2013. április 25., csütörtök

Varga Mihály lesz az uniós költségvetési főtárgyaló

Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nevezte ki a miniszterelnök európai uniós költségvetési főtárgyalónak, feladata a 2014-2020-as programozási időszak előkészítése lesz.

Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A kormány annak érdekében, hogy Magyarország a 2014-2020-as programozási időszak tervezése során egységesen lépjen fel és a tervezésben közreműködő minisztériumok közötti koordinációt biztosítsa, uniós főtárgyalóként Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert bízza meg a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapok vonatkozásában a tervezési dokumentumok előkészítésével. A nemzetgazdasági miniszter feladta lesz az is, hogy a dokumentumok benyújtása után vezesse az Európai Bizottsággal való egyeztetéseket, és képviselje a magyar álláspontot.
  
Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter 2012 novemberében Cséfalvay Zoltánt, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkárát bízta meg a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével; Varga Mihály most őt váltja a főtárgyalói poszton.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: