Az újságírói műveltség.I. rész

Kedves Olvasóink!

Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Vizsgálódásom tárgya ma, az újságírói műveltség.I. rész

Mostanában a "mindenevő" újságíró típusát keresik mindenütt. Azt a szerencsétlen fajtát, amelyik előbb ért mindenhez, mint hogy bármihez is, legalább egyvalamihez értene. De hát épp azért nem ért semmihez, mert úgy hiszi magáról,hogy mindent tud. Holott a legnagyobb tudósok öntépő gyötrelmeiből kellene eltanulnunk:minél mélyebben merülnek el tárgyukban, annál inkább érzékelik tudásuk korlátait. Az igazi értelmiségi mesterségek képviselői manapság egyre szerényebbek. Az újságírók egyre elvadultabbak és gőgösebbek. Sok mindennel van ez összefüggésben. Többek között azzal a szereptévesztéssel, amely néhány nagyhangú publicista vétke- képpen az újságírást a hatalmi ágak közé sorolja be, s azt igyekszik elhitetni hogy a sajtó társadalmi küldetése épp olyan természetű, mint a törvényhozó, végrehajtó hatalomé. Sőt, ha lúd, legyen kövérebb:abból a látszatból,hogy a sajtónak mindenbe korlátlan beleszólási lehetősége van,egészen odáig jutunk el, hogy a sajtó a legfontosabb mindenek felett. Hatalom a hatalom fölött.



Pedig a valóságos viszonyok érzékeléséhez elég volna annyit belátni: demokráciában a politikusokat válasszák, az újságírókat nem.
Ez a hatalmi mánia azonban csak megjelenési módja a legsorvasztóbb
betegségnek, az újságírást elöntő műveletlenségnek. Irodalomban, művészetben, tudományban,a gondolkodás kitüntetett területein jártas kollégák közül egyet sem ismerek, aki hivatásunkat a hatalom felől közelítené meg. Ha csak nem úgy, ahogy Benedek Elek gondolta"....ha van pálya,ahol a szegény ember aránylag jól érzi magát:az újságíró pálya ez.Az egyetlen, hol a szegény ember függetlenségét,szabadságát megőrizheti. Ezrek, milliók gondolatának,érzelmeinek lehet tolmácsolója egy egész életen keresztül; tollával megvédelmezheti az elnyomottat, az ártatlanul üldözöttet;egy cikkel, melyet úgy röptében vet papírra,ezreket vigasztalhat meg; egy röpke szózattal milliókat bátorít,tüzel nemes akciókra; egy rövidke újdonsággal leleplezi, pellengérre állítja a becstelent,ki köztiszteletet bitorolt addig, holott titkos üzelmeivel régen rászolgált a közmegvetésre."

De hát hol vagyunk most ettől!Ez az erkölcsi és szellemi igény legfeljebb a szavakban jelenik meg, a gyakorlatban csak elvétve. Való igaz, meglehetősen nehéz a legnagyobb gondot, az újságírás bántó hibáját hitelesen és elfogadhatóan megfogalmazni, különösen annak is érthetően, akinek a mondandó címezve van.Hiszen aki műveletlen, nem tudja, hogy az. Főleg nem tudhatja akkor, ha mindennapi helyzete azt mutatja; neki hatalom adatott.Emberek törleszkednek hozzá,hogy jót írjon, szóljon róluk.Emberek reszketnek tőle, nehogy kikezdje őket....Ilyenkor könnyebb elhinni-ha egyáltalán felvetődik az ilyen újságíróban,hogy valami gond lehet a szakmai minőséggel-s minden baj forrása a körülményekben van, mindenek előtt a valóban gyászos közelmúltban, annak mára kiható politikai lenyomatában.
Holott a bajok legmélyebb magyarázata ott keresendő, ahol Bernard Shaw megtalálta őket egy másik szellemi terepen:" Nem szépek, csak fel vannak cicomázva. Nem tiszták, csak meg vannak borotválva. Nincs műveltségük, csak átcsúsznak a vizsgákon. Nem erényesek, csak gyávák. Még csak nem is bűnösek, csak esendők. Nem hűségesek, csak szolgalelkűek. Nem kötelességtudók,csak bambán engedelmesek. Nem bátrak, csak kötekedők. Nem elszántak, csak csökönyösek. Nem fegyelmezettek, csak bárgyúak. Nincs önérzetük,csak hiúságuk.Nem jószívűek, csak érzelgősek. Nem társas lények,csak csordába illők. Nincs képzelőtehetségük, csak babonásak. Igaz szó ki nem jön a szájukon, hazudnak, mint a vízfolyás, hazug a májuk, még a zúzájuk is."
Shaw a saját korának ifjú színészeiről írta mindezt, de amit meglátott, a mi korunk újságírásának felszínére is igaz. Első sorban az igaz belőle, amit a műveltségről, illetve a műveletlenségről megállapít. s következésképp a hazugságról, a hazudozásról...Hazudozók, persze a mi szakmánkban is voltak mindig.De még mennyien!Ám nem ők adták az alaphangot. többnyire azok hazudoztak, akik szándékosan eladták a lelküket. Ma meg jobbára azok, akik nem is tudják igazán, hogy mit beszélnek. Ezért kulcskérdés a tudás, a műveltség. A tudás mindig szerény, a butaság mindig gőgös és öntudatos.
A látszat valóban az, hogy egy kis műfajismerettel, néhány általános szabálynak az alkalmazásával kiválóan meg lehet kapaszkodni a pályán. Hiszen aki többé-kevésbé tudja, mi a hír, vagy a tudósítás, netán műfaji és egyéb botrány nélkül elkészít valami interjúfélét, az élet bármely területéről szólhat, bármely jeles ember közelébe férkőzhet, mellé tolhatja cseppet sem szerény személyét, s ennek nyomán valódi újságírónak, sőt szellemi embernek képzelheti magát. Innen már csak egy lépés a mindenek feletti fontosság érzésének mámora. Mintha igazában a forma és a körülmény, nem pedig a tartalom volna lényeges.
Mi ez a "titokzatos" tartalom? Ugyanaz, mint más értelmiségi pályákon: az erkölcsből és műveltségből összeadódó emberi minőség, a szakmai tudás, a világgal való azonosulás képessége. No meg a szeretet, amellyel éppúgy meg lehet közelíteni emberi sorsokat, mint társadalmi eseményeket. Annak a műveltségnek persze, ami ide szükséges, vannak sajátos vonásai.
Az újságírás nem tudomány, nem művészet. Épp ezért- ha felső iskolákban tanítják is-nem szabad összetéveszteni magát a tudományos ágazatokkal. Vannak természetesen a tudománnyal érintkező részterületek,például a ma magyar és nemzetközi sajtótörténet, a műfajelmélet, vagy a médiapszichológia, a médiaszociológia, a stilisztika...De a gyakorlati újságírás a műveltségnek másfajta biztonságát igényli. Szinte mindegy, hogy milyen területen szerzett tudás biztonságát, de mindenképpen "tudományos tudásét". Láttam már tanárt, közgazdászt,orvost,mérnököt,jogászt, papot jó újságíróként, csak újságíró újságíróval találkoztam kevéssel a szakma magaslatain.Ne tévesszenek meg senkit az ösztönös zsenikről szőtt legendák! ezekről előbb -utóbb kiderül, hogy nagy volt a fejükre a kalap.

Megtörtént példával élek: Nem elég abba az általános tudásba belekapaszkodni, hogy Sütő András nagy író, s imitálni, hogy bennfentes viszonyban vagyunk vele., miközben a nemzeti gondolkodás határkövének tekinthető könyvéről azt mondjuk, Édesanyám könnyű álmot ígér,holott a valódi cím:Anyám könnyű álmot ígér...Szavakon összedőlhet minden szellemi építmény,összedől jóakaratunk hitele! S még inkább a stíluson! A szavak tartalmat hordoznak, akkor is, ha épp Sütő András panaszolja okkal, hogy ma már a szavaknak nincs értelme , csak értelmezése. Politikusoknak és újságíróknak is el kellene gondolkodniuk rajta, miképpen jutottunk a Sütő látta tájig.
Kinek, mennyi ebben a felelőssége?
Kinek, mennyi abban a felelőssége, hogy az egyik sztár- műsorvezető
egy betelefonáló muzsikus helyreigazító szavai nyomán élő rádióadásban kénytelen bevallani:eddig csakugyan azt hitte, hogy Bartók azért vándorolt ki Amerikába, mert zsidó volt...Se szeri se száma azoknak a könyveknek, amelyek Bartók Béla és családja sorsát a legapróbb részletekig taglalják. De a sztár-műsorvezető nem érzi okát annak, hogy szégyellje magát a tévedéséért, ami ráadásul attól a pillanattól, hogy az egyik rádióban elmondta, már nem magántévedés.Ő azonban nem szégyenli magát, s nem is kér elnézést. Úgy látszik, nincs miért. Felette áll mindennek.Nyilván Bartók Bélának is.
Szabó Piroska