2011. november 19., szombat

Negyedmillió résztvevő a közmunkaprogramokban


Az idén eddig több, mint negyedmillió ember jutott foglalkozási lehetőséghez a közmunkaprogramokban - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Napkoron, ahol a tűzifagyűjtésben elért eredményeket ismertette.

Az önkormányzatok és a különböző cégek közreműködésével 68 ezren kaptak 8 órás munkát, míg 180 ezren rövidebb idejű, 4 órás alkalmazáshoz jutottak, továbbá ötezer embert vállalkozások alkalmaztak a regionális foglalkoztatási programokban - mondta a tárca vezető tisztségviselője.

Kiemelte: az év elején 220 ezer ember álláshoz juttatása volt a terv a közmunkaprogramoknál, s ez jelentősen túlteljesül, hiszen az eddig alkalmazott 253 ezres létszám december végéig tovább növekszik.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a szeptemberben indított foglalkoztatási Start programban plusz 15.578-an vesznek részt. Az államtitkár külön megemlítette, hogy a súlyos munkanélküliséggel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - ahol jelenleg is 55 ezer feletti a regisztrált álláskeresők száma - 26 ezren a 4 órás, 12 ezren a 8 órás közmunkaprogramban vehettek részt.

Czomba Sándor az országos tűzifagyűjtő közmunkaprogram eredményeiről elmondta: az állami tulajdonban lévő erdőkben 4.200-an, míg a magánerdőkben 1.000-en dolgozhattak. A közmunkások összesen 8.800 köbméter tűzifát gyűjtöttek össze az úgynevezett vágástakarítási munkálatok során. A tűzifát az önkormányzatok közreműködésével 4.000 szociálisan rászoruló családnak értékesítik kedvezményesen a téli fűtéshez.

Az államtitkár hangsúlyozta: a számítások szerint 250-300 település rászorultjai a piaci ár töredékéért vásárolhatják meg a tűzifát.

Tavaly is volt hasonló tűzifagyűjtő közmunkaprogram, akkor az állami erdőkben 2.500 család téli tüzelőjét szedték össze. Az idén a magánerőket is bevonták az akcióba, amelyek az ország erdőterületének 43 százalékát teszik ki.

Sárvári János, a Magánerdő Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke arról tájékoztatott, hogy a gazdák által alkalmazott ezer közmunkás 2.200 köbméter tűzifát gyűjtött össze, amely ezer rászoruló család téli fűtéséhez elegendő.

Juhász Lajos, a Nyírségi Erdőgazdaság (Nyírerdő) Zrt. vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón megemlítette: az állami céghez tartozó mintegy 60 ezer hektáros Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei erdőkben több éve alkalmaznak már közmunkásokat, az idén 485 állástalant foglalkoztattak, s jövőre pedig 650-et terveznek.

Spinyhért Zsolt, Napkor polgármestere elmondta: a tűzifagyűjtő akcióhoz a község önkormányzata is csatlakozott, a helyhatóság útjai mentén tisztították meg a fasorokat, 26 közmunkás 50 köbméter tüzelőt szedett össze, 50 rászoruló helyi családnak.

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: