2012. június 21., csütörtök

Csütörtökön kerülhet a Ház elé az új jegybanktörvény-módosítás

Várhatóan csütörtökön nyújtja be a kormány a parlamentnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény új módosítását, amelyet két héten belül fogadhat el az Országgyűlés - jelentette be Varga Mihály szerdán újságíróknak.


A tárca nélküli miniszter közölte azt is: elküldték az Európai Bizottságnak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az Európai Központi Banknak (EKB) azokat a leveleket, amelyekben tájékoztatják a nemzetközi szervezeteket a jegybanktörvény módosításával kapcsolatosan. Összesen öt levél született: Orbán Viktor kormányfő José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét arról tájékoztatta, hogy nem kíván előterjesztést tenni sem további jegybankalelnökre, sem pedig a monetáris tanács újabb tagjára. Ugyanilyen tartalmú levelet küldött a monetáris tanács létszámára vonatkozóan Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke Olli Rehn pénzügyi biztosnak.
Fotó: MTI - Máthé Zoltán
Emellett a kormány képviseletében Varga Mihály, valamint az MNB elnöke, Simor András levelet írt az eddig lezajlott egyeztetésekről, a megszületett megegyezésről és a jegybanktörvény-módosítás elkészült tervezetéről Christine Lagarde IMF-vezérigazgatónak, Mario Draghi EKB-elnöknek és Olli Rehnnek.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: