2013. április 29., hétfő

Balog: Polgárbarát, gazdaságos rendszereket kellett kialakítani

A korábbi rendszerek átalakítására azért volt szükség, hogy polgárbarát, gazdaságos és fenntartható rendszerek jöjjenek létre - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szombaton Lakiteleken.

Ez igaz az önkormányzatokra, a felsőoktatásra, a köznevelésre és az egészségügyre is - tette hozzá.
  
Finanszírozhatatlan volt a korábbi rendszer, de alapvetően azért kellett az átalakításokat végrehajtani, hogy új viszony alakuljon ki a polgár és a kormányzat között, a polgár és az állam között - hangsúlyozta Balog Zoltán a Lakiteleki Népfőiskolán, a fiatal politológusok részére rendezett országos találkozón tartott előadásában.
Fotók: MTI - Bugány János
A miniszter szerint a három évvel ezelőtti kormányváltás után a konfliktus abból keletkezett, hogy a rendszerek, amelyeket működtetni kellett, azok "se fenntarthatók, se polgárbarátok, se gazdaságosak nem voltak", sőt a színvonaluk is megkérdőjelezhető volt.
  
Emlékeztetett azokra a felmérésekre, amelyek szerint "még leginkább az önkormányzati rendszer tűnt működőképesnek". "Ebben volt a legnagyobb trükkje annak a világnak, hogy miközben kialakult egy valamifajta bizalomra épülő politikai kultúra, az a rendszer volt a legkevésbé fenntartható" - fogalmazott Politikai kultúra Magyarországon címmel tartott előadásában.
  
Az adatok szerint a rendszer olyan szintű folyamatos forráskivonásra és hitelből való forrásbevonásra épült, amely miatt fenntarthatatlan volt. Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormányzat dilemmája az volt: ha nem lehet jól működtetni, akkor szabad-e a kis átalakításokkal tovább működtetni a rendszert.
  
Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy a változások után bizalmi viszony alakul ki a központi kormányzat és a polgárok közösségei között.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: