2012. június 16., szombat

Befejeződött a nagy rendszerek átalakítása + videó



Egy csoda részesei vagyunk, 2010-ben ugyanis sokan még úgy vélekedtek, hogy hasonló úton vagyunk, mint Görögország – mondta Kósa Lajos csütörtökön a Hír Tv Rájátszás című műsorában.


 
 A politikus az Orbán-kormány két évét értékelő parlamenti vitanap után volt a televízió háttérműsorának vendége. Kósa Lajos a közvélemény-kutatások eredményei kapcsán kiemelte, hogy az eddigi kormányok a ciklus közepére mindig mélypontra értek, ilyen még sosem volt, mint most, hogy a kormányzó erők nagyobbak, mint az ellenzék összesen. Magyarázatképp megjegyezte: az emberek látták, hogy csődhelyzetben vették át 2010-ben az országot. A politikus utalt a Századvég csütörtökön publikált elemzésére is, mely szerint a mostani kormányról van a legjobb véleményük az embereknek a korábbi Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kabinettel összehasonlítva.
 
Kósa Lajos a Hír Tv Rájátszás című műsorában
„Teljesen új konstrukcióban fogalmaztuk meg, hogy mit gondolunk az országról, ez pedig sok előremutató lépést hozott – mondta, kiemelve többek között a gyermekek utáni adókedvezményt. – Ezt vessük össze a 2006–2010-es ciklussal, amikor még a miniszterelnök is lemondott. Köszönet a magyar embereknek, hogy együtt dolgoznak, hogy kivezessük az országot onnan, ahova a szocialisták juttatták.”

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy az egyszerű közvélemény-kutatásoknál mélyebb elemzések kellenek az ország vezetéséhez, ilyen többek között a szociális konzultáció is. Rogán Antal korábbi kijelentésére reagálva pedig elmondta: eddig a nagy rendszerek átalakításán keresztül foglalkoztak az átlagemberek problémáival, most már lehetőségük lesz a kevesebbeket érintő ügyeket is megoldani.

A teljes cikket az MNO-n olvashatja.
(MNO - fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: