2012. június 21., csütörtök

A CET birtokba vehető, üzemeltethető, és szedhetőek a hasznai

A keddi bírósági ítélet alapján a Főváros birtokba tudja venni és üzembe tudja helyezni a CET-et, valamint szedni tudja majd a hasznait is – hangsúlyozta Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szünetében Bagdy Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatóján. A főpolgármester elmondta azt is, hogy el kell számolni a Duna-parti CET kivitelezőivel, így a Porto Investmenttel is.


A keddi napon a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott a CET-ügyben. Az ítélet birtokba helyezte a Fővárosi Önkormányzatot, és jogszerűnek minősítette a bankgarancia lehívását. A beruházó és a kivitelező konzorcium minden tekintetben pervesztessé vált; az ítélet jogerős. A Főváros birtokba tudja venni és üzembe tudja helyezni a létesítményt, valamint szedni tudja a hasznait – tájékoztatott Tarlós István.
Fotó: fidesz.hu
A főpolgármester hozzátette: a Fővárosnak el kell számolni a kivitelezőivel, így a Porto Investmenttel is. A főpolgármester bejelentette: az elszámolást az ügyet kezelő Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes irányítja majd. Tarlós István felhívta a figyelmet arra, nem a főváros miatt nem jutottak pénzhez az alvállalkozók, mert őket nem a fővárosnak kell kifizetni.
Elérkezett a jog és az igazság pillanata

Bagdy Gábor felidézte: a CET még az előző városvezetés egyik PPP-s konstrukciójú projektje volt, ami a Főváros Fehér könyvében is szerepel. Eredetileg 2010. augusztusában kellett volna kulcsrakészen átadni az épületet, de ez nem történt meg. A főpolgármester-helyettes szerint a Porto Investment megsértette a bankgarancia-szerződés előírásait, ezért a Főváros 2011. január 19-én lehívta a bankgaranciát. Ezt a lépést a Porto vitatta, de erre tett pontot a keddi jogerős ítélet. A Porto vagy nem tudta, vagy nem akarta befejezni az épületet – jegyezte meg.

A Porto 2011. augusztus 29-én felmondta a Fővárossal fennálló szerződést, mely 2011. októberében hatályossá is vált. Bagdy Gábor furcsának és érthetetlennek nevezte, hogy szerződésszegően nem adták át birtokba a Fővárosnak a létesítményt, holott ez szerződéses kötelezettség lett volna.
A CET-et őriztette a generálkivitelezővel, és jogellenes birtokát arra használta, hogy annak átengedése fejében előnyökhöz jusson – tette hozzá. 2011. decemberében már az elsőfokú bírósági ítélet jogszerűnek minősítette a bankgarancia lehívását, de nem rendelkezett a birtokbavételről, ezért a Főváros fellebbezést nyújtott be. Most végre felkerült a pont az i-re, elérkezett a jog és az igazság pillanata, a Főváros végre birtokba veheti saját tulajdonát, és a bitorlásnak vége – fogalmazott a politikus.

Bagdy Gábor reményei szerint a birtokbavétel augusztus közepén megtörténik, ezután a Főváros haladéktalanul megkezdi az épület műszaki állapotának felmérését, majd a közbeszerzési eljárás után megfelelően befejezik az épületet, és megszerzik a használatbavételi engedélyt. Így végre a céloknak megfelelően használhatják a létesítményt a budapestiek – vázolta. A birtokbevételt követően a lehetőségek szerint a dunaparti sétányt és a bicikliutat, amint erre lehetőség van, megnyitják – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

A nyomozás a 2010 előtti ügyeket érinti

Rendőrségi intézkedést hajtottak végre a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a budapesti Városházán szerdán.
Sajtótájékoztatóján Tarlós István az üggyel kapcsolatban elmondta, több szálon indult vizsgálat, egyrészt a Parking Kft. új vezetése, másrészt a Városháza belső ellenőrzési osztálya is vizsgálatot kezdeményezett. Utóbbi szálon folyik a nyomozás, mely kifejezetten a 2010 előtti ügyeket érinti - mondta el a főpolgármester.
(fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: