Vezércikk

Közép-európai álmok
Stier Gábor
2011. július 2. 00:01

Magyar Nemzet
Komoly esélyt kapott a régió hatékonyabb megjelenítésére, az Európai Unión belüli befolyásának erősítésére Közép-Európa. Az a tény, hogy idén Magyarország után a térség vezető hatalma, Lengyelország vette át a soros elnökséget, eleve a régióra irányítja a figyelmet. Ez azonban önmagában még kevés, hiszen egy térség súlyát elsősorban annak teljesítménye, gazdasági-politikai ereje határozza meg.

Ez utóbbi tekintetében Varsó kondíciói kétségkívül a legjobbak a régióban, míg Budapest a korábbi évek felelőtlensége után végre jó példával jár elöl a túlköltekezés visszafogására és a költségvetési fegyelem szigorítására irányuló európai erőfeszítésekben, s ezzel egyidejűleg azt is bizonyította, hogy soros elnökként magas szakmai szinten képes mozgatni az uniós adminisztrációt, s segíteni az aktuális feladatok megoldását. A magyar kormány közben sok esetben széllel szemben is megmutatta, hogy Közép-Európa adhat új impulzusokat a kontinens sok tekintetben elfáradó nyugati részének, s nem egy esetben a kényszerhelyzetből fakadó, a fősodorral szembe menő lépései már most követőkre találtak. Pedig ezekre a megoldásokra néha még a régióban is furcsán néztek! Emellett sikerült a térség szempontjából olyan fontos programokat beindítani vagy előrelendíteni, mint a horvát csatlakozás, s általában a Balkán integrációjának gyorsítása, a Duna-stratégia vagy a cigánykérdés európai szintre emelése.

A feladat első részén tehát, ha nem is viharoktól mentesen, de alapvetően sikeresen jutott túl a közép-európai régió. A most következő lengyel fél év ezen az úton haladhat tovább, már ha Varsó is így akarja. Mert az nem kérdés, hogy Lengyelország is érdekelt az erős Közép-Európában, ám a hangsúlyt mintha most nem igazán erre, hanem önmaga minél erőteljesebb megjelenítésére, az ország középhatalmi súlyának szuggerálására helyezné. Az elnökség hónapjait Donald Tusk jól érzékelhetően annak igazolására akarja kihasználni, hogy Lengyelország az unió egyik motorja, s megkerülhetetlen hatalmi tényező Európában.

Varsó egyértelműen az európai nagyokkal akar játszani, s így logikus módon Visegrádnál fontosabb lehet számára az úgynevezett weimari háromszög, ahol olyan befolyásos hatalmakkal, mint Németországgal vagy Franciaországgal egyeztetheti az unió jövőjének legfontosabb kérdéseit. Eme ambíciók minden bizonynyal a következő hónapokban is arra sarkallják majd a lengyel vezetést, hogy az aktív, befolyásos soros elnök benyomását keltse, s így politikai kérdésekben is kezdeményező legyen. Jó példa erre, hogy Sikorski külügyminiszter már a harcok kirobbanása után megjelent Bengáziban, most pedig lengyel képviselet nyílik a líbiai felkelők támogatására. De Varsó becsvágyát jelzi az is, hogy az elnökség ideje alatt kívülállóként is bele kíván szólni az eurózóna ügyeibe.

Mint arra azonban több elemző is figyelmeztet, a lengyel ambíciók több konfrontáció lehetőségét is előrevetítik. Így a következő hétéves költségvetés, a klímapolitikai vállalások vagy a Keleti Partnerség súlyának kérdésében. S éppen azokkal a régi tagországokkal, akiknek most Tusk minden áron bizonyítani akar. Egyes kijelentések már most arra utalnak, van némi igazság azokban az ellenzéki bírálatokban, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy elfogadtatása érdekében az ország „az unott uniós hölgy dzsigolójává” züllhet. A lengyel elnökség sikerének a néha elbizonytalanító jelek ellenére is csak szorítani lehet. Ez, s Varsó európai súlyának növekedése ugyanis csak erősíti Közép-Európát. Azt pedig a történelem már többször igazolta, hogy Lengyelország soha nem tudta igazán kinőni magát, ha túlságosan elszakadt a térség országaitól. Küldés e-mailben