2012. május 19., szombat

Hende: Egyre kevesebb a hiányosság

A honvédség megtette a magáét Magyarország megújításának nagy, közös vállalkozásában - monda Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a fővárosban a Stefánia-palotában.


A miniszter a honvédelem napja alkalmából rendezett központi ünnepségen elmondta: már két esztendeje dolgoznak Magyarország és benne a teljes honvédelmi rendszer megújításán. "Ha végigtekintünk az elmúlt két év munkáján, megállapíthatjuk, hogy a dolgok mozgásba jöttek, és lassan, de biztosan a helyükre kerülnek" - fűzte hozzá. Mint felidézte, az eltelt időszakban megújult a honvédséget érintő teljes jogi háttér; több mint négyszáz jogszabályt alkottak meg - mondta.

Létrejött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az altiszti akadémia, felállították a Ludovika zászlóaljat, visszakerült a honvédséghez a Honvédkórház, amelyet "hatalmas erőfeszítések árán" sikerült konszolidálni - sorolta. Az utóbbi két évben létrejött az önkéntes tartalékos rendszer, amely a rendszerváltozás óta az első igazán új képessége a honvédségnek, és ebben a ciklus végére nyolcezren vesznek majd részt.
  
Megtették az első fontos lépéseket a magyar hadiipar újraélesztésére, és a pénzügyi mozgásteret sikerült jelentősen növelni - mondta. A miniszter szerint lehet találni hiányosságokat, nagy, évtizedes adósságokat, de ezek száma - először az elmúlt két évtized alatt - nem nő, hanem csökken. A rendezvényen kinevezéseket, elismeréseket adtak át; jelen volt a miniszter mellett Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkari főnök és Orosz Zoltán altábornagy, a honvéd vezérkar főnökhelyettese is.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: