2012. június 1., péntek

Haranzúgással és faültetéssel emlékeznek Trianonra



A nemzeti összetartozás napjának nyilvánított június 4-e programjairól számolt be a Kossuth rádióban Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár.


 
 
Realitás, hogy a magyar nemzet a Kárpát-medencében, a határok által szétszabdalva ugyan, de lelki és kulturális egységben él – mondta a közelgő nemzeti összetartozás napja alkalmából Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádióban.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tisztségviselője a 180 percben hozzátette, június 4-én emlékezünk a trianoni békediktátumra, annak következményeire, egyben a nap arra is lehetőséget nyújt, hogy megéljük a nemzeti összetartozás különféle formáit. „Itt elsősorban természetesen  kulturális jellegű rendezvényekről, illetve lehetőségekről beszélünk. Ennek jegyében készültünk az idei megemlékezésre is” – mondta Kovács Zoltán.

A kormányzati kommunikációs államtitkár elmondta, mivel idén június 4-e hétfőre esik, már vasárnap is lesznek népszerűsítő programok, részben a Kossuth téren, részben pedig a Magyarság Házában. „Két olyan helyszínen, amely a tavalyi ópusztaszeri, illetve sárospataki helyszínt kiegészítve idén a kereteket adja.” Sok más mellett lesznek napközbeni kulináris bemutatók, amelyek a Kárpát-medencei magyarság különböző régióinak konyháit vonultatják fel. Mintegy készülve augusztus 20-ára, amikor hagyományosan megszervezik a Magyar ízek sétányát – tette hozzá Kovács Zoltán. Június 3-án lesznek még néprajzi programok, táncházak, koncertek, a magyarság kultúráját, az összetartozást bemutató események.

Hétfőn, június 4-én több hivatalos, protokolláris program is lesz, így zászlófelvonás, délután pedig, tradicionálisan fél ötkor, harangzúgás kezdődik „a Kárpát-medence minél több pontján, emlékezvén a döntés időpontjára, és hangsúlyozva egyúttal az összetartozást”. Több településen almafaültetéssel is emlékeznek a program résztvevői. "Az egyik helyszín Szarvas, aminek oka, hogy ez a város a Kárpát-haza középpontja” – mondta Kovács Zoltán. A kommunikációs államtitkár hozzátette, a magyarországi településen kívül többek között az ukrán-szlovák határ által kettévágott Kis-, illetve Nagyszelmencen, valamint az erdélyi Marosvásárhelyen is lesz faültetés. Ez egyszerre szimbolizálja a közös gyökereket, a növekvő fa révén pedig a nemzeti összetartozás jövőjét - mondta a 180 percben Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, valamint az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
(hirado.hu-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: