A jelenség, sajnos egyáltalán nem egyedi.Ha nemcsak a jó, hanem a rossz, akkor a zavar is lehet tökéletes. Zavar van a hazai médiavilág tetején.
Amikor megtörtént egy könnyűzenei énekes halála, balesete (?) öngyilkossága(?), és a köré font, a kegyeletre hivatkozó, lényegében kegyelettelen kampány kellős közepén meghalt a mai nemzeti színjátszás minden bizonnyal legnagyobb alakja. Az élet, illetve a halál kínálta fel a médiának, hogy bizonyságot tegyen róla: tudja, mi a távlatos érték és mi a tünékeny villanás. a média ezen a vizsgán-tisztelet a nagyon kevés kivételnek- csúnyán megbukott...Mert bebizonyította, hogy műveletlen. Sőt arról is bizonyságot tett újfent, hogy ez nem is érdekli. Kérkedik sajátos értékzavarával, ami nemcsak az üzleti szellemre, a pénzcsinálás szándékára, a szenzációhajhászó hajlamra vezethető vissza, hanem a már-már közveszélyes butaságra, kiüresedettségre is.
Az igazi újságíró műveltségének sajátossága az,hogy a valamilyen tudományos területen elsajátított ismeret, mint biztos háttér, a tudás rendszerezésének, továbbfejlesztésének időszerű módja úgy van benne, mint a levegőben az oxigén. A lélegző ember sem gondol minden fujtatással az életet jelentő elemre. Az újságíró sem arra, hogy bölcsészetet, orvostant, vagy hittudományt tanult. Arra az igényre gondol és érez rá,azzal él együtt, ami ezeknek a tudományoknak a műveltségi mértékét jelenti. Ezt az igényt nem volna szabad megkerülni.Ugyanis új ismeretet általában ahhoz tudunk kapcsolni, amihez már vannak mágnes- pontjaink. Ameddig csak írásos sajtó létezett, ezt viszonylag könnyű volt belátni. Mióta azonban mikrofon és kamera előtt az ahhoz megfelelőnek látszó alkattal bármi cserfességet el lehet adni, szétrombolódott a korábban sem tökéletes értékrend. Amikor a közszolgálati rádióban André Gíde-t Zsid helyett Gáidnak mondják, mert a tudatlan Amerika-mániákusok el sem tudják képzelni, hogy valaki nem az "amerikai áldás" terméke, akkor -a vészterhes sötétségben is-világosan látszik:nem lapszuszról, pillanatnyi emlékezetzavarról van szó, hanem a műveletlenség tombolásáról. Írásban ilyesmit nem lehet elkövetni. Ezért volna fontos az újságírást annak tekinteni, ami a nevében benne van: az újság írásának. Akkor is, ha az a rádióban vagy a képernyőn történik. Ha valaki nem tud írni, az nem újságíró. Nem ismeri azt a fegyelmet, amit a fehér papír vagy akár a számítógép billentyűzete jelent. Fecsegni- a némák kivételével -úgyszólván mindenki tud. Jól írni azonban viszonylag kevesen. A mesterfecsegők még sztárok is lehetnek ebben az elferdült világban; a Mikszáth, Ady, Móra jelezte színtéren azonban segédnek sem jók.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltétlenül az írott sajtóból kell felépíteni az elektronikus sajtó műhelyeit,de azt igenis állítom, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve csak olyanokat volna szabad "szóhoz juttatni" az elektronikában, akik a betűvetéshez is értenek. Olyanokat, akiknek a szemléletét ráadásul nem kizárólag a pártpolitikai és -ideológiai rokonságokról lehet felismerni, hanem a szeretetről, amellyel közel hajolnak az élet dolgaihoz: és a történeti gondolkodásról, amely segíti őket eligazodni a mában. De ez utóbbi az újságírás minden területére igaz.
Szabó Piroska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése