Kedves Olvasóink!
Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni Lendvai Ildikó arcátlan önigazolásához.
Mondandójában a lelkiismereti válság tüneteit vélem felfedezni. Mégpedig abban, ahogy igyekszik szavakkal igazolni magát s megnyugtatni lelkiismeretét a hozzá intézett kérdésekkel szemben. Egyébként sem a kérdésre válaszol.Csakhogy, ez az önigazolás és a belőle származó hamis önelégültség állapota mind az egyének, mind a közösség életében az alkotóképesség megbénulásához vezet.
Az olyan vezetőréteg,amelyik bármely okból arra kényszerül, hogy vezetői jogosultságát felvesse, hangoztassa, bizonyítsa, éppen úgy nem képes a társadalom vezetésére, mint ahogyan nem képes alkotásra az olyan ember,aki állandóan felveti magának a kérdést, hogy tehetséges e vagy sem. Csökkent önbizalommal, kihagyó hivatástudattal és megzavarodott eszmei fegyverzettel még mindig birtokosai a társadalom vezető posztjainak. szándékuk, abban a pozícióban is maradni. Megoldást, csak a tényekkel való szembenézés hozhat. a circulus vitiosust csak egy ponton lehet feloldani, a kiinduló pontnál. Úgy, hogy az elit letesz azoknak a kiváltságoknak a védelméről melyekben maga sem hisz már és belsőleg felszámolja a tarthatatlanná vált igényeit. Ez, sokkalta lényegesebb, mint a konkrét vezetői helyzetek átadása.
Ez azonban nem ment fel sem a lelkiismeret vizsgálat, sem a hamis önelégültség feladása, sem a tarthatatlan hatalmi igények felszámolása alól, mert a társadalmi értékvilág regenerálódása százszorta fontosabb kelljen legyen, a hatalom átadásánál.
Nekünk, magyaroknak, a közösségi átrendezés méltó lefolytatására van egy történelmi példánk, a magyar reformkor és az 1848-as törvénykezés példáján nyugvó nemes tradíciónk. Akkor, még kevésbé volt a magyar nemességen kívül bármiféle réteg vagy osztály arra készen, hogy a nemzeti elit feladatát átvegye.
Ez azonban nem akadályozhatta meg sem a belső leszámolást, sem a társadalmi átalakulás előkészítését. Az akkori magyar elit végig merte gondolni a reformmozgalom keretin belül-az átrendeződés feladatait, és adott pillanatban az előkészített megoldásokat maga tette politikai realitássá. Szomorú látvány ezzel szemben az olyan elit, amelyik nem ura sorsának, hanem megvárja hogy erőszak, vagy az események állítsák félre. Most pedig duzzog és teljesítetlen igényein rágódik. A közösségi erők meg nem bocsátható pocsékolása ez, kedves Lendvai Ildikó.
Kedves Olvasóink :elköszön Önöktől Szabó Piroska
Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni Lendvai Ildikó arcátlan önigazolásához.
Mondandójában a lelkiismereti válság tüneteit vélem felfedezni. Mégpedig abban, ahogy igyekszik szavakkal igazolni magát s megnyugtatni lelkiismeretét a hozzá intézett kérdésekkel szemben. Egyébként sem a kérdésre válaszol.Csakhogy, ez az önigazolás és a belőle származó hamis önelégültség állapota mind az egyének, mind a közösség életében az alkotóképesség megbénulásához vezet.
Az olyan vezetőréteg,amelyik bármely okból arra kényszerül, hogy vezetői jogosultságát felvesse, hangoztassa, bizonyítsa, éppen úgy nem képes a társadalom vezetésére, mint ahogyan nem képes alkotásra az olyan ember,aki állandóan felveti magának a kérdést, hogy tehetséges e vagy sem. Csökkent önbizalommal, kihagyó hivatástudattal és megzavarodott eszmei fegyverzettel még mindig birtokosai a társadalom vezető posztjainak. szándékuk, abban a pozícióban is maradni. Megoldást, csak a tényekkel való szembenézés hozhat. a circulus vitiosust csak egy ponton lehet feloldani, a kiinduló pontnál. Úgy, hogy az elit letesz azoknak a kiváltságoknak a védelméről melyekben maga sem hisz már és belsőleg felszámolja a tarthatatlanná vált igényeit. Ez, sokkalta lényegesebb, mint a konkrét vezetői helyzetek átadása.
Ez azonban nem ment fel sem a lelkiismeret vizsgálat, sem a hamis önelégültség feladása, sem a tarthatatlan hatalmi igények felszámolása alól, mert a társadalmi értékvilág regenerálódása százszorta fontosabb kelljen legyen, a hatalom átadásánál.
Nekünk, magyaroknak, a közösségi átrendezés méltó lefolytatására van egy történelmi példánk, a magyar reformkor és az 1848-as törvénykezés példáján nyugvó nemes tradíciónk. Akkor, még kevésbé volt a magyar nemességen kívül bármiféle réteg vagy osztály arra készen, hogy a nemzeti elit feladatát átvegye.
Ez azonban nem akadályozhatta meg sem a belső leszámolást, sem a társadalmi átalakulás előkészítését. Az akkori magyar elit végig merte gondolni a reformmozgalom keretin belül-az átrendeződés feladatait, és adott pillanatban az előkészített megoldásokat maga tette politikai realitássá. Szomorú látvány ezzel szemben az olyan elit, amelyik nem ura sorsának, hanem megvárja hogy erőszak, vagy az események állítsák félre. Most pedig duzzog és teljesítetlen igényein rágódik. A közösségi erők meg nem bocsátható pocsékolása ez, kedves Lendvai Ildikó.
Kedves Olvasóink :elköszön Önöktől Szabó Piroska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése