2012. június 1., péntek

Cséfalvay: Magyarország jó pályán van

A magyar gazdaságpolitikára nézve nagyon bátorítónak nevezte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön az Európai Bizottságnak a magyar programokkal kapcsolatban előző nap közzétett értékeléseit, beleértve a kohéziós alapok felfüggesztésének visszavonásával kapcsolatos döntést.



A bizottsági értékelések azt jelzik, hogy Magyarország jó pályán van - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva. A jelentés megerősítette, hogy az ország képes tartani a deficitcélokat, és az adósság is csökkenő pályára került. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a növekedés feltételei is megteremtődjenek - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy miközben a gazdaságot sikerült stabilizálni, végbementek azok a reformok is, amelyek szükségesek a versenyképesség erősítéséhez.    Emlékeztetett arra, hogy az unióban épp ez utóbbi hiánya az egyik alapvető probléma.
   
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben személyesen ismertette az uniós tagországok gazdaságáról készített állapotfelmérés főbb tanulságait. Ő jelentette be, hogy a testület indítványozza: oldják fel azt a korábbi uniós döntést, amely Magyarország vonatkozásában a kohéziós támogatási összegek folyósításának jövő évtől bevezetendő, részleges felfüggesztését helyezte kilátásba. Barroso ezt azzal indokolta, hogy Magyarország immár hatékony lépéseket tett a túlzott költségvetési hiány ellen.
   
Olli Rehn pénzügyi biztos mindazonáltal Magyarországot is felsorolta azon uniós tagországok között, ahol az Európai Bizottság súlyos makrogazdasági egyensúlyhiányt tapasztal.
   
Cséfalvay Zoltán csütörtökön hangoztatta, hogy Magyarország a Széll Kálmán Tervvel elvégezte a saját "házi feladatát".
   
Stabil államháztartás nélkül nem lehet növekedés - szögezte le -, és a növekedés azon is múlik, hogy a stabilitás mellett végbemennek-e a szükséges reformok. Hozzátette: a politikát úgy kell kialakítani, hogy a stabilitás és növekedés mellett harmadik elemként a piaci bizalom irányába is el tudjon mozdulni.
   
Egy kérdésre válaszolva az államtitkár úgy vélte, hogy amit a bizottság bejelentett, azt is jelenti, hogy Magyarország technikailag már idén kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól, bár jogilag ezt a döntést Brüsszelben csak jövőre tudják meghozni, a végleges idei számok ismeretében. Ahhoz ugyanis, hogy az eljárás jogilag is megszüntethető legyen, kell egy lezárt év, végleges statisztikai adatokkal.
   
Cséfalvay Zoltán emlékeztetett arra, hogy Magyarország már tavaly is teljesítette az uniós hiánykritériumot, de az Európai Bizottság úgy vélte, hogy ezt akkor még egyszeri intézkedések biztosították. Idén az egyedi bevételek, intézkedések aránya a bruttó össztermékhez képest már viszonylag kicsi - jelezte.

"A részvétel növelése közös európai érdek"

Az Európai Unió kelet- és közép-európai tagországainak csoportja javaslatokat tett arra, hogyan bővíthető jelenleg alulreprezentáltnak ítélt részvételük 2014-től az unió új kutatásfejlesztési keretprogramjában (Horizon 2020) - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Az EU-tagországok versenyképességi ügyekért felelős minisztereinek találkozója után nyilatkozva hozzátette, hogy meglátása szerint a részvétel növelése közös európai érdek.  A közös javaslatok közül Cséfalvay Zoltán kiemelte a személyi költségek kérdését, amely lehetővé teszi, hogy a térség kutatói a honinál magasabb jövedelemhez juthassanak, amikor ilyen projektekben vesznek részt. Másik fontos elem a kis- és közepes projektek szerepének növelése, hiszen ilyenekhez a kisebb országok vállalkozásai, kutatóintézetei könnyebben tudnak hozzáférni.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: