2013. április 26., péntek

Devizahitelek: a családok felelősek a legkevésbé

A Fidesz szóvivője szerint a bajba jutott családok felelősek a legkevésbé a devizakölcsönök miatt előállt problémákért.

Hoppál Péter ezt csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján jelentette ki Bajnai Gordon szavaira reagálva. A Fidesz-szóvivő azt mondta, a volt miniszterelnök egy friss információ szerint országjárásának szerdai helyszínén arról beszélt, hogy a devizaadósság csapdájába esett családok felelőtlenek, csak maguknak köszönhetik a problémájukat. Hoppál Péter ezzel kapcsolatban közölte: 2002 után a szocialista kormányok szüntették meg az első Orbán-kabinet által hozott otthonteremtési program részelemeit, devizahitelekre kényszerítve ezzel az embereket. 2010-ben az új kormánynak jutott osztályrészül ennek a helyzetnek kezelése - folytatta -, ezért a Gyurcsány-Bajnai-korszak képviselői semmiképpen nem mondhatják azt, hogy a problémát a családok okozták saját maguknak. Szerinte ha Bajnai Gordonon múlt volna, a bankok rátették volna a kezüket az érintett több százezer család vagyonára. A Fidesz ezért azt kérdezi Bajnai Gordontól, "ki is a felelős a lakáshitelesek helyzetéért", mert a kormánypárt szerint a bajba jutott családok a legkevésbé - zárta szavait a szóvivő.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: