2013. április 25., csütörtök

Orbán: Az Ős-Dráva Program jövőt nyújt az Ormánság lakóinak

Az Ős-Dráva Program végrehajtása, sikere a kormánynak és az országnak is tesztje abból a szempontból, hogy mit tud kezdeni egy ország az elesett térségeivel, és mit tudunk nyújtani az ott élő embereknek - fogalmazott Orbán Viktor a Baranya megyei Kémesen tartott kihelyezett kormányülésen, csütörtökön.

Az Ős-Dráva Program kiemelten fontos a kormány számára, mert egy olyan témát érint, ami az egész ország szempontjából súlyos ügy – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök az Ormánság helyzetéről szólva elmondta, a környéknek „fantasztikus múltja van”, de az elmúlt évtizedekben leromlott hellyé vált. Nagyon magas a roma lakosság aránya, magas a munkanélküliség, és amikor megkérdezi az ember az ott élőket, hogy miből lehetne itt megélni, akkor leginkább tanácstalanság uralkodik – fűzte hozzá. Mint mondta, egy elesett térségről beszélhetünk az Ormánság esetében.
A kihelyezett kormányülésre érkező Orbán Viktor miniszterelnököt Tiffán Zsolt, a Baranya megyei közgyűlés elnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője fogadja Kémesen
Orbán Viktor rámutatott, a kormány teljesítményének egyik legfontosabb értékmérője, hogy mit tud kezdeni egy ország elesett, nehéz helyzetben levő térségeivel. Az Ős-Dráva Programot a kormányzat az elejétől fogva egyfajta tesztkérdésnek is tekintette: elég erős-e már hazánk ahhoz, hogy az olyan térségeknek is nyújtson perspektívát és jövőt, mint amilyen az Ormánság –emelte ki.

A kormányfő elmondta, Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei közgyűlés fideszes elnöke még a 2010-es kormányváltás előtt alkotta meg a térségfelzárkóztatási programot. E mögé látnunk kell mezőgazdaságot, vízkormányzást, munkahelyteremtést, Start- és közmunkaprogramokat, termelésintegrációk szervezését – sorolta.

Az Ős-Dráva Program végrehajtása, sikere a kormánynak és az országnak is tesztje abból a szempontból, hogy mit tud kezdeni egy ország az elesett térségeivel, és mit tudunk nyújtani az ott élő embereknek – húzta alá.
Kihelyezett kormányülés a Baranya megyei Kémes művelődési házában
Infrastrukturális beruházásokra van szükség
 Tiffán Zsolt beszédében felidézte, hogy a 25 milliárd forintból megvalósuló Ős-Dráva program célja egy vízkormányzási rendszer kialakításával, a folyó eredeti állapotának visszaállításával az öntözés, a turizmus, a mezőgazdaság, azon belül az állattenyésztés, zöldség- és gyümölcstermesztés, a feldolgozóipar fellendítése, a foglalkoztatottság növelése.
   
Az Ős-Dráva program kormánybiztosaként is dolgozó politikus azt hangsúlyozta: ahhoz, hogy Baranya vonzóbbá váljon a befektetőknek, komoly infrastrukturális beruházásokra, elsősorban útépítésekre lenne szükség. Tiffán Zsolt a kormány támogatását kérte az M6-os autópálya meghosszabbításához Eszék felé a horvát határig és a Kaposvárt Szigetvárral összekötő 66-os út építésének folytatásához a Dráváig. Fontosnak nevezte egy drávai híd, Vejtinél egy kompátkelő és az ahhoz vezető út építését is.
   
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, hogy az autópálya a következő kormányzati ciklus végére eljuthat a határig, a vejti kompátkelő kialakításáért már folynak az előkészületek, megvalósulása Horvátországtól is függ. A komp elérhetőségét magyar oldalon biztosító 10 kilométeres útszakasz még idén elkészülhet.

 
Fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly
 
Orbán Viktor kérdésére Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter közölte: 2014 második felében megépül a Pécset elkerülő út, amely képes lesz levezetni az M6-M60-as autópálya teherforgalmát.
   
Tiffán Zsolt több száz millió forint plusz forrást kért a kormánytól a vízkormányzási rendszer tervezéséhez, továbbá pénzügyi támogatást feldolgozó és vágópontok létrehozásához. "Naszvadi államtitkár urat kérem, hogy a pénztárcáját készítse" - mondta Orbán Viktor a gazdasági minisztérium államháztartásért felelős államtitkárának, Naszvadi Györgynek a vízkormányzásra kért pénz ügyében, jelezve, hogy a kérdésre a kormányülésen visszatérnek.
   
Fazekas Sándor agrárminiszter azt hangsúlyozta, hogy az Ős-Dráva programot a vidékfejlesztési tárca is kiemeltként kezeli, az abban érdekelteknek 2014 és 2020 között is számos pályázati lehetőségük lesz támogatások elnyerésére.
   
Tiffán Zsolt szólt arról is, hogy a közeljövőben lehetőség nyílik 7-8 leromlott állagú, ugyanakkor a maguk nemében egyedülálló értéket képviselő ormánsági fakazettás templom felújítására, de további 30 templom rekonstrukciója is időszerű, amelyhez forrást kell találni. Balog Zoltán erőforrás-miniszter azt mondta, a templomfelújítás egyaránt szolgálja a helyi közösségek rehabilitációját és a turizmus fejlesztését. "Ez nem kereszténydemokrata kormány? A templomok meg ledőlnek? Milyen állapotok uralkodnak itt? (...) Ha a norvégok segítenek, megköszönjük, de ha nem, akkor is megcsináljuk" - mondta a témával kapcsolatban Orbán Viktor, utalva arra, hogy a tervek szerint a Norvég Alap segítségét is igénybe vennék a templomrekonstrukcióhoz.
 
Fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly
 
A baranyai közgyűlés elnöke kiállt az ormánsági romák mellett, akiket szerinte meg kell becsülni, és képesek arra, hogy vissza tudjanak illeszkedni a munka világába. Megjegyezte, hogy az Ős-Dráva programban a Start-munkaprogram keretében már 420 ember dolgozik, és sok köztük a roma, akik akarnak és tudnak is dolgozni.
   
A térség fideszes képviselője - aki maga is borász - végül azt kérte a kormánytól, csökkentse tovább a borászok adminisztratív terheit, és tegye lehetővé, hogy a borok forgalomba hozatali engedélyéhez szükséges dokumentumokat a jövőben a szőlészeti kutatóközpontok is kiadhassák.
   
A kormányülést a kémesi művelődési házban tartották, a tanácskozás a mintegy egyórás sajtónyilvános megnyitó után zárt üléssel folytatódott. A kabinet tagjain és a házigazda Tiffán Zsolton túl jelen volt mások mellett Hargitai János, a baranyai kormányhivatal vezetője és Hoppál Péter pécsi fideszes parlamenti képviselő, a kormánypárt szóvivője.
   
Várhatóan délben Orbán Viktor és Tiffán Zsolt közös sajtótájékoztatót tart a községben, az Ős-Dráva programiroda épülete előtt, majd a kormányfő Pécsre látogat, ahol tárgyal Páva Zsolttal, a megyeszékhely fideszes polgármesterével.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: