Szabó Dezső vezércikkei a Virradat-ban-A magyar ifjúság

Nem tósztot akarok itt mondani a magyar ifjúsághoz. Végezzék el ezt azok, akik ezt a nagy erőt jelentő elemet minden eszközzel, néha nehéz anyagi helyzete csúfos kihasználásával igyekeznek érdekeik körébe csábítani. Én a magyar jövő építőelemeit keresem, én bele akarok kapaszkodni abba a hitbe, hogy van még feltámadás és új élet a magyarság számára. A magyar ifjúságnak csak egy részét tartom e sorokban szem előtt, mert fájdalom, csak ezt ismerem részletesen: a magyar főiskolák ifjúságát. Természetes, hogy mikor azt vizsgálom, mennyiben lesznek a magyar megújhodás elemei, nem volna becsületes elhallgatni azokat a tüneteket sem, melyek aggódásra adnak okot és orvoslást kívánnak.
Kezdjük mindjárt ezen. A főiskolai ifjúságnak jó része a fronton volt. Az irtózatos öt év nem múlhatott el nyomtalanul a fiatal, érzékeny, még teljesen ki sem alakult szervezetek fölött. Akik pedig nem voltak a fronton, az itthoni idegevő várakozás, s a két forradalom borzasztó izgalmaiban bőven megkapták a maguk részét az egyetemes szenvedésből. Ehhez járult legtöbbjénél a hosszas időn át tartó elégtelen táplálkozás, ami fájdalom, igen soknál még ma is megvan. Ezek az okok magyarázzák meg azt, hogy fiatalemberek, kik külsejükben teljesen épnek, egészségesnek látszanak, idegeikben rokkantak vagy súlyosan betegek. Ez a betegség igen soknál abban nyilvánul meg, hogy képtelen lett a helyhez kötött, kitartó munkára. Valami belső izgalom, mint egy titkos megszállottság, kényszerít, hogy mindent abbahagyjon, és mindig másba kezdjen. De vannak sokkal súlyosabb esetei ennek a belső rokkantságnak. Sokban úgy benne maradt a háború, mint egy húsába tört kardhegy. Beteges túlérzékenység, a dühöngésnek folytonos szüksége teszi környezetük súlyos keresztjévé őket, mint a visszaemlékezett vér folytonosan a fülükbe kiáltaná: ölj! ölj! De legáltalánosabb tünete az idegek beteges elváltozásának valami beteg esztétikai hajlam, perverz irodalmiság, melynek legtöbbször a szexuális élet abnormis elváltozása az alapja. A nagyközönség nem is képzeli, hogy hány ifjú betegedett beteg költővé a frontokon. Mázsaszámra láttam kéziratokat, melyek az idegbomlás minden jegyével azonosak azokkal, melyeket az orvosok az ideggyógyintézetek szomorú lakóitól közlenek. És mindenik "önmagát keresi", mindenik "analizál", mindenik a bizarrul újat, az elképesztően szokatlant keresi, s nem veszi észre, hogy a beteg idegzet ősi gesztusait rángja el újból. Igen sokat pedig az alkohol vagy a szexuális tévelygések rabjaivá tett a háború.
Egy másik, az eddigieknél általánosabb tünet az, hogy az ifjúság egy része, mely a háború alatt még a középiskolákban volt, a folytonos szünet, tanár, szén és egyéb hiány miatt nem kapta meg azt az ismereti tartalmat és szellemi fegyelmezést, amire szüksége van. A másik része pedig, mely a frontokon védett bennünket, éveken át távol volt a könyvtől és minden szellemi munkától. A borzasztó évek nemcsak megszerzett ismereteiket markolták ki emlékezetükből, de elvesztették azt a szellemi disciplinát is, mely akaratot, módszert és folytonosan megújuló érdeklődést jelent.
Ezek azok a tünetek, melyeket gondos intézkedésekkel és intézményekkel és nagy szeretettel kell kigyógyítani a mai ifjúságból. Meg kell gondolni, hogy ők azért lettek betegek, hogy mi egészségesek maradhassunk, hogy hibáik egy nagy és szent önfeláldozás következménye, és hogy esetleges szellemi elmaradásukat egy rajtuk kívül álló egyetemes muszáj okozta. Ebben a beteg korban, melyben minden ember beteg, jósággal és szánalommal minden embernek orvosnak kell lennie.
Nem hazudva el az aggasztó tünetek egyikét sem: a mai magyar ifjúság mégis olyan biztató képet nyújt, amilyent ezernyolcszáznegyvennyolc óta egyik nemzedék sem adott. Maga az a jelenség, hogy a mai főiskolai ifjúságban nemcsak 1822 éves gyermekek, hanem igen sok 2628 s még többéves meglett fiatalember van, igen jó hatással van a fiatalság közös életére. Ez már nem a régi egyetemi körök önképzőkörösködő, szónokló, léha fiatalsága. Mert meg kell gondolni, hogy ma a 2122 éves sem olyan fiatal, mint a háború előtt. Ezek a fiatalemberek a világtörténelem nagy fordulatánál századok összezsúfolt életét élték és patriárkák a tapasztalásban. A világháború rengeteg szenvedés és igen sok látott dologgal gazdagította gondolkodásukat. A háborúban kezdeményezést, a felelősség elvállalását, szellemi bátorságot, szolidaritást, fegyelmet tanultak: mind olyan vonások, melyekre olyan nagy szüksége van a magyar léleknek. A háború s még inkább a két "forradalom" alatt tomboló idegen uralom olyan mértékben költötte fel faji öntudatukat, melyhez hasonlót csak 1848 ifjúságánál láttunk. És mert irtózatos tragédiánk körül annyi döglött, szép frázis hever, ennek az ifjúságnak a magyarsága már pozitívabb, több benne az építő elem és komoly program keresés, mint a szép szó és a fáklyás zene. A hadifogságokban s az itthoni felfordult viszonyokban megélhetése igen sok gyakorlati ügyességre kényszerítette, s így gondolkodása kevésbé "idealista" és irodalmias, szóval kevésbé hasonlít a múlthoz, mely önmaga jelentkezik a saját nyaka elvágására: több érzéke van az élet versenyéhez, a pénzhez, a szerződéshez, a gazdasági kérdésekhez. Felébredt faji öntudata megláttatta vele a közös veszélyt, s igen sok örvendetes jelét lehet látni, hogy egy mindenek fölött álló egyetemes magyar szolidaritás megvalósítása mindinkább fő iránya lesz akaratának.
Kettős feladat áll ez előtt a komoly, súlyos tapasztalatú, gyakorlati ifjúság előtt. Az egyik önmaga, s a folyvást utánuk következők iránt van: megteremteni a magyar főiskolák ifjúságának egyetemes szolidaritását. Egyetlen egy hatalmas organizmusba kell tömöríteni mindenféle magyar főiskola ifjúságát, s minden ifjúsági egylet ennek az egyetemes szervezetnek alárendelt tagja legyen. És hogy hiúság, egyéni ambíció, s a fájdalmas magyar veszekedhetnémség szét ne törhesse ezt az egységet, ennek az egyetemes szervezetnek a kebelében legyen egy legfőbb ifjúsági bíróság, mely kötelező erővel ítélkezzék a főiskolai ifjúság kebelében előforduló vitás kérdések fölött. Ebbe a bíróságba minden főiskola arányosan küldjön képviselőt, és aki ennek a bíróságnak ellene szegül, azt megbecstelenítőn kell kizárni az ifjúság kebeléből, mint a magyarság árulóját. Fegyelmet és szolidaritást jelentsen elsősorban ez az egyetemes szervezet. Ez szervezze meg országosan a magyar főiskolai ifjúság gazdasági, kulturális és társadalmi életét. Mindenik ifjúsági egyesület egy organikusan működő egységes programmal egységes célra törekvő része legyen ennek az egyetemes szolidaritásnak.
Milyen legyen az ifjúság gazdasági életének kiépítése, hogy szervezze meg kulturális és társadalmi működését: fájdalom, ezeknek a fontos kérdéseknek a tárgyalására nem ad elég teret ez a hely. Itt csak egypár legfontosabb vezető elvet említhetek meg: 1. Az ifjúság egyetemének semmilyen gazdasági érdekért sem szabad a maga szabad mozgását és függetlenségét lekötnie semmilyen fórummal szemben sem. 2. Alkalmas utakat kell találnia s vannak ilyenek egy hatalmas töke megteremtésére. 3. Kulturális működésében inkább pozitív ismeretek szerzésére, s az új gazdasági és szociális ideák áthasonítására törekedjék, mint a régi önképzőköries irodalmiságra. Irodalmi és művészi téren pedig az igazi nagy értékeket keresse, s általában tartsa mindig szemmel az egész művelt világ szellemi termését. 4. Nyisson tág teret az orosz és keleti mindenféle stúdiumoknak, ahol a jövőben nagyszerű tere lehet a fiatal magyar erőknek. 5. Igyekezzék megszervezni annak lehetőségét, hogy minél több fiatal tehetség mehessen külföldi tapasztalati útra, mégpedig keletre is. Természetes, hogy ezeknek a tanulmányutaknak egészen más jellegűeknek kell lenniük, mint eddig általában voltak. 6. A magyar psziché minden téren megnyilvánult minden elemét igyekezzék a jövő építő tényezőjévé feltámasztani. 7. A legnagyobb figyelemmel legyen minden évben az újonnan érkezők irányítására, anyagi és szellemi fejlődésük megvédésére.
A második, nem kevesebb nehézséggel járó és nem kevésbé súlyos feladata az ifjúságnak a nemzet egyetemes életében, történelmi munkájában van. Ma a főiskolák ifjúsága a legmegbízhatóbb eleme a magyar jövőnek. Ne adja az ifjúság soha egyik politikai pártnak sem oda magát. Legyen független ellenőrzője, társadalmi irányítója a közvéleménynek. Egyik fő feladata éppen az legyen, hogy a mai gyilkos, végzetes politikai élet kiküszöböltessék. Ezt a célt úgy éri el, ha társadalmi téren odahat, hogy a magyarság figyelme politikai szólamok és jelszavak helyett komoly, pozitív, részletes kulturális, gazdasági és szociális programmal teljék meg, s aszerint szabja bizalmát a politikai versenyzőknek, amilyen mértékben megvalósítják az ilyen programot. Az osztályérdekek és elfogultságok politikáival szemben egy szélesen emberi, modern szociális világrendet hirdessen, mely a legtöbb igazságot és a legtöbb jólétet jelentsen. Ugyanekkor védje meg minden eszközzel a magyarság fejlődését. Az ifjúság előtt áll az a nagy történelmi feladat, hogy megvalósítsa az elsikkasztott magyar forradalmat, mely a magyarság összes erőit életre hívja, s vidám műhelyünkké, hazánkká teszi ezt a sokszorosan elrabolt, szegény országot.
Az egészséges, erős, praktikus, ravasz férfi a mai magyar ifjúság ideálja, aki akar, aki épít, aki szerez, akit nem lehet idegen célokra felhasználni és kizsákmányolni. A dekadens, betegen irodalmias, szavakban terjengő ifjúsági típus ma már csak szánalom vagy orvosi érdeklődés tárgya. A magyar ifjúság igen sok jelét adta, hogy van ereje nagy feladatainak megvalósításához. Bízzunk magyarságában, hogy kitartó akarata is lesz hozzá.
Virradat, 1921. IV. 8.