöknek, ha Amerika után a felálló Európai Bizottság is „ráfordul” kormányára. Márpedig erre több jel mutat, miközben az Európai Néppárt eddigi támogatása is elpárologni látszik. A tét nem kisebb, mint a magyar gazdaság fejlődését biztosító források jövője. Összeállításunk a csütörtöki Heti Válaszban.

Bár Washington villámokat szór, Brüsszel legalább csendes – nyugtatgathatták magukat azok, akiket elbizonytalanított az amerikai beutazási tilalommal kirobbant botrány. Ez azonban csak a látszat: a Heti Válasz több forrásból úgy értesült, hogy az Európai Bizottság november 1-jei hivatalba lépése után „ráfordul” a magyar kormányra, és politikai döntés is megszületett a lehető legerőteljesebb eljárásokról.
S hogy miért? Az elmúlt évek sokszor bírált, ám az Európai Bizottsággal mindig megállapodásokkal lezárt „demokráciavitáit” felerősítette, s Magyarország nyugati elkötelezettségét alapjaiban kérdőjelezte meg a putyini Oroszországgal folytatott násztánc. A paksi bővítés, az orosz gázt szállító Déli Áramlat vezetékrendszer megépítésének támogatása, Alekszej Miller Gazprom-elnök budapesti látogatása után az Ukrajnába irányuló gázszállítás elzárása, az orosz kereskedelmi kapcsolatok hangsúlyozása egy éve még nem feltétlenül okozott volna gondot. Csakhogy azóta a Krím annektálásával, Kelet-Ukrajna egy részének de facto elszakításával új, a hidegháború vége óta nem tapasztalt helyzet alakult ki Európa keleti határvidékén. A zimankósra fordult geopolitikai környezetben robbant Orbán Viktor miniszterelnök júliusi tusnádfürdői beszéde. Ez sokak számára visszamenőleg igazolta az Európai Parlament és az Európai Bizottság magyar jogállamisággal kapcsolatos kritikáit. Mégpedig a magyarul addig ismeretlen, ám nyugati nyelvekben a diktatúra szoftabb formáját jelentő „illiberális” önmeghatározással.
Ebben a kontextusban már nem az a hír, ha az internetadó elleni demonstrációt biztosító rendőrség 2006-tal szemben – a lassan tiszteletbeli tüntetővé váló André Goodfriend amerikai ügyvivő által is elismerten – profi módon jár el. Olyan hangulat alakult ki Magyarország körül, hogy a magyarázatoknak minimális a hatásuk, hazánkat általában tartják problémás országnak.
Hogy ki fogja vezényelni a Bizottság részéről a vizsgálatokat, mely területen várhatók szankciók és miért fogyott el az Európai Néppárt türelme, kiderül a Heti Válasz október 30-i számából. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

2014. október 22., szerda

Navracsics Tibort biztossá választották

Navracsics Tibort biztossá választották

014. 10. 22.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli Navracsics Tibor és a Bizottság megválasztását.
Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker bizottsági elnök kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi portfolióra jelölte. A portfolió nagy megtiszteltetés, Navracsics Tibor személyében pedig egy felkészült, elkötelezett, Európa-barát biztos megválasztását üdvözölhetjük. A magyar biztosjelölt sikeres meghallgatása után azonnal megindultak a politikai és ideológiai támadások ellene. Meghallgatását követően a baloldal ítéletet hirdetett, miszerint biztosan nem kapja meg a számára eredetileg kijelölt biztosi portfóliót. Ezen a héten pedig újabb lejárató kampányt indítottak ellene, és a magyar demokrácia helyzetéről is plenáris vitát szerveztek. Minden megbuktatási kísérlet kudarcot vallott.
A mai napon világossá vált: az Európai Néppárt és Jean-Claude Juncker bizalma töretlen Navracsics Tiborban. Meghallgatásán bizonyította alkalmasságát, a számára eredetileg kijelölt portfólió pedig érdemben nem változott. Kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosként Európa jövője szempontjából kiemelt feladatot bíztak a magyar jelöltre.

Jó munkát, sok sikert kívánunk Navracsics Tibornak és az egész új Bizottságnak!

2014. október 18., szombat

Bűnmegelőzési társasjátékot készítettek Szegeden

Forrás: MTI | 2014. 10. 18. 11:11:00

A komplex fejlesztő csomag a mindennapi biztonsághoz szükséges szabályokkal ismertet meg, bepillantást engedve a rendőrség bűn- és baleset-megelőzési tevékenységébe, a társhatóságok munkájába.

Lépésről lépésre a biztonságért címmel készített bűnmegelőzési társasjátékot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta M. Toronykőy Márta alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető az MTI-t.

A komplex fejlesztő csomag a mindennapi biztonsághoz szükséges szabályokkal ismertet meg, bepillantást engedve a rendőrség bűn- és baleset-megelőzési tevékenységébe, a társhatóságok munkájába. Az egy nap történéseit átfogó játék az otthonról való elindulástól a hazaérkezésig kalauzolja a gyermekeket és a játékos kedvű felnőtteket.

A készítők célja az volt, hogy a társasjáték használói a feladatok teljesítése közben szembesüljenek a mindennapok során előforduló élethelyzetekkel, és megtanulják az azokra adandó helyes választ. A játék többek között felhívja a figyelmet az ittas vezetés, a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, valamint a környezetvédelem és az egészséges életmód fontosságára. A helyes ismeretek rögzítését Tudásbővítő munkafüzet segíti, a kisebb gyerekeket pedig egy kirakós játék szórakoztatja.

A társasjáték színes illusztrációit Németh György fotóművész, karikaturista készítette el, aki már évek óta részt vesz Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkájában.

A játékot először szegedi általános iskolásoknak mutatták be, és a tervek szerint még idén a megye valamennyi oktatási intézményébe eljuttatják.

Orbán: Kutatás-fejlesztésre épülő iparágakba kell egyre inkább befektetni


Forrás: MTI | 2014. 10. 17. 12:12:00

A magyar emberek jól teljesítettek az elmúlt években, mindenki szeretne ilyen munkaerővel dolgozni és olyan biztonságos és kiszámítható helyen befektetni, mint amilyen Magyarország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Milánóban a közmédiának nyilatkozva.
A kormányfő az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) kétnapos tanácskozásán nyilatkozott, amely 53 állam vezetőinek részvételével pénteken ér véget.

Orbán Viktor tanulságosnak nevezte, hogy az összes hozzászóló egybefüggő területként beszélt Európáról és Ázsiáról, amelynek a gazdaságát meg kellene szervezni. "Ez most az európaiaknak, vagyis nekünk különösen érdekünk, hiszen az ázsiai gazdaság adja a modern világgazdaság felemelkedésének tekintélyes részét és erejét" - mutatott rá. Az összeköttetés megteremtésének eszközeként hivatkozott az infrastruktúra fejlesztésére, a szabadkereskedelmi megállapodásokra és a kölcsönös beruházásokra.

A kormányfő óvatosságra intett mindenkit, aki más országok válságkezelési modelljeit akarná átvenni Magyarországon. Nincs két egyforma ország - jelentette ki, megjegyezve: "egy japán modellhez japán emberek kellenek, egy kínai modellhez kínaiak - ráadásul jó sokan -, egy orosz modellhez oroszok, magyar modellhez meg magyarok". A hazai modell, értékelése szerint, az angolokéval mutat hasonlóságot, de összességében nem egymás modelljeinek átvételét tartotta feladatnak, hanem a gazdaságok kölcsönös összekapcsolását.

 




A miniszterelnök jelezte: ezért tárgyalt szingapúri, maláj, kazahsztáni vezetőkkel áruszállításról és befektetési lehetőségekről. Az ezek előtti akadályok elhárítása volt a célja mind a konferenciának, mind a megbeszéléseknek - tette hozzá, kiemelve: számos gazdasági eredményt sikerült elérni a kétoldalú tárgyalásokon.

A versenyképességre utalva azt hangoztatta: a szingapúriakkal például négy komoly beruházás Magyarországra hozásáról tárgyaltak. "Tehát nem arról van szó, hogy otthon termelnek és nálunk adnak el, hanem nálunk fektetnek be" - fejtette ki Orbán Viktor. Példaként említette azt is, hogy a dél-koreaiak, japánok is Magyarországra jönnek termelni, ami azt tanúsítja, hogy a magyar gazdaság lassan, de biztosan versenyképessé válik még az ázsiai térségekben folytatott termeléssel is.

A kormányfő hangoztatta továbbá, hogy Magyarországnak van némi "történelmi előnye", ezért a kutatás-fejlesztésre épülő iparágakba kell egyre inkább befektetni. Szép dolognak nevezte a fizikai munkát, az autógyártást, az összeszerelést, ami emberek százezreinek ad megélhetést, de szavai szerint hosszabb távon folyamatosan növelni kell a kutatásra, fejlesztésre épülő, magasabb hozzáadott értéket termelő iparágakba irányuló beruházásokat. Most már ilyen gyárakat hoznak Dél-Koreából, Japánból, Szingapúrból - mondta Orbán Viktor, aki ezt azzal indokolta, hogy a magyar emberek jól dolgoztak az elmúlt években, mindenki szeretne ilyen munkaerővel dolgozni és olyan biztonságos és kiszámítható helyen befektetni, mint amilyen Magyarország.

A miniszterelnök felvetette, hogy minden országgal szabadkereskedelmi megállapodásra kell törekedni. Ezt lassú folyamatként jellemezte, kiemelve egyúttal, "ha nem kezdjük el, sosem érünk a végére". A Koreával kötött jól működik, s jól halad a szingapúri is - fűzte hozzá.

Orbán Viktor arról számolt be: a milánói találkozón Magyarország nevében azt az álláspontot képviselte, hogy minél több szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre az Európai Unió és az ázsiai országok között. Akkor lehet kereskedni, árut vinni Kínába, Japánba, Koreába, Mongóliába, ha nem büntetik ezt különféle vámokkal - jegyezte meg, kifejtve: ma egyenként kell feloldani egy-egy termékcsoportra kivetett vámok terheit. Ha azok eltűnnek, akkor mindenki jól jár, a szabadkereskedelem kiterjesztése a glóbuszon bizonyítottan az emberiség javát szolgálná - hangoztatta a kormányfő.

Bizonyosnak nevezte, hogy ebbe az irányba kell haladni, s hozadékként nevezte meg a munkahelyek létrejövetelét, a növekvő gazdaságot, a magasabb életszínvonalat és a jólétet. Ezzel együtt óvatosságra intett, s a szabadkereskedelmet egy ház tervezéséhez hasonlítva úgy fogalmazott: "jó, ha az ablak ki van nyitva, de a szúnyoghálót is fel kell tenni".

Beindult a lakáshitelezés

Forrás: MTI | 2014. 10. 17. 15:01:26

Az engedélyezett hitelek számában az előző év első félévéhez képest 33, összegében 53 százalékos növekedés következett be az év első hat hónapjában a KSH adatai szerint.



Az idei első félévben több mint 23 ezer lakáshitelt engedélyeztek Magyarországon közel 101 milliárd forint értékben, így az engedélyezett hitelek számában az előző év első félévéhez képest 33, összegében 53 százalékos növekedés következett be - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A KSH szerint ez az emelkedés részben az alacsony bázis hatása, mivel 2013 első felében negatív csúcsot döntött az engedélyezés száma és összege, ugyanakkor jelzi, hogy a hitelintézetek hitelezési tevékenysége is erősödött. Az engedélyezett átlaghitel összege 4,3 millió forintra nőtt, ez az előző év azonos időszakában megfigyeltnél 500 ezer forinttal több.

2014 első felében az engedélyezett lakáscélú hitelek számának 23, összegének 29 százaléka volt államilag támogatott. Ez emelkedést mutat az előző év azonos időszakának 18, illetve 20 százalékos arányához képest. A növekedést a támogatott forinthitelek újbóli bevezetése magyarázza - írja a KSH. A támogatás nélküli hitelek aránya csökkent, de számuk 24, összegük 35 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Az idén január-júniusban 33 ezer lakáshitelt folyósítottak, 107 milliárd forint értékben. 2013. első félévéhez képest a hitelek számában 64, összegében 47 százalékos növekedés következett be.

A hitelek célja szerint vizsgálva 2012 első felében a végtörlesztéshez kapcsolódóan kiemelkedett a hitelkiváltás, akkor számuk 12 ezer, összegük 69 milliárd forint volt, ekkor ugyanis a hiteladósok egy része forintalapú hitellel váltotta ki devizahitelét.

2013 közepére ez a hitelcél 1000-re, összege mintegy két és fél milliárdra esett és ebben 2014 júniusáig csak kisebb változás volt megfigyelhető (1600 folyósított hitel négy és fél milliárdot meghaladó összegben).

A lakáscélú hitelek átlagos futamideje 2013 első felében 13 és fél év volt, ez 2014 közepére lényegében nem változott.

A KSH adatai szerint 2014. június 30-án a lakáshitelek állománya 3325 milliárd forint volt - ez a 2013. évi bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékának felel meg -, aminek több mint 53 százalékát devizaalapú lakáshitelek tették ki.

A teljes hitelállomány közel 65 százaléka a bankoknál, 28 százaléka a jelzáloghitel-intézeteknél koncentrálódik, a lakás-takarékpénztáraknál több mint 4, a takarék- és a hitelszövetkezeteknél 3 százalék jelenik meg. Ezek az arányok 2013 végéhez képest nem mutatnak jelentős eltérést.

A magyar kormány Oroszország-politikájáról cikkeztek

Forrás: MTI | 2014. 10. 18. 12:30:00

A magyar kormánynak az ukrán válsággal és Oroszországgal kapcsolatos politikájáról közölt kommentárt a wSieci című jobboldali hetilap hírportálján megjelent kommentár.

Grzegorz Gorny, a hetilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó szerkesztője úgy véli, a Fidesz nem tekinthet el attól a helyzettől, amelyet egyfelől az Oroszországtól való, az MSZP által megteremtett gazdasági és energiafüggőség, másfelől a "nacionalista" Jobbiknak "a Putyin ukrajnai agresszióját nyíltan támogató" politikája határoz meg.

A cikk felteszi a kérdést, vajon van-e joguk a lengyeleknek arra, hogy bírálják Magyarország jelenlegi Oroszország-politikáját. A szerző hangsúlyozza, hogy az utóbbi években éppen Donald Tusk kormánya folytatta a leginkább oroszbarát politikát, ez tette tönkre a közép-európai szolidaritást. "A magyar kommentátorok elkedvetlenednek a jelenlegi varsói hangok hallatára, amelyek Budapestet oroszbarát politikával vádolják meg. A válaszuk ebbe a kérdésbe tömöríthető: nézd csak, ki beszél? A magyarokon való felháborodás így közönséges képmutatás" - írta Grzegorz Gorny kommentárjában.

Szijjártó: Egyértelmű, melyik szövetségi rendszerhez tartozunk

Forrás: MTI | 2014. 10. 18. 12:26:00

A külügyi és külgazdasági miniszter szerint egyértelmű, hogy Magyarország az unió és a NATO tagjaként melyik szövetségi rendszerhez tartozik, ezzel együtt érvényesítenie kell a nemzeti érdekeit is mindaddig, amíg az nem sérti az itt felvállalt értékeket.

Szijjártó Péter a szövetségesség elvéről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt, amely a lap szombati számában olvasható.

A miniszter az Egyesült Államokat az egyik legfontosabb szövetségesünknek nevezte, amelynek hangjára érdemes odafigyelni. "Ám ha olyat hallunk tőle, ami sérti a magyar embereket, azt szóvá tesszük. Barátok közt ezt természetesnek tartom" - fogalmazta meg. Szerinte a magyar gazdaság azokon a területeken lehet sikeres, ahol magas a hozzáadott érték, ahol számít a szellemi teljesítmény.

A miniszter a diplomáciát nem célnak, hanem eszköznek tartja ahhoz, hogy külgazdasági területen eredményt lehessen elérni - nyilatkozta.

A keleti nyitás nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a Nyugatnak - folytatta, megjegyezte: nem vallana hosszú távú gondolkodásra elfordulni az exportpiacaink 80 százalékát adó Európai Uniótól. A miniszter közölte: nemcsak Magyarország, hanem egész Európa érdekeivel ellentétes folyamatok zajlanak, szerinte ugyanis, ha nem egyesítjük a nyersanyag- és természeti erőforrások terén Oroszországban meglévő potenciált az európai csúcstechnológiával, akkor versenyképességünk visszaszerzésének legfontosabb forrása vész el.

A külpolitika mozgásterét firtató kérdésre úgy felelt: nem szabad azt a ránk erőltetett nézetet elfogadni, hogy a mi szavunk nem számít. Közölte: a magyar gazdaság súlya az Európai Unióban folyamatosan növekszik, de politikai súlyunk is, hiszen össze tudunk fogni Közép-Európában, és Donald Tusknak az Európai Tanács elnökévé választásával a régió helyet kapott az unió megfelelő vezetésében.

A miniszter kijelentette: olyan keresztény európai ország vagyunk, amely egyre erősebb, s ennek megfelelő külpolitikát kell folytatnia.

A minisztériumában zajló folyamatokról azt mondta: "Mindenki előtt világos volt, hogy ha én leszek a külügyminiszter, akkor a minisztériumban óriási átalakulások lesznek." Szerinte a minisztérium előző struktúrája nem lett volna alkalmas arra, hogy a legjobb válaszokat adják a világból érkező kihívásokra. Hangsúlyozta: a struktúrát a hónap végéig véglegesíti.

2014. október 11., szombat

Orbán Brüsszelnek: ha nem jó Navracsics, küldök egy kurucot!

/ 2014.10.08., szerda 10:09 /

Orbán Brüsszelnek: ha nem jó Navracsics, küldök egy kurucot!

Bár hétfői szavazásán az Európai Parlament szakbizottsága nem támogatta Navracsics Tibor kinevezését, a magyar politikus valójában átment a tű fokán. Az európai biztosi tisztségre való alkalmasságát kimondták, sorsáról más „problémás” jelöltekkel együtt döntenek. Még az is lehet, hogy kisebb módosítással marad az eredeti felelősségi területénél. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Az Európai Parlament szakbizottsága hétfőn kétszer szavazott: az elsőben 15–10 arányban (két tartózkodással) arányban elismerte Navracsics Tibor alkalmasságát, majd 14–12 arányban (egy tartózkodással) úgy határozott, nem javasolja neki a szóban forgó portfóliót. A kettő közül az első volt a lényeges: a biztosi pozícióra való alkalmatlanság kimondásának elkerülésével immár biztosra vehető a bizottsági tagsága. Még az sem valószínű, hogy radikálisan új portfólióból kellene felkészülnie. Teljesen új terület ugyanis új meghallgatásokkal, vitákkal járna, s ezzel elhúzódna a bizottság felállása – márpedig ezt nemcsak Jean-Claude Juncker elnök, hanem a szocialisták és a Néppárt is el akarja kerülni. Nem opció az sem, hogy Navracsicsot lecserélje a kormány.
Úgy tudjuk, Orbán Viktor miniszterelnök informálisan jelezte Brüsszelnek: politikai ellenfelei nem járnának jól az „européer” Navracsics fejének megszerzésével. Ez esetben ugyanis a kormány jóval karcosabb embert küldene ki, s az egész meghallgatási procedúra újra kezdődne, miközben senkinek sem érdeke megtorpedózni a testület megalakulását.
A frakciók vezetői és Jean-Claude Juncker bizottsági elnök ezért egy csomagban, immár a parlamenti talpasok érzelmi kilengései nélkül tárgyalhatják meg a jelöltekkel – köztük a cseh, a brit, a spanyol, a szlovén, a francia és a magyar politikussal – kapcsolatos kifogásokat. A felelősségi területek módosításával a parlamenti önérzet káposztája is megmaradna és a nagypolitika – a bizottság mielőbbi megalakulásban érdekelt – kecskéje is jóllakhatna.


S hogy kik és hogyan akarták megbuktatni Navracsicsot? Részletes háttér az október 9-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

2014. szeptember 28., vasárnap

Súlyos vádak Szijjártó Péter ellen

/ 2014.09.28., vasárnap 07:35 / Hírforrás: MTI

Súlyos vádak Szijjártó Péter ellen

A radikális párt a külügyi tárcavezető vagyonosodását feltételezett külföldi kapcsolatokkal próbálja összekötni.

A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.
Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szombaton azt is közölte az MTI-vel: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kérik annak kivizsgálására, hogy a külgazdasági és külügyminiszter "összekapcsolta-e a keleti nyitás politikáját a keleti bankszámlanyitással is", illetve "milyen idegen érdekek kiszolgálásából" származhat a vagyona. 
A jobbikos politikus szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy Szijjártó Péter szerzett-e a magyaron kívül más útlevelet. Novák Előd egyúttal bírálta, hogy a kormánypárt korábban leszavazta a kötelező vagyongyarapodási vizsgálatról szóló javaslatát.
Az idei országgyűlési választás előtt összefogott baloldali pártok februárban már kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást SzijjártóPéterrel szemben, arra hivatkozva, hogy a politikus megtakarítása többel nőtt, mint amekkora bevétele volt. Szijjártó Péter akkor sajtófőnökén keresztül úgy reagált: immár sokadszorra teszi világossá, hogy vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.

Csütörtökön pedig azt közölte Fülöp Judit az MTI-vel: a tárcavezető házvásárlásának forrásai közül 68 millió forint a miniszter saját megtakarításaiból, 10 millió forint felesége megtakarításából, szintén 10 millió forint felesége szüleitől, 79 millió forint pedig a miniszter szüleitől származik, 45 millió forintot kölcsönként, 34 millió forintot pedig ajándékként kapott.

2014. szeptember 22., hétfő

Vizsga után lovakat is bevetnek a védelemben


Forrás: Kossuth Rádió, Közelről | 2014. 09. 22. 20:46:00

Pozitív a fogadtatása Hajdú-Bihar megyében a lovasrendőrök munkájának, akik könnyen és gyorsan eljutnak azokra a helyekre is, melyeket autóval körülményes megközelíteni.
Siker és pozitív fogadtatás kíséri Hajdú-Bihar megyében a lovasrendőrök munkáját. Az eddig főleg labdarúgó mérkőzéseken feltűnő, és elsősorban tömegoszlatásra kiképzett járőrök a tanyavilágban is megjelentek. Könnyen és gyorsan eljutnak azokra a helyekre is, melyeket gépjárművel körülményes megközelíteni.
Kossuth Rádió, Közelről

A Debreceni Rendőrkapitányság állományába tartozó lovasjárőrök a román határ mellett Létavértes és Kóka térségétől egészen a 47-es útig, Mikepércs és Sáránd vonaláig teljesítenek szolgálatot, illetve Debrecen Kertségi részeit ellenőrzik, tájékoztatta a Kossuth Rádiót Fehér Tibor alosztályvezető, rendőr alezredes. Az alezredes fontosnak tartotta kiemelni, hogy a lovasokat örömmel fogadják, feladataikat nem lehet összehasonlítani az autós járőrökével. Elmondta azt is, a szolgálat elsősorban bűnmegelőzési célú, valamint az emberek biztonságérzetét erősíti. Hozzátette: volt már olyan eset, hogy a lovasrendőrök falopáson értek tetten valakit, vagy egy elkövetőt a nádas területén is követni tudtak, és sikerült elfogniuk.

Csendes Lajos járőrvezető elmondta: a lovakat folyamatosan képzik a feladatra, és egyes, kettes, illetve hármas fokozatú vizsgát tesznek. Az egyes fokozatú vizsgával rendelkezők erdős részeken, tanyavilágban teljesítenek szolgálatot, magasabb fokozat, amikor a közúti forgalomban is részt vehetnek, a hármas minősítés pedig csapaterős tevékenységre – például labdarúgó mérkőzések biztosítására - való alkalmasságot, illetve a Nemzeti Lovas Díszegységben való részvételt jelenti. Mind a lovaknak, mind a lovasoknak meg kell szerezniük a minősítést.

A lovak kiválasztásánál fontos szempont, hogy az állat jó idegrendszerű, tanítható, fogékony legyen, így két-három év alatt fel lehet készíteni akár tömegoszlatásra is, magyarázta Csendes Lajos. Egy mérkőzésbiztosítás például nagy összeszokottságot igényel a ló és a lovas között, hiszen az állatot rengeteg inger, stressz éri, s ilyen helyzetben is irányíthatónak kell lennie, s végre kell hajtania a feladatokat. Nem csak a lovakat, a lovas járőröket is alaposan felkészítik a munkára. Több évet kell eltölteniük utcai szolgálatban mielőtt az öt hónapos, budapesti képzésre jelentkezhetnek.

2014. szeptember 19., péntek

Erdő Péter: Nem maradhat szó nélkül, ami Irakban történik

Forrás: MR/180perc | 2014. 09. 19. 11:20:46




Százezrével űzték el, gyilkolták meg a keresztényeket kereszténységükért, a jogtalan, igazságtalan támadást pedig az arányosság mértékében jogos kivédeni, elhárítani. - hangoztatta a bíboros a 180 percben.


Szolidaritási akciót szervez a Katolikus Karitász az üldözött keresztényekért a budapesti Szent István-bazilikánál, a szervezet egy héten keresztül várja azokat, akik szeretnének gyertyát gyújtani és imádkozni a világban üldözött keresztényekért. Pénteken Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek gyújtja meg az első gyertyát, hogy emlékeztessen a mártírokra, akik életüket adták hitükért, valamint az üldözöttekre, akik mindenüket maguk mögött hagyták.

Olyan helyzet alakult ki Irakban, hogy százezrével űzték el, gyilkolták meg a keresztényeket kereszténységükért, amit nem hagyhatunk szó nélkül – hangoztatta Erdő Péter bíboros a 180 percben. Több tízezer keresztény bujkál ma a hegyekben, mások pedig menekülttáborokban élnek, ahol sátorra, ivóvízre, ennivalóra van szükségük, és, bár a nemzetközi karitász próbál segíteni, a legszörnyűbb harcok zónájába így is csak nagyon nehezen jut el a segítség - tette hozzá az esztergom-budapesti érsek. Ördögi köröket alkot az erőszak a társdalomban, és ezt fel kell törni valahogy, a szíveket fel kell készíteni a párbeszédre, hogy végre béke legyen - fejtette ki.
Erdő Péter a 180 percben

Arra a felvetésre, hogy a békét valószínűleg már csak a fegyverek hozhatják el, a vallási vezető úgy válaszolt: a kereszténység azt képviseli, hogy a jogtalan, igazságtalan támadást az arányosság mértékében jogos kivédeni, elhárítani. A gondot leginkább az okozza, hogy a gyors technikai fejlődéssel rengeteg olyan fegyver került az emberek kezébe, amelyek semmiféle mértéket nem ismernek, és egyszerűen fel sem merülhet az igazságosság, az arányos, jogos önvédelem lehetősége. Vannak azonban még olyan fegyverek, amelyek megvédhetik a társadalom igazságos rendjét – hangoztatta Erdő Péter.

Az emberiség menekül az intézményes formák elől

A bíboros a műsorban beszámolt arról is, hogy október elején Rómában a rendkívüli püspöki szinódusban a téma ez lesz: A család az evangélium hirdetésének összefüggésében. A bíboros szavai szerint "az egyetlen evangéliumból próbálunk tanulni a mai körülmények között". Magyarországon a felméréseik szerint a tartósan együtt élő pároknak több mint a fele nem házasságban él, és a fiatalok körében ez még gyakoribb - tette hozzá. Ebből következik, hogy az egyháznak át kell gondolnia, hogy mit jelent a család mint "mégiscsak látható és társadalmilag megjelenő közösség". Fel kell tenni a kérdést, hogyan lehet védeni és támogatni a családokat, miközben az emberek, "úgy tűnik, ösztönösen menekülnek a túlzott bürokrácia, a túlzott ellenőrzés, a túlzott intézményesítés elől" - tette hozzá a bíboros.

Gyújts egy gyertyát az üldözöttekért!


Erdő Péter kitért arra is, hogy a püspöki szinódus nem döntéshozatali szerv, "nem a katolikus egyház parlamentje", hanem egy tanácsadó szerv, amelyben a világegyház különböző részeiből érkező püspökök tanácsot adnak a pápának. Elmondta, hogy a szinódus után lehet, hogy lesz egy záró üzenet, egy záró okmány, de a munka teljes eredményét a pápának adják át, aki vagy szinódus utáni apostoli buzdítást tesz közzé, vagy a következő szinóduson fogja fölhasználni a dokumentumot. A bíboros kiemelte, hogy ez most egy rendkívüli szinódusi ülés, jövőre lesz egy rendes szinódusi ülés is "lényegében ugyanerről a témáról". Mint mondta, jövőre a hangsúly az antropológiai kérdéseken lesz, azt vizsgálják majd, hogy mik azok az alapvető emberi igények, szükségletek, amelyeket a házasság és a család kifejez vagy amelyeket ki kellene hogy fejezzen.

A Vatikánban október 5-19. között rendezik meg a rendkívüli püspöki szinódust. A találkozónak Ferenc pápa A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címet adta.

2014. szeptember 18., csütörtök

EGYRE TÖBBEN ÉLNEK SEGÉLY HELYETT MUNKÁBÓL

A Munkahelyvédelmi Akciónak köszönhetően 150 ezer fiatal foglalkoztatása valósult már meg - jelentette ki Kurucz Éva.
A kormányszóvivő csütörtökön, Jászberényben, a Jász-Plasztik Kft. üzemében tartott sajtótájékoztatóján arról informált, ez a cég is egyike annak a több ezer magyar vállalkozásnak, ahol a kormány által indított Munkahelyvédelmi Akciónak köszönhetően már több százezer ember foglalkoztatása valósult meg. 

Kurucz Éva felidézte, másfél évvel ezelőtt döntött úgy a kormány, hogy a hátrányos helyzetben lévő munkavállalók foglalkoztatását a munkaadóknak szóló adókedvezményekkel segíti elő. Úgy tűnik, ez a vállalkozás sikerrel járt, hiszen így már több mint 890 ezer ember foglalkoztatása valósult meg – jegyezte meg a kormányszóvivő.
"A MUNKAHELYVÉDELMI AKCIÓ AZOKAT A SZEMÉLYEKET SEGÍTI, AKIK ÉLETHELYZETÜKBŐL, VAGY ÉLETKORÚKBÓL ADÓDÓAN HÁTRÁNYOS HELYZETBEN VANNAK A MUNKAERŐPIACON."
Ismertetése szerint a Munkahelyvédelmi Akció azokat a személyeket segíti, akik élethelyzetükből, vagy életkorúkból adódóan hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Kurucz Éva ide sorolta a 25 évnél fiatalabb pályakezdőket, a kisgyermekes édesanyákat, a tartósan munkanélkülieket, az alacsony iskolázottságúakat, valamint a nyugdíj felé közeledő, 55 év felettieket. 
Kurucz Éva elmondta, a Jász-Plasztik Kft.-nél 3000 embert foglalkoztatnak, ebből 1500-an köszönhetik a munkahelyüket a Munkahelyvédelmi Akciónak és ebből az 1500 személyből 338 a pályakezdő fiatal.
Kitért rá, a pályakezdő fiatalok foglakoztatása egész Európában komoly probléma; például Görögországban, vagy Spanyolországban a fiatalok 53-54 százaléka munkanélküli. 
Magyarország ebből a szempontból is egyre jobb mutatókkal rendelkezik, a Munkahelyvédelmi Akciónak köszönhetően 150 ezer fiatal foglalkoztatása valósult már meg. Összességében elmondhatjuk, hogy a programnak köszönhetően is egyre többen élnek segély helyett munkából Magyarországon – hangsúlyozta Kurucz Éva.
A kormányszóvivő utalt a KSH legfrissebb adataira, miszerint a munkanélküliségi ráta 8 százalék alá csökkent, és az Európai Unióban Magyarországon csökkent a legjobban az elmúlt egy év alatt a munkanélküliek száma. Kurucz Éva arról is beszámolt, hogy újabb 200 ember foglalkoztatását tervezi a Jász-Plasztik Kft. 
(fidesz.hu)

HA VAN ÖSSZEFOGÁS, AKKOR SEMMI SEM LEHETETLEN

Ahhoz, hogy ezt a négymilliárdos beruházást megvalósíthassuk, komoly összefogásra volt szükség – mondta Orbán Viktor a  bajai Szent Rókus Kórház új épületének átadásán.
A bajaiak mindig kitartottak mellettünk - hangsúlyozta a kormányfő arra utalva, hogy a város „mindig igyekezett megtartani polgári, keresztény és nemzeti önazonosságát”. Mi sem feledkeztünk el a bajaiakról, hanem itt állhatunk ma, és egy olyan beruházást mondhatunk magunkénak, közös munkánk eredményeképpen, amire valóban régen nem volt példa Baja történetében – fűzte hozzá Orbán Viktor. Felhívta a figyelmet arra, hogy jó ütemben halad a híd építése is, amit még ebben az évben átadhatnak.
"HA SIKERÜL ELÉRNI, HOGY ÖTMILLIÓ ADÓFIZETŐ DOLGOZZON, AKKOR BIZTOSAN, SZILÁRDAN ÁLL AZ ORSZÁG MAJD A LÁBÁN."
A miniszterelnök úgy fogalmazott, az elmúlt négy év során „sikerült zárójelbe tenni” két dolgot: megfékezték az áremelkedéseket, és megszüntették az adósrabszolgaságot. Ma ott tartunk, hogy tízmillió emberből négymillió százezer ember dolgozik, és mindannyian fizetnek adót – mutatott rá. Szavai szerint ha sikerül elérni, hogy ötmillió adófizető dolgozzon, akkor biztosan, szilárdan áll az ország majd a lábán, „és szép jövőt kínál”.

Felidézte, hogy a kormány több mint 8 milliárd forint adósságot vállalt át a településtől, és 2010 óta mintegy 23 milliárdnyi fejlesztést hajtottak végre. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Baja város életében ennél jobb üzletet még senki nem kötött – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, egy kórház átadása mindig arról is szól, hogy milyen lelkülete van egy országnak, mennyire tartja fontosnak beteg polgártársai sorsát. Ahhoz, hogy ezt a négymilliárdos beruházást megvalósíthassuk, komoly összefogásra volt szükség – jelentette ki, emlékeztetve a szociális népszavazásra, amikor világossá tették, „az egészségügy nem üzlet.”
"EGÉSZEN MÁSKÉPP TUD DOLGOZNI A KORMÁNY ÉS AZ ORSZÁGGYŰLÉS, HA EGY ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSON ÖNÖK KIFEJEZIK A BIZALMUKAT, ÉS MEGERŐSÍTENEK BENNÜNKET."
Orbán Viktor elmondta azt is, a dohányzás visszaszorítása érdekében hozott intézkedések eredményeképpen 200 ezren hagyták abba a dohányzást, a népegészségügyi termékadóból befolyt összeg pedig alapot teremtett az egészségügyi bérek emeléséhez. Folytatni fogjuk az egészségtelen élelmiszerek visszaszorítását, kiszorítását a kínálatból, annak érdekében, hogy kevesebb egészségkárosodást szenvedjenek el a magyarok – tette hozzá, egyúttal kiemelve, a hetedik osztályos lányok számára ingyenessé tették a HPV-oltást. 

Szólt arról is, hogy 2010 óta 274 új mentőautót adtak át, 24 új mentőállomást kezdtek el építeni, és 60 meglévő állomás korszerűsítése is zajlik. A miniszterelnök ugyanakkor megjegyezte, nem szabad elfeledkezni a háziorvosok ügyének rendezéséről. Az elmúlt négy évben 1500 gyógyszerkészítmény ára csökkent, megállítottuk a patikaliberalizációt, megemeltük a kórházakban és a szakrendelőkben dolgozók bérét – sorolta.

Az önkormányzati választások kapcsán arra kérte az embereket, vegyenek részt a voksoláson. Mint mondta, egészen másképp tud dolgozni a kormány és az Országgyűlés, ha egy önkormányzati választáson „önök kifejezik a bizalmukat, és megerősítenek bennünket, és egészen máshogy tud dolgozni, ha kevesen mennek el, és nem olvasható ki az egyértelmű támogatás és bizalom az eredményekből”. Az önök itt leadott voksán keresztül a következő négy év kormányzati cselekvőképességét is befolyásoló döntést hoznak – emelte ki, és azt kívánta a jelenlévőknek, hogy sikerüljön olyan vezetőket választani, akik képesek előremozdítani Baja közös ügyeit.
Megmutattuk a szociális népszavazáskor, megmutattuk 2010-ben az első kétharmados győzelemkor, megmutattuk az elmúlt négy évben az árvíznél, a gazdasági válság elleni küzdelemben, a brüsszeli bürokratákkal és a bankárokkal vívott harcban, aztán újra az országgyűlési választásokon, aztán az EP-választásokon, hogyha van összefogás, akkor minden van – jelentette ki.
Hangsúlyozta, ha van összefogás, akkor semmi sem lehetetlen, akkor olyan dolgokra is képesek vagyunk, amelyeket korábban mi sem gondoltunk volna magunkról. Orbán Viktor beszéde végén azt kívánta az embereknek, maradjon meg az összefogás szelleme.
(fidesz.hu)