2011. november 20., vasárnap

A szakrendelést minél közelebb kell vinni az emberekhez

Uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból épült meg a Somogy megyei Csurgón a szombaton átadott, tizenhét települést ellátó kistérségi járóbeteg-szakellátó központ, amelynek révén jelentős mértékben javul a térség lakóinak egészségügyi ellátása.

Az ünnepségen Füstös János (Fidesz-KDNP) polgármester az ezer éves múltra visszatekintő település életében történelmi pillanatnak nevezte az új egészségügyi centrum megnyitását. Mint elmondta, a beruházás előkészítése és kivitelezése négy évig tartott. A korszerű egészségügyi szakellátást, alapellátást és sürgősség ellátást is nyújtó központnak létjogosultsága van a nagykanizsai kórház mellett is - hangsúlyozta.

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról beszélt, a kormányzati törekvéssel megegyezik, hogy a szakrendelést minél közelebb vigyék az emberekhez, és a kórházi ellátás koncentrálódjon a nagyobb kórházakba. Emlékeztetett arra, hogy több más hátrányos helyzetű kistérség mellett a csurgóiban is átlagon felüli a különböző súlyosabb betegségekben szenvedők aránya, ami szorosan összefügg az egészségügyi ellátással. Ezért is fontos, hogy előrelépés történt ezen a téren. Az államtitkár bejelentette, hogy jövőre a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberek számára létesítendő munkalehetőségekből Csurgón is több tucatnyi jön létre.

Surján László, a Fidesz európai parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Csurgónak a 60 millió forintos önerőt is roppant nehéz volt előteremtenie a beruházásához, vagyis az EU nélkül nem valósulhatott volna meg a csaknem egymilliárd forintos fejlesztés. Ennek fontos üzenete van most, amikor akadnak "kaján" újságírók, akik az unió haldoklását próbálják sugallni írásaik sorai között - fogalmazott a képviselő. Szólt arról is, hogy az ország előző kormányai igen rossz hatásfokkal éltek az uniós támogatások lehetőségeivel. Surján László kifejtette, nem igaz a vád, hogy az új kormány mindent elvet, ami az elődei döntéseivel függ össze. Az egészségügyi kistérségek gondolata jó iránynak bizonyult, amit folytatni kell - tette hozzá. Megjegyezte ugyanakkor azt is, szerencsés időben indult el a csurgói beruházás, mert ma már az ország és a gazdaság állapotára tekintettel minden forrást termelő beruházásokra kell fordítani.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Csurgó korábbi polgármestere arról beszélt, hogy az évszázadokig prosperáló, majd a második világháború után "leírt" város ezzel a beruházással újabb csatát nyert, de háborút nem, így további erőfeszítésekre van szükség. Méltatta a bátorságot és a kitartást, ami a beruházás megvalósításához kellett, és ami a XXI. század kihívásainak megfelelő járóbeteg-szakellátó központtal gazdagította a kistérséget.

Horváth Csaba, az egészségügyi centrumot működtető nonprofit társaság ügyvezetője arról számolt be, hogy orvoshiány nélkül kezdi meg működését a központ, ahol a térség lakói számára a korábbi harmincnyolccal szemben heti kétszáz szakorvosi órát biztosítanak a korábbi négy helyett tizenhat szakrendeléssel, korszerű orvosi eszközökkel és műszerekkel.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: