2011. november 23., szerda

"Nem változott az IMF-hez fűződő érzelmi viszonyunk"

Pozitív a fogadtatása annak, hogy ismét tárgyalunk a valutaalappal, és ez a lényeg – mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője kedden az m1 Ma reggel című műsorában.


Mint mondta: meg kell nézni, hogy ez az intézmény mikor tud olyan szolgáltatást nyújtani, ami jó a magyar gazdaságnak, jó a magyar embereknek. Emlékeztetett: az IMF másfél éve úgy képzelte el a közös jövőt, hogy minden terhet az emberekre hárítson, a kormány azonban meg akarta osztani azt a szereplők között. Ha akkor nem szakítunk az IMF-fel, akkor nem lett volna különadó, és most nem lehetne végtörleszteni. Úgy vélte: pozitív a fogadtatása annak, hogy ismét tárgyalunk a valutaalappal, és ez a lényeg.


Selmeczi Gabriella az mtv Ma reggel című műsorában

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter állítására, miszerint nem az államadósságot, hanem a külső adósságot kellett volna csökkenteni a magán-nyugdíjpénztári vagyonból (így kisebb mértékben emelkedett volna az országkockázat, és kevésbé gyengült volna a forint), ezt a pénzt azonban a kormány egy gazdasági kísérletezés fedezetének használta, úgy reagált: az IMF-nek, a multinacionális világnak és az MSZP-nek nagyon fáj néhány dolog. Az, hogy az emberek visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe, a bankadó és a végtörlesztés. A Fidesz más, hazafias gazdaságpolitikát folytat, mi másképp gondoljuk, mint ők – szögezte le.

Arra a felvetésre, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagoknak nem nagyon volt más lehetősége, mint visszalépni az állami rendszerbe, máskülönben elveszítik az állami nyugdíjjogosultségot, azt válaszolta: a világon semmi nem lebegett a magán-nyugdíjpénztári tagok feje felett. Korábban lehetőségük sem volt a döntésre, hogy visszalépjenek, vagy maradjanak. Felnőtt emberek vagyunk, az élet döntésekből áll – érvelt a szóvivő.

Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa véleményét, miszerint a kormány a svéd nyugdíjrendszer előtt tisztítja az utat, úgy kommentálta: Korózs Lajos fejében káosz van nyugdíjügyben. Hangsúlyozta: káros és veszélyes, hogy ha politikusok nem tudnak mit mondani, nem vesznek részt a szakpolitikában, és elkezdik riogatni a nyugdíjasokat.

(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: