Egy házaspár visszatekint közösen és egymás nélkül töltött éveikre - a magyar történelemre. Hiszen az ő generációjuknak, amely a XX. század negyvenes éveiben volt fiatal, az egész életére rányomta a bélyegét a történelem.
rendező: Herskó János
forgatókönyvíró: Herskó János
zeneszerző: Vincze Imre
vágó: Kerényi Zoltán
szereplő(k):
Sinkovits Imre
Semjén Anita
Sztankay István
Törőcsik Mari
Berek Kati
Pécsi Sándor
Avar István
Bara Margit
Bitskey Tibor
2011. november 30., szerda
Párbeszéd (TELJES FILM) ff. magyar játékfilm, 141 perc (1963)
Az újságírói műveltség.I. rész
Kedves Olvasóink!
Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Vizsgálódásom tárgya ma, az újságírói műveltség.I. rész
Mostanában a "mindenevő" újságíró típusát keresik mindenütt. Azt a szerencsétlen fajtát, amelyik előbb ért mindenhez, mint hogy bármihez is, legalább egyvalamihez értene. De hát épp azért nem ért semmihez, mert úgy hiszi magáról,hogy mindent tud. Holott a legnagyobb tudósok öntépő gyötrelmeiből kellene eltanulnunk:minél mélyebben merülnek el tárgyukban, annál inkább érzékelik tudásuk korlátait. Az igazi értelmiségi mesterségek képviselői manapság egyre szerényebbek. Az újságírók egyre elvadultabbak és gőgösebbek. Sok mindennel van ez összefüggésben. Többek között azzal a szereptévesztéssel, amely néhány nagyhangú publicista vétke- képpen az újságírást a hatalmi ágak közé sorolja be, s azt igyekszik elhitetni hogy a sajtó társadalmi küldetése épp olyan természetű, mint a törvényhozó, végrehajtó hatalomé. Sőt, ha lúd, legyen kövérebb:abból a látszatból,hogy a sajtónak mindenbe korlátlan beleszólási lehetősége van,egészen odáig jutunk el, hogy a sajtó a legfontosabb mindenek felett. Hatalom a hatalom fölött.
Pedig a valóságos viszonyok érzékeléséhez elég volna annyit belátni: demokráciában a politikusokat válasszák, az újságírókat nem.
Ez a hatalmi mánia azonban csak megjelenési módja a legsorvasztóbb
betegségnek, az újságírást elöntő műveletlenségnek. Irodalomban, művészetben, tudományban,a gondolkodás kitüntetett területein jártas kollégák közül egyet sem ismerek, aki hivatásunkat a hatalom felől közelítené meg. Ha csak nem úgy, ahogy Benedek Elek gondolta"....ha van pálya,ahol a szegény ember aránylag jól érzi magát:az újságíró pálya ez.Az egyetlen, hol a szegény ember függetlenségét,szabadságát megőrizheti. Ezrek, milliók gondolatának,érzelmeinek lehet tolmácsolója egy egész életen keresztül; tollával megvédelmezheti az elnyomottat, az ártatlanul üldözöttet;egy cikkel, melyet úgy röptében vet papírra,ezreket vigasztalhat meg; egy röpke szózattal milliókat bátorít,tüzel nemes akciókra; egy rövidke újdonsággal leleplezi, pellengérre állítja a becstelent,ki köztiszteletet bitorolt addig, holott titkos üzelmeivel régen rászolgált a közmegvetésre."
De hát hol vagyunk most ettől!Ez az erkölcsi és szellemi igény legfeljebb a szavakban jelenik meg, a gyakorlatban csak elvétve. Való igaz, meglehetősen nehéz a legnagyobb gondot, az újságírás bántó hibáját hitelesen és elfogadhatóan megfogalmazni, különösen annak is érthetően, akinek a mondandó címezve van.Hiszen aki műveletlen, nem tudja, hogy az. Főleg nem tudhatja akkor, ha mindennapi helyzete azt mutatja; neki hatalom adatott.Emberek törleszkednek hozzá,hogy jót írjon, szóljon róluk.Emberek reszketnek tőle, nehogy kikezdje őket....Ilyenkor könnyebb elhinni-ha egyáltalán felvetődik az ilyen újságíróban,hogy valami gond lehet a szakmai minőséggel-s minden baj forrása a körülményekben van, mindenek előtt a valóban gyászos közelmúltban, annak mára kiható politikai lenyomatában.
Holott a bajok legmélyebb magyarázata ott keresendő, ahol Bernard Shaw megtalálta őket egy másik szellemi terepen:" Nem szépek, csak fel vannak cicomázva. Nem tiszták, csak meg vannak borotválva. Nincs műveltségük, csak átcsúsznak a vizsgákon. Nem erényesek, csak gyávák. Még csak nem is bűnösek, csak esendők. Nem hűségesek, csak szolgalelkűek. Nem kötelességtudók,csak bambán engedelmesek. Nem bátrak, csak kötekedők. Nem elszántak, csak csökönyösek. Nem fegyelmezettek, csak bárgyúak. Nincs önérzetük,csak hiúságuk.Nem jószívűek, csak érzelgősek. Nem társas lények,csak csordába illők. Nincs képzelőtehetségük, csak babonásak. Igaz szó ki nem jön a szájukon, hazudnak, mint a vízfolyás, hazug a májuk, még a zúzájuk is."
Shaw a saját korának ifjú színészeiről írta mindezt, de amit meglátott, a mi korunk újságírásának felszínére is igaz. Első sorban az igaz belőle, amit a műveltségről, illetve a műveletlenségről megállapít. s következésképp a hazugságról, a hazudozásról...Hazudozók, persze a mi szakmánkban is voltak mindig.De még mennyien!Ám nem ők adták az alaphangot. többnyire azok hazudoztak, akik szándékosan eladták a lelküket. Ma meg jobbára azok, akik nem is tudják igazán, hogy mit beszélnek. Ezért kulcskérdés a tudás, a műveltség. A tudás mindig szerény, a butaság mindig gőgös és öntudatos.
A látszat valóban az, hogy egy kis műfajismerettel, néhány általános szabálynak az alkalmazásával kiválóan meg lehet kapaszkodni a pályán. Hiszen aki többé-kevésbé tudja, mi a hír, vagy a tudósítás, netán műfaji és egyéb botrány nélkül elkészít valami interjúfélét, az élet bármely területéről szólhat, bármely jeles ember közelébe férkőzhet, mellé tolhatja cseppet sem szerény személyét, s ennek nyomán valódi újságírónak, sőt szellemi embernek képzelheti magát. Innen már csak egy lépés a mindenek feletti fontosság érzésének mámora. Mintha igazában a forma és a körülmény, nem pedig a tartalom volna lényeges.
Mi ez a "titokzatos" tartalom? Ugyanaz, mint más értelmiségi pályákon: az erkölcsből és műveltségből összeadódó emberi minőség, a szakmai tudás, a világgal való azonosulás képessége. No meg a szeretet, amellyel éppúgy meg lehet közelíteni emberi sorsokat, mint társadalmi eseményeket. Annak a műveltségnek persze, ami ide szükséges, vannak sajátos vonásai.
Az újságírás nem tudomány, nem művészet. Épp ezért- ha felső iskolákban tanítják is-nem szabad összetéveszteni magát a tudományos ágazatokkal. Vannak természetesen a tudománnyal érintkező részterületek,például a ma magyar és nemzetközi sajtótörténet, a műfajelmélet, vagy a médiapszichológia, a médiaszociológia, a stilisztika...De a gyakorlati újságírás a műveltségnek másfajta biztonságát igényli. Szinte mindegy, hogy milyen területen szerzett tudás biztonságát, de mindenképpen "tudományos tudásét". Láttam már tanárt, közgazdászt,orvost,mérnököt,jogászt, papot jó újságíróként, csak újságíró újságíróval találkoztam kevéssel a szakma magaslatain.Ne tévesszenek meg senkit az ösztönös zsenikről szőtt legendák! ezekről előbb -utóbb kiderül, hogy nagy volt a fejükre a kalap.
Megtörtént példával élek: Nem elég abba az általános tudásba belekapaszkodni, hogy Sütő András nagy író, s imitálni, hogy bennfentes viszonyban vagyunk vele., miközben a nemzeti gondolkodás határkövének tekinthető könyvéről azt mondjuk, Édesanyám könnyű álmot ígér,holott a valódi cím:Anyám könnyű álmot ígér...Szavakon összedőlhet minden szellemi építmény,összedől jóakaratunk hitele! S még inkább a stíluson! A szavak tartalmat hordoznak, akkor is, ha épp Sütő András panaszolja okkal, hogy ma már a szavaknak nincs értelme , csak értelmezése. Politikusoknak és újságíróknak is el kellene gondolkodniuk rajta, miképpen jutottunk a Sütő látta tájig.
Kinek, mennyi ebben a felelőssége?
Kinek, mennyi abban a felelőssége, hogy az egyik sztár- műsorvezető
egy betelefonáló muzsikus helyreigazító szavai nyomán élő rádióadásban kénytelen bevallani:eddig csakugyan azt hitte, hogy Bartók azért vándorolt ki Amerikába, mert zsidó volt...Se szeri se száma azoknak a könyveknek, amelyek Bartók Béla és családja sorsát a legapróbb részletekig taglalják. De a sztár-műsorvezető nem érzi okát annak, hogy szégyellje magát a tévedéséért, ami ráadásul attól a pillanattól, hogy az egyik rádióban elmondta, már nem magántévedés.Ő azonban nem szégyenli magát, s nem is kér elnézést. Úgy látszik, nincs miért. Felette áll mindennek.Nyilván Bartók Bélának is.
Szabó Piroska
Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Vizsgálódásom tárgya ma, az újságírói műveltség.I. rész
Mostanában a "mindenevő" újságíró típusát keresik mindenütt. Azt a szerencsétlen fajtát, amelyik előbb ért mindenhez, mint hogy bármihez is, legalább egyvalamihez értene. De hát épp azért nem ért semmihez, mert úgy hiszi magáról,hogy mindent tud. Holott a legnagyobb tudósok öntépő gyötrelmeiből kellene eltanulnunk:minél mélyebben merülnek el tárgyukban, annál inkább érzékelik tudásuk korlátait. Az igazi értelmiségi mesterségek képviselői manapság egyre szerényebbek. Az újságírók egyre elvadultabbak és gőgösebbek. Sok mindennel van ez összefüggésben. Többek között azzal a szereptévesztéssel, amely néhány nagyhangú publicista vétke- képpen az újságírást a hatalmi ágak közé sorolja be, s azt igyekszik elhitetni hogy a sajtó társadalmi küldetése épp olyan természetű, mint a törvényhozó, végrehajtó hatalomé. Sőt, ha lúd, legyen kövérebb:abból a látszatból,hogy a sajtónak mindenbe korlátlan beleszólási lehetősége van,egészen odáig jutunk el, hogy a sajtó a legfontosabb mindenek felett. Hatalom a hatalom fölött.
Pedig a valóságos viszonyok érzékeléséhez elég volna annyit belátni: demokráciában a politikusokat válasszák, az újságírókat nem.
Ez a hatalmi mánia azonban csak megjelenési módja a legsorvasztóbb
betegségnek, az újságírást elöntő műveletlenségnek. Irodalomban, művészetben, tudományban,a gondolkodás kitüntetett területein jártas kollégák közül egyet sem ismerek, aki hivatásunkat a hatalom felől közelítené meg. Ha csak nem úgy, ahogy Benedek Elek gondolta"....ha van pálya,ahol a szegény ember aránylag jól érzi magát:az újságíró pálya ez.Az egyetlen, hol a szegény ember függetlenségét,szabadságát megőrizheti. Ezrek, milliók gondolatának,érzelmeinek lehet tolmácsolója egy egész életen keresztül; tollával megvédelmezheti az elnyomottat, az ártatlanul üldözöttet;egy cikkel, melyet úgy röptében vet papírra,ezreket vigasztalhat meg; egy röpke szózattal milliókat bátorít,tüzel nemes akciókra; egy rövidke újdonsággal leleplezi, pellengérre állítja a becstelent,ki köztiszteletet bitorolt addig, holott titkos üzelmeivel régen rászolgált a közmegvetésre."
De hát hol vagyunk most ettől!Ez az erkölcsi és szellemi igény legfeljebb a szavakban jelenik meg, a gyakorlatban csak elvétve. Való igaz, meglehetősen nehéz a legnagyobb gondot, az újságírás bántó hibáját hitelesen és elfogadhatóan megfogalmazni, különösen annak is érthetően, akinek a mondandó címezve van.Hiszen aki műveletlen, nem tudja, hogy az. Főleg nem tudhatja akkor, ha mindennapi helyzete azt mutatja; neki hatalom adatott.Emberek törleszkednek hozzá,hogy jót írjon, szóljon róluk.Emberek reszketnek tőle, nehogy kikezdje őket....Ilyenkor könnyebb elhinni-ha egyáltalán felvetődik az ilyen újságíróban,hogy valami gond lehet a szakmai minőséggel-s minden baj forrása a körülményekben van, mindenek előtt a valóban gyászos közelmúltban, annak mára kiható politikai lenyomatában.
Holott a bajok legmélyebb magyarázata ott keresendő, ahol Bernard Shaw megtalálta őket egy másik szellemi terepen:" Nem szépek, csak fel vannak cicomázva. Nem tiszták, csak meg vannak borotválva. Nincs műveltségük, csak átcsúsznak a vizsgákon. Nem erényesek, csak gyávák. Még csak nem is bűnösek, csak esendők. Nem hűségesek, csak szolgalelkűek. Nem kötelességtudók,csak bambán engedelmesek. Nem bátrak, csak kötekedők. Nem elszántak, csak csökönyösek. Nem fegyelmezettek, csak bárgyúak. Nincs önérzetük,csak hiúságuk.Nem jószívűek, csak érzelgősek. Nem társas lények,csak csordába illők. Nincs képzelőtehetségük, csak babonásak. Igaz szó ki nem jön a szájukon, hazudnak, mint a vízfolyás, hazug a májuk, még a zúzájuk is."
Shaw a saját korának ifjú színészeiről írta mindezt, de amit meglátott, a mi korunk újságírásának felszínére is igaz. Első sorban az igaz belőle, amit a műveltségről, illetve a műveletlenségről megállapít. s következésképp a hazugságról, a hazudozásról...Hazudozók, persze a mi szakmánkban is voltak mindig.De még mennyien!Ám nem ők adták az alaphangot. többnyire azok hazudoztak, akik szándékosan eladták a lelküket. Ma meg jobbára azok, akik nem is tudják igazán, hogy mit beszélnek. Ezért kulcskérdés a tudás, a műveltség. A tudás mindig szerény, a butaság mindig gőgös és öntudatos.
A látszat valóban az, hogy egy kis műfajismerettel, néhány általános szabálynak az alkalmazásával kiválóan meg lehet kapaszkodni a pályán. Hiszen aki többé-kevésbé tudja, mi a hír, vagy a tudósítás, netán műfaji és egyéb botrány nélkül elkészít valami interjúfélét, az élet bármely területéről szólhat, bármely jeles ember közelébe férkőzhet, mellé tolhatja cseppet sem szerény személyét, s ennek nyomán valódi újságírónak, sőt szellemi embernek képzelheti magát. Innen már csak egy lépés a mindenek feletti fontosság érzésének mámora. Mintha igazában a forma és a körülmény, nem pedig a tartalom volna lényeges.
Mi ez a "titokzatos" tartalom? Ugyanaz, mint más értelmiségi pályákon: az erkölcsből és műveltségből összeadódó emberi minőség, a szakmai tudás, a világgal való azonosulás képessége. No meg a szeretet, amellyel éppúgy meg lehet közelíteni emberi sorsokat, mint társadalmi eseményeket. Annak a műveltségnek persze, ami ide szükséges, vannak sajátos vonásai.
Az újságírás nem tudomány, nem művészet. Épp ezért- ha felső iskolákban tanítják is-nem szabad összetéveszteni magát a tudományos ágazatokkal. Vannak természetesen a tudománnyal érintkező részterületek,például a ma magyar és nemzetközi sajtótörténet, a műfajelmélet, vagy a médiapszichológia, a médiaszociológia, a stilisztika...De a gyakorlati újságírás a műveltségnek másfajta biztonságát igényli. Szinte mindegy, hogy milyen területen szerzett tudás biztonságát, de mindenképpen "tudományos tudásét". Láttam már tanárt, közgazdászt,orvost,mérnököt,jogászt, papot jó újságíróként, csak újságíró újságíróval találkoztam kevéssel a szakma magaslatain.Ne tévesszenek meg senkit az ösztönös zsenikről szőtt legendák! ezekről előbb -utóbb kiderül, hogy nagy volt a fejükre a kalap.
Megtörtént példával élek: Nem elég abba az általános tudásba belekapaszkodni, hogy Sütő András nagy író, s imitálni, hogy bennfentes viszonyban vagyunk vele., miközben a nemzeti gondolkodás határkövének tekinthető könyvéről azt mondjuk, Édesanyám könnyű álmot ígér,holott a valódi cím:Anyám könnyű álmot ígér...Szavakon összedőlhet minden szellemi építmény,összedől jóakaratunk hitele! S még inkább a stíluson! A szavak tartalmat hordoznak, akkor is, ha épp Sütő András panaszolja okkal, hogy ma már a szavaknak nincs értelme , csak értelmezése. Politikusoknak és újságíróknak is el kellene gondolkodniuk rajta, miképpen jutottunk a Sütő látta tájig.
Kinek, mennyi ebben a felelőssége?
Kinek, mennyi abban a felelőssége, hogy az egyik sztár- műsorvezető
egy betelefonáló muzsikus helyreigazító szavai nyomán élő rádióadásban kénytelen bevallani:eddig csakugyan azt hitte, hogy Bartók azért vándorolt ki Amerikába, mert zsidó volt...Se szeri se száma azoknak a könyveknek, amelyek Bartók Béla és családja sorsát a legapróbb részletekig taglalják. De a sztár-műsorvezető nem érzi okát annak, hogy szégyellje magát a tévedéséért, ami ráadásul attól a pillanattól, hogy az egyik rádióban elmondta, már nem magántévedés.Ő azonban nem szégyenli magát, s nem is kér elnézést. Úgy látszik, nincs miért. Felette áll mindennek.Nyilván Bartók Bélának is.
Szabó Piroska
Az újságírói műveltségről II. rész
A jelenség, sajnos egyáltalán nem egyedi.Ha nemcsak a jó, hanem a rossz, akkor a zavar is lehet tökéletes. Zavar van a hazai médiavilág tetején.
Amikor megtörtént egy könnyűzenei énekes halála, balesete (?) öngyilkossága(?), és a köré font, a kegyeletre hivatkozó, lényegében kegyelettelen kampány kellős közepén meghalt a mai nemzeti színjátszás minden bizonnyal legnagyobb alakja. Az élet, illetve a halál kínálta fel a médiának, hogy bizonyságot tegyen róla: tudja, mi a távlatos érték és mi a tünékeny villanás. a média ezen a vizsgán-tisztelet a nagyon kevés kivételnek- csúnyán megbukott...Mert bebizonyította, hogy műveletlen. Sőt arról is bizonyságot tett újfent, hogy ez nem is érdekli. Kérkedik sajátos értékzavarával, ami nemcsak az üzleti szellemre, a pénzcsinálás szándékára, a szenzációhajhászó hajlamra vezethető vissza, hanem a már-már közveszélyes butaságra, kiüresedettségre is.
Az igazi újságíró műveltségének sajátossága az,hogy a valamilyen tudományos területen elsajátított ismeret, mint biztos háttér, a tudás rendszerezésének, továbbfejlesztésének időszerű módja úgy van benne, mint a levegőben az oxigén. A lélegző ember sem gondol minden fujtatással az életet jelentő elemre. Az újságíró sem arra, hogy bölcsészetet, orvostant, vagy hittudományt tanult. Arra az igényre gondol és érez rá,azzal él együtt, ami ezeknek a tudományoknak a műveltségi mértékét jelenti. Ezt az igényt nem volna szabad megkerülni.Ugyanis új ismeretet általában ahhoz tudunk kapcsolni, amihez már vannak mágnes- pontjaink. Ameddig csak írásos sajtó létezett, ezt viszonylag könnyű volt belátni. Mióta azonban mikrofon és kamera előtt az ahhoz megfelelőnek látszó alkattal bármi cserfességet el lehet adni, szétrombolódott a korábban sem tökéletes értékrend. Amikor a közszolgálati rádióban André Gíde-t Zsid helyett Gáidnak mondják, mert a tudatlan Amerika-mániákusok el sem tudják képzelni, hogy valaki nem az "amerikai áldás" terméke, akkor -a vészterhes sötétségben is-világosan látszik:nem lapszuszról, pillanatnyi emlékezetzavarról van szó, hanem a műveletlenség tombolásáról. Írásban ilyesmit nem lehet elkövetni. Ezért volna fontos az újságírást annak tekinteni, ami a nevében benne van: az újság írásának. Akkor is, ha az a rádióban vagy a képernyőn történik. Ha valaki nem tud írni, az nem újságíró. Nem ismeri azt a fegyelmet, amit a fehér papír vagy akár a számítógép billentyűzete jelent. Fecsegni- a némák kivételével -úgyszólván mindenki tud. Jól írni azonban viszonylag kevesen. A mesterfecsegők még sztárok is lehetnek ebben az elferdült világban; a Mikszáth, Ady, Móra jelezte színtéren azonban segédnek sem jók.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltétlenül az írott sajtóból kell felépíteni az elektronikus sajtó műhelyeit,de azt igenis állítom, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve csak olyanokat volna szabad "szóhoz juttatni" az elektronikában, akik a betűvetéshez is értenek. Olyanokat, akiknek a szemléletét ráadásul nem kizárólag a pártpolitikai és -ideológiai rokonságokról lehet felismerni, hanem a szeretetről, amellyel közel hajolnak az élet dolgaihoz: és a történeti gondolkodásról, amely segíti őket eligazodni a mában. De ez utóbbi az újságírás minden területére igaz.
Szabó Piroska
Amikor megtörtént egy könnyűzenei énekes halála, balesete (?) öngyilkossága(?), és a köré font, a kegyeletre hivatkozó, lényegében kegyelettelen kampány kellős közepén meghalt a mai nemzeti színjátszás minden bizonnyal legnagyobb alakja. Az élet, illetve a halál kínálta fel a médiának, hogy bizonyságot tegyen róla: tudja, mi a távlatos érték és mi a tünékeny villanás. a média ezen a vizsgán-tisztelet a nagyon kevés kivételnek- csúnyán megbukott...Mert bebizonyította, hogy műveletlen. Sőt arról is bizonyságot tett újfent, hogy ez nem is érdekli. Kérkedik sajátos értékzavarával, ami nemcsak az üzleti szellemre, a pénzcsinálás szándékára, a szenzációhajhászó hajlamra vezethető vissza, hanem a már-már közveszélyes butaságra, kiüresedettségre is.
Az igazi újságíró műveltségének sajátossága az,hogy a valamilyen tudományos területen elsajátított ismeret, mint biztos háttér, a tudás rendszerezésének, továbbfejlesztésének időszerű módja úgy van benne, mint a levegőben az oxigén. A lélegző ember sem gondol minden fujtatással az életet jelentő elemre. Az újságíró sem arra, hogy bölcsészetet, orvostant, vagy hittudományt tanult. Arra az igényre gondol és érez rá,azzal él együtt, ami ezeknek a tudományoknak a műveltségi mértékét jelenti. Ezt az igényt nem volna szabad megkerülni.Ugyanis új ismeretet általában ahhoz tudunk kapcsolni, amihez már vannak mágnes- pontjaink. Ameddig csak írásos sajtó létezett, ezt viszonylag könnyű volt belátni. Mióta azonban mikrofon és kamera előtt az ahhoz megfelelőnek látszó alkattal bármi cserfességet el lehet adni, szétrombolódott a korábban sem tökéletes értékrend. Amikor a közszolgálati rádióban André Gíde-t Zsid helyett Gáidnak mondják, mert a tudatlan Amerika-mániákusok el sem tudják képzelni, hogy valaki nem az "amerikai áldás" terméke, akkor -a vészterhes sötétségben is-világosan látszik:nem lapszuszról, pillanatnyi emlékezetzavarról van szó, hanem a műveletlenség tombolásáról. Írásban ilyesmit nem lehet elkövetni. Ezért volna fontos az újságírást annak tekinteni, ami a nevében benne van: az újság írásának. Akkor is, ha az a rádióban vagy a képernyőn történik. Ha valaki nem tud írni, az nem újságíró. Nem ismeri azt a fegyelmet, amit a fehér papír vagy akár a számítógép billentyűzete jelent. Fecsegni- a némák kivételével -úgyszólván mindenki tud. Jól írni azonban viszonylag kevesen. A mesterfecsegők még sztárok is lehetnek ebben az elferdült világban; a Mikszáth, Ady, Móra jelezte színtéren azonban segédnek sem jók.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltétlenül az írott sajtóból kell felépíteni az elektronikus sajtó műhelyeit,de azt igenis állítom, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve csak olyanokat volna szabad "szóhoz juttatni" az elektronikában, akik a betűvetéshez is értenek. Olyanokat, akiknek a szemléletét ráadásul nem kizárólag a pártpolitikai és -ideológiai rokonságokról lehet felismerni, hanem a szeretetről, amellyel közel hajolnak az élet dolgaihoz: és a történeti gondolkodásról, amely segíti őket eligazodni a mában. De ez utóbbi az újságírás minden területére igaz.
Szabó Piroska
2011. november 23., szerda
LMP: nincs értelmes párbeszéd az ellenzék között
Szükség lenne az ellenzéki pártok ésszerű együttműködésére - mondta a Kossuth Rádióban Karácsony Gergely.
A frakcióvezető-helyettes kifejtette: ha visszalépne, a párt szimpatizánsai otthon maradnának, így még nagyobb arányban nyerne a kormánypárti jelölt. Ráadásul nincs is „értelmes párbeszéd” az ellenzéki pártok között, azaz ha támogatná az MSZP-s jelöltet, az nem fejezné ki a valós helyzetet – magyarázta. Karácsony Gergely ugyanakkor megjegyezte: szükség lenne az ellenzék „ésszerű együttműködésére”, hiszen például január elsejétől az Alkotmánybírósághoz sem tudnak önállóan fordulni.
A pártok támogatottságáról szólva kijelentette: az MSZP stagnál, a Jobbik a leszakadó régiókban, az LMP pedig a városokban tudott erősödni.
Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta: az LMP nem támogatja a választójogi törvény tervezetét, mert az a jelenlegi rendszernél is jobban kedvezne a majdani győztesnek. A politikus azért tartja fontosnak a kétfordulós választást, mert az jobban tükrözi a választók akaratát és biztosítja a kormányozhatóságot.
Szellemi Honvédelem I.rész.
A "Csöndes szabadságharc"-nak nevezett korszakban jelentős szerepet játszott a Magyar Nemzet című budapesti napilap, amely Pethő Sándor főszerkesztő irányításával a magyar önállóság eszméje és az ellenzéki politika egyik fóruma volt. Pártoktól független orgánum lévén, bátran követhette szerkesztőségi elveit. Ez a lap volt a második világháború kitörését megelőző és követő hónapok egy érdekes és izgalmas vállalkozása, a szellemi honvédelem otthona. Megindítása a népi írói csoport egy tagja, Szabó Zoltán nevéhez fűződik. "A tardi helyzet+ és a "Cifra nyomorúság " szerzője a Magyar Nemzet munkatársa volt. A szellemi honvédelem ötletét egy svájci kezdeményezés szolgáltatta. 1938-39-ben Zürichben "Geistige Landesverteidigung" címen kiállítást rendeztek és Svájc huszonkét kantonja törvényt hozott a szellemi felfegyverkezésről. Tanfolyamokat indítottak és oktatták az embereker az ország történelméről, demokratikus kormányrendszerekről, a zavartalan együttélést biztosító elvekről. A Magyar Nemzetben Katona Jenő ismertette a svájci kezdeményezést, amelynek fő célja az volt, hogy a lakosságot a nagynémet eszmével és nemzetiszocialista ideológiával szemben közömbössé tegye. Szabó Zoltán fordította le " szellemi honvédelem.re a " Geistige Landesverteidigung"-ot, amely nem volt svájci találmány, hanem már megtalálható egy német író, Moeller van der Brude egy könyvében.(Tőle származott a " harmadik birodalom" kifejezés is).
A veszedelmes folyamatok elleni harcnak-írta Szabó Zoltán-tulajdonképpen az ellen kell fordulnia, ami a hazai lelkekben e magyarságra veszedelmes politikai észjárások és általában gondolkodási rendszerek elfogadását lehetővé tette.... A svájciak nagyon jól látták, hogy a kis népek állandó függetlenségi harcában szellemi eszközök éppen nem visznek mellékes szerepet.
A szellemi honvédelem ötletét sikerült Pethő Sándorral elfogadtatni és a Magyar Nemzetben rendszeres rovat nyílt ennek ápolására.
Bevezető cikkében azt írta Szabó Zoltán, hogy " egy országot kétféleképpen lehet elveszíteni: ellenséges hadakkal támadás útján és belső támadókkal, nemzeti jellegének,nemzetiségének megsemmisítése útján". a terv mögött a nemzeti kohézió megteremtésének szándéka állott.
Német eredetű címmel a német behatások elleni védekezés. A német nacionalizmus elleni orvosság Szabó Zoltán szerint nemaz internacionalizmus, hanem a helyi ihletésű patriotizmus volt. Ennek szolgálatában indult meg 1939 július 9-én a "Szellemi Honvédelem" című rovat, amely minden vasárnap egy teljes lap terjedelemben jelent meg. Múlt idők államférfiait, költőit, íróit szólaltatta meg, régi népdalokat, népmeséket, illosztrációkat közölt,olykor élő alkotóktól is idézett. Az első összeállításban helyet kapott Zrínyi Miklós Áfiumából egy rövid szemelvény: "Magyart kívánok oldalamra, nem indust, sem garamantát, sem olaszt, sem németet, sem spanyolt. Csak jobbítsok meg magunkat,szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára a katonai fegyelmet. Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!" Aztán Gyulai Pál, Illyés Gyula egy-egy verse, Széchenyi, Wesselényi,
Juhász Gyula, Herczeg Ferenc idézetek, kuruc dal, Szabó Zoltán cikke. A hétről -hétre megjelenő rovat szerkesztője nem vitatkozott, időszerű eseményeket sem kommentált, csak a nemzeti öntudat ébresztése érdekében a múltat idézte és a szabadságharcos hagyományokat ápolta. Az újabb kori alkotók közül különösen a népi írók műveiből adott szemelvényeket, felhívva a figyelmet a munkáikra és folyóirataikra. A kormánypárti és szélsőjobboldali sajtó a kezdeményezést elhallgatta, de nem támadta, hiszen aligha találhatott kivetnivalót azon, hogy egy lap a magyar történelem nagyságait idézi.
Augusztus közepén Pethő Sándor azzal az ötlettel állt elő, hogy a kezdeményezésnek szervezeti formát kell adni.
" Ha nem tudjuk-írta- e szellemi honvédelem érdekében fölszervezni a magyar társadalom hazafias és öntudatos rétegeinek, úgymint a középosztály magyar ösztönű részének, továbbá az idegen kolonizáció esetében legtöbbet veszítő munkásságnak és parasztságnak zárt falankszát, akkor az egész szellemi honvédelem nem egyéb, mint zengő érc és pengő cimbalom."
Szabó Piroska
A veszedelmes folyamatok elleni harcnak-írta Szabó Zoltán-tulajdonképpen az ellen kell fordulnia, ami a hazai lelkekben e magyarságra veszedelmes politikai észjárások és általában gondolkodási rendszerek elfogadását lehetővé tette.... A svájciak nagyon jól látták, hogy a kis népek állandó függetlenségi harcában szellemi eszközök éppen nem visznek mellékes szerepet.
A szellemi honvédelem ötletét sikerült Pethő Sándorral elfogadtatni és a Magyar Nemzetben rendszeres rovat nyílt ennek ápolására.
Bevezető cikkében azt írta Szabó Zoltán, hogy " egy országot kétféleképpen lehet elveszíteni: ellenséges hadakkal támadás útján és belső támadókkal, nemzeti jellegének,nemzetiségének megsemmisítése útján". a terv mögött a nemzeti kohézió megteremtésének szándéka állott.
Német eredetű címmel a német behatások elleni védekezés. A német nacionalizmus elleni orvosság Szabó Zoltán szerint nemaz internacionalizmus, hanem a helyi ihletésű patriotizmus volt. Ennek szolgálatában indult meg 1939 július 9-én a "Szellemi Honvédelem" című rovat, amely minden vasárnap egy teljes lap terjedelemben jelent meg. Múlt idők államférfiait, költőit, íróit szólaltatta meg, régi népdalokat, népmeséket, illosztrációkat közölt,olykor élő alkotóktól is idézett. Az első összeállításban helyet kapott Zrínyi Miklós Áfiumából egy rövid szemelvény: "Magyart kívánok oldalamra, nem indust, sem garamantát, sem olaszt, sem németet, sem spanyolt. Csak jobbítsok meg magunkat,szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára a katonai fegyelmet. Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!" Aztán Gyulai Pál, Illyés Gyula egy-egy verse, Széchenyi, Wesselényi,
Juhász Gyula, Herczeg Ferenc idézetek, kuruc dal, Szabó Zoltán cikke. A hétről -hétre megjelenő rovat szerkesztője nem vitatkozott, időszerű eseményeket sem kommentált, csak a nemzeti öntudat ébresztése érdekében a múltat idézte és a szabadságharcos hagyományokat ápolta. Az újabb kori alkotók közül különösen a népi írók műveiből adott szemelvényeket, felhívva a figyelmet a munkáikra és folyóirataikra. A kormánypárti és szélsőjobboldali sajtó a kezdeményezést elhallgatta, de nem támadta, hiszen aligha találhatott kivetnivalót azon, hogy egy lap a magyar történelem nagyságait idézi.
Augusztus közepén Pethő Sándor azzal az ötlettel állt elő, hogy a kezdeményezésnek szervezeti formát kell adni.
" Ha nem tudjuk-írta- e szellemi honvédelem érdekében fölszervezni a magyar társadalom hazafias és öntudatos rétegeinek, úgymint a középosztály magyar ösztönű részének, továbbá az idegen kolonizáció esetében legtöbbet veszítő munkásságnak és parasztságnak zárt falankszát, akkor az egész szellemi honvédelem nem egyéb, mint zengő érc és pengő cimbalom."
Szabó Piroska
A jövő évi büdzsében nő az agrárprogramok támogatása
A hazai és uniós forrásból származó agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege a 2011-es 592 milliárd forintról jövőre, a 2012-es költségvetés tervezete szerint 628 milliárd forintra nő - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kedden Fülöpházán.
A legnagyobb részt a vidékfejlesztési programok támogatása teszi ki - beleértve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, és a Nemzeti Vidékstratégia forráskereteit, - amely a 2011-es 192 milliárd forintról 2012-ben 227 milliárd forintra bővül - mondta az államtitkár. Ángyán József szerint további területek támogatása is jelentős lesz a jövő évi költségvetésben, amelyek közül kiemelte az Igyál tejet program 50 százalékos támogatás-növekedését, valamint a termelő és értékesítő szervezetek és szövetkezetek 400 millió forintos támogatás-bővülését.
A tervek szerint a Nemzeti Tanyafejlesztési Program támogatása 50 százalékkal 1,5 milliárd forintra nő. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: 2011-ben a mezőgazdaság jó évet zár, ennek köszönhetően a GDP-n belüli aránya kétszer akkora, mint az Európai Unió legfejlettebb országaiban. Ángyán József reményei szerint a következő évben is meg tudja ismételni a mezőgazdaság a 2011-es jó eredményeket, mert, mint hangsúlyozta, az exportbevételekre szüksége van az országnak.
(MTI-fidesz.hu)
Megalakult a KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoportja
Megalakult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja - jelentette be Révész Máriusz a testület alakuló ülése után tartott doorstep sajtótájékoztatóján kedden. A fideszes politikus tájékoztatása szerint az ülésen szóba került a nyári egyetemek kérdése, a magyar nyelv oktatásának lehetőségei a diaszpórában, valamint a szórványkollégiumok hálózatának megerősítése is.
Megalakult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja - jelentette be Révész Máriusz a testület alakuló ülése után tartott doorstep sajtótájékoztatóján kedden. A fideszes politikus tájékoztatása szerint az ülésen szóba került a nyári egyetemek kérdése, a magyar nyelv oktatásának lehetőségei a diaszpórában, valamint a szórványkollégiumok hálózatának megerősítése is.
Megalakult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja - jelentette be Révész Máriusz a testület alakuló ülése után tartott doorstep sajtótájékoztatóján kedden. A fideszes politikus tájékoztatása szerint az ülésen szóba került a nyári egyetemek kérdése, a magyar nyelv oktatásának lehetőségei a diaszpórában, valamint a szórványkollégiumok hálózatának megerősítése is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)