2013. április 25., csütörtök

Navracsics: A kormány elkötelezett a párbeszéd mellett

A kormány elkötelezett a párbeszéd mellett minden, a jövő generációit érintő kérdésben - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Európai Hallgatói Unió (ESU) 64. közgyűlésének megnyitóján kedd este Budapesten.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott: bár úgy tűnhet, hogy a gazdasági válság vihara elcsendesült, továbbra is több kihívás előtt állnak az uniós tagállamok, így meg kell például küzdeniük a fiatalkorúak munkanélküliségével, a strukturális és felsőoktatási reformokkal. Navracsics Tibor a nemzeti hallgatói szervezetek vezetőiből álló közönségnek azt javasolta, ne halogassák a szükséges döntéseket. "Ez olyan megközelítés, amelyet a mi kormányunk is vall, és meggyőződésünk, hogy a viták ellenére erőfeszítéseinket idővel értékelik" - mondta.
  
Szerenczey Balázs főpolgármester-helyettes beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapestnek alapvető érdeke megőrizni vonzóképességét a fiatalok számára. "Célunk, hogy olyan környezetet hozzunk létre, amely segíti a fiatalokat tudásuk és képességeik bővítésében" - tette hozzá.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: