2013. április 19., péntek

Egységes informatikai rendszert alakítanak ki az egészségügyben


Az egészségügyben egységes informatikai rendszert alakítanak ki, amely átfogó, országos fejlesztésekkel valósulhat meg - mondta szerdán Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára.
 
 Szócska Miklós a parlament egészségügyi bizottságának ülésén kiemelte: a teljes, egymással összefüggő, egységet alkotó rendszer bizonyos elemei már működnek, de másfél-két év múlva az egész szisztéma üzemelhet, és nemzetközi összehasonlításban is példamutató lehet.
   
Az államtitkár rámutatott: céljuk többek között, hogy a kórházi és a népegészségügyi szektort informatikailag összekössék, a betegellátást pedig bármely személyazonosító okmánnyal igénybe vehetik majd az emberek. Ezzel párhuzamosan kiépítik a jogosultsági adatbázist, illetve az elektronikus recept szolgáltatást is megvalósítják - tette hozzá.
   
Beszámolt arról, hogy egyik projektjükkel humán erőforrás monitoringrendszert alakítanak ki, amely számon tartja a szakembereket, s így alkalmas lesz munkaközvetítésre. Olyan alrendszert is felépítenek, amellyel le lehet majd kérdezni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összes kiadását, illetve még azt is, hogy melyik kistérségben költik a legtöbbet a betegekre, adataikat pedig térképeken, táblázatokban, grafikonokon is ábrázolják.
   
Az egészségügyi államtitkár szólt arról: lakossági tájékoztató rendszert is alkotnak, amelynek segítségével egyebek mellett meg lehet tudni, hogy hol található a legközelebbi nyitva tartó patika vagy egy adott kórházi osztály, illetve járóbeteg-rendelés. Összességében az egészségügyben létező adatbázisokkal "mindenki részt vesz az egységes adatszolgáltatásban", amelyhez azonban elengedhetetlenül szükséges a kórházak és rendelők informatikai fejlesztése - tette hozzá.
   
A védőnőket táblagépekkel látják el, így az adatokat egyből azokra vihetik fel, és a gyermek fejlődéséhez szükséges információkhoz a családok is hozzáférhetnek majd. További programként jelölte meg, hogy a jövőben egy adott intézményben le tudják hívni azokat a leleteket, amelyeket egy másik kórházban készítettek, de a web-alapú adatbiztonságra különös hangsúlyt
helyeznek.
   
Szócska Miklós elmondta: a mentőszolgálat irányításában új logisztikai rendet írnak elő, és új telepatológiai konzultációs rendszert is kialakítanak. A telepatológia olyan, távolból folytatott patológiai munka, amelynek során a vizsgálati anyagot nem hagyományos mikroszkópos optikán keresztül vizsgálják, hanem számítógép-monitoron értékelik.
   
Szege Zoltán, a minisztérium e-egészségügyi programirodájának vezetője közölte: szeretnék az egészségügyi intézmények közötti együttműködést szorosabbá tenni, ennek egyik feltétele, hogy azok informatikailag kapcsolódjanak egymáshoz, a betegek adatai pedig megoszthatóvá váljanak közöttük.
   
Úgy fogalmazott: céljuk, hogy különböző hozzáférési szinteken "ne kelljen összevadászni" a betegek adatait, azok elérhetővé váljanak minden intézményben. Mint mondta, az egészségügyi ügyfélkapuval az egészséges állampolgárokat is szeretnék megszólítani, továbbá szeretnék az egészségügyi dolgozókat képezni, hogy a rendszert hatékonyan tudják használni.
(MTI - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: