2012. május 10., csütörtök

Napirenden a járások ügye



Az Országgyűlés szerdai ülésén folytatja egyebek mellett a gyöngyöspatai konfliktus feltárásáról készült bizottsági jelentés vitáját, de a képviselők ismét hozzászólhatnak például a kormány járások kialakításáról szóló előterjesztéséhez is.


 
 
A parlament reggel kilenc órakor kezdi ülését, napirend előtti felszólalásokra ezúttal nem lesz lehetőség. Elsőként a járások kialakításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája kezdődhet el.
   
Ezt követi a költségvetés kormánypárti képviselők, szabálysértési törvény rendelkezéseivel összefüggésben javasolt módosításának megtárgyalása. A Költségvetési Tanács (KT) korábban előzetes hozzájárulását adta a büdzsé megváltoztatásához, noha hiányolja a háttérszámításokat. A fideszes képviselők által kezdeményezett módosítás - a központi költségvetés egyenlegének változatlansága mellett - a szabálysértési bírságból származó bevételek körében hajt végre átrendezést a helyi önkormányzatok és a fővárosi, megyei kormányhivatalok állományába kerülő köztisztviselők bérének fedezése érdekében.
   
Az ülésnap végén 4 óra 20 perces időkerettel kiírt részletes vita kezdődhet az úgynevezett egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentéséről.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: