2011. november 22., kedd

Tótágast áll a világ

Bíró Zoltán: Természetes és elszomorító, mert silány, primitív és csak a nyomorúságos, kisszerű hatalomvágy ordít ki belőle megint. Nézem a televízióban a nyilatkozó pártvezéreket: Mesterházy, Schiffer, Vona Gábor máris rohannának szétmarcangolni azt a kicsinyke, erősen szorongatott hatalmat, amit a kormányzati pozíció jelenthet ma egy ország élén. Hiszen aki itt táncolni akar miniszterelnökként, annak nem otthon a tükör előtt kell lejteni, mint tette annak idején Gyurcsány Ferenc, hanem gúzsba kötve kell táncolnia, mint annyiszor már történelmünk során. A másik lehetőség: sehogyan sem táncolni, bábuként várni a madzagot rángatókra, és miniszterelnöki mezben tündökölni a demokráciának nevezett bábszínházban. Vajon mi lenne ezzel az országgal, ha a hangoskodó pártvezérek valóban megkaparintanák egy szerencsétlen pillanatban a kormányrudat? Egyelőre remélhetjük, hogy erre nem kerül sor sem most, sem a belátható jövőben, mert vagy a teljes behódolás útját választanák, vagy a kormányválságok sora következne, és a vele járó zűrzavar.

(Magyar Hírlap, 2011. november 21.)

Nincsenek megjegyzések: