2013. május 28., kedd

Magyarországon ma mindenki biztonságban van

Magyarországon ma mindenki biztonságban van
2010 óta Magyarország 250 milliárd forintot költött árvízi védekezésre, gátak megerősítésére, víztározók építésére – mondta el Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában a Parlament hétfői ülésén.
 
 Orbán Viktor emlékeztetett, a tiszai árvíz idején Szolnokon a lakásokba is bement a víz, mert nem volt gát. Ha ön most Szolnokot körüljárja, láthatja, micsoda építkezéseket végeztünk, milyen nagy gátat építettünk oda – válaszolta a miniszterelnök az egyik ellenzéki képviselő kérdésére.

A miniszterelnök aláhúzta, 2010 óta Magyarország 250 milliárd forintot költött árvízi védekezésre, gátak megerősítésére, víztározók építésére. Magyarországon ma mindenki biztonságban van, az árvízi védekezéshez szükséges létesítmények, és árvíz esetén a közvetlen védekezéshez szükséges források és eszközök korlátlanul rendelkezésre állnak – fűzte hozzá. 
 
 
Orbán Viktor válaszai és viszonválaszai a Parlamentben az azonnali kérdések órájában
Viszontválaszában Orbán Viktor leszögezte: minden Tisza-völgyi ember biztonságban van. Nem fenyegeti őket árvíz, ha pedig ez fellépne, meg fogjuk őket védeni - tette hozzá a kormányfő.

„Egyetértek a békemenettel”

A miniszterelnök emlékeztetett rá, a békemenet résztvevői „Nem leszünk gyarmat” felirat mögött vonultak fel. Én a békemenettel teljes mértékben egyetértek, a mi munkánk arra irányul, hogy Magyarország valóban ne váljon gyarmattá – jelentette ki Orbán Viktor egy ellenzéki azonnali kérdésre adott válaszában. Mint mondta, 2004-es uniós csatlakozáskor szerződésben vállaltuk azt, hogy a 3 százalékos hiány mértékét nem lépjük túl, ám ezt 2004-től kezdődően egyszer sem sikerült betartani. Ráverhetnénk az ügyet a szocialistákra, de miután mindenki tudja, hogy ők okozták ezt a helyzetet, ezért szükségtelen- jegyezte meg.
Fotó: fidesz.hu
Mint mondta, a túlzottdeficit-eljárás azt jelenti, hogy az az ország, amelyik az alatt van, és nem teszi meg a szükséges lépéseket, hogy betartsa a korábban adott szavát és szerződését, akkor el lehet venni tőle azokat az uniós pénzeket, amelyek egyébként jogszerűen megilletik.

Amikor mi az ellen harcolunk, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor valójában a magyar emberek pénzéért harcolunk – hangsúlyozta. Hozzátette: ennek az volt a feltétele, hogy 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is 3 százalék alatt maradjon a hiány.
Szólt arról is, nagy elismeréssel kell adózni magyar emberek erőfeszítésének, amelyek lehetővé tették azt, hogy a kormány „jó reményeink szerint még ebben az évben kihozza hazánkat a túlzottdeficit-eljárás alól”.

A kormányfő viszonválaszában elmondta, véleménye szerint egy ország akkor válik gyarmattá, ha eladósodik. A szocialisták Magyarországot ilyen helyzetbe hozták; Magyarország elvesztette a függetlenségét, a szocialisták gazdaságpolitikája összeomláshoz vezetett, és csak segélyprogram révén tudtunk életben maradni – fogalmazott. Orbán Viktor hozzátette, ma azonban az ország megáll a saját lábán. Magyarország ma nem szorul arra, hogy a világ bármely más országának adófizetői küldjék ide a pénzt, hogy a hazánk működni tudjon – húzta alá. Szavai szerint ilyen értelemben minden, amit a kormány az elmúlt időszakban tett, nem befele vitt, hanem kifelé hozta hazánkat a gyarmati sorból.
 
További eszközöket keresnek a devizahitelesek megsegítésére

Bevezettük a kényszerértékesítési kvótarendszert, a kedvezményes árfolyamon való végtörlesztés lehetőségét, az árfolyamgátat és a kamattámogatást a kisebb lakásba költözők részére - fogalmazott Orbán Viktor a devizahiteleseket érintő azonnali kérdésre válaszolva.

„Örüljünk annak, hogy nyolcévnyi semmittevés után találtunk olyan eszközöket, amelyekkel képesek vagyunk helyzetbe hozni a devizahitelesek egy részét. Háttérszámítások szerint ezek az emberek évi 175 ezer forintot képesek megtakarítani. Ez fontos és jó eredmény. Jobban teljesítünk, mint korábban, de még nem elég jól” – hangsúlyozta, előrebocsátva, hogy keresik azokat az eszközöket, amelyekkel a többi devizaadóst is hozzá tudják segíteni döntéséhez, hogy belépjenek az árfolyamgát rendszerébe. Végül az ellenzéki képviselőt arra kérte, hogy szavazatával is támogassa az Országgyűlés napirendjén lévő javaslatot, amely további segítséget nyújthat a bajba jutott adósoknak.

A miniszterelnök viszonválaszában kiemelte: a kormánypártok dolga csak abban áll, „hogy megpróbáljunk segíteni azokon, akiket a szocialisták hoztak ebbe a helyzetbe”. „Ezért nekünk nem szembesítésre van szükségünk, hanem arra, hogy közösen kigondoljuk”, hogyan lehet kisegíteni azokat, akiket a szocialisták löktek a kátyúba – fűzte hozzá.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő jelenleg 3300 felajánlást fogadott be, és a tervek szerint 2014 év végéig ez a szám 25 ezerre fog nőni. A kormányfő szavait azzal zárta: „minden megoldás érdekel bennünket, minden javaslatot, jobbító szándékot örömmel fogadunk”.
Eredmények a kkv-szektorban

A kormány és a Magyar Nemzeti Bank egymástól el vannak választva. Ezért a miniszterelnöknek sem beleszólása, sem politikai értelemben vett lehetősége nincs arra, hogy a jegybank tevékenységét a parlament előtt ismertesse, vagy értékelje – válaszolta Orbán Viktor egy ellenzéki képviselő azonnali kérdésére reagálva. A miniszterelnök elmondása szerint a jegybank elnöke arról beszélt, hogy megindít egy programot olyan körülmények között, amikor nem egyértelmű, hogy a magyar bankrendszeren keresztül pontosan mennyi kis- és középvállalkozói, vagy akár nagyvállalkozói igény jelenik meg. Hozzátette, az MNB elnöke azt is közzé tette, hogyha ez a keret kimerülne, akkor értékelni fogják a tapasztalatokat a nyár végén, és ha szükséges, akkor megnyitnak újabb hitelkeretet.

Nem látok ebben a pillanatban arra vonatkozó veszélyt, hogy a megindított jegybanki program kimerülésével a lehetőségek is kimerülnének, hanem azt tartom valószínűnek, ha a monetáris tanács megvizsgálja majd a lehetőségét annak, ha ilyen gyorsan szüksége volt a magyar gazdaságnak ekkora forrásra, akkor nem volna-e indokolt újabb keretek megnyitása. Ismerve a jegybankelnököt, azt gondolom, ha a gazdasági érvek emellett szólnak, akkor megnyit majd még ilyen kereteket – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, egyetért azzal, hogy a jegybank elnöke nem egyszerre kíván nagy összeget a piacra zúdítani, hanem 250 milliárdos csomagokra szétbontva kínálja fel mindezt.
A kormányfő hangsúlyozta, az adófizetőknek ez a hitel nem kerül pénzébe, mert nem a költségvetésből folyósítják, hanem a jegybank a saját eszközein keresztül oldja ezt meg.

Orbán Viktor felsorolta azokat a lépéseket, amiket a kormány a kis- és középvállalkozók érdekében tett. A miniszterelnök ide sorolta, hogy a garanciavállalások fokozásának jegyében már 2011-ben 100-ról 50 százalékra csökkentették a garanciavállalás önrészét és a kockázati súlyt, ugyanakkor az állam által viszontgarantált arányt 75-ről 80 százalékra növelték. Úgy folytatta, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványban a 2010-es és 2011-es évek viszonylatában a garanciák száma 2340-ről 3180-ra ment fel, a garantált hitelállomány pedig 53-ról 60 milliárd forintra nőtt.

A miniszterelnök kitért rá, a banki kkv-hitelállomány tíz-tizenkét százalékához kapcsolódik az elmúlt években nyújtott készfizető kezességvállalás, amit Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-n keresztül nyújtanak. Beszélt arról is, az Eximbank esetében 2012-ben 320 milliárd forintról 1200 milliárd forintra emelték a költségvetési kezességvállalást, és 2013-ban 80 milliárdról 350 milliárdra emelkedett a hitelfedezeti garanciák összege. Ezenkívül megvettük a takarékszövetkezeti szektorban a jelentős befolyást gyakorló TakarékBank 38,5 százalékát, és abban reménykedünk, hogy ezen keresztül is tudunk még újabb forrásokat adni a kis- és középvállalkozásoknak – mondta Orbán Viktor.

Szigorú intézkedések

Szeretném a kormány nevében minden olyan családnak kifejezni az együttérzésemet, amelynek tagjai bűncselekmény áldozataivá váltak az elmúlt időszakban, és szeretném megismételni azt a
választáskor tett vállalásunkat, hogy Magyarországon a törvénynek érvényt fogunk szerezni. Érvényt is szerzünk, de ez nem ok arra, hogy elfeledkezzünk azokról, akiknek családja pótolhatatlan veszteségeket szenvedett – jelentette ki Orbán Viktor egy hozzá intézett azonnali kérdésre válaszolva. A kormányfő arról beszélt, nem tartják elfogadhatónak azt a helyzetet, amikor bármilyen törvényi korlátok és előírások miatt nem születnek meg megfelelő pillanatban a szükséges bírósági ítéletek.
Hangsúlyozta, az államnak a bűncselekmények elkövetőivel szemben kellő időben, megfelelően méltányos, elrettentő erejű, szigorú döntéseket kell hoznia. Meg is fogunk tenni mindent ennek érdekében. Az ehhez szükséges jogszabályváltozások hamarosan a Ház elé kerülnek – húzta alá Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint „Magyarország a saját sírját ássa” akkor, ha egy olyan jelentős lélekszámú, hátrányos helyzetű etnikai kisebbséghez tartozó csoportról, amilyen a cigányság, lemond, kizárólag veszélyként vagy közbiztonsági kérdésként tekint rájuk, és nem keresi a lehetőséget arra, hogy a cigány fiataloknak hogyan tudnánk értelmes, a mi kultúránkhoz integrálódó életlehetőséget teremteni. Erre keressük a lehetőséget, ehhez keressük az eszközöket. Minden javaslatot, ami ebbe az irányba mutat, romaügyben szívesen fogadunk – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő elmondása szerint a Magyar Ökölvívó Szakszövetség vezetői egyértelművé tették a kormány számára, hogy van értelme a cigány gyerekeket a sporton keresztül integrálni a társadalomba. Nekünk semmi okunk arra, hogy azt megtagadjuk – jelentette ki Orbán Viktor.  Hozzátette, amikor arról beszéltek, hogy gazdasági lehetőségként tekintenek a cigány népességre, arra gondoltak, munkaerőtartalékként is tekinteni kell cigány honfitársainkra.
(fidesz.hu)
 

Napirenden a földtörvény

Napirenden a földtörvényA tavaly júliusban benyújtott új földtörvény részletes vitáját is megtartják az Országgyűlés keddi ülésnapján. A kormány előterjesztését az ősszel kezdte tárgyalni a parlament.

 Ezt követheti az új földtörvény részletes vitája, amelyben a képviselők több mint kétszáz módosító indítványról, köztük a parlament mezőgazdasági bizottságának múlt héten benyújtott, az eredeti előterjesztést nagy terjedelemben újraíró változtatásairól mondhatják el véleményüket. Font Sándor, a testület fideszes elnöke szerint a változtatások ellenére továbbra is csak helyben lakó és életvitelszerűen mezőgazdasággal foglalkozó természetes személy szerezhetne földet Magyarországon. Emellett szerinte a kormányoldal továbbra is a családi gazdaságokat kívánja erősíteni. A javaslat az elmúlt időszakban a kormánypárti padsorokból is kapott bírálatot Ángyán József fideszes képviselő, volt agárügyi államtitkár részéről.
   
A képviselők megtárgyalhatják még a házszabály módosítására tett kormánypárti javaslatot, amelyben azt kezdeményezik, hogy pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíjukat csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő kifejezést használó képviselőknek.
   
Az ülésnap további részében korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit folytathatják. A képviselők így egyebek mellett az éppen aktuális oktatási és egészségügyi változtatásokról mondhatják el újra véleményüket.

(MTI-fidesz.hu)

Kósa: Bajnai lelkén szárad több tucat család tönkretétele

Kósa: Bajnai lelkén szárad több tucat család tönkretételeBajnai Gordon irányításával a Wallis módszeresen kifosztotta a Hajdú-Bétet - fogalmazott Kósa Lajos a köztévé Ma reggel című műsorában, kedden.

Tíz éve robbant ki a Hajdú-Bét-ügy, de még a mai napig is vezető politikai hír. A vidékfejlesztési tárcánál már bejelentették: kártalanítják azokat a gazdákat, akik közvetlen kapcsolatban álltak a Hajdú-Béttel. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Ma reggelben hangsúlyozta: Bajnai Gordon irányításával a Wallis módszeresen kifosztotta a Hajdú-Bétet. „Mindent megcsináltak, ami a joggal való visszaélés, a vagyonkimentés, ami oda vezetett, hogy több tucat család tönkrement, többen öngyilkosok lettek, felakasztották magukat, Bajnai Gordon pedig azzal intézte el a dolgot, hogy hát nem értettünk hozzá” – fogalmazott a fideszes politikus.


Kósa Lajos az M1 reggeli műsorában kitért arra: a debreceni cég menedzsmentjétől tudja, hogy Bajnai részt vett a cég irányításában, azaz mindenről pontosan tájékoztatták, és mindenről tudott – mondta. Hozzátette: az sem igaz, hogy az Orbán-kormány intézkedéseink a hatására ment tönkre a Hajdú-Bét, ugyanis az Orbán-kormány még a 2000-es évek elején 1,5 milliárdos támogatást is adott a Hajdú-Bétnek.
Kósa elmondta továbbá, hogy 2002 után a károsultak számtalan feljelentést tettek, de a rendőrség sosem találta megalapozottnak arra, hogy eljárást indítsanak. „Én azt gondolom, hogy a rendőrség nem kellő meggyőződéssel vizsgálta ezeket az eseteket” – mondta.
A politikus szerint, ha jogilag meg is áll, morálisan semmiképpen sem helytálló az a védekezés, amit Bajnai Gordon előadott. „A lelkén szárad több tucat család tönkretétele”. Hozzátette: a tönkretett emberek megpróbálnak élni, kapaszkodni, miközben Bajnai Gordon remekül elvan a milliárdjaival.
Kósa Lajos szerint a kérdés az, "ha egy sört elviszek a boltból lopásnak számít, és 6 milliárd forint értékű liba, amit nem fizettek ki, az micsoda?"
A Fidesz alelnöke szerint mindez azért felháborító, mert - mint fogalmazott - „egy ilyen ember, aki ezt megteszi kicsibe, attól mire számítsunk nagyban”.
(hirado.hu-fidesz.hu)

2013. május 27., hétfő

Varga: Minden egyenlegjavító lépés számít

Varga: Minden egyenlegjavító lépés számítVarga Mihály szerint minden egyenlegjavító lépés, így a reklámadó is "jól jöhet" a végső értékelésnél, amikor az Európai Bizottság arról dönt szerdán, megszünteti-e a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárást.

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta: a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Európai Bizottság (EB) kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól, a bizottság két nap múlva közli a döntést. Varga Mihály hozzátette, hogy Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos előzetes álláspontja szerint a költségvetési zárolások és a beruházások felfüggesztése elegendő lesz a hiány 3 százalék alatt tartásához. "Én ma annak adok nagyobb esélyt, hogy erre a kettőre mindenképpen szükség lesz", és szerdán derül ki, hogy a harmadik, a bevételek növelésére irányuló intézkedéseket is  szükségesnek tartja-e a bizottság.
Varga Mihály úgy fogalmazott: "van egy titkos fegyverünk", vagyis egy további bevételnövelő lépés arra az esetre, ha Brüsszel szerint a zárolás és a beruházások folyó finanszírozásának felfüggesztése nem elegendő.
   
A reklámadóról a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a magyar kormány törekedett arra, hogy 3 százalék alatt legyen hiány, Brüsszel pedig mindig további intézkedéseket akart, pedig  kiderült, ezekre nem lett volna szükség. A magyar kormány szerint 2013-ban plusz intézkedések nélkül is elérhető lenne a 3 százalék alatti deficitcél, ugyanakkor a túlzottdeficit-eljárás alól való kiengedés a bizottság kompetenciája, így került a javasolt intézkedések közé a reklámadó is - hangsúlyozta Varga Mihály.
   
Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a kormány a reklámadóval akar nyomást gyakorolni nagyobb médiacégekre, hogy azok olcsóbban adják el magyarországi leányvállalataikat, valamint hogy nem volt-e korai bejelenteni a reklámadót, Varga Mihály elmondta: nem volt korai, mert minden egyenlegjavító lépés "jól jöhet a végső értékelésnél", és ez is azt mutatja, hogy a kormány elszánt arra, hogy teljesüljön a 3 százalék alatti hiány. Hozzátette, hogy egyetlen nagybankot sem adtak el a bankadó bevezetése miatt, "nem attól kell tartani, hogy ettől lesz veszteséges, vagy ettől kerül eladás közeli állapotba néhány ilyen cég (...), egyszerűen a média egy olyan terület, ahol évente 170 milliárd forint fordul meg, megy át; aki reklámozni tud, az nyilván elszánja magát bizonyos lépésekre. A közzétevő pedig van olyan helyzetben, hogy ebből a
reklámtortából (...) valamit visszaadjon az államnak közteherviselés címszó alatt" - fejtette ki Varga Mihály.
   
Elmondta, a kormány a szerdai kormányülésen dönt arról, beterjeszti-e a reklámadóról szóló javaslatot, és ha igen, akkor milyen tartalommal.
   
A nemzetgazdasági miniszter arra a kérdésre, hogy lesz-e választási költségvetés, ha Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, elmondta: ezt nem tartja elképzelhetőnek, hiszen ez nem lenne "bölcs döntés" azután, hogy Magyarország "nagy nehezen" elér egy eredményt. A kormány olyan költségvetést készít, amely 2014-ben is 3 százalék alatti hiányt tesz lehetővé; ha ez nem így lenne, nem is engednék ki az országot a túlzottdeficit-eljárás alól.
   
Varga Mihály szerint egy kedvező döntés az egész gazdaságra pozitív hatással lenne, csökkenhetnek a kockázati felárak és a kamatszint, emellett így biztosítható, hogy Magyarország ne essen el 500 milliárd forintnyi uniós támogatástól.
   
A pedagógus béremelésről kifejtette: ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor lesz béremelés, ő pedig optimista a tekintetben, hogy a második negyedévben is az elsőhöz hasonlóan kedvezően alakul a gazdaság teljesítménye. Varga Mihály elmondása szerint az erre szánt összeg nincs betervezve a költségvetésben, "de meg lehet csinálni".
   
Az árfolyamrögzítés igénylési határidejének 2017. június 30-ig történő meghosszabbításáról a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: hétről hétre nő a belépők száma, és az időpont kitolása lehetőség azoknak, akik eddig nem tudtak döntést hozni arról, belépjenek-e. Kérdésre elmondta, hogy az ügyben egyeztettek a Magyar Bankszövetséggel is.
Nincs napirenden egy új árfolyamrendszer bevezetése, de egy valutatanács felállítása sem, e helyett jelenleg azt vizsgálják, megvalósítható-e - és ha igen, milyen formában -  a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) együttműködése.
   
Varga Mihály kiemelte: a pénztárgépek összekötése a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) az idén 80-90 milliárd forintos bevételt jelenthet a költségvetésnek.
(MTI-fidesz.hu)

2013. május 25., szombat

"Érdemes ezen az úton továbbmenni"

"Érdemes ezen az úton továbbmenni"A tavalyi év harmadik negyedévében 100-ból 53 nő dolgozott, mely európai összesítésben sem rossz adat – hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó a „Mit tett a kormány a nőkért, családokért és a gyermekekért?” című konferencián pénteken.


Pelczné Gáll Ildikó nyitóbeszédében aláhúzta, utoljára 1992-ben voltak ilyen jók a női foglalkoztatottsági adatok hazánkban. Érdemes ezen az úton továbbmenni – szögezte le a Fidesz női tagozatának elnöke. Felhívta a figyelmet arra, ezek a mutatók nem maguktól léteznek, intézkedések sora áll mögötte.
Fotó: fidesz.hu
Elmondta, az 55 év feletti nőknek nehézséget jelent munkahelyet találni, ezért is üdvözlendő a kormány munkahelyvédelmi akcióterve. A fideszes európai parlamenti képviselő fontosnak nevezte a gyes három évre való visszaállítását, és azt is, hogy lehetővé tették, hogy a nők 40 év munka után nyugdíjba mehessenek. A családokat pozitívan érintő intézkedések sorában Pelczné Gáll Ildikó kitért a szocpol intézményének visszaállítására, és arra is, hogy a kabinet meghirdette a Családbarát Munkahely programot. Az európai parlamenti képviselő kezelendő problémának nevezte a családi élet és a karrier összeegyeztethetőségét is. Fontosnak tartja, hogy a részmunka és a távmunka valóban betöltse a funkcióját.
Pelczné Gáll Ildikó beszélt arról is, hogy sajnálatosan sok női elszenvedője van különböző fizikai vagy lelki erőszakos cselekménynek, és többen vannak, akik nem tudják egyedül megoldani saját helyzetüket, félelemben élnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a meglévő tíz mellé négy új krízisközpontot hozott létre, mely napi 24 órában segít a bajbajutott nőknek. A képviselő fontosnak nevezte azt is, hogy új tényállás lehet a Büntető törvénykönyvben a hozzátartozók sérelmére elkövetett bántalmazás, erőszak. 

A képviselő aláhúzta, nem léteznek egyenmegoldások, melyek mindenkire, minden élethelyzetre, és minden országra igazak lennének. Nincsenek egyenmegoldások sem a női, sem a család, sem a gazdaságpolitika területén – jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, az unió szeret egyenmegoldásokkal próbálkozni; minden olyan országban, ahol baj van a gazdaságban, ugyanazt a megoldást ajánlja az EU-EKB-IMF-trojka. Emlékeztetett, Görögország problémája és Magyarország államcsőd-közeli helyzete nagyjából azonos időben volt. Láthatjuk hova jutott sajnos Görögország az EU-s gyakorlattal, megoldásokkal, és hova jutott hazánk a sokat támadott intézkedéseivel. Be kell, hogy vallják a támadók is, célravezető az a módszer, melyekkel Magyarország a helyzetet kezeli – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó.

 A konferencián beszédet mondott többek között Szalai Piroska miniszteri biztos, Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója és Dávid Ilona, a MÁV-GySEV elnöke. A tudósítás itt olvasható.
(fidesz.hu)

"Magyarország jobban teljesít a családok támogatásának területén is" [Videó]

"Magyarország jobban teljesít a családok támogatásának területén is"
A család az emberek érdekeit képviselő politikai gondolkodás és cselekvés alapja - jelentette ki Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Nyíregyházán, a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának első előadását megelőző sajtótájékoztatón, pénteken.
 
A család nem pusztán ideológia, a nemzeti, kereszténydemokrata politikai gondolkodás sarokköve, hanem sokkal több annál: a legtermészetesebb, a leginkább a mindennapi életből fakadó csoport, messze az ideológiák felett áll, az emberek érdekeit képviselő politikai gondolkodás és cselekvés alapja – fogalmazott Doncsev András. Az államtitkár kiemelte, a családbarát politika a szubszidiaritás elvét érvényesítve, összetett megoldásokat kínál. Egy kormány akkor cselekszik helyesen, ha azokat a csoportokat erősíti meg elsősorban, ahol a problémák alapvetően jelentkeznek, és ott igyekszik rájuk megoldást találni – fűzte hozzá magyarázatképpen.  


Magyarország jobban teljesít: Családbarát intézkedések
A kormány kiemelten kezeli a családtámogatási rendszer hatékonyságának folyamatos növelését – emelte ki a politikus. Szólt arról is, a kabinet a rövidtávon olyan intézkedésekkel igyekszik megerősíteni a családokat, amelyek csökkentik az emberek mindennapi terheit. Példaként a családi adózás bevezetését említette, ami 2011-ben és 2012-ben is 180 milliárd forintot hagyott a családoknál. A kormány döntött arról is, hogy visszaállítja a gyest három évre, megnöveltük a további családtámogatási ellátások összegét, ennek eredményeképpen a gyermekgondozási díj maximális összege 43 százalékkal nőtt, és megerősítettük a nevelőszülői hálózatot is – sorolta. Kiemelte azokat az intézkedéseket is, amelyek a devizahiteles családok megsegítését célozzák. Ezek valamelyikével 320 ezer család élt idáig – tette hozzá.

Ebbe a csoportba sorolható az utóbbi idők legsikeresebb intézkedése is, a rezsicsökkentés, amelynek köszönhetően 2013. január 1-től közel négymillió magyar háztartásban 10 százalékkal mérséklődött a villany, a gáz és a távhő díja –jelentette ki. Mint ismert, július 1-től újabb 10 százalékos csökkenés várható a víz, a csatorna, a szemétszállítás, valamint a kéményseprés díját illetően. Doncsev András leszögezte, ez az intézkedés hatalmas könnyebbséget jelent a családok számára.
Fotók: fidesz.hu
Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a kormány számos középtávú intézkedést is hozott a családok érdekében, amelyek elsősorban a kedvezőbb munkaerőpiaci helyzet megteremtésére irányulnak. Rámutatott, a munkahelyvédelmi akcióterv segítségével a 25 év alatti fiatalok, illetve a kisgyermekes anyák elhelyezkedési esélyei is megnőttek. A közmunkaprogram eredményeképpen sok család már nemcsak segélyből, hanem munkabérből élhet meg – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, a programban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 38 ezren vesznek részt. Emellett a politikus megemlítette azt is, hogy uniós és hazai forrásból számos nagyberuházást támogattak, amelyek munkát adhatnak a környékbeli szakembereknek.

 
Ezzel egy időben úgy reformáltuk meg a szociális kiadásokat, hogy azok is a munka irányába való elmozdulásra ösztönözzenek – hangsúlyozta. Megjegyezte, az Orbán-kormány fontosnak tartja az idősek életének jobbá tételét is, szavai szerint ez utóbbit az is mutatja, hogy a kormány magasan az infláció felett emelte meg a nyugdíjakat.

Doncsev András arról is beszélt, a kormány a demográfiai és népesedési problémákra is megoldást szeretne kínálni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az elmúlt időszak népesedési adatai visszaigazolják a családbarát fordulat sikerét. Mint kifejtette, 2012-ben az élveszületések száma már 2,6 százalékkal nőtt, a házasságkötések száma két éve folyamatosan növekszik, miközben kevesebb a felbomlott házasságok száma.

Doncsev András ismertette, 2010 óta csökkent a halálozások száma, és közel tizenegy százalékkal kevesebb a terhességmegszakítás is. Elmondhatjuk, hogy Magyarország igenis jobban teljesít a családok támogatásának területén is, amit mi sem bizonyít jobban, mint a növekvő születésszám, a több házasságkötés, a kevesebb válás és a magzatelhajtások csökkenő száma – zárta szavait a kormánypárti politikus.
(fidesz.hu)

"Ha kell, képesek vagyunk mindent újrakezdeni"

"Ha kell, képesek vagyunk mindent újrakezdeni"A vecsésieknek nem csak álmaik voltak, meg is valósították azokat - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Bálint Ágnesről elnevezett új vecsési művelődési intézmény megnyitóján.

A házelnök méltatva Vecsés és az ott élők teljesítményét, úgy fogalmazott: "példájuk is bizonyítja, hogy ha kell, képesek vagyunk mindent újrakezdeni". Bálint Ágnes búcsúját - "Csodaszép életem volt, meseszép" – idézve kijelentette: "ennél nagyobb dolgot egy átdolgozott élet után kevés ember mondhat". Élete része volt Vecsés életének, éppen úgy, ahogy meséi révén Magyarország életének is. "Az én nemzedékem éppen úgy ismerte a Futrinka utcát és Mazsolát, mint gyermekeinké." Bálint Ágnes meséivel generációkat tanított emberségre, szépségre, jóságra, igazságra és szeretetre – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a művelődési otthonnak az a küldetése, hogy ne csak várja, össze is gyűjtse az itt élőket.
  
Szlahó Csaba polgármester emlékeztetett arra, hogy a város történetének egyik legnagyobb beruházása a városközpont és benne a kulturális központ. "A város szívében áll, amely megújuló közösségi tereivel Vecsés új jelképévé válhat." Ez az intézmény azért fontos, mert igazán erős közösséget csak kultúrán keresztül lehet építeni - fogalmazott.
  
Kis Tóth László, a kulturális központ igazgatója arról beszélt, hogy a város mindig megőrizte a kultúra iránti elkötelezettségét, és jelképértékűnek nevezte a központ elnevezését, mert "Bálint Ágnes a mese eszközeivel akarta – nem középiskolás fokon – közönségét tanítani". Az új művelődési centrum legfontosabb feladata a tudás, az élmény és a nyitottság közvetítése, de fontos a játszóház-funkció is - fűzte hozzá.
  
A művelődési központ megnyitóján jelen voltak Bálint Ágnes gyermekei is. A városközpont funkcióbővítő fejlesztése és rehabilitációs projektje keretében új művelődési ház és könyvtár jött létre, a 2 800 négyzetméter nettó alapterületű épületben helyet kapott egy 275 néző befogadására alkalmas színházterem, 4 táncterem, oktatóhelyiségek és egy játszóház is. A pályázat keretében egyebek mellett felújították a Szent István teret, ahol 93 parkolóhelyet alakították ki, de több környező utca rekonstrukciója is megvalósult és modern játszótér is  létesült. A teljes költség meghaladta 1,16 milliárd forintot, amelyhez 700 millió forint támogatást nyert el a város.
(MTI-fidesz.hu)

Rogán: Bármikor be lehessen lépni az árfolyamgátba! [Videó]

Rogán: Bármikor be lehessen lépni az árfolyamgátba!
Tekintettel arra, hogy 2013. május 31-én lejárna a csatlakozás határideje, a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolja, hogy az árfolyamgátba való belépés lehetősége legyen folytonos 2017-ig – jelentette be Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.
 
A z árfolyamgát 2012. április 1. óta érhető el, az eredeti határidő 2012. december 31. volt, azóta a konstrukció határidejét két alkalommal is meghosszabbították. Rogán Antal az árfolyamgátat sikeres lépésnek tartja. 2013 március végéig a 452 ezer jogosultból 150 ezer lépett be az árfolyamgátba, a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya 1250 milliárd forint volt, a teljes hitelállomány 40 százaléka. Az árfolyamgátat választók az azóta eltelt időben 9,2 milliárd forint hitelkamat megfizetése alól mentesültek. Egy átlagos devizahitel-méretre számítva a rögzítési periódus alatt az adós törlesztési terhe évente 175 ezer forinttal csökken – sorolta a képviselő. 
 
 
Rogán Antal sajtótájékoztatója
Rogán Antal felhívta a figyelmet arra, ha minden jogosult csatlakozna az árfolyamgáthoz, akkor közel 200 milliárd forinttal csökkenne a lakosság fennálló devizahitel-állományból fakadó terhe. Az árfolyamgát védelmet nyújt az árfolyam ingadozásával szemben – mondta el Rogán Antal. A Fidesz képviselőcsoportja – tekintettel arra, hogy 2013. május 31-én lejárna a csatlakozás határideje – azt javasolja, hogy az árfolyamgátba való belépés lehetősége legyen folytonos 2017. július 1-ig, a konstrukció fennállásának ideje alatt. Bárkinek, ha törlesztési problémái adódnak, vagy úgy érzi, hogy szüksége van egy védőernyőre, akkor bármikor választhassa az árfolyamgátat, annak egész fennállási ideje alatt – jelentette ki a frakcióvezető.

A politikus tájékoztatott, a javaslatot vasárnap nyújtják be az Országgyűlésnek, és szeretnék, hogy a hétfői napon a házszabálytól való eltéréssel tárgyalják, és még azon a napon fogadják is el azt.

A benyújtásra kerülő javaslat a kapcsolódó anyagoknál tekinthető meg.

Fotó: fidesz.hu
"Nem vagyunk hajlandóak megszorításokra"

A túlzottfeficit-eljárás megszüntetése előtti utolsó pillanatokban járunk. A magyar kormánytól továbbra is intézkedéseket követel az Európai Unió. Nem vagyunk hajlandóak megszorításokra – szögezte le újságírói kérdésre válaszolva Rogán Antal. Elmondta, a kormány hajlandó magán spórolni, és ennek érdekében zárolásokról fogadott el rendeletet, az uniós terhekhez való hozzájárulása pedig a milliárdos reklámbevételű cégeknek a reklámadó lenne. Rogán Antal leszögezte, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja egyetért a kormány azon törekvésével, hogy az uniós terhek csökkentése érdekében a milliárdos reklámbevételű cégektől hozzájárulást kérjen.

A frakcióvezető hangsúlyozta, az adóteher a milliárdos bevételű cégeket érintené, az 1 milliárd forint alatti reklámbevétellel rendelkező cégeket nem. A frakcióvezető a piac nagysága alapján közölte, a reklámadóból 6-10 milliárd forint bevétel várható.

A politikus elmondta, a reklámadó szóba került a miniszterelnök és a szakminiszter pénteki találkozóján, a javaslat ezután került ki a tárca honlapjára, a május 29-i, szerdai kormányülés napirendjén is szerepel majd, és a kabinet döntése után kerülhet az Országgyűlés elé.
Ez tipikus példája a kétértelmű beszédnek

Újságírói kérdésre válaszolva Rogán Antal leszögezte, elfogadhatatlannak tartja a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szavait, melyek a parlament tegnapi ülésén hangzottak el. Ez tipikus példája annak a kétértelmű beszédnek, melynek a célja egyértelmű: megkérdőjelezze a holokauszt tényét úgy, hogy közben súrolja a jogszabályok határát. A frakcióvezető bejelentette, meg fogják vizsgálni, hogy lehet-e a beszédnek bármilyen jogkövetkezménye. Ez azonban nem feltétlenül az Országgyűlés, sokkal inkább a hatóságok feladata – fűzte hozzá.

Elfogadhatatlan Harangozó kijelentése!

Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MSZP-s Harangozó Tamásnak a parlament nemzetbiztonsági bizottságában pénteken tett kijelentését, miszerint a rendőrök megszállják és "végigverik" a várost. Rogán Antal azt mondta az MTI-nek, különösen elfogadhatatlan ez a kijelentés egy MSZP-s képviselőtől, aki nagyon jól tudja, hogy pártja kormányzása idején, 2006-ban a rendőrök a budapesti utcákon ártatlan embereket vertek, lövöldöztek rájuk, és még egy ellenzéki parlamenti képviselő is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
(fidesz.hu)

2013. május 24., péntek

Répássy: Az alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni

Répássy: Az alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni Nem lesznek elbocsátások a kormányhivataloknál a 3 milliárd forintos zárolás miatt - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Répássy Róbert bejelentette azt is, hogy a közelmúltban komoly felháborodást kiváltó esetek elkerüléséhez átalakítaná az igazságügyi szakértők munkaszervezési rendszerét az igazságügyi tárca.

Átszervezésekkel, és nem elbocsátásokkal oldják meg a 3 milliárd forintos zárolás nyomán keletkező problémákat a kormányhivataloknál - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy a kormányablakokban ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni. A létszámcsökkentést úgy tudja elképzelni, hogy a nyugdíjba vonulók álláshelyét már nem töltik be, és erre a kormány hozott is határozatot - fejtette ki.

Arra a felvetésre, hogy ez akkor is az ellátás romlásához vezethet, Répássy Róbert aláhúzta, vannak még tartalékok a közigazgatásban, amelyeket fel kell tárni.

Több ügy, mint például az öregek kegyetlen - két esetben a megtámadott halálával végződő - bántalmazásával és kirablásával vádolt, ám nemrég szabadlábra helyezett R. E. és bandájának ügye is, már a bírósági szakasz előtt, a szakértői vélemény késedelme miatt húzódott évekig, ezért van szükség a rendszer felülvizsgálatára - mondta Répássy Róbert. Kiemelte: az igazságügyi szakértők ügyében lépni kell.

Bizonyos területeken kevés szakértő dolgozik Magyarországon, ám az államtitkár szerint a rendszer összességében képes lenne arra, hogy gyorsan feldolgozza az ügyeket, azonban nem egy szervezet irányítja őket. Mint mondta, ahány szakértő, annyiféle szervezetbe tagozódik és annyiféle különböző megbízási formában vagy feladati formában látja el a munkáját, így ezeket egységesíteni kellene vagy legalább közelíteni egymáshoz. A szakértők szervezésében az államnak nagyobb szerepet kell vállalni - tette hozzá.
 Répássy Róbert úgy gondolta, hogy az igazságügyi szakértői kamarának, az intézeti szakértőknek, valamint az igazságügyi tárcának közösen kellene kidolgoznia ennek részleteit.
(inforadio.hu-fidesz.hu)

Navracsics: Ma várhatóan elküldjük az Európai Bizottságnak szánt válaszokat

Navracsics: Ma várhatóan elküldjük az Európai Bizottságnak szánt válaszokatVárhatóan még ma, azaz május 24-én, pénteken elküldi a Közigazgatatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az Európai Bizottságnak az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban megfogalmazott kérdésekre adott válaszokat – mondta a 180 percben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A politikus hangsúlyozta, az ügyben folyamatos a szakértői párbeszéd az Európai Bizottság és a kormány között. A brüsszeli testület a bírósági ügyek áthelyezhetőségével, a bíróságok által a különadók miatt kivetett büntetéssel és a pártok választási reklámjainak médiában történő sugárzásával kapcsolatban tett fel kérdéseket.  A tárcavezető szerint a felek mindhárom esetben közel járnak a megoldáshoz. Az ügyek áthelyezhetőségéről a kormány párhuzamosan tárgyal a Velencei Bizottsággal és az Európai Bizottsággal, és bár a kabinet és Brüsszel álláspontja közel áll egymáshoz, vannak olyan jelek, hogy az uniós testület meg akarja várni a Velencei Bizottság döntését – tette hozzá a miniszter.
A politikus a Kossuth Rádió műsorában a Tavares-jelentéssel kapcsolatban azt mondta, annak közjogi kötelező ereje csekély, inkább politikai hatása lehet, az Európai Parlament (EP) által megvitatandó és esetleg elfogadandó vagy elutasítandó dokumentumról van szó, amely nem kötelező formában fog megjelenni.
Navracsics Tibor szerint az, hogy a jelentéssel kapcsolatos magyar kifogások érvényesülnek-e a végső változatban a politikai vita függvénye. A kabinet megteszi a kifogásait, majd az EP alapjogokkal foglalkozó bizottsága, részben pedig a plenáris ülés szavazhat ezekről – tette hozzá a miniszter az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés tervezete kapcsán, amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares május 7-én mutatott be.
A portugál politikus által összeállított dokumentum szerint bírák nyugdíjazásával és az ügyek áthelyezésével az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke befolyásolhatja az ítélkezést.  Navracsics Tibor szerint ezek nem tényállítások, hanem Rui Tavares érzéseiről, gyanakvásairól.  Ebből is látszik, hogy politikai dokumentumról van szó. A tárcavezető hozzátette, az Európa Tanáccsal folytatott együttműködés révén már számos esetben megnyugtatóan tudták rendezni ezeket a kérdéseket.


Navracsics Tibor hangsúlyozta, az ügyek áthelyezhetősége melletti egyik fontos érv, hogy csak így kezelhetőek a bírósági eljárások elhúzódása okozta problémák. Erre példa az gyilkossággal vádolt ároktői banda ügye, amelynek tagjait ki kellett engedni az előzetes letartóztatásból, mert ügyükben nem született időben elsőfokú ítélet.  A miniszter szerint ugyanakkor a kormány pontosan tudja, hogy az ügyek áthelyezése nem a legjobb megoldás. A legjobb megoldás egy több milliárdos fejlesztés lenne az igazságszolgáltatásban, hogy több emberük, korszerűbb gépeik legyenek, fejlettebb infrastruktúrájuk és így le tudják dolgozni az elmúlt években felhalmozódott ügyhátrányt.
(hirado.hu-fidesz.hu)

2013. május 23., csütörtök

Orbán: Ki kell kerülnünk a túlzottdeficit-eljárás alól

Orbán: Ki kell kerülnünk a túlzottdeficit-eljárás alólMagyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő ugyanitt arról is beszélt, hogy folytatni fogják a Magyarországon rezsicsökkentésnek nevezett politikát, mind a háztartások, mind a vállalkozások esetében.

Emlékeztetett arra, hogy 2010 május-júniusban a költségvetési hiány 7,2 százalék volt, azt az év végére levitték 4,2-re, majd 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban "nyilvánvalóan három százalék alatt lesz a hiány".
  
"Az a kérdés, hogy tegyünk-e még lépéseket, hogy biztosra menjünk" az uniós túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülést illetően - mondta a kormányfő. Ebben - közölte - még vita zajlik a kormányon belül is.

 Orbán Viktor utalt arra: elküldtek egy levelet az Európai Bizottságnak, amelyben háromlépcsős javaslatot tettek.
Fotó: Miniszterelnökség - Burger Barna
"A kiadási oldal lefaragásával zároltunk a szakértők szerint 0,3 százaléknyi összeget. (...) Kilátásba helyeztük, hogy ha ez nem elegendő, akkor az egyszeri beruházásokat nem a költségvetési források terhére, hanem az állami vagyon terhére fogjuk megvalósítani, tehát az egyszeri kiadásokat egyszeri bevételekkel fogjuk megoldani. A harmadik lépés, ha ez sem elegendő, akkor pedig hajlandóak vagyunk bizonyos fajta adókat megemelni" - mondta a miniszterelnök.
  
Mint folytatta, a vita arról zajlik, hogy elég-e a zárolás, vagy a másik kettőt is meg kell-e lépni. "Én a belső vitákban azt képviselem, hogy a másik kettőt is lépjük meg" - tette hozzá.

 "Lehet hogy a zárolás nulla hárommal csökkenti a hiányunkat, így már kettő hét körül vagyunk, de miután láttunk már karón varjút, bántak már itt velünk úgy, hogy a matematikai szabályok mégsem voltak érvényesek, ezért (...) inkább menjünk tovább" - fogalmazott Orbán. Szerinte fel kell sorolni azokat az egyszeri kiadásokat, amelyeket egyszeri bevételekkel kell pótolni. Ehhez hozzáfűzte: "ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené".
   
"Az energiaárakat csökkenteni kell"


A csúcstalálkozó egyik fő témáját illetően miniszterelnök elmondta: részletesen foglalkoztak azzal, milyen negatív hatással járnak a magas energiaárak a gazdasági versenyképességre. Az energiaárakat csökkenteni kell - állapította meg, és közölte: folytatni fogják a Magyarországon rezsicsökkentésnek nevezett politikát, mind a háztartások, mind a vállalkozások esetében.
  
"Állami eszközökkel csökkenteni fogjuk a vállalkozások által használt energia árát is" - mondta Orbán. Kifejtette, hogy Európában ma még nem működik, és rövid távon nem is várható az egységes liberalizált piac, amely valóságos verseny révén valós árcsökkenést eredményezhetne. Ennek kialakulása csak középtávon remélhető, és addig - hangsúlyozta a kormányfő - szükség van a hatósági eszközökre.
  
Magyarország nukleárisenergia-fejlesztésekre készül - közölte a kormányfő, fontosnak nevezve, hogy az unió az egyes energiahordozó-fajták között ne állítson fel rangsort, hanem semleges szabályozás révén biztosítsa az atomenergia "egyenjogúságát".
  
Magyarország nem támogatja az adóharmonizációra irányuló elképzeléseket

Az EU-csúcs másik fő témájával, az adózás kérdéskörével kapcsolatban Orbán megerősítette, hogy Magyarország nem támogatja az adóharmonizációra irányuló elképzeléseket, mert az adórendszerek közötti versenyt tartja kívánatosnak. Támogat viszont minden olyan intézkedést, amely az adófizetés elkerülése, az adócsalás ellen irányul. Mint mondta, az uniós vezetők között egységes eltökéltség mutatkozott az ilyen kiskapuk bezárására.
 Két területen - tette hozzá - még vita van. Az egyik az, hogy a tagországok között a pénzügyi információk tekintetében azonnal létrejöjjön-e automatikus információcsere - ezen az állásponton van többek közt Magyarország -, vagy pedig adjanak e tekintetben 2-3 év haladékot. A másik vitás terület, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a nagy világcégekkel szemben az adófizetési kötelezettség érvényesítésére.
  
Nincs vita Angela Merkellel

A sajtótájékoztatón a miniszterelnök kérdést kapott arról, hogy beszélt-e külön Angela Merkel német kancellárral, a múlt heti kijelentései kapcsán. Orbán Viktor válaszában leszögezte: a német kancellárral a magyar kormánynak nincs vitája, és a CDU-val sincs vitája a Fidesznek.
  
"Azzal is egyetértünk a kancellár álláspontjai közül, hogy válság idején is fontosak az emberi jogok és a demokratikus értékek" - tette hozzá. Ugyanakkor - folytatta - "megkerülhetetlen ténynek tartjuk, hogy Németországban választások lesznek szeptemberben, és elvi álláspontunk, hogy a német belpolitikában nem kívánunk részt venni".
  
"Tehát nem akarjuk, hogy Magyarország a német választási kampány témája legyen. Ezért én arra szólítottam föl az összes miniszteremet, hogy tartózkodjanak minden, Németországon belüli eseménynek a kommentálásától" - mondta Orbán Viktor.
  
Szintén feltették a miniszterelnöknek azt a kérdést, miként reagál Martin Schulz európai parlamenti elnök azon közlésére, miszerint a Metro című brüsszeli lap nem a valóságnak megfelelően idézte őt, amikor azt a kijelentést tulajdonította neki, hogy Magyarországon össze akarják írni a zsidókat. Orbán azt válaszolta, hogy a politika sem működik bizalom nélkül, és ha az EP-elnök ezt mondja, akkor ezt el kell tőle fogadni.
(MTI-fidesz.hu)

"Torz és elfogult az Amnesty-jelentés"

"Torz és elfogult az Amnesty-jelentés"
Ma reggel megint arra ébredtünk, hogy alaptalan és hamis állításokkal próbálnak nyomást gyakorolni Magyarországra, hiszen Rui Tavares után most az Amnesty International írt jelentést Magyarországról – mondta Hoppál Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormánypárti képviselő emlékeztetett, ugyanez a szervezet volt az, amely támogatóként jelent meg a Bajnai-gárda mögött, amikor „erőszakos és törvénytelen cselekedetekre buzdították a fiatalokat, a Fidesz székházba küldve őket törni-zúzni”.
 Hoppál Péter szerint az Amnesty International éves jelentése nem objektív, hanem kifejezetten „torz és elfogult Magyarország képet mutat be, olyat, amit a Gyurcsány-Bajnai szövetségtől már megszoktunk”. Kénytelenek vagyunk ezen ismérvek alapján a magyar emberek nevében visszautasítani ezt a hamis Magyarország képet – húzta alá a kormánypárti politikus, aki szerint „a baloldal lemezét tette fel az Amnesty-jelentés a romakérdés tekintetében”, hiszen arra hivatkozik, hogy Magyarországon erőszakos és terrorcselekményekkel üldözik a romákat. Hoppál Péter ehhez kapcsolódóan megjegyezte, mindez 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején történt, a feltételezett elkövetők pedig immár bíróság előtt állnak. 
 
Fotók: fidesz.hu
A Fidesz szóvivője kitért rá, a jelentés azt is elfelejti közölni, hogy Magyarország jelenlegi kormánya kezdeményezte az Európai Roma Stratégia létrehozását, és elsőként dolgozott ki az unióban egy példaértékű, nemzeti romastratégiát.

Hoppál Péter a jelentés médiatörvényre vonatkozó részével összefüggésben arról beszélt, „a médiatörvény ügyében ma már tudjuk, hogy az idő Magyarországot igazolta”, hiszen minden vita lezárult, és az unió jóváhagyta a jogszabályt. Az új alkotmányt ért bírálatok kapcsán a fideszes politikus felidézte, az Alaptörvény a házasság fogalmát egy férfi és egy nő között értelmezi. Azt hiszem, ehhez nem kívánok hozzáfűzni semmit – mondta Hoppál Péter. 

 
A szóvivő szerint az a jelenség, amely Magyarországra alaptalan vádakat zúdító érveket sorakoztat fel, és amely különféle jelentésekben próbálja lejáratni a magyar embereket, nem újdonság. Ezzel összefüggésben Hoppál Péter arról beszélt, láthattuk már, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke külföldre szaladgál, onnan próbál nyomást gyakorolni Magyarországra, sőt, ki is jelentette, hogy a szocialisták kampányában kifejezetten számítanak és építenek a külföldi nyomásra. Hoppál úgy folytatta, „Bajnai Gordont is külföldről pénzelik, úgyhogy ott sincs túl sok csodálkoznivaló, hogy a baloldal miként vélekedik Magyarországról”.
Hétről hétre újabb aljasságok derülnek ki a baloldalról. A maffiabaloldal az alvilággal szövetkezett a demokratikus választások elcsalása érdekében, valamint az is kiderült az elmúlt napokban, hogy totális átverés a szocialisták most zajló aláírásgyűjtése is, és a törvénytelenség gyanúja is fennáll ennek kapcsán – jelentette ki Hoppál Péter. A szóvivő úgy fogalmazott, „a magyar embereknek elegük van abból, hogy a baloldal a külföldet használja fel, hogy nyomás alá helyezze Magyarországot.” Nem hagyjuk magunkat gyarmatosítani, és nem hagyjuk, hogy elvitassák a magyar emberek teljesítményét – szögezte le Hoppál Péter.

„Ma már semmin nem csodálkozunk a baloldal vonatkozásában”

Az őszödi beszéddel kapcsolatos, a Heti Válaszban megjelent interjút érintően Hoppál Péter azt mondta, újra az derült ki, hogy „a baloldal erői és személyei egymást hallgatgatták le, és egymástól eltérő véleményeket fogalmaznak meg”. Ebben a vitában mi nem tudunk és nem is kívánunk részt venni, mindenesetre az látszik, hogy a bizalmatlanság mai napig tartó jelei és tartalmi kérdésekben roppant erős véleménykülönbségek mutatkoznak közöttük. Egymás elleni bizalmatlanságukat csak tetézi, hogy a baloldal maffiamódszereket is képes volt alkalmazni. Lepaktáltak a szervezett alvilággal a választás elcsalása érdekében – erősítette meg korábbi szavait Hoppál Péter.
Az MSZP csütörtökön kiadott közleményére a Fidesz szóvivője úgy reagált, nyilvánvalóan látható, hogy amint újabb hírek kerülnek elő a baloldal visszaéléseiről, akkor ők egyből vádaskodni kezdenek, miközben minden eszközzel próbálják elhárítani a közvélemény figyelmét az elmúlt év legsúlyosabb politikai botrányáról, a Portik-Laborc ügyről.
(fidesz.hu)
 

Orbán: Az új alkotmány körüli viták korszaka lezárult [Videó]

Orbán: Az új alkotmány körüli viták korszaka lezárultErős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül; erős alkotmányos alap pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel. Az Alkotmánybíróság elnöke ugyanitt kiemelte, az új alkotmánybírósági törvény szabályozása lehetővé teszi a hatékony alkotmánybíráskodást.

Egy demokratikus ország stabilitásának és harmonikus működésének nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy az alkotmányos intézmények és azok vezetői párbeszédet folytassanak egymással – jelentette ki Orbán Viktor a megbeszélés jelentőségére utalva. A kormányfő emlékeztetett, hogy ennek szellemében folytatott eszmecserét a Kúria elnökével és a legfőbb ügyésszel is. 


Orbán Viktor és Paczolay Péter sajtónyilatkozatot tett
Az Alkotmánybíróság az a testület, amely a magyar alkotmányosság első számú őre – mutatott rá. A 2010-es választásokat követően a kormány munkájának középpontjában az erős és szuverén Magyarország megteremtése áll. Erős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül; erős alkotmányos alap pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: az erős Magyarország fenntartásában az Alkotmánybíróságra megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen feladat hárul.
Fotó: fidesz.hu
A miniszterelnök szólt arról is, az új alkotmány körüli viták korszaka lezárult. Nagyon ritkán adódik egy ország közjogi történetében olyan izgalmas és szép időszak, mint a mögöttünk hagyott másfél-két esztendő, ami egy új alkotmányos rendszer kiépítését jelentette – fogalmazott. Mint mondta, viták nélkül nincs demokrácia, a demokratikus államélethez azonban az is kell, hogy a viták egy idő után nyugvópontra jussanak. Az alkotmányozásról szóló viták megfelelő mélységűek és hosszúságúak voltak – fűzte hozzá. „Jogászi szempontból szép és izgalmas volt” – jegyezte meg a kormányfő.
Az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak Magyarországon
 Az Alkotmánybíróság most megvizsgálta – hiszen korábban erre nem volt lehetősége -, hogy az alkotmányozó hatalom, azaz az Országgyűlés, szabályos körülmények között fogadta el az alkotmányt – közölte Orbán Viktor. Hozzátette: alkotmánnyal kapcsolatos döntését az Ab meghozta, ezért elmondhatjuk, az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak Magyarországon.

A miniszterelnök egyetértett Paczolay Péterrel abban, hogy az Alkotmánybíróságnak feladata van a magyar és a nemzetközi jog összhangjának megteremtésében. Ennek kapcsán kifejtette: az összhang megteremtése természetesen az alkotmányozó, törvényhozó feladata, de munkájába be kell építenie az Ab szempontjait is. Orbán Viktor egyúttal köszönetét fejezte ki az Alkotmánybíróságnak - ami a magyar alaptörvény védelmezője és a közjogi kultúra továbbfejlesztője is egyben -, azért a munkáért, amit az elmúlt időszakban végzett.



Az Ab hatáskörével és eljárásával összefüggésben a kormányfő úgy fogalmazott: a kormány komolyan veszi azt a korábbi vállalását, ha az államadósság a GDP-hez viszonyított 50 százalék alá csökken, akkor a testület ismét foglalkozhat a költségvetési és adókérdéseket érintő szabályozások alkotmányos dimenzióival.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy Paczolay Péterrel áttekintették az Ab eljárásrendjét, mellyel összefüggésben kiemelte: „jó kezdeményezés volt a hallgattassék meg a másik fél elvének bevezetése az Ab működésébe is”. A grémium működését szabályzó törvényjavaslatról szólva Orbán Viktor aláhúzta: a magyar parlament nem fogad el olyan Ab-ról szóló törvényt, amelyről ne egyeztettek volna előzetesen a testülettel.
Hatékony alkotmánybíráskodás

 
Paczolay Péter elmondta, áttekintést adott a kormányfőnek az Alkotmánybíróság új hatáskörével és eljárási rendjével összefüggő eddigi tapasztalatokról. Az új alkotmánybírósági törvény szabályozása lehetővé teszi a hatékony alkotmánybíráskodást, ugyanakkor ennek tényleges megvalósulása szempontjából lényeges kérdés, hogy a vezető politikusok, a kormány, az Országgyűlés reagáljanak az Ab döntéseire, és építsék be munkájukba a testület döntéseit és megfontolásait – szögezte le az Alkotmánybíróság elnöke. Hozzáfűzte: Így a viták nem lépik, nem léphetik át a jogállamiság kereteit.

Kifejtette, emellett szót ejtettek arról is, hogy a nemzetközi és a magyar jog összehangolásában szintén fontos szerep hárul a testületre.
(fidesz.hu)

Kövér: A kormány megmentette az országot a csődtől

Kövér: A kormány megmentette az országot a csődtől
A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit, elvégzett munkájának mennyisége pedig vetekszik az 1990 és 1994 közötti első szabadon választott kormányéval - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este Budapesten.
 
 A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezetének Mit? Miért? Hogyan? Magyarország jobban teljesít című országjáró kerekasztal-beszélgetésén a házelnök emlékezetett arra, hogy 2010-ben még a görögországi válságos állapothoz hasonlították az ország helyzetét. Magyarország azonban önerőből kikerült a kátyúból, és ma már beindulni látszik a gazdasági növekedés, ami az emberek áldozatvállalásának és a kormány politikájának köszönhető - fogalmazott.
   
Kövér László arról is beszélt, hogy egyebek mellett az egészségügy, a közigazgatás és az oktatás reformjára vonatkozó törvényeket kellett hozni, és reményét fejezte ki, hogy az idő bebizonyítja majd: ezek a rendszerek működnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó törvény lesz az idei legfontosabb törvény, amelyet meg kell hozni, és a következő egy év arra is jó lesz, hogy a finomhangolásokat elvégezzék a különböző rendszereken.
   
A házelnök kiemelte, a Fidesz-KDNP kétharmados többségének az az oka, hogy a szocialista kormányzás nyolc éve alatt "totálisan szétrohasztották az országot", és "amit nem lehetett, azt is ellopták", az emberek pedig érzékelték, hogy ha nem választanak más irányt, akkor katasztrófába sodródik az ország. Megjegyezte: a gazdasági adatokat tekintve egyedül a magyarországi mutatott komolyabb növekedést a volt szocialista országok közül, holott a foglalkoztatás 2010-ben Magyarországon volt Málta után a legalacsonyabb.
 
  A demográfiai csökkenéssel kapcsolatban elmondta: 2050-re a lakosok fele 50 évnél idősebb lesz, a beilleszkedésre képtelen emberek aránya pedig előreláthatóan növekedik, de ez nem csak a cigányságot érintő probléma, amit viszont kezelni kell.
   
Úgy fogalmazott: "szégyen és gyalázat", hogy a baloldali politikusok, ahol lehetett, ártottak Magyarországnak az EU-ban, amit a hatalmuk elvesztése miatti frusztrációjukkal magyarázott. Az elszámoltatásról közölte: több száz vizsgálat indult, ezekből több tucat nyomozati szakban, néhány pedig a bíróság előtt van, ugyanakkor az ügyészség és a bíróság eljárására nincs befolyása a kormánynak.
   
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a Horn-kormány idején az áram, a gáz-, a víz és a kommunális szolgáltatókat eladták külföldi tulajdoni többségben lévő cégeknek. Akkor nyolcszázalékos garantált profitot biztosítottak nekik, de ezek a cégek ennél sokkal több haszonra tettek szert, amit kivittek az országból, Magyarország pedig ennek következtében bekerült a vásárlóparitáson mérve Európa három legdrágább rezsijű országai közé.
   
Hangsúlyozta, törvény van arra, hogy 2013. június végéig 10 százalékkal csökkennek majd a víz- és csatornadíjak, továbbá a kéményseprési és a szennyvízszippantási díjak. További rezsicsökkentő intézkedéseket is hoz majd a kormány az eddigi tíz százalékon túlmenően a tervek szerint a villany- és a gázszolgáltatatás terén, ezzel együtt azonban a szolgáltató cégek a rezsicsökkentés miatt nem mennek tönkre - tette hozzá.
   
Fodor Csaba politológus, a Nézőpont Intézet munkatársa közölte: a magyar kormány unortodox válságkezelést folytat, nem megszorításra alapoz, és tekintettel van arra, hogy társadalmi jelenségeket orvosolni kell. A bankadó, a telefonadó és a multinacionális cégekre kivetett adók meglehetősen sok érdeksérelmet okoztak a külföldi vállalatoknak, amelyeknek erős
lobbitevékenységük van az EU-ban - állapította meg.
   
Kitért arra is, hogy jelenleg az EU-val folytatott vita abban áll, hogy az Európai Parlament milyen alapon szól bele a tagállami alkotmányozás folyamatába, és milyen jogon folytat stílusvitát a jogszabály-módosítások tekintetében. Úgy látja, a baloldalnak ugyanakkor egyetlen eszköze a külföldi szövetségesekhez való fordulás, de a kormánypártok nem a külföldi kritikák miatt veszítették el támogatottságuk egy részét, 2013 elején pedig megszűnt a Fidesz támogatottságának csökkenése.
   
Megállapította, hogy a baloldal súlyos identitásválságban van, "nem tudják ki a vezetőjük, nincs programjuk", és ellenzik az egyébként jórészt baloldali színezetű jelenlegi kormányzati lépéseket.
   
A kerekasztal-beszélgetést Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri tiszteletbeli elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője vezette, aki az esemény előtti sajtótájékoztatón elmondta: a második Orbán-kormány azért nem tud többet fordítani jóléti kiadásokra, mert nyolc év szocialista kormányzása "brutálisan eladósította az országot". Míg 2002-ben a bruttó hazai termék (GDP) 53 százaléka volt az államadósság, addig 2010-ben már a 82 százaléka - tette hozzá.
   
Az eseményen jelent volt mások mellett Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár.
(MTI-fidesz.hu)

Napirenden a szennyvízszippantás díjának csökkentése


A szennyvízszippantás díjának csökkentéséről tárgyal elsőként, majd a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel az Országgyűlés csütörtöki ülésnapja, amelynek végén a halgazdálkodások és a halak védelme kerülhet szóba.
 
A Ház ülése reggel 8 órakor a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint a további rezsicsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról szóló javaslat általános vitájával kezdődik. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője, Németh Szilárd javaslatában - a korábban végrehajtott rezsicsökkentő lépésekhez hasonlóan - tíz százalékkal csökkentené a szennyvíz szippantásának díját is.
   
Ezt követően a parlamenti frakciók javaslatára idézhetik fel a diktatúrák igazságtalanságait a képviselők. Határozati javaslataikban a szocialisták a nemzetiszocialista vészkorszakra, a jobbikos képviselők pedig a kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek rémtetteire hívnák fel a fiatalabb generációk figyelmét. A Fidesz előterjesztésében a diktatúrák által intézményesített gonoszságot javasolja bemutatni a jövő nemzedékeinek.
   
Az ülésnap további részében terítékre kerülnek az atomenergiával, a személyszállítási szolgáltatással, a közbeszerzésekkel, valamint az oktatással és az egészségüggyel összefüggő törvénymódosítások is. A képviselők utolsó napirendi pontként a halgazdálkodásról és a halak védelméről szóló törvényjavaslatot véleményezhetik.
(MTI-fidesz.hu)

Létrejöhet a kazah-magyar pénzügyi alap


Szándéknyilatkozatot írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és kazah társa a közös magyar-kazah pénzügyi alap létrehozásáról szerdán - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek Asztanából telefonon adott interjúban.
 
Varga Mihály jelezte: Jerbolat Doszajev gazdasági és költségvetési tervezésért felelős miniszterrel folytatott kétoldalú tárgyalásukon megegyeztek arról, hogy a két ország nagyságrendileg 10-15 millió dolláros összeggel járulhat hozzá az alap létrehozásához, amellyel elsősorban azokat a magyar és kazah kis- és középvállalatokat fogják támogatni, amelyek forrás hiányában nem tudnak belépni, közvetlen elérni a másik ország piacára.
  
"Egyetértés van abban, hogy azoknak a tőkehiányos vállalkozásoknak kell adni, akik egyébként egymás piacain versenyképes árukkal tudnának megjelenni" - mondta, hozzátéve, hogy az asztanai magyar kereskedőház szerdai átadásával megvan az intézményi keret a külkereskedelmi együttműködés elősegítésére.
 
 Varga Mihály elmondta: a korábbi 50-100 millió dolláros összeghez  képest kisebb összeggel indul meg az alap, és "ez nem egy olyan nagyságrend, hogy a költségvetéseinket keresztbevágja, ugyanakkor elegendő ahhoz, hogy az alap támogatni tudjon kazah és magyar vállalkozói megjelenést".
  
A megbeszélésen kezdeményezte egy közvetlen, Budapestet és valamelyik kazah várost összekötő légi járat újraindítását is. Akár Budapest-Asztana, akár Budapest-Almati, Budapest-Atirau járat elindításáról kezdtünk el gondolkozni - tette hozzá.
  
A magyar miniszter Jerbolat Doszajevvel, aki a magyar-kazah gazdasági vegyesbizottság társelnöke megállapodott arról is, hogy az ősz folyamán újabb ülést tart a bizottság.
  
A gazdasági tárca vezetője Bakitzsán Szagintajev első miniszterelnök-helyettessel és regionális fejlesztésért felelős miniszterrel áttekintette a magyar-kazah gazdasági kapcsolatokat, és meghívta a kazah politikust az őszi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra, amelynek Kazahsztán lesz a díszvendége.
  
Varga Mihály Asztana főpolgármesterével abban állapodott meg, hogy, ha magyar részről van szándék kulturális vagy reprezentatív intézmény felállítására, akkor azt a főváros telek biztosításával is támogatja.
  
A nemzetgazdasági miniszter az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy a látogatás során eddig nem volt szó arról, hogy a kazah állam magyar állampapírokat venne, de nem zárta ki, hogy a miniszterelnökkel való megbeszélésen ez szóba kerülhet.
   Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a magyar finanszírozási helyzet oly mértékben javult, hogy ennek felvetése már nem annyira aktuális. "Én ezt nem tartanám most szükségesnek" - tette hozzá.
  
Varga Mihály csütörtökön, a kétnapos látogatás második napján udvariassági látogatást tesz Szerik Ahmetov miniszterelnökkel, illetve részt vesz a "közép-ázsiai Davosnak" nevezett asztanai gazdasági fórumon, amelynek megnyitóját Nurszultan Nazarbajev kazah elnök tartja.
(MTI-fidesz.hu)

Varga: A zárolás keretösszege teljesülni fog


A kormány által elrendelt költségvetési zárolásokat a tárcák határidőre bejelentették a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), a keretösszeg teljesülni fog - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek szerdán.
 
 
Hozzátette, hogy jelenleg a minisztériumok javaslatainak értékelése zajlik. Az, hogy milyen összegben, hol, milyen forrásokat zárolnak, az a tárcákon is múlik - jelezte.
  
A kormány május 10-én összesen 68,9 milliárd forintos költségvetési zárolásról döntött annak érdekében, hogy az államháztartási hiány biztosan az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásából való kikerüléshez szükséges, a GDP-hez viszonyított 3 százalék alatti szintre süllyedjen.
  
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a tárcáknak  május 17-ig kellett jóváhagyásra megküldeniük a nemzetgazdasági miniszternek zárolási, illetve adott esetben előirányzat-csökkentési terveiket. Ezeket a terveket május 24-ig kell bejelenteniük a Magyar  Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a tárcáknak  május 17-ig kellett jóváhagyásra megküldeniük a nemzetgazdasági miniszternek zárolási, illetve adott esetben előirányzat-csökkentési terveiket. Ezeket a terveket május 24-ig kell bejelenteniük a Magyar Államkincstárnak.
(MTI-fidesz.hu)

Tapolczai Gergely újra EUD-elnökségi tag


A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 4 év után ismét Tapolczai Gergelyt delegálta a Siketek Európai Uniójának (EUD – European Union of the Deaf) elnökségi választására - közölte szerdán a Fidesz-frakció.
 
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét – az elmúlt évek eredményes munkájának köszönhetően – az EUD május 18-i dublini közgyűlésén a legmagasabb szavazati aránnyal, 93 %-kal újra az elnökségbe választották.

"Gratulálunk Tapolczai Gergelynek, és további sikeres munkát kívánunk neki!" - zárul a közlemény.
(MTI/OS - fidesz.hu)
 

"Határtalan összefogás értékeinkért"


Az összefogás szükségességét hangsúlyozta Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya a III. Magyar Világtalálkozó megnyitóján a fővárosban - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata szerdán az MTI-vel. A programokra öt földrész mintegy félszáz országából érkeztek magyar és nem magyar állampolgárok.
 
A rendezvényről kiadott közleményben kiemelték: a napokban zajló III. Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatának a "határtalan összefogás értékeinkért" az alapgondolata. A megnyitó ünnepséget kedden este tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
  
Köszöntő beszédében Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya is az összefogás szükségességét hangsúlyozta. A háznagy - a tájékoztatás szerint - az Országgyűlés munkájára utalva kiemelte, hogy 2010 óta olyan törvények születtek, amelyek alapvetően megváltoztatták, megváltoztatják az összmagyarságról való gondolkodást, és egyúttal jogszabályi kereteket is adnak az együttgondolkodásnak.
    
 
 "De nap, mint nap tapasztaljuk, látjuk, kevés csupán Magyarország határain belül megszervezni az összefogást: széles e világban szükség van a magyarság, sőt a magyarsággal rokonszenvező, együttműködő erők összefogására, a mai fékevesztett világban, ahol a természetes értékek, a legfontosabb parancsolatok elveszni, elfelejtődni látszanak: tisztesség, család, szeretet, megbecsülés, felelősség, áldozatvállalás és bátorság" - idézte Mátrai Márta szavait a közlemény. A háznagy a találkozó üzenetéről azt mondta: "egy a nemzet, és éljünk a világ bármely pontján, honfitársaink teljesítményeit tekintsük az egyetemes magyar kultúra részének. Hagyományainkat és értékeinket őrizzük meg, teremtsünk új értékeket, segítsük egymást, összefogásunk és teljesítményeink által legyünk ismertek a világban."
  
2011. június végén a külhoni és a Kárpát-medencei magyarság kezdeményezésére rendezték meg az I. Magyar Világtalálkozót a Kárpát-medence területén élő és a távoli országokba szétszéledt magyarság tízezreinek.
(MTI-fidesz.hu)

Totális átverés a szocialisták aláírásgyűjtése


Totális átverés a szocialisták élelmiszeráfa-csökkentéséről szóló aláírásgyűjtése: nemcsak hiteltelen, hanem törvénytelen is. Ma kiderült, hogy az MSZP két hónapja teljesen törvénytelenül gyűjti az aláírásokat, és valószínűleg adatbázis építésre használhatja azt - mutat rá szerdai közleményében Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.
 
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a sajtóhírek szerint vizsgálatot is indított a szocialisták aláírásgyűjtése miatt, mert azt az egyértelmű törvényi előírások ellenére nem jelentették be a hatóságnál - írja Hoppál Péter, aki szerint a szocialisták áfacsökkentésre hivatkoznak, de törvénytelen adatbázist építenek.

Újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldal miközben jogállamról és demokráciáról papol, annak alapvető játékszabályait és erkölcsi normáit sem tartja be. A napokban arról is lehullott a lepel, hogy az egész áfa-csökkentési kampányuk egy hazugság,  Bajnai Gordon ugyanis bevallotta, hogy nem támogatja azt - zárul a közlemény.
(fidesz.hu)
 

Az MSZP-s kormányok üldözték adósságokba a családokat


Az ócsai lakópark, amelyen a szocialisták hetente gúnyolódnak, azoknak a családoknak épült, akik már elveszítették otthonaikat, és ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma az utcán lennének - írta közleményében a Fidesz-frakció.
 
Ugyanazok gúnyolódnak ma ezen, akik csaknem szociális katasztrófába taszították a magyar lakosságot. A baloldal szélsőséges gazdaságpolitikája vezetett oda, hogy ma ócsai lakóparkot kell építeni, és családok tízezrei rettegnek azért, hogy megmaradjon a fedél a fejük fölött. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok üldözték adósságokba és svájci frank hitelekbe a családokat, amelynek az lett a vége, hogy 140-szerése nőtt a magyar lakosság devizahitel-állománya. A jelenlegi kormány segítségének köszönhetően eddig 150 ezer család élt az árfolyamgát, 170 ezer család pedig a végtörlesztés lehetőségével. Az ócsai lakópark pedig a legnehezebb helyzetbe kerültek számára ad esélyt és otthont az újrakezdéshez.
(Fidesz-frakció)
 

"A tiszta játékszabályok nem állnak a baloldal érdekében"

Láthatóan, amikor a tettekre kerülne a sor, kézzel-lábbal tiltakozik a baloldal az olcsóbb, tisztább, átláthatóbb kampányfinanszírozás ellen - közölte portálunkkal a Fidesz Sajtóiroda, szerdán.


Tájékoztatásuk szerint a parlament napirendjén lévő új kampányfinanszírozási szabályok tiszta játékszabályokat teremtenek. Mostantól kontrollálhatóvá válik, hogy a pártok kitől, mire, mennyi pénzt kapnak, és keményen büntethetővé válik az is, ha nem tudnak elszámolni a közpénzekkel - tezik hozzá.

A tiszta játékszabályok nyilvánvalóan nem állnak a baloldal érdekében, hiszen - a titkosszolgálati jegyzőkönyvek szerint - úgy tömte a zsebét, hogy hálapénzt fogadott el az alvilágtól - jegyzik meg. Az új kampányfinanszírozás nyilvánvalóan fáj Bajnai Gordonnak is, akit külföldi cégek és bankok pénzelnek - zárul a közlemény.
(fidesz.hu)

KIM: magyarságunk országhatároktól függetlenül összeköt bennünket

Egyedülálló kezdeményezéssel készül a Nemzeti Összetartozás Napjára a KIM; közös éneklésre invitál mindenkit határon innen és túl. Mindenkit  bátorítunk arra, hogy június 4-én 18 órakor énekelje velünk az Összetartozás Dalát a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése, a nyelvéből, zenéjéből, kultúrájából erőt és értéket merítő magyarság nemzeti megújulásának, összetartozásának kifejezésére - közölte a tárca portálunkkal, szerdán.

Tájékoztatásuk szerint a program kötetlen, így bárhol lehet énekelni - otthon, baráti körben, iskolában, szervezetten vagy szervezetlenül - a lényeg, hogy készüljön felvétel a produkcióról. Az Összetartozás Dalának video felvételét fel kell tölteni a legismertebb videomegosztó-portálra, hogy ezen a napon határtalanul szóljon a dal és a közös élmény megerősítsen bennünket: a magyarságunk országhatároktól  függetlenül összeköt bennünket.

Az Összetartozás Dalát Bársony Bálint és Gergely Éva írta. A dal szövege és kottája a www.nemzetiosszetartozas.kormany.hu –ról letölthető, de nem csak az, hanem az a videoklip is, amit a KIM erre az alkalomra ismert énekesek közreműködésével készített az MTVA együttműködésével. A klipet Zilahy Tamás rendezte.

A minisztérium Antal Timit, Csizmadia Annát, Bencsik Tamarát, Baricz Gergőt és Kállay-Saunders Andrást kérte fel a dal tolmácsolására, akik mindannyian azt mutatják: bárhol is szülessünk a világban, a közös nyelv, a közös kultúra mindenhol és mindenkor összeköt minket. Az Összetartozás Dalának klipje folytatódik: a legjobb minőségű, legkifejezőbb feltöltött kisfilmekből nyilvános összeállítás készül és elérhető lesz június 10-e után a weblapon és több országos médiumban is.

Részletek és jelentkezési feltételek, valamint a Nemzeti Összetartozás Emléknapjának eseményei a www.nemzetiosszetartozas.kormany.hu-n!
(fidesz.hu)

A kormányzatnak két egyértelmű célja valósul meg [Videó]

Nem emelték a kötelező árrést, azt ugyanis korábban csak kikényszerített megállapodások szabályozták, most viszont törvény határozza meg. A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy a törvényben a kormányzatnak két egyértelmű célja valósul meg.

Az eredetileg elfogadott 4 helyett 10 százalékban határozta meg a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés keddi ülésén. Döntés született arról is, hogy a júliusban megnyíló trafikokban a korábban meghatározott termékkörökön kívül fagylaltot és jégkrémet is árulhatnak majd. A trafiktörvényt még tavaly szeptemberben fogadta el az Országgyűlés, eszerint júliustól dohányárut csak a pályázati úton kiosztott koncesszió alapján megnyíló nemzeti dohányboltokban lehet árusítani. Ezzel negyvenezerről kb. hatezerre csökken az elárusítóhelyek száma.    



Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában
A kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában hangsúlyozta: nem emelték a kötelező árrést, egyszerűen törvényben rögzítették a tíz százalékot, míg a korábbi mértéket a nagykereskedők és gyártók által kikényszerített árrés határozta meg. Giró-Szász András emlékeztetett rá, a módosító csomagnak volt másik két eleme is: a tiltott szponzoráció – reklámtermékek elhelyezése -, illetve a 18 éves kor alattiak kitiltása.

A szóvivő hangsúlyozta, a kormányzatnak két egyértelmű célja valósul meg: a népegészségügyi szándék, illetve egy nemzetgazdasági piacátrendezés, hogy a multinacionális cégektől kisebb, hazai vállalkozásokhoz kerüljön ennek a profitnak a nagy része. Évente 10-12 milliárd forint profitot termeltek ezek a nagyvállalatok – folytatta Giró-Szász András, aki szerint a termékkörök bővülése lehetőség a trafikosoknak, a fő profil azonban továbbra is a dohányáru marad. Maga a rendszer nem növeli meg a feketekereskedelmet, hiszen az eddig is volt, azt a NAV hatékony fellépése tudja visszaszorítani - tette hozzá.

A kampányfinanszírozás változásáról a kormányszóvivő azt mondta: egy húszéves probléma oldódott meg, hiszen eddig nem lehetett tisztán látni, hogy egy-egy politikai párt mekkora összeget fordít kampányokra. Hozzátette: a tisztánlátáshoz szükséges előre szabályozni, hogy a pártok illetve az egyéni mandátumért induló képviselők mekkora keretösszeggel, mekkora állami támogatással gazdálkodhatnak. Giró-Szász András szavai szerint a kártya, az utólagos elszámolás és a kétszázalékos határ is ezt szolgálja.
(hirado.hu)

Csütörtökön temetik el Rácz Sándort


Csütörtök délután, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vesznek végső búcsút Rácz Sándortól, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnökétől - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
 
 
 A búcsúszertartást megelőzően, kora délelőtt róhatják le kegyeletüket a hozzátartozók és tisztelők a Szent István-bazilikában, majd ugyanott gyászmisét tartanak, amelyen a sajtó képviselői csak előzetes regisztrációt követően vehetnek részt - közölte a MVSZ.
  
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke április 30-án, életének 81. évében hunyt el a budapesti Kékgolyó utcai onkológiai intézetben.
  
Rácz Sándor 1933. március 17-én született egy Hódmezővásárhelyhez közeli tanyán. 1947-től a budapesti Standard Gyár szerszámkészítőjeként dolgozott. 1956-ban megválasztották a vállalat (akkor már Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) üzemi munkástanácsa tagjának. A kerületi, majd 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsba került, amelynek december 11-ig az elnöke volt. 1958 márciusában életfogytiglani börtönre ítélték, 1963 márciusában amnesztiával szabadult.
  
1999-ben Nagy Imre Emlékplakettel tüntették ki azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért.
  
Orbán Viktor miniszterelnök levélben nyilvánította ki együttérzését az elhunyt családjának, azt írva: "büszkék lehetünk arra, hogy minden viszontagság ellenére a Rácz Sándorhoz hasonló bátor emberek áldozathozatalának köszönhetően megmaradtunk, és a magyarság ma újra szabad, erősödő, gyarapodó és emelkedő nemzet."
  
A kormányfő gyászlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy Rácz Sándor, a világszerte nagyra becsült forradalmár és közéleti ember hazája mellett a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget is szolgálta tiszteletbeli tagként.  
  
Rácz Sándor nős volt, két gyermek apja.
(MTI-fidesz.hu)

Hoppál: A kormány nem költ Bajnai elleni lejárató kampányra

Bajnai Gordon az, aki minden jel szerint aljas lejárató kampányt indított a bajba jutott családok ellen, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni, és tíz év után ma kimerik nyitni a szájukat arról, hogy hogyan tették tönkre őket a Hajdú-Bét-ügyben - közölte Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, szerdán.

Kiemeli: a kormány nem költ Bajnai Gordon elleni lejárató kampányra, Bajnai Gordon lejáratta magát anélkül is. Közpénzt kizárólag a kisemmizett magyar gazdák kártalanítására fordít a jelenlegi kormány - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)

Ifjúságpolitikai együttműködésről tárgyal Izraelben Mihalovics Péter

Dr. Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos vezetésével Izraelbe látogatott a zánkai Új Nemzedék Központ delegációja – egy februári együttműködési megállapodás értelmében – a helyi Ifjúsági Központ (Israeli Youth Exchange Council) meghívására - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), szerdán.

A tájékoztatás szerint a találkozó célja a két intézmény által kitűzött ifjúságpolitikai célok egyeztetése, valamint közös programok tervezése volt. A 2014-es Holokauszt-emlékév kapcsán különösen fontossá válhat ez a partnerség, hiszen a két ország jövőre számos más területen is közös kezdeményezéseket fog megvalósítani - jegyzik meg Az izraeli Ifjúsági Központ a zánkai létesítményt potenciális helyszínnek tartja további ifjúságpolitikai rendezvények megtartására is - zárul a közlemény.
(fidesz.hu)

2013. május 21., kedd

Rogán: Az alkotmány körüli viták időszaka lezárult

"Az Alkotmánybíróság mai döntése megerősítette az alkotmányt. Az alkotmány körüli viták időszaka lezárult" - közölte portálunkkal Rogán Antal, kedden.

A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmaz: mostantól senki nem vonhatja kétségbe, hogy az alaptörvény elfogadására jogszerűen került sor.
(fidesz.hu)

"Az MSZP az ország ellenzéke" [Videó]


Az előző hetekben nyilvánosságot látott növekedési adatok nemzetközileg is komoly, pozitív visszhangot váltottak ki külföldön – mondta Rogán Antal a nemzetgazdasági miniszter felszólalására reagálva, kedden a parlamentben.
 
A Fidesz frakcióvezetője ennek kapcsán hangsúlyozta: a magyar negyedéves adatok lényegesen jobbak, mint a nyugat-európai országokban, vagy a hazánkkal szomszédos országokban napvilágot látott növekedési adatok.
 

Rogán Antal parlamenti felszólalása
Rogán Antal, megjegyezve, hogy a magyar növekedési adatokról kifejezetten pozitívan emlékezett meg a Wall Street Journal, a Bloomberg, a Reuters és a Handesblatt, rámutatott: csak a magyar szocialisták adtak ki olyan közleményt, hogy ennek az adatnak nem lehet örülni. Ennek kapcsán a frakcióvezető úgy vélekedett: ez volt az a pillanat, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy az MSZP nem a kormány ellenzéke, hanem az ország ellenzéke.
A szocialista frakcióhoz fordulva a fideszes képviselő úgy fogalmazott: „önök annak örülnek, ha az országnak rosszabbul megy, mert azt gondolják, önöknek ettől lesz jobb, de egy felelős politikust az különbözteti meg egy felelőtlen politikustól, hogy minden alkalommal az ország érdekeire  figyel”.
Egyúttal Rogán Antal felidézte azt is, hogy 2009-ben a Bajnai Gordon vezette szocialista kormány idején volt hét százalékos gazdasági visszaesés. „Amikor az ország ellen szurkolnak, akkor a saját teljesítményüket is vegyék figyelembe!” – zárta szavait a Fidesz frakcióvezetője.
(fidesz.hu)

Tovább szigorítanák a termőföldszerzést és -használatot

Tovább szigorítaná a termőföld megszerzését és a termőföld használatát az a törvényjavaslat, amely a korlátozó jogi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szól.

A képviselői önálló indítványt Nagy István (Fidesz) országgyűlési képviselő nyújtotta be. A törvényjavaslat tárgysorozatba vételét és az általános vitára való alkalmasságát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága keddi ülésén egyhangúlag támogatta.
  
Indoklásában a fideszes honatya kiemelte: a jogszabályi rendelkezések kijátszását célzó jogügyletek ezen a területen jóval sokszínűbbek, mint azt korábban feltételezték, ezért van szükség a szigorításra.
  
Ezt megerősítette Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára is, aki elmondta: a témában vizsgálódó tárcaközi bizottság tapasztalata, hogy a földszerzést vagy földhasználatot célzó spekulatív jogügyletek már nemcsak a külföldiek körében jellemzőek, az utóbbi időben a belföldi spekulatív termőföld-szerzés és -használat iránti igény is észrevehetően növekedett.
(MTI-fidesz.hu)