2012. június 27., szerda

Szijjártó: Magyarország bravúros teljesítményt nyújt+videó

Egész Európa növekedési kihívással küzd. Az országok egy részének versenyképességet kell javítania, egy másik részének államadósságot kell csökkentenie, egy harmadik részének – s ide tartozunk mi is – egyszerre mindkettőt, ami egy nagy bravúr, s ehhez különös gazdasági intézkedések szükségesek – jelentette ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az m1 Az Este című műsorában.


 Mint mondta: most kezdődik az a vita, amely az Európai Bizottság következő hétéves költségvetési időszakáról szóló javaslatáról szól. Felhívta a figyelmet arra: az uniós színtéren a kohéziós források az egyetlen olyan eszköz, amely bizonyítottan alkalmas a gazdaságok beindítására, új munkahelyek létrehozására. Ha a 2000 és a 2010 közötti adatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a kohéziós forrásoknak köszönhetően Európában 2,5 millió új munkahely jött létre, 600 kilométer autópálya és 2400 kilométer vasút épült, illetve újult meg. Magyarán az igazán munkaigényes iparágakat a kohéziós forrásokon keresztül lehet segíteni. Éppen ezért számunkra és a V4-ek számára elfogadhatatlan, hogy ezeket a forrásokat egyes javaslatok csökkentenék – magyarázta az államtitkár.

 
Szijjártó Péter az m1 Az este című műsorában

Minden egyes összefogásnak van lobbiereje, a V4-ek földrajzi alapon szerveződtek, a legjelentősebb erőt kétségtelenül Lengyelország jelenti – fejtette ki Szijjártó. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy három hete Bukarestben 16 olyan uniós tagország gyűlt össze, akik a kohézió barátainak keresztelték el magukat, és együtt szállnak síkra a kohéziós források legalább szinten tartása érdekében.

Leszögezte: a hatékonyabb elköltésről szóló viták nem eredményezhetik a kohéziós források csökkenését. Elismerte: Magyarországon működhetne jobban az európai uniós források elosztása. Egy bürokratikus, fölöslegesen túlszabályozott rendszert örököltünk, ennek a lebontása nem történt meg teljes egészében, de azon vagyunk, hogy 2014-től egy teljesen új rendszerben tudjuk elosztani azt európai uniós forrásokat, ami egyszerűbb, gyorsabb, jobb kifizetést tesz lehetővé, és sokkal vonzóbb pályázati lehetőségeket kínál – hangsúlyozta Szijjártó.
(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: