Mélyen megokolt azok félelme, akik másfél év óta szorongással nézik a politikai harc kialakulását. Lassanként, ezer és ezer ők végzetes meghatározásából két halálosan ellentétes táborba fejlődik az egész politikai Magyarország. Az egyik, amelyik kereszténynek mondja, kiáltja, harsogja magát, a másik, amelyik ugyanezeken a hangnemeken liberális zászlót lóbál. A keresztény tábor keresztény etikát, erkölcsi tisztulást és hazafias jelszavakat hangoztat. A liberális fél, hogy a vele szemben álló hatalmas ellenséggel szemben minden elégületlenséget maga mellé nyerjen, szociális haladást, emberi jogokat, közszabadságokat, gazdasági szabad mozgást, szocializmust, és az éhes gyomornak s elégületlen szívnek mindenféle kívánatos izmust hirdet. A keresztény tábor kilencvenöt percentben: szegény köztisztviselők, a középosztály elcsigázott éhesei, alig tengődő kisiparosok és kiskereskedők, általában a munka, s a helytelen állami berendezkedés kizsákmányoltjai. A liberális tábor, mint páncél a harcos testét, a nemzetközi imperialista zsidó tőke testét vértezi. És így az a hallatlan történelmi humor kerekedik a vizsgáló megfigyelésébe, hogy a kizsákmányoló, elnyomó, imperialista nagytőke a szocializmus, szociális igazság, szabadság és gazdasági elnyomottak nevében hirdet harcot a kizsákmányoltak, a megraboltak, a nincstelenek tábora ellen. És ráadásul a szociális jogok, a gazdasági egyenlőség megvalósulására szervezkedett munkásság ezzel az imperialista nagytőkével lép szövetségre, tehát: a kizsákmányolókkal szövetkezik, hogy felszabadulási harcát a kizsákmányolók hatalma alól a kizsákmányolókkal szemben megvívhassa.
Különös ez a mondat, és első percre úgy látszik, mintha valamelyik pesti szóbohóc szellemeskedése volna. Pedig egy nagy tragédiát s egy nagy elsikkasztást jelent mindkét oldalon. Két igazság áll itt a nyitott szemű előtt, és én hiszem, hogy a magyarság érdekében, s az új nemzedék munkája iránti szorongásból nyomtatásban is elmondhatom mind a két igazságot. Mert az egyik igazsága másik nélkül igazságtalanság, s tisztító, alkotó ereje csak a két igazságnak együtt van.
Az egyik igazság a "liberális" tábor lényegét mutatja meg. A világtörténelem egyik legzseniálisabb ténye volt az, mikor a világuralomra törekvő vér szerint imperialista és kapitalista zsidó faj az emberi elégületlenséget, a szociális forradalmat tette hódítása eszközévé. Hirdet szocializmust, szabadságot, kommunizmust, új gazdasági világrendet, világmegváltást, hogy a kihasználtak nagy tömegeit minden nemzet kebelében a maga imperializmusa eszközévé tegye. Innen, a faji hódítás szempontjából magyarázható meg az a bebizonyítható tény, hogy az egész világ kapitalista zsidósága támogatta az orosz és magyarországi kommunista zsidóság harcát. Mert ők jól tudták azt, amit diadalra jutásuk napja oly fényesen megmutatott. Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja a kapitalista, imperialista zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s kommunizmusuk, szocializmusuk nem más, mint átmenet egy új, most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitalizmus világuralmi berendezkedésére. A történelmi tragédia összes vonalai élesen láthatók: a munkásmilliók harcos tömegei megváltó rajongásuk minden önfeláldozásával, nagy emberi álmuk minden lelkesedésével, verejtékük és vérük minden cseppjével egy könyörtelen törzs kannibál imperializmusát szolgálják.
A másik igazság a keresztény tábor tragikumát teszi tapinthatóvá, s a magyarság gyilkosává lesz az, aki ezt az igazságot elfojtja. Fennebb azt mondtam, hogy a keresztény tábor kilencvenöt percentje a munka szegényeiből, a kötelesség proletárjaiból áll. Ez igaz. De van még öt percent. Ez az öt percent: politikai aranyásók, boldog kiváltságosok, akiknek sport az élet és különféle érdekszövetségek. Ezek számára a kereszténység s a haza roppant szolidaritásának szent fogalma ugyanaz, mint a szocializmus, s az emberi szabadságok a másik táborban a zsidó faj számára. Szeretik a nagy társadalmi egyenlőtlenséget, s a gazdasági szörnyűségek rendszerét úgy bemutatni, mint az isteni akarat egy igen szép, szimmetrikus megnyilvánulását, melynek mukkanás nélküli elfogadása a jó keresztény lényege. Mintha a kereszténység nem a kizsákmányoltak fokozatos honfoglalása volna, mintha a haza nem a munkás kezek óriási védő szolidaritása volna a becsületes munka gyümölcsének a megvédésére. Ezek a szociális megújhodás minden gondolatát szeretik destrukciónak bélyegezni, s egyáltalában szeretik szinonimává téveszteni a forradalom és destrukció ellentétes fogalmát. Emberi méltatlankodásod a kiváltságosok ellen szeretik hazafiatlanságnak szörnyülködni, mintha azok a kiváltságok nem a magyarság millióinak fejlődését akadályoznák. A modern kultúrát szeretik a "rothadt nyugat átkos szellemének" nevezni, s nem gondolják meg, hogy ez a kultúra a leghatalmasabb fegyvereket adná a magyarság kezébe. Ahelyett, hogy minden modern gazdasági és szociális gondolatot igyekeznének átdolgozni a magyarság fegyvereivé, cementtel zárnák el a magyarság minden pórusát minden új gondolat elől. Mert saját kis ügyeik gondja súlyosabb előttük, mint a magyarság jövője. A tömegeket mint gyámolított, szavazó és éljenző alkalmatosságokat fogják fel, s kulturális, gazdasági és szociális helyzetük miatt nem fő a fejük. A művészet szabadságának roppant termékenységét a fajra nem akarják megérteni, s csak szép, engedelmes irodalmat és művészetet tűrnek meg, melynek kilógó kedves tanulsága kedvező az ő életüzletük számára. És hogy a tömegeket elriasszák a magyarságnak azon harcosaitól, akik mindent látó szemmel a legmélyebb kifejezői a faj életakaratának: keresztény és haza ellenesnek, destruktívnak és zsidónak minősítik a gazdasági, szociális és művészi megújhodás minden harcosát.
Kétségtelen, hogy mai összetételében egyik tábor sem jelenti a magyarság jövőjét, sőt átalakulás nélkül mind a kettő halálos veszedelem szerencsétlen fajunkra. Kétségtelen, hogy minden erőszak, ravaszság és minden pokol ellenére a világtörténelem menete nem más, mint a nagy szociális igazságok megvalósítása. Kétségtelen, hogy aki a jövő meglátásával kétségbeesett makacssággal és heroikusan szereti ezt a kihasznált, szerencsétlen fajt, minden erejével oda törekszik, hogy a magyarság közélete, államalkotó munkássága, gazdasági megnyilvánulása ezeknek az igazságoknak a megvalósításában merüljön ki. Minden magyar hazájává hódítani a magyar földet, minden magyar termésévé hódítani a magyar munka termését, minden jövőt adó gondolat, a kultúra minden építő munkájába beállítani a magyar agyvelőt: ez a magyar jövő egyetlen útja. Aki visszaélést vagy kiváltságot rombol, az nem rombol, hanem épít a magyarságnak, aki hazugságot öl meg, az nem öl, hanem életet ad a magyar szellemnek, aki megmutatja a jelen irtózatos sebeit, az nem hazát árul, hanem a haza újjáépítésére kiált fel minden becsületes akaratot.
Volt-e eddig ötven, száz évre előre néző magyar szociális politika, volt-e egyáltalában szociális politika? Minden szociális politikánk abból állott, hogy mikor már nagyon repedt valahol valami, egy rosszul varrt foltot tettünk oda, mely csak kiötlőbbé tette a repedést, s hogy mikor már semmiképpen nem lehetett megtagadni valamit, hát megadtuk rosszhiszeműen, duzzogva, a visszavevés dugott gondolatával, mely elvette adásunk minden értékét. Nem politikus az, és becstelenség a közügyekbe avatkoznia annak, akinek legalább ötven évre előrelátó szociális politikája nincs.
Megvalósítani a nagy, modern szociális gondolatokat, élére állítani a gazdasági, szociális, művészi és politikai megújhodásnak, s mindezt tenni teljesen különválva a kapitalista és imperialista zsidó fajtól; ez a magyar jövő egyetlen útja! az, aki a keresztény táborban a magyarságot egy múlt ideológiához akarja kötni, s az, aki a szükséges megújhodást a zsidó táborban igyekszik megvalósítani: egyenlően a magyarság halálán dolgozik jó vagy rosszhiszeműen. Első esetben a fejlődés, az élet minden feltételét megvonja a magyarság millióitól, második esetben akarata ellenére is az irtózatos zsidó imperializmus eszközévé lesz.
Higgye meg minden keresztény, hogy a kereszténység egyetlen jövőjét, higgye meg minden magyar, hogy a magyarság megváltásának egyetlen módját szolgálom ezekkel a sorokkal. A munkásság rengeteget tanult a zsidó terror alatt, s egész bizonyos, hogy csak egy fájdalmas kényszerűség s az izoláltság félelme miatt tartja még a zsidót szövetségében. Amint látni fogja, hogy a kereszténység nemcsak a méltánytalanságok szankcionálását nem jelenti többé, de legalább hallgatag jóakarattal nézi a szociális jogok harcát, ez a munkásság nem lesz többé a kereszténység ellensége. Mihelyt látni fogja a munkásság, hogy a haza a dolgozók olyan szolidaritása, mely megvéd minden külső és belső méltánytalanságtól, mely nem tűr osztálykiváltságot és dologtalant, s mely mindenkit becsületes munkája arányában enged érvényesülni, sietni fog élete minden szálával ehhez a hazához kapcsolódni. Mihelyt látni fogja a munkásság, hogy mi, magyarság jelentjük számára a legbiztosabb fejlődést, a legegészségesebb jövőt s a munka becsületes védelmét, örömmel fogja magát kiszabadítani annak a fajnak a karjaiból, melynél, ha csak vak érzése mélyén is, csak eszköznek tudja magát.
Az új magyar nemzedék nagyszerű felbuzdulásban van, s ezer és ezer jóakarat keres társulást ma Magyarországon. De gondolja jól meg mindenki s gondolja meg különösen az ifjúság: egy teljes gazdasági és szociális megújhodás becsületes vágya és pozitív programja nélkül bárki is csak destruktív keresztény és magyargyilkos hazafi lehet. Hogy más szempontot ne említsek, képzeljék el: lesz-e olyan erő, mely visszatartja az elszakított részek testvéreit, ha itt a gazdasági és szociális megújhodás munkája megindul? a szociális evolúció megvalósítása a magyarság által: ez a magyar élet egyetlen útja! Enélkül nem lehet megoldani sem az integrális Magyarország, sem a zsidóság kérdését. Ez az egyetlen jövő, s ezen kívül minden szép frázis és lelki cikornya csak egy lépéssel több a magyarság végső tragédiája felé.
Virradat, 1921. II. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése