Szabó Dezső vezércikkei a Virradat-ban-Tertius gaudet

A magyar szent korona sorsának nagy kérdésénél kerülni kell minden szenvedélyes vagy frivol hangot. És valóban, ha a kellő nézőpontból tekintjük a dolgokat, látni fogjuk, hogy ez a kérdés olyan, mint egy matematikai probléma, melyet a legtürelmesebben számító ész nyugodt eszközeivel kell megoldani. Mert bármelyik párthoz tartozzunk e kérdés megoldását illetőleg, az az alap, melyen ez a megoldás fel fog épülni, szükségszerűen azonos mindkét pártnál, s így mégis egységet teremt minden magyar közt. Ez az alap pedig az, hogy a magyar szent korona kérdésének megoldása a magyarságra nézve külügyi vonatkozásban a legkedvezőbb jövőt, az ezeréves magyar vérrel vásárolt, magyar kultúrmunkával felépített integrális Magyarország visszaszerzésére a legerősebb biztosítékot jelentse. Ha tehát ez a probléma csakis és csupán a magyar nemzet jövőjének, a magyar nemzet jólétének, a magyarság elrabolt jogai visszaszerzésének a kérdése, nem szabad megoldásánál szimpátiánkat semmilyen elvbe és semmilyen személybe áthelyezni. Egyetlen kötelességünk: hideg számítással nézni a világeseményeket, s nyugodt némasággal várni azt a pillanatot, mely a legalkalmasabb lesz a legkedvezőbb megoldásra. Aki nagyon szenvedélyeskedik vagy feltűnően türelmetlen ebben a kérdésben, jogosan azt a gyanút keltheti, hogy a kérdés megoldására nem a szent közös alap, hanem személyes érdekek serkentik. Egy ilyen végzetes problémánál pedig még a legjobb hiszemű ballépés is halálos büntetést érdemel.
És a nemzet nagy tömege csodálatos történelmi érzékkel tényleg az egyetlen helyes magaviseletet tanúsította. Megfigyeltem itt Budapesten a lakosság mindenféle rétegét, és merem állítani, hogy a tömeglélek hőmérőjén egyetlen hajszálnyit sem változtatott IV. Károly látogatása. És ez így volt vidéken is. Ha a tojás ára húsz fillérrel leszáll, ha a húsárak egypár koronával változnak, sokkal nagyobb izgalmat vált ki ezekben a tömegekben. Úgy beszéltek erről a látogatásról, mint valami távoli különlegességről, mely kivált egy pár percnyi kedélyes csevegést, és azzal el is van intézve. A nemzet nagy tömegének ez a felséges nemtörődömsége nagy tanítás mindazoknak, akik az ország vezetésének nehéz szerepét viselik, és hatalmas felelet azoknak, akik nagyon sürgetők és szenvedélyesek ebben az ügyben. A nemzet e páratlanul higgadt magatartása azt jelenti, hogy a nemzet nagy tömege úgy fogja fel e kérdést, mint a magyar nemzet vitális érdekeinek biztosítását, s hogy a személyi, jogelvi és pártkérdések ebben az ügyben annyira sem izgatják, mint a krumpli vagy a petróleum ára.
Fájdalom, a nemzet nagy tömegének nagyszerű fegyelmezettsége nem ragadott át a nemzet képviselőire is, a parlament tagjaira, akik pedig minden logikus számítás szerint, mint a népakarat legfelsőbb tényezői, a legmagasabb kultúrával és erkölcsi erővel bírnak. A parlament falain belül ez a közös, nagy nemzeti probléma is pártszempontokra és boldogulási tőkévé züllött. Csodálatos, hogy ez a tiszteletre méltó testület, melynek kötelessége példát adni a nemzet nagy tömegének, még követni sem tudta a tömegfegyelmezettség csodálatosan szép példáját. De az igazán megdöbbentő volt, hogy akadtak képviselők, nem is egyen, nem is ketten, akik annyira megfeledkeztek "honatyai" kötelességükről, hogy efféléket kiáltottak közbe: Majd megkérdezzük a néptől! Majd meglátjuk, mit mond a nép! Kérdezzük meg a nép akaratát!
Mit jelent az, hogy kérdezzük meg a népet? Mit jelent a "nép akarata", a "nép ítélete" egy olyan problémánál, melyre feleletet a mai történelmi percben a nemzetközi és belső élet összes adatait ismerő államférfiak sem tudhatnak adni? És általában mi az, amit az ilyen kérdésekben a "nép akaratának", a "nép ítéletének" szoktak nevezni? Ez a "népakarat", ez a "népítélet" nem egyéb, mint azoknak a szenvedélyeknek a kitörése, amelyeket az ilyen "kérdezők" izgatásuk minden eszközével felkorbácsolnak a közlélekből. A nép nyugodt munkát, becsületes piaci árakat, szociális és gazdasági védelmet akar, a nép munkájának megvédését akarja az idegen rabló ellen, a nép nyugodt jövőt és sértetlen Magyarországot kíván! De hogy ezt milyen utakon érje el az ország, ebben ő nem tud ítéletet mondani, hisz éppen ezért választ maga fölé vezetőket, akiket alkalmasaknak ítél az ilyen kérdések megoldására. Ne felejtsék el a türelmetlen közbekiáltók, hogy a Károlyi szíriai ügynökei, hogy a bolsevizmus szíriai vezetői ugyanezzel a ,,népakarattal", ugyanezzel a "népítélettel" döfték le Magyarországot két olyan történelmi pillanatban, melyeket éppen a maga javára zsákmányolhatott volna ki. És hogy most, most, mikor a nemzet nagy tömege vitális ösztöne csodás erejével olyan páratlan fegyelmezettséget tanúsított, hogy most azok, akiknek éppen a fegyelmezés volna kötelességük, odamenjenek a tömegekhez, s a maguk nem mindig egészen tiszta szenvedélyeivel felkorbácsolják a kedélyeket, és mesterségesen idézzék fel a legvégzetesebb megoszlást: ez a legirtózatosabb hazaárulás volna! És hangsúlyoznom kell, hogy ezeket olyan mondja, aki egészen és igazán nem legitimista. De nem szabad olyan nem legitimista vagy legitimista lenni, hogy az magyarságunk aggódó figyelmét egy percre is elhomályosítsa. Ebben azt hiszem, minden becsületes magyar ember egyetért velem.
Ezek után mindenki megértheti, hogy az Ébredő Magyarok Egyesületének szerepe, melyet ez a váratlan és könnyelmű incidens váltott ki, igen szomorúan érintett. Csak olyanoknak szabad vezetésre vállalkozniuk, akiknek van elég széles szellemi horizontjuk és fegyelmezettségük, hogy a rájuk bízott közösséget nagy, általános szempontok szerint irányítsák, s a napi szenvedélyektől el ne sodródjanak. Az Ébredő Magyarok Egyesületét alkotó tömegek faji öntudatban a magyarság hősies hitvallásában a nemzet legértékesebb rétegei. És ezek a tömegek azzal a becsületes buzgósággal és hittel egyesültek az ébredő magyar név alatt, hogy ez az egyesület az önvédelemre ébredt magyarság egyetemes szolidaritása lesz. Hitték, hogy lesz egy mindenek fölött álló magyar egység, melyet olyan acél egységgé tesz az idegen rabló elleni védekezés szent feladata, hogy ezt az egységet pártszenvedély, felekezeti kérdés, király vagy bármilyen kérdés: szóval semmi, semmi ki nem kezdheti. Hiszen ennek az egyesületnek éppen az adott olyan messzelátó létjogosultságot minden más alakulattal szemben, hogy minden megoszlásra vezető kérdés kikapcsolásával megalkotta a magyar önvédelem egyetemes egységét. Nagy nemzeti feladata éppen az, hogy a politikai pártok gyilkos versenyével szemben megszervezze a magyarságot egy nagy jövőt építő kulturális, szociális és gazdasági program megvalósítására és egyetemes önvédelemre. A királykérdésben az egyesületnek, mint egyetemes magyar szolidaritásnak tagjai követhetnek bármilyen meggyőződést, de az egyesület maga egyiket sem, mert más, egyetemesebb történelmi feladata van. Nem most kellett volna rászánni magukat, hogy elnöküket elküldjék, meg sem lett volna szabad választani őt, mert egy ilyen egyetemes szolidaritás legfőbb vezetője nem lehet aktív politikus. Mit eredményez az Ébredő Magyarok Egyesületének ez a könnyelmű és ideges belerángása a napi politika szenvedélyeibe? azt, hogy ez a nagy feladatra elhívott egyesület három elemre fog bomolni. Az egyik lesz azért is és ádázan legitimista, a másik szintén azért is és ádázan szabad királyválasztó, a harmadik pedig látva, hogy a közös szent cél megfulladt a pártszenvedélyben, megundorodva fog visszavonulni védetlen izoláltságába. Így a magyar önvédelem egyetemes szolidaritása helyett kapunk megint magyarokat, kik egymást falják, és csalódott, védetlen, szegény, magányos magyarokat.
És most már azt hiszem, hogy cikkem címét azok is megértik, akik ezt a latin mondást nem ismerik. Tertius gaudet: a harmadik örvend. Ki ez a harmadik? Ez a végzetes, megemésztő harmadik? az egységes, az okos zsidó. Eddig segítettünk hódításának ilyen és olyan pártszenvedéllyel, ilyen és olyan felekezeti fanatizmussal, most segítünk neki ébredő magyarán. A világháború összeomlása után meg tudta védeni minden rablását azzal, hogy a magyarság egyik felét ráuszította a másikra. A "kommunizmus" bukása után úgy igyekezett kibújni a megérdemelt büntetés alól, hogy egyes magyar erőkre igyekezett rávisítani a felelősséget, és összeszűrte a levet a belénk tipró ellenséggel. Azután, hogy az önvédelem vágya a keresztény nemzeti "kurzus" dacára is mind egyetemesebb lett a magyarságban, a protestánsokat próbálta nekiheccelni a katolikusoknak és viszont. Ez a törekvése kudarcot vallott a vezető férfiak mindenek fölött álló hazaszeretetén. Most, hogy a gazdasági szervezkedés égető szüksége irtózatos harácsolása ellen közérzéssé kezd lenni: most a nemzetközi kulisszák mögött rendez királykérdést, hogy a figyelmet elterelje magáról, és megint magyar maradjon a magyar. És keserű humor, hogy az Ébredő Magyarok Egyesülete vagy legalábbis egyes vezetői sietnek segíteni a zsidó taktikának. Ha azért ébredtek fel ezek a magyarok, hogy egy fájdalmas visszavonással gazdagabbak legyünk, akkor jobb, ha megint elalszanak. Mert a természetes halál erkölcsösebb, mint az öngyilkosság.
a szenvedélyek még nem csaptak át a tömegekbe, a nép jólétet és munkás jövőt kíván. A szent magyar vérből semmilyen kérdés sem érdemel meg egy csöppet sem. Ezt a vért egyetlen célért szabad ontani: mindenki tudja, hogy melyik ez a cél. Minden magyar ember vigyázzon, hogy vitatható elvek, múló pártok, halandó királyok fölött akaratunkat, lelkiismeretünket és minden tetteinket a magyar egység vallása irányítsa, amely fölött vitatkozni nem lehet, melynek nem szabad elmúlnia.
Virradat. 1921. IV. 10.