2012. június 27., szerda

"A magyarság egy és oszthatatlan mint nemzet"

Semjén Zsolt szerint a magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha az egyetemes magyar nemzetet meg tudjuk erősíteni, nem pedig pusztán csak az anyaországi magyarságot.


Olyan nemzetpolitikát kell folytatni, amely az egyetemes magyarság megmaradását teszi lehetővé szerte a nagyvilágban - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. "A magyarság egy és oszthatatlan mint nemzet, de történelmi okokból kifolyólag, megkockáztatom a mondatot, hogy világnemzet lett, hiszen a világ minden részén élnek magyarok" - tette hozzá Semjén Zsolt.

Közlése szerint akkor lehet sikeres és eredményes nemzetpolitikát folytatni, ha Magyarország sikeres és erős, gazdaságilag, kulturálisan, öntudatában, nemzetközi súlyában mérve erős ország. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a keresztény emberképből kiindulva elkerülhető két szélsőség, a kozmopolitizmus és a sovinizmus. Szerinte az előbbi "nem értékeli a nemzeti létet", az utóbbi viszont a "nemzet vélt életjoga alapján tagadja más nemzeteknek a létezéshez való jogát".

Semjén Zsolt azt mondta, hogy a magyar nemzet Szent István óta nemcsak kultúrnemzet, hanem közjogi nemzet is, amelyet a közjog "acélabroncsa" akkor is egyben tartott, amikor politikai okokból és a történelem viharaiból következően pusztán a kulturális nemzet szétesett volna. "Ezt fejezi ki egyébként a Szent Koronához való kötődés" - tette hozzá.

Semjén Zsolt a kormány egyik sikertörténetének nevezte, hogy eddig 290 ezer honosítási kérelem érkezett, és a kérelmezők közül már csaknem 200 ezren letették a magyar állampolgársági esküt. Remény van arra, hogy a ciklus végére eléri a félmilliót a honosított állampolgárok száma - mondta a miniszterelnök-helyettes.
(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések: