2012. június 16., szombat

Júliusban megkezdi működését a Budapest Kontakt Pont

Júliusban megkezdi működését a Budapest Duna Kontakt Pont, amely a Duna-stratégiában részt vevő államokat fogja segíteni a stratégia megvalósításában és az együttműködés erősítésében - jelentette be Medgyesy Balázs Duna-stratégiáért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.



Wilhelm Molterer, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke hangsúlyozta: az EIB három prioritás - szállítás-közlekedés, energia, valamint a környezetvédelem - mentén támogatja a kontaktpont létrehozását és működését azzal, hogy szakértőt küld Budapestre.

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és az EIB elnöke tavaly írtak alá egy egyetértési nyilatkozatot arról, hogy budapesti központtal létrejön a kontakt pont a Duna Makro-régió Stratégia végrehajtásának koordinálására.
(MTI - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: