Szabó Dezső vezércikkei a Virradat-ban:..De gazdasági téren...

Ha le tudtad magyarságod és szociális érzéked annyira gyűrni, hogy türelemmel figyeld szomorú parlamentünk programvitáját, egy refrént találhattál benne, mely minden képviselő beszéde végén betű szerinti azonossággal megismétlődött. Képviselők, kik azáltal lettek képviselők, hogy a gyárkémények messzi riadásával riasztották az antiszemitizmust a lelkekbe, most kijelentették a magyar parlament nagy tűrésű falai között, hogy ők elítélik az "ordító antiszemitizmust", elítélik a "gyűlölet" politikáját, a "megértést", és a "munkáskonszolidációt" keresik. Közben odabókolnak a liberális párt programjának, s a végek végén mindenik egy-azonosan úgy végezte: Én a szájas zsidóüldözést elítélem, de gazdasági téren meg kell védeni a magyarságot stb., stb. A refrén oly pontosan megismétlődött, hogy ha jól értesültem Teleki miniszterelnök egy erdélyi menekültet akart felfogadni, hogy minden képviselő beszéde végén bekiáltsa ezt a mondatot. Ez az intézkedés jó lett volna szociális szempontból is, mert egy erdélyi menekültet juttatott volna falathoz a menekült galíciaiak fővárosában, s a képviselőket is nagy lelki strapától kímélte volna meg.
Mit jelent ez a melodikus refrén? Mit jelent ez a gusztusos: de a gazdasági téren dallam, melyből szinte kifortyog az a fazék, melyben minden szegény magyarnak ott fő a maga vasárnapi tyúkocskája? Tálán egy nagy, csodálatos damaszkuszi spaziergang (sétafolyosó) hatása ez? Talán a szónoklók lelkében felállott a nehéz szavú kisbíró és szólt: Eddig szájaskodtál, szónokoltál, toasztoztál, pártkérdéseken lovagoltál, személyes kérdésekkel loptad az ország pénzét és idejét, itt az utolsó perc, hogy szerezz és építs, mert nyomorultul éhen vesz a mindenétől megrabolt magyarság? És talán e damaszkuszi úton megközgazdászult prófétákba egy évtizedekre szóló roppant gazdasági program dudorodott, melyből úgy fog csordulni a bőség a kinullázott magyarnak, mint Giesswein kanonok úrból a liberalizmus?
Amint hallom, ennek a "de a gazdasági téren" nótának a számlájára a szegény magyar tisztviselők gyűlésen határozták el, hogy testületileg fognak elmenni megnézni, hogy néz ki profilban egy negyed kiló ürühús. Erdély, a Felvidék, a Délvidék kimart magyarjait pedig annyira megcsiklandotta ez a szép mondat, hogy éhségük álmában látják, milyen boldogan fognak tallózni azokon a morzsákon, melyeket a végre kikergetett galíciaiak siető távozásukban el fognak hullatni. Egy őrült képzeletű újságíró barátom pedig már látja azt az időt, mikor a győzelmes magyar gazdasági hódítás nyomása alatt Ben Blumenthal, Ben Vázsonyithal, Ben Sándor Pálthal összes fajrokonaikkal gyors iramban Künn Blumenthal, Künn Vázsonyithal és még Kinnebb Sándor Pálthal lesznek.
Ne nézz ürühúsra, ó koldus magyar tisztviselő! Ne álmodj hazát honod fővárosában, hontalan magyar! Ne hallucináld fajod megváltását, hiába jajgató magyar újságíró! Egészen mást jelent ez a szélesen zengő refrén.
Ez a refrén azt jelenti, amit jelentett az "önálló vámterület". Ez a jelszó azt jelend, amit jelentett a "magyar nyelvű vezénylés". Ez a refrén azt jelenti, amit jelentett az "általános titkos választói jog". Szegény családoknál, ahol a nyomorúság még a cucli luxusát sem engedheti meg, egy simára faragott fadarabkákat adnak a pelenkában heverő csecsemőnek, azt aztán szophatja, s ha kedve tartja, tejet is képzelhet hozzá. Mióta szabadság, demokrácia, népfeneség s más ilyen fájin dolog van, derék politikusaink ilyen mondatcuclikat adnak a népbébinek, hadd szopja a szegény magyarka, amíg a könnye kicsordul bele. Ha tetszik, azt is teheti, hogy erőt és magyar jövőt szopik belőle. Hiszen úgy is dosztig elég, ha éppen annyi ereje van, hogy futja a szavazásra.
Ez a "de gazdasági téren" most például kronologikus pontossággal ezt jelenti: Kedves Magyar Palika, én ugyan üvöltöttem neked tavaly a kereszténységet és az antiszemitizmust, mert hát valamiképpen csak képviselővé kellett lennem, hisz levegőből csak a szentek élnek. Én megjegyzem, hogy ha a kereszténység és antiszemitizmus hatalomhoz, vagyonhoz juttatna, akár most is brassói orgonája lennék ennek a két lelki iramodásnak. De látod, Magyar Palika, a zsidók a gazdasági téren kutya módon erősek. Olyan erősek, hogy velem gazdasági téren beláttatták, hogy nem sokra mehetek, ha ellenük harcolok, mert a zsidó széllel szemben nem lehet megkötni a keresztény nyakkendőt. Én tehát azokat a mondatokat, melyek árán képviselő lettem, ezután szájas zsidóüldözésnek és a gyűlölet politikájának fogom nevezni. Eddig ugyan még nem mertem mukkanni ezzel az új belátással, de mióta Hegedüs kimondta a megváltó szót, olyan közgazdává kunkorodtam, mint a pinty, sőt olyanná, mint Szterényi, aki a pintynél is pintyebb. De mivel neked, Magyar Palika, még kutyául viszketnek a szíriai tőrtől kapott sebeid, és mivel megválasztásom fogyatékos alkotmányunk hibájából nem életfogytiglani, hát odaéneklem liberalizmusom tövébe ezt a "de a gazdasági téren"-t, hogy hihesd azt, hogy a liberalizmusom nem is olyan liberális. Ez a "de gazdasági téren" az utolsó fügefalevél, mellyel liberalizmusom a számonkérő magyar öklök elé merem vinni. Viszont Sándor Pálék, akik olyan okosak, hogy sohasem Palik, csak Pálok, fölényesen mosolyognak, mert tudják, hogy ez a lapi csak olyan nemzeti dekoratív elem, mint Vázsonyi Vilmos név Weisz Pinkász Khayemen vagy micsodán.
És most kérek minden magyar embert, aki még nem éhezte ki magából a józan eszét, hogy vizsgálja meg velem ezt a "de a gazdasági téren" okoskodást.
Tegyük fel, hogy a gazdasági térre mutató képviselő úr hadvezér, a magyar hadsereg fővezére. Tegyük fel, hogy világháború van, s az ő keze alatt van az egész magyar front. És mint elsőrangú fővezér, csakhamar megtudja, hogy X ponton van az ellenség legteljesebb erejében, ott van legtöbb ágyúja, legjobban kiépített védőművei, legjobb hadvezérei és legkitűnőbb katonái. Mármost ez a hadvezér képviselő úr össze fogja-e szedni a saját legrosszabbul felszerelt, legértelmetlenebb tisztektől vezetett, leghitványabb csapatait, s az offenzívát éppen ezzel intézi és éppen X pont ellen? Vagy pedig X ponttal szemben megtesz minden védelmi intézkedést, s lehetőleg legjobban felszerelt, legjobb csapataival egy olyan gyengébb pontját próbálja megkeresni az ellenséges frontnak, ahol az áttörési kísérletnek az őrültségen innen is van valami reménysége?
Azt hiszem, a válasz csak egyféle lehet. A zsidóság lezúzó, megemésztő hatalmának minden képzeletet felülmúló hatalmas gazdasági frontja a támasza. Mi pedig egyik lábunkkal és másik lábunkkal gazdaságilag a sírban vagyunk. Mikor tehát azt tanácsolom, hogy a zsidóság ellen folytatott szabadságharcot csak a gazdasági térre szorítsuk, az annyi, mintha azt ajánlanám, hogy az ellenség felénk rohanó szörnyű tankjait szalmaszálakkal állítsuk meg. Természetes, hogy gazdasági téren is sürgősen meg kell tennünk minden védőintézkedést. De fel kell vennünk a harcot egyszerre minden téren, és különösen azokon a pontokon, ahol a zsidó front gyengébb, és különösen azokkal az eszközökkel, amelyek fajunk természetes eszközei. A zsidóság spontán eszköze a ravaszság, a mienk a védő jogrendben nyilatkozó nyílt erő. Ahol tehát rövid a ravaszságunk, toldjuk ki ezzel a nyílt erővel. Az, ha az összes főiskolában, az összes közép és szakiskolában szigorúan megvalósítjuk a numerus clausus elvét, az könnyebbé fogja tenni a gazdasági harcot is. Ha a zsidó sajtót leszoríthatjuk e nemzetiség számarányához képest, ez már nagy előrelépés a gazdasági harcban is. Ha nem engedem, hogy itt, a Kultúreurópa közepében egy ádáz, az egész kultúremberiséget tisztátlannak tartó szekta titkos gyűlésekben tervezgesse az európai kultúra pogromját, ez kihat a gazdasági küzdelemre is. Ha nekem egy életemre törő ellenséggel háromnapi halálos párbajt kell vívnom, nem mondhatom, hogy ma csak a jobb szemem védem, holnap csak a balt, holnapután pedig az orrom hegyét. Mert így megeshetik, hogy kiszúrják mind a két szemem és levágják az orrom. Egyszerre kell védenem egész életem minden eszközzel, ha élni akarok!
Ami pedig a "gyűlölet politikáját" illed, azt hiszem, hogy ezt a kifejezést ebben a küzdelemben becsületesen és jóhiszeműen senki nem használhatja. Ha a világháború alatt oda ment volna valamelyik népképviselő úr a fronton egy magyar katonához, ahhoz a magyar katonához, aki azzal a hittel ment harcba, hogy a magyarság jövőjét és nem a zsidók harácsolását védi, és ezt mondta volna: Kedves magyar baka, ugyan hogyan lövöldözöl te a szemberohanó ellenségre? Hát ez a keresztényi szeretet? Hiszen azok, akik ott rád ágyúznak, szintén emberek. Nem szégyelled magad, te a gyűlölet politikáját folytatod. Erre a magyar baka visszafordította volna becsületes arcát, és azt mondta volna: Én nem gyűlölök senkit, én a fajomat és tízmillió magyar otthonát szeretem, s az én kardom és puskám halálos végtelen szeretet. És gaz áruló az úr, ha védő karomból ki akarja lopni az erőt ilyen szavakkal. a magyar baka ezt mondta volna, és a hadbíróság felköttette volna a szónokot.
De akkor arról volt szó, hogy a szegény magyarok százezrei megvédjék a harácsoló idegen harácsolását. Akkor az nem volt a gyűlölet politikája. Ma arról van szó, hogy ezeket a visszatért hősi százezreket védjük meg ugyanazoknak a hálátlan idegeneknek a harácsolásától. Ma az önvédelem: a gyűlölet politikája. Vajon mit mond most a front megtért katonája? És ezen a téren nincs hadbíróság, s a magyar szegény szavaz és pusztul idegenné lett otthonában.
Virradat, 1921.III. 6.