2011. november 11., péntek

A munkaerőpiac elvárásaihoz igazodik a szakképzés


A munkaerőpiac valós elvárásaihoz kívánja igazítani a szakképzés rendszerét a Kormány által most elfogadott törvénytervezet - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő. A szerdai kormányülésen döntöttek emellett a növekedési előrejelzéssel kapcsolatban is.

A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzésről szóló törvény tervezetét, mely az 1993 óta hatályos törvényt váltja majd - mondta Giró-Szász András. A kormányszóvivő hangsúlyozta, a köznevelési és a közoktatási törvénnyel is összhangban lévő tervezet elsődleges célja, hogy a szakképzés igazodjon a munkaerőpiac valós elvárásaihoz.

Azért volt szükség a képzési rendszer átalakítására – fogalmazott Czomba Sándor -, mert az eddigi szakképzés nem alkalmazkodott a munkaerőpiac elvárásaihoz, melynek hatására rengeteg a pályakezdő munkanélküli, a szakemberekből pedig egyre nagyobb a hiány. Az is nehezíti a helyzetet, hogy a szakmunkások presztízse a társadalmon belül erősen leértékelődött – mutatott rá a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hozzátéve: Magyarországon jelenleg 900 ezer munkaképes embernek nincs szakképesítése.

A fentieken kívül problémát jelent az is, hogy túl hosszú a szakképzés időtartama – tájékoztatott Czomba Sándor. Hozzátette: öt évig kell egy szakmát tanulnia a diákoknak úgy, hogy az első egy-két évben nem is találkoznak szaktárgyakkal. Ennek hatására az első években lemorzsolódik a diákok 20-25 százaléka. Emellett a képzés nem elég gyakorlati, így sok esetben öt év után úgy kerülnek ki a fiatalok az iskolából, hogy nem is értenek igazán a szakmájukhoz – szögezte le a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Ezért a kormány úgy döntött – mutatott rá a politikus –, hogy három évre fogják csökkenteni a szakképzés időtartamát. (Ez a hároméves időtartam nem lesz érvényes minden szakmára, de a legtöbbjükre igen.)

Jelenleg 40 ezer tanulói szerződés van a szakképzési rendszerben, a jövőben ezt a számot növelni kívánja a kormány, amihez szükség van arra, hogy a munkáltatók alkalmazottaikat nagyobb arányban írassák be különféle szakképzésekre – mondta a politikus. Ehhez - folytatta - a kormány is segítséget fog nyújtani nekik, többek között oly módon, hogy csökkenti a beiskolázással eddig járó adminisztrációs terheket.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az átalakítás érinteni fogja a szakmai vizsgáztatás rendszerét, valamint a Regionális Képzési Bizottságokat is, melyek hatáskörét és feladatait a regionális szintekről a megyei szintekre delegálják a jövőben.

Czomba Sándor végezetül leszögezte: ahhoz, hogy jól működő szakképzési rendszer jöjjön létre, szükség van arra, hogy az általános iskolákból ne funkcionális analfabéták kerüljenek be a szakiskolába, mert ez a szakma elsajátítása alatt is komoly problémákat okoz.

(kormany.hu - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: