2012. május 19., szombat

Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó

Az unió és a valutaalap politikájában bekövetkező trendváltozásáról, a kormányátalakításról, és a magyar gazdaság helyzetéről beszélt többek között Giró-Szász András kormányszóvivő a HírTV Péntek8 című műsorában.

 Fellegi Tamás helyett Varga Mihály lett a tárca nélküli miniszter, az ő feladatkörébe tartozik ezután az IMF-tárgyalás. Az IMF-tárgyalások előkészítése, - mely szükséges volt az unió „zöld lámpájához” - más tárgyalástechnikát, szakembert követelt meg, a pénzügyi megállapodás viszont egy más típusú háttérrel, beágyazódással, előélettel bíró személyiséget követel meg – fűzte hozzá.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai gazdaság mutatóit alapvetően az uniós válság befolyásolja.  A hazai makroszámokat tekintve Magyarország a 27 EU-tagállamból az 1-8 helyen tartózkodik – húzta alá. Elmondta azt is, közel 50 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010 májusában. Giró-Szász András emlékeztetett arra is, gazdasági téren más országokkal nem járt el olyan szigorúan az unió, mint velünk. Példaként a spanyol hiányt említette.

 
Giró-Szász András a Hír tv Péntek8 című műsorában


Emlékeztetett, a kormány megalakulásakor világossá tette: az előző kabinetekkel ellentétben a magyar államháztartásban adódó hiányokat nemcsak a háztartásokra és az államra kívánja terhelni, hanem a közteherviselés elve alapján a piaci szektort is be kívánja vonni. Giró-Szász András  szerint szó nincs arról, hogy a bankokat, pénzintézeteket terhelő adó az, ami megváltoztatta volna a magyarországi leánybankok tőkekihelyezését. Már 2008 óta egyértelmű tendencia, hogy a magyarországi leánybankok a külföldi anyabankok feltőkésítése okán ezermilliárdokat utalnak haza – fűzte hozzá. Ennek ellenére a kormánynak meg kell oldani a kkv-szektor hitelezését. Ennek eleme a Bankszövetséggel kötött megállapodás, valamint az, hogy az állam bankot vásárol fel – tette hozzá.

Szóvivő szerint nemcsak az unióban, hanem a valutalapnál is trendforduló érzékelhető, a szervezet főtitkára lényegében egyértelművé tette: a szigorú fiskális politika mellett a növekedésre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ez volt egyébként az egyik fő fundamentuma a jelenlegi magyar kormány 2010-es gazdaságpolitikájának – tette hozzá.  Giró-Szász András felhívta a figyelmet arra, hogy a trendváltás a gyakorlatban is megmutatkozik, hiszen az elmúlt hetekben az IMF komoly engedményeket tett Románia esetében.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: